Balla István (iparművész)

Balla István
Született1962. június 15. (62 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaipari formatervező
SablonWikidataSegítség

Balla István (Budapest, 1962. június 15. –) MSZOSZ-díjas és Nógrád Vármegyéért-díjas bőrész-iparművész, a mohorai Tolnay Klári Emlékház alapítója és az azt működtető Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület elnöke, Mohora község díszpolgára. Az Anyanyelvi Kultúránkért Alapítvány alapító, kuratóriumi tagja.

Életpályája

Balla István Budapesten született. A Simon Ferenc Bőripari Szakközépiskolában érettségizett, majd ezt követően három évig gyakornok volt az Iparművészeti Vállalatnál, ahol iparművészektől leshette el a szakma fortélyait. Idővel tanulmányutakat tett Európa számos országában. Fél évig Strasbourgban tanult japán textilfestészetet, Romániában pedig az ortodox ikonfestészetet tanulmányozta. Mexikóban a tradicionális festészettel foglalkozott. [1]Az iparművészet több ágazatából nyert tudását egyesítette, saját technikákat kialakítva. Művészetét bőrészetnek keresztelte. Eleinte rusztikus felületű bőrikonokat készített. Makrisz Agamemnon szobrászművész mesterétől a fémszobrászatot tanulta, amit a bőrészetben szintén felhasznált, eljött a bőrszobrok korszaka. Ezt számos stílus és korszakváltás követte, Balla István bőrész munkáit immár több mint 150 hazai, illetve külföldi kiállításon láthattuk Belgiumtól a Stefánia palotáig, a nagyvázsonyi Kinizsi Vár kápolnájától a Budapesti Operaház Királyi várójáig. Törökszentmiklóson, Tiszapüspökin és Mohorán nyári alkotótáborok keretében bőrművességet oktatott. Kimagasló iparművészeti és pedagógiai munkásságáért 2002-ben MSZOSZ-díjat kapott.

A színházrajongó művész egy kiállítása révén került közel Tolnay Klárihoz, akit egyik előadását követően felkeresett az öltözőjében, hogy felkérje közelgő kiállításának megnyitására. A Művésznő örömmel tett eleget a kérésnek. "Majd elvállalta egy második kiállításom megnyitását is, én pedig az azt követő fogadáson elé álltam és megkértem, ajándékozzon nekem egy általa kiválasztott személyes emléket. Nem egy nagy értékű dologra gondoltam, hanem valami olyanra, ami tényleg közel áll hozzá. Elmentünk a lakására, és nekiláttunk válogatni. Mutatott mindenfélét, képeket, dísztárgyakat, de egyik sem fogott meg igazán. És akkor egy „Nesze, ez jó lesz?” felkiáltással a kezembe nyomta a babakori első kiscipőjét. Tulajdonképpen az egész emlékháznak ez a rézszegekkel kirakott, csontgombos, selyemmasnis, szattyánbőr cipőcske adta a kiindulási alapját. Amikor egy ilyen értéket kap az ember valakitől, az már kötelez bizonyos dolgokra."[1] Archiválva 2020. július 1-i dátummal a Wayback Machine-ben

E babacipő arra inspirálta Balla Istvánt, hogy a művésznő közelgő 80. születésnapjára egy életmű-kiállítással köszöntse őt. A kiállítás megnyitását több éven keresztül tartó kutatómunka előzte meg. Tolnay Klári személyes archívumából családi ereklyék, színház- és filmtörténeti relikviák, a Madách Színház és a Nemzeti Színház jelmez- és díszlettárából, archívumából nagy sikereket idéző fotók és jelmezek kerültek a gyűjteménybe. A tárlat először, Tolnay Klári jelenlétében a Várszínház galériájában nyílt meg, majd 1994-től 1999-ig gyakorlatilag körbeutazta az országot. A gyűjtemény végül Mohorán, Tolnay Klári gyermekkora színhelyén, egykori családi kúriájától nem messze talált otthonra. Balla István 2000-ben megalapította a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesületet, majd létrehozta művésznő szellemi hagyatékát ápoló Tolnay Klári Emlékházat Mohorán, melyet Mádl Ferenc köztársasági elnök. Balla István és családja azóta is ápolja a feledhetetlen színészkirálynő emlékét.

A Tolnay Klári Emlékház működtetése kulturális misszióvá magasztosult. Az Emlékház 25 éve őrzi Tolnay Klári szellemi és művészi hagyatékát. Nógrád vármegye életében fontos szerepet tölt be, megkerülhetetlen kulturális és művészeti fórum; rendezvényei, kiállításai és koncertjei a magyar művészvilág nagyjait vonzza a vármegyébe.

2003-ban a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület működéséért Szontágh Pál díjat kapott. 2021-ben a Tolnay Klári Emlékház "Nógrádikum" díjban, majd 2022-ben a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának elismerő kitűntetésében részesült.

Jegyzetek

  1. Alapítónk :: Tolnay Klári Emlékház (magyar nyelven). www.tolnayklariemlekhaz.hu, 2024. szeptember 23. (Hozzáférés: 2024. szeptember 27.)

Read other articles:

BadaiGenre Drama Roman Fantasi Remaja PembuatMD EntertainmentDitulis olehDono IndartoSkenarioDono IndartoSutradara Diki Redi Fidel Sukawidianto Pemeran Adly Fairuz Anggika Bölsterli Ikbal Fauzi Hengky Kurniawan Sonya Fatmala Adi Bing Slamet Penggubah lagu temaAdly FairuzLagu pembukaBadai Cinta oleh Adly FairuzLagu penutupBadai Cinta oleh Adly FairuzNegara asalIndonesiaBahasa asliBahasa IndonesiaJmlh. musim1Jmlh. episode40ProduksiProduser eksekutifRaam PunjabiProduser Manoj Punjabi Dhamoo Pu...

 

Eos

Untuk penggunaan lain, lihat Eos (disambiguasi) Mitologi YunaniTitan 12 Titan Okeanos Hiperion Koios Kronos Krios Mnemosine Tethis Theia Foibe Rea Iapetos Themis Anak-anak Titan Anak-anak Hiperion Eos • Helios • Selene Anak-anak Koios Leto • Asteria Anak-anak Iapetos Atlas • Prometheus • Epimetheus • Menoitios Anak-anak Krios Astraios • Pallas • Perses Daftar tokoh mitologi Yunanilbs Eos adalah Dewi Fajar dalam mitologi Yunani yang digam...

 

American politician Joan MeschinoMember of the Massachusetts House of Representatives from the 3rd Plymouth DistrictIncumbentAssumed office 2017Preceded byGarrett Bradley Personal detailsBornQuincy, Massachusetts, U.S.Political partyDemocratSpouseJohn HarreResidence(s)Hull, Massachusetts, U.S.Alma materHarvard UniversityProfessionAttorneyWebsitejoanmeschino.com Joan Meschino is an attorney and American politician from Hull, Massachusetts. On November 8, 2016, she was elected the State Rep...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Love and DutyNama lainTradisional戀愛與義務Sederhana恋爱与义务MandarinLiàn'ài yǔ yìwù SutradaraBu WancangProduserLi MinweiDitulis olehZhu ShilinBerdasarkanLa symphonie des ombresoleh S. Rosen HoaPemeranRuan LingyuJin YanSinematogr...

 

American federal holiday in November ThanksgivingThe First Thanksgiving at Plymouth, oil on canvas, by Jennie Augusta Brownscombe, 1914Observed byUnited StatesTypeNationalCelebrationsGiving thanks, prayer, feasting, spending time with family, religious services, football games, parades[1][a]DateFourth Thursday in November2023 dateNovember 23  (2023-11-23)2024 dateNovember 28  (2024-11-28)2025 dateNovember 27  (2025-11-27)2026 dateNovembe...

 

American sounding rocket This article is about the 1950s rocket. For the flying ring, see Aerobie. Aerobee Hi Missile, White Sands Missile Range Museum The Aerobee rocket was one of the United States' most produced and productive sounding rockets. Developed by the Aerojet Corporation, the Aerobee was designed to combine the altitude and launching capability of the V-2 with the cost effectiveness and mass production of the WAC Corporal. More than 1000 Aerobees were launched between 1947 and 19...

Overview of German court system This article is part of a series on thePolitics of Germany Constitution (Basic Law) Federal Constitutional Court Human rights Head of State President of Germany Frank-Walter Steinmeier (SPD) Executive Chancellor of Germany (list) Olaf Scholz (SPD) Vice Chancellor of Germany Robert Habeck (Grüne) Cabinet Scholz Federal agencies Legislature Bundestag constituencies members Bundesrat Vermittlungsausschuss Gemeinsamer Ausschuss Judiciary Federal Constitutional Cou...

 

Zakhar PrilepinPrilepin pada 2020LahirYevgeny Nikolayevich Prilepin07 Juli 1975 (umur 48)Ilyinka, Oblast Ryazan, SFSR Rusia, Uni Soviet[1]Nama penaZakhar PrilepinPekerjaanPenulis, filologis, jurnalis, politikusAlmamaterUniversitas Negeri Nizhny Novgorod N.I. LobachevskyPeriode2003–sekarangGenreNovel, essayAliran sastraRealisme, fantasiKarya terkenalThe PathologiesSankyaSinОбитель (Abode)Websitezaharprilepin.ru Yevgeny Nikolayevich Prilepin (bahasa Rusia...

