Bakócz-kápolna

Bakócz-kápolna

A Bakócz-kápolnát Bakócz Tamás érsek a 16. század elején saját sírhelyének építtette az esztergomi Várhegyen álló középkori Szent Adalbert-székesegyház mellékkápolnájaként. Ez volt a Jagelló-kor egyik legjelentősebb reneszánsz alkotása, egyben az egyetlen épségben fennmaradt magyar reneszánsz épület. A Bakócz-kápolnát az újkori műemlékvédelem úttörő vállalkozásának köszönhetően a közel két évszázaddal ezelőtti áthelyezése óta az újonnan felépült főszékesegyház részeként csodálhatjuk meg.

Leírása

Az oltár

A kápolnabelső anyaga egységesen süttői "vörösmárvány" (tömör mészkő), csak az oltár készült carrarai, vagy luccai fehérmárványból.

A kápolna négyzet alaprajzú, melyet árkádos fülkék bővítenek kereszt alakúvá. Kupolája nyújtott ellipszis alakú. Eredetileg 24 vas borda tartotta és 96 aranyozott, valamint ezüstözött bronzból készült kazetta díszítette. Felülről egy dob alakú építmény (lanterna) 8 darab két méteres ablaka adta a megvilágítást. A négyzetes teret az ellipszis alakú csegelyes kupolával összekötő, gazdagon díszített csegelyeken négy címer látható. A karzat felett az alábbi felirat olvasható: THOMAS BAKOCZ DE ERDEVD CARDINALIS STRIGONIEN(SIS) ALME DEI GENETRICI MARIE VIRGINI EXTRVXIT ANNO MCCCCCVII Magyarul: Erdődi Bakócz Tamás esztergomi bíboros Isten anyjának, Szűz Máriának épített kegyelettel az 1507. évben.

Az oltár felépítése négyszintes. A lábazat az átépítés óta eredeti alakjában nem látszik az elé helyezett oltárasztal (menza) miatt. Felette helyezkedik el a három nyílású főemelet, benne középen egy Madonna-szobor, a két oldalfülkében pedig valószínűleg női szentek alakjai álltak. Ezeket a törökök pusztították el. Csak a középső fülke jobb oldali lizénáján maradt meg egy megcsonkított dombormű: Bakócz Tamás érseknek a Madonnához könyörgő térdeplő alakja. Az oldalsó fülkékbe később Szent István és Szent László szobrait helyezték, melyek Pietro della Vedova munkái.

A harmadik emelet sávjában az evangélisták domborművei láthatók. Az oltár fölé félköríves, domborművekkel díszített oromzat magasodott. Középen az angyali üdvözlet márvány reliefje, két oldalt térdeplő angyalok alakja díszítette. Sajnos a török időkben széttört elemet nem pótolták ki, így egységét vesztve zárja az alkotást.

Tovább rontja az eredeti hatást, hogy az oltárt lépcsős emelvényre helyezték, így az oltár főpárkánya már nem igazodik a kápolna főpárkányához. A felső íves lezárás is bántón felcsúszott a boltozathoz.

Története

A kupola díszkivilágítása

Bakócz Tamás 1506 és 1511 között emeltette Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére a kápolnát. Alapkövét személyesen az érsek tette le. A kor művészetének neves történetírója, Giorgio Vasari leírása szerint az érsek az olasz Andrea Ferruccit kérte fel a tervek elkészítésére (bár egyesek ezt cáfolják[1]). Az oltár 1519-ből való, szintén Andrea Ferrucci alkotása. Bakócz érsek, aki ez idő tájt a pápai tiarára is áhítozott, a kápolna építésekor korának itáliai építőművészetéhez mérhetőt kívánt alkotni. Ferrucci mester ekkor a Firenzei dóm szobrászműhelyében dolgozott, majd később Michelangelo a Medici-kápolna munkavezetőjéül szerződtette. Az Itáliából származó tervek alapján Ioannes Fiorentinus vezetése alatt több kőfaragó műhely mesterei készítették el a kápolna belső terét helyi vörösmárványból. Az oltár készen érkezett Itáliából. Bakócz Tamás bíboros-érsek földi maradványait 1521 június 15-i halálát követően helyezték örök nyugalomra kora Magyarországának legragyogóbb reneszánsz sírkápolnájában.

