Ez a szócikk az erdélyi íróról szól. Hasonló címmel lásd még: Balogh Attila (egyértelműsítő lap).

Balogh Attila, írói nevei: G. Balogh, családi nevén Gajdos^[1] (Kolozsvár, 1937. szeptember 16. –) romániai magyar író.

Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, közben fizikai munkásként (üvegolvasztó, rakodó) kereste meg a kenyerét. 1960-ban államvizsgát tett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem filológiai karán. 1961-től a kolozsvári Nyomdaipari Vállalatnál volt tisztviselő.

Az Igaz Szó 1957-es novellapályázatán díjat nyert. Első kötete, a Gesztenyék és ecetfák (novellák, 1968) a Forrás-sorozatban jelent meg Huszár Sándor bevezetőjével. Második kötete kisregény: Felette nagy titok (1969). Az intellektuális próza művelője. 1974 óta figyelme a szemiotika felé fordult, s egy nemzetközi szemiotikai konferencián (Budapest, 1979) Bolyai János jeltudományát ismertette. Az előadás egy része megjelent (Bolyai János jel- és közléstana. TETT, 1979/3).

Az 1990-es években Gál Máriával és Imreh Ferenccel részt vett a Fehér könyv^[2] összeállításában, amely az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról szól. A könyv az észak-erdélyi, székelyföldi vérengzés (Szárazajta, Csíkszentdomokos) mellett kitért a dél-erdélyire is, román szabadcsapatok ott is megöltek ártatlan magyarokat, névsorukat is közölte: Gyantán 47 főt (köztük egy kétéves, két 13 éves fiú is volt), Magyarremetén 35 főt (köztük és 12 és egy 15 éves fiút), Kishalmágyon 6 főt és Szentmihályon szintén 6 embert.^[3]

• Gesztenyék és ecetfák. Novellák; Irodalmi, Bukarest, 1968 (Forrás)
• Felette nagy titok. Kisregény; Irodalmi, Bukarest, 1969
• Gál Mária–Gajdos Balogh Attila–Imreh Ferenc: Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról; RMDSZ, Kolozsvár, 1995
• Besúgói jelentés. Esszénovella a csapdáról; Nis, Kolozsvár, 1995 (Erdélyi kiskönyvtár)
• Fegyencek az utcában; Stúdium, Kolozsvár, 2000

• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981.  

• A Maniu-gárdák, részlet a Fehér könyvből