 

† Стеллерова корова Муляж стеллеровой коровы в Лондонском музее естествознания Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:Челюстно�...

Частина серії проФілософіяLeft to right: Plato, Kant, Nietzsche, Buddha, Confucius, AverroesПлатонКантНіцшеБуддаКонфуційАверроес Філософи Епістемологи Естетики Етики Логіки Метафізики Соціально-політичні філософи Традиції Аналітична Арістотелівська Африканська Близькосхідна іранська Буддій�...

 

Questa voce o sezione sull'argomento scrittori tedeschi non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Wilhelm Heinse Wilhelm Johann Jakob Heinse (Langewiesen, 16 febbraio 1749 – Aschaffenburg, 22 giugno 1803) è stato uno scrittore tedesco. Indice 1 Biografia 2 Note 3 Bibliografia 4 Altri progetti 5 Collegamenti esterni Biografia Dopo il ginnasio di ...

 

Film festivals List of film festivals Europe North/Central America Oceania Documentary film festivals Human rights film festivals LGBT film festivals New Media art festivals This is a list of Wikipedia articles about film festivals in Europe. Albania Name Est. Location Type Details Tirana International Film Festival 2003 Tirana International September International Film Summerfest of Durrës 2008 Durrës International Annual Armenia Name Est. Location Type Details Golden Apricot Yerevan Inte...

Lambang kotamadya Lokasi Tokke Untuk desa di Indonesia, lihat Tokke, Malangke, Luwu Utara. Tokke adalah kotamadya yang terletak di Telemark, Norwegia. Kotamadya ini berpenduduk 2.417 jiwa (2006) dan wilayah seluas 980 km². Ibukota kotamadya terletak di Dalen. Secara resmi, Tokke menggunakan bahasa Norwegia ragam Nynorsk. Demografi Pada tahun 2004, 2,9% penduduk kotamadya lahir di luar Norwegia. Jumlah penduduk Tahun 1769 1801 1815 1825 1835 1845 1855 1865 1875 1890 1900 Penduduk 1.815 2...

 

This is the talk page for discussing improvements to the WikiProject Women writers page. Put new text under old text. Click here to start a new topic. New to Wikipedia? Welcome! Learn to edit; get help. Assume good faith Be polite and avoid personal attacks Be welcoming to newcomers Seek dispute resolution if needed Archives: 1, 2, 3, 4Auto-archiving period: 60 days  Women writers Project‑classThis page is within the scope of WikiProject Women writers, a collaborative effort to improve t...

 

Public university in Israel This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: University of Haifa – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 201...

Canadian businessmanPaul Fleetford SiseBorn(1879-11-10)10 November 1879Boston, MassachusettsDied1 August 1951(1951-08-01) (aged 71)EducationMcGill University (BSc 1901)Spouse Phyllis Emily Augusta Porteous ​ ​(m. 1905)​ Paul Fleetford Sise (November 10, 1879 – August 1, 1951) was a Canadian businessman, President of Northern Electric (Nortel 1919 - 1948),[1] graduated from McGill University in 1901 and was an adjutant to the 148th Battalion, C...

 

第十八届夏季奥林匹克运动会游泳比賽国立代代木竞技场 比賽場館国立代代木竞技场日期1964年10月11日-10月18日参赛选手405位選手,來自42個國家和地區← 19601968 → 1964年夏季奥林匹克运动会游泳比赛于1964年10月11日至10月18日在日本东京国立代代木竞技场举行,本届游泳比赛总共有18个小项,其中男子10项、女子8项。总共有来自42个国家和地区的405名运动员参加...

 

Awareness of existence For other uses, see Consciousness (disambiguation) and Conscious (disambiguation). Not to be confused with Conscience or Conscientiousness. Representation of consciousness from the 17th century by Robert Fludd, an English Paracelsian physician Consciousness, at its simplest, is awareness of internal and external existence.[1] However, its nature has led to millennia of analyses, explanations, and debate by philosophers, scientists, and theologians. Opinions diff...

La politique en Tchéquie repose sur la Constitution de la Tchéquie, laquelle date de décembre 1992. Auparavant, la Tchéquie était l'une des deux républiques fédérées de la Tchécoslovaquie. Différents pouvoirs Pouvoir exécutif Siège du gouvernement de la République tchèque – Académie Straka à Prague -, dans le quartier historique de Malá Strana. Le pouvoir exécutif tchèque est exercé par le président de la République, élu pour cinq ans. Avant la réforme de 2012 insta...

 

Formation of the Canadian Army This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: 4th Canadian Division – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2012) (Learn how and when to remove this message) 4th Canadian Division 4th Canadian Infantry Division 4th Canadian (Armoured) Division 4th Canadian Div...