A külső homlokzat töredéke, Balassa Múzeum

A kápolna csodával határos módon túlélte a török helyi, 130 éves uralmát. A Szent Adalbert székesegyház az 1543-as ostrom során jelentősen megsérült. A hódító muzulmánok a teljesen ép kápolnában a szenteket ábrázoló szobrokat összetörték, és mecsetnek használták az épületet. A törökök 1683-as kiűzése után a kápolnában tartották a hálaadó Te Deumot. A romló állagú épületet 1686-ban Széchényi György érsek restauráltatta. A tető felől ázó, de belülről szinte teljesen ép kápolna mellől elbontották a székesegyház romjait. Az egykor a templomba nyíló falnyílást ajtóvá szűkítették, a felső világítást adó laternáját elbontották és cserépfedésű sátortetővel látták el. A viszonylagos épségben előkerült oltárt kissé átalakítva helyezték vissza az eredeti helyére.

A Bazilika sokáig húzódó újjáépítése során feltétlenül meg akarták menteni ezt a ragyogó műalkotást. 1823-ban Rudnay Sándor érsek Packh János építészt bízta meg a feladattal, hogy az eltérő tájolású, 11 méterrel mélyebbre kerülő székesegyházhoz hozzáillessze a kápolnát. Packh a vörösmárvány kápolnabelsőt 1600 darabra fűrészeltette, megszámoztatta és oldalkápolnaként beépítette az új székesegyházba. Az átépítés előzmény nélküli, különleges feladatát fél év alatt végezték el. A kápolnát 180°-kal elforgatták, és a bejáratát áthelyezték a szemközti oldalra, aminek következtében némileg sérült az eredeti művészi koncepció is.

Ez volt az első ilyen jellegű műemlékvédelmi cselekedet Európában. Kigondolásáért és megvalósításáért feltétlen elismerés illeti Rudnay Sándor érseket és Packh János építészt.

A homlokzati faragványok egyes részei a Bazilika kriptájában láthatóak. Mára a kápolna díszkivilágítást kapott.

Jegyzetek

  1. BUZÁS Gergely: Gótika és kora reneszánsz, in. Magyar Építészet sorozat, Bp., Kossuth Kiadó, 2001. 159. p.

Források

  • Horler Miklós, H. Tabajdi Márta. Esztergom, Bakócz kápolna, TKM 635. TKM Egyesület (2000). ISBN 9635543433 

További információk

Commons:Category:Bakócz Chapel in Esztergom Cathedral
A Wikimédia Commons tartalmaz Bakócz-kápolna témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek

Koordináták: é. sz. 47° 47′ 56″, k. h. 18° 44′ 13″47.798944°N 18.736889°E

Read other articles:

Old Norse Biblical compilation An illuminated page from a 14th century Icelandic copy of Stjórn I. The capital letter marks the beginning of Genesis 25:20.[1] Stjórn (Icelandic: [stjou(r)tn̥]) is the name given to a collection of Old Norse translations of Old Testament historical material dating from the 14th century, which together cover Jewish history from Genesis through to II Kings. Despite the collective title, Stjórn is not a homogeneous work. Rather, it consists of ...

 

Bulbophyllum scabratum Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae (tanpa takson): Angiospermae (tanpa takson): Monocots Ordo: Asparagales Famili: Orchidaceae Genus: Bulbophyllum Spesies: Bulbophyllum scabratum Nama binomial Bulbophyllum scabratumRchb.f. in W.G.Walpers 1861 Bulbophyllum scabratum adalah spesies tumbuhan yang tergolong ke dalam famili Orchidaceae. Spesies ini juga merupakan bagian dari ordo Asparagales. Spesies Bulbophyllum scabratum sendiri merupakan bagian dari genus Bulbophyllum....

 

Eagle Awards Eagle Awards adalah ajang kompetisi bagi insan perfilman Indonesia, terutama generasi muda, yang mengkhususkan pada film dokumenter. Ajang ini diselenggarakan oleh Metro TV dan Eagle Institute Indonesia, keduanya di bawah Media Group, dan kali pertama diselenggarakan pada tahun 2005. Turunan atau acara sejenis yang melengkapi acara ini adalah Young Eagle Awards, Eagle Documentary Series, Eagle Special Project, dan Kalaweit WildLife.[1][2][3][4][...

