Az ókori Irán művészete

Az ókori Irán művészete sok szálból tevődött össze. Szerepelnek benne élelemtermelő letelepült közösségek és lovas műveltséggel rendelkező nomádok. Az ókori Irán három nagy művészeti periódusa a perzsa, a pártus és a szászánida művészeté.

Először az iráni állam létrehozásának egyik fontos műveltségi és technológiai szervező erejével, a lovas műveltséggel kezdjük. Korai lóábrázolásokat találtak erről az iráni fennsík közