Babonić család

Kiskirályok területei a 14. század elején

A Babonić család a 13./14. század fordulójának egyik leghatalmasabb családja volt a Délvidéken. Befolyásuk felfutásához hozzájárult, hogy hagyományosan jó kapcsolatot tartottak a Šubić nemzetséggel. A család több tagja is magas méltóságokra jutott a magyar királyok udvarában. A családfát az egyes források eltérésekkel közlik.

Eredetük

A Babonićok elődeinek tekintett bosnyák származású (Révai) „Goricai nemzetség” néven (MNL) III. Béla idején tűntek fel a Magyar Királyságban. Michovai Albert rablóhadjárata idején a király segítségére siettek, és ezért megkapták a vodicsai grófságot, amelynek nevét felvették. Az adományt III. Béla fia, Imre herceg adta ki, majd adományt 1218-ban II. András megerősítette. Kun László halála után az elhunyt király nővére, Árpád-házi Mária nápolyi királyné 1292-ben Babonić Radoszló bánnak adományozta Gorica, Podgorja, Szana és Orbász nemzetségi vármegyéit.[1]

A 13. században rokonságba kerültek a környék több fontos családjával:

A Babonićok az Anjou-korban mindvégig Horvátország leghatalmasabb dinasztiái közé tartoztak, és a kor divatja szerint ők is kezdték magukat római előkelőktől (az Orsini-családtól) származtatni — ettől fogva vegyesen használták a Blágay (Blágai, Blagay) és az Ursini-Blágay nevet.

Családfa[3]

A család első ismert őse Vodicsai Babonjeg, akit 1249–1256 között említenek a források (MNL, p. 781.). Három testvére:

  • István (Babonić I. István) nevű testvére
  • Dénes,
  • Radoszló (Radoszláv)

is többször viselt különböző méltóságokat; az ő utódaikról azonban (ha voltak egyáltalán) nem tudunk.

Babonić I. István (13. század eleje–közepe?)

Vodicsai Babonjeg (I. Babonjeg) (fl. 1249–1256) ispán (comes)

Hatalmuk csúcsán

Vodicsai Babonjeg (Vodicsai Babo) építtette 1249-ben Blagaj várát, amelyről a család a Babonić (magyarul: Blagay, illetve Blagaj) nevet kapta. A század végén a család több tagja is szlavón bán, illetve annak valamely helyettese (tengermelléki bán, horvát bán) lett:

Babonić I. János (Babonić II. Babonjeg fia) nemcsak bán volt, de 1326–1333 között a királyné tárnokmestere is.

A zavaros időkben Babonić István Kun Erzsébet magyar királynét támogatta, amiért értékes birtokokat kapott, és ezekre alapozva, a család fejeként önálló, a központi hatalomtól félig-meddig független kiskirályságot épített ki. A család Károly Róbert egyik legelső támogatója volt. Ennek jeleként 1291-ben Babonić I. Radoszló és Frangepán Duim a nápolyi udvarba látogatott.[4]

1306-ban Babonić I. Radoszló (Frangepán Duim társaságában) újra követségbe utazott II. Károly nápolyi királyhoz, hogy biztosítsák őt Károly Róbert trónigényének támogatásáról. 1308-ra azonban elfordultak tőle, és Frigyes osztrák herceget nevezték hűbéruruknak. Az erősebb szomszédok között egyensúlyozó Babonić István 1310-ben a velencei dózsét nevezte „urának és barátjának” (Kristó, p. 20–21.).

1322-ben két dalmát város, Sebenico és Trau szövetséget kötött az őket sújtó Šubić Mladen bán (Šubić Pál fia[5]) és testvérei ellen. Mladen eredménytelenül ostromolta a két várat, aminek hatására addig megfélemlítéssel egybeterelt hűbéresei sorra elpártoltak tőle. Melléjük állt Kotromanić István bosnyák bán és Babonić I. János, és ez a szövetség legyőzte a Šubićok seregét. A két város velencei gályákat és zsoldosokat bérelt fel, azok pedig felégették a Šubićok két fontos központját. Mladen előbb testvérét küldte Károly Róberthez, majd személyesen járult elébe, hogy segítségét kérje. A király azonban elfogatta, és fogolyként Magyarországra vitette. Jutalmul Babonić II. János Károlytól megkapta a horvát és dalmát bán tisztségeit is, a horvátok azonban fellázadtak ellene. Ezért Károly leváltotta tiszteiről, amit János nem akart elfogadni, és (fiával) megkísérelte feltartóztatni utódát, a Gutkeled nembeli Felsőlendvai Miklóst, amikor az a tengerpartra próbált eljutni, az új bán magyar fegyveresei azonban legyőzték Babonić János seregét.[6]

1336-ban a Babonićok szövetséget kötöttek régi riválisaikkal, a Kőszegiekkel (amint ezt a dinasztikus kapcsolat jelzi, a két család már az 1320-as években közeledett egymáshoz), továbbá II. Albert és Ottó osztrák hercegekkel. Kirobbantották a nyugat-magyarországi lázadást, de azt Károly gyorsan leverte. Ezután határszéli birtokaikat elvette tőlük, és azok helyébe a vodicsai birtokukhoz közel kaptak földeket.

Az ő tulajdonukban volt egyebek közt az Una folyó mellett (in terra Schlavoniae) épített Zrin vára, amit I. Lajos magyar király 1347-ben több közeli birtokukkal együtt elcserélt velük, hogy ezeket a javakat Šubić Gergelynek és unokaöccsének, Šubić Györgynek adományozhassa. A várról nyerték nevüket leszármazottaik, a Zrínyi család.

Utódaik

A törökök 1512-ben foglalták el Blagaj várát, majd kisvártatva egyéb birtokaikat is. A földjeitől megfosztott család 1545-ben Krajnába húzódott vissza; a történelem későbbi időszakaiban egyik águk Blagay család néven szerepel, egy másik (a Blagay-Orsini család)[7] a grófi címig vitte.[8]

Jegyzetek

Források

56–65. old.

További információk

  • A Blagay-család oklevéltára. Bevezető tanulmánnyal a család történetéhez; szerk. Thallóczy Lajos, Barabás Samu; Akadémia, Bp., 1897 (Magyar történelmi emlékek 1. oszt. Okmánytárak)
  • Thallóczy Lajos: Tanulmányok a Blagay-család történetéből. Adalék Szlavónia történetéhez; Athenaeum Ny., Bp., 1897