French-administered territories outside Europe Overseas territories of France redirects here. For the former European Parliament constituency, see Overseas Territories of France (European Parliament constituency). Outre-mer redirects here. For other uses, see Outre-Mer (disambiguation). Overseas FranceFrance d'outre-mer (French) Flag Emblem[note 1] Motto: Liberté, égalité, fraternitéLiberty, Equality, FraternityAnthem: La Marseillaise(The Marseillaise)Great Seal: Te...

 

Indian sprinter Srabani NandaNanda at the 2017 Asian Athletics Championships, BhubaneswarPersonal informationFull nameSrabani NandaNationality IndiaBorn (1991-05-07) 7 May 1991 (age 32)Phulbani, Odisha, IndiaSportCountryIndiaSportSprinterEvent(s)100 metre, 200 metre, 4x100m relay Medal record Women's athletics Representing  India Commonwealth Games 2010 Delhi 4 x 100 m relay Asian Championships 2017 Bhubaneswar 4 × 100 m relay South Asian Games 2016 Guwahati 200 m 2016 Gu...

 

2007 mixtape by Wale100 Miles & RunningMixtape by WaleReleasedJuly 11, 2007GenreAlternative hip hopLength71:53ProducerJudah, Mark RonsonWale chronology 100 Miles & Running(2007) The Mixtape About Nothing(2008) Professional ratingsReview scoresSourceRating*RapReviews(8.5/10) [1]*DJBooth.net [2] 100 Miles & Running is the third official mixtape by Washington, D.C. rapper Wale. It was released on July 11, 2007. The mixtape was mixed by Nick Catchdubs and featu...

Рыбохозяйственный комплекс России — отрасль экономики России, связанная с рыболовством, рыбоводством и рыбопереработкой. Отрасль также включает сеть ведомственных научных и образовательных учреждений, специализированные порты, предприятия по изготовлению орудий пр�...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada April 2024. Gereja Fransiskan Ljubljanabahasa Slovenia: Cerkev Marijinega oznanjenjaGereja Fransiskan LjubljanaLokasiAlun-alun Prešeren, LjubljanaNegara SloveniaDenominasiGereja Katolik RomaSejarahDedikasiAnunsiasiArsitekturStatusGereja parokiStatus fungsi...

 

American artillery rocket system M142 redirects here. For other uses, see M142 (disambiguation). M142 HIMARS A M142 HIMARS launching a GMLRS rocket at the White Sands Missile Range in 2005Type Multiple rocket launcher Tactical ballistic missile Place of originUnited StatesService historyIn service2010–presentUsed bySee OperatorsWars War in Afghanistan Syrian Civil War[1] Iraqi Civil War Russo-Ukrainian War Invasion of Ukraine Production historyManufacturerLockhee...

Voce principale: Hellas Verona Football Club. Hellas Verona FCStagione 2015-2016Sport calcio Squadra Verona Allenatore Andrea Mandorlini (1ª-14ª) Luigi Delneri (15ª-38ª) All. in seconda Diego Bortoluzzi (1ª-14ª) Francesco Conti (15ª-38ª) Presidente Maurizio Setti Serie A20º (in Serie B) Coppa ItaliaOttavi di finale Maggiori presenzeCampionato: Pisano (34)Totale: Pisano (37) Miglior marcatoreCampionato: Pazzini, Toni (6)Totale: Toni (7) StadioMarcantonio Bentegodi (31 232) ...

 

Male-line descendants of a monarch's younger sons This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Cadet branch – news · newspapers · books · scholar · JSTO...

 

American baseball player and manager (1887-1961) Baseball player Jack BarryJack Barry in 1913.Shortstop / Second Baseman / ManagerBorn: (1887-04-26)April 26, 1887Meriden, Connecticut, U.S.Died: April 23, 1961(1961-04-23) (aged 73)Shrewsbury, Massachusetts, U.S.Batted: RightThrew: RightMLB debutJuly 13, 1908, for the Philadelphia AthleticsLast MLB appearanceJune 23, 1919, for the Boston Red SoxMLB statisticsBatting average.243Home runs10Runs batted in532Stole...

Îles du Prince-de-MonacoGeografia fisicaLocalizzazioneOceano Indiano Coordinate49°37′00″S 69°14′00″E / 49.616667°S 69.233333°E-49.616667; 69.233333Coordinate: 49°37′00″S 69°14′00″E / 49.616667°S 69.233333°E-49.616667; 69.233333 ArcipelagoIsole Kerguelen Geografia politicaStato Francia Territorio d'oltremare Terre australi e antartiche francesi DistrettoIsole Kerguelen CartografiaÎles du Prince-de-Monaco voci di isole della Francia...

 

Television series The PatriotsAd in The Age 7 Jun 1962GenreHistorical dramaWritten byPhilip Grenville MannDirected byColin DeanStarringJames CondonCountry of originAustraliaOriginal languageEnglishNo. of seasons1No. of episodes10ProductionRunning time30 minsOriginal releaseNetworkABC TelevisionRelease27 May (1962-05-27) –29 July 1962 (1962-07-29) The Patriots was an Australian television drama mini-series. A period-drama, it aired for 10 episodes on ABC in 1962.[1] Th...

 

Assembly of Catholic bishops of Canada This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Canadian Conference of Catholic Bishops – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2017) Canadian Conference of Catholic BishopsAbbreviationCCCBFormation1943Legal statusCivil nonprofitPurposeTo suppor...

For the station in New Zealand, see Carterton railway station. Disused railway station in England CartertonJanuary 1962General informationLocationCarterton, West OxfordshireEnglandCoordinates51°44′28″N 1°35′16″W / 51.74104°N 1.58766°W / 51.74104; -1.58766Grid referenceSP286048Platforms2Other informationStatusDisusedHistoryOriginal companyGreat Western RailwayPost-groupingGreat Western RailwayKey dates2 October 1944Opened18 June 1962Closed vteOxford, Witneya...

 

French Marshal (1742–1819) Marshal of the EmpireJean-Mathieu SérurierCount of the EmpirePortrait by Jean-Louis LaneuvilleBorn8 December 1742 (1742-12-08)Laon, FranceDied21 December 1819 (1819-12-22) (aged 77)Paris, FranceAllegiance Kingdom of France Kingdom of the French French First Republic First French Empire Bourbon RestorationService/branchArmyYears of service 1755–1792 1792–1819RankMarshal of the EmpireBattles/wars See list: Seven Years' Wa...

 

City in Minnesota, United States City in Minnesota, United StatesShoreviewCityLocation of the city of Shoreviewwithin Ramsey County, MinnesotaCoordinates: 45°05′03″N 93°08′07″W / 45.08417°N 93.13528°W / 45.08417; -93.13528CountryUnited StatesStateMinnesotaCountyRamseyIncorporated (city)April 23, 1957Government • MayorSue Denkinger (elected 2022)[1]Area[2] • Total12.66 sq mi (32.78 km2) • Lan...

2020 single by Moneybagg Yo Said SumSingle by Moneybagg Yofrom the album Code Red ReleasedJune 30, 2020GenreTrap[1]Length2:35Label Interscope N-Less Songwriter(s) Demario White, Jr. Christopher Pearson Producer(s)TurnMeUpYCMoneybagg Yo singles chronology Hollup (2020) Said Sum (2020) Time Today (2021) Music videoSaid Sum on YouTube Said Sum is a song by American rapper Moneybagg Yo, released on June 30, 2020. It serves as the lead single from Moneybagg Yo’s collaborative mixtape...

 

Ne doit pas être confondu avec Saint-François (Nouveau-Brunswick). Pour les articles homonymes, voir Saint-François. Saint-François-de-Madawaska Administration Pays Canada Province Nouveau-Brunswick Subdivision régionale Madawaska Statut municipal Village Maire Mandat Robert Bonenfant 2016-2020 FondateurDate de fondation Acadiens1826 Constitution 9 novembre 1966 Démographie Population 533 hab. (2011 ) Densité 84 hab./km2 Géographie Coordonnées 47° 14′ 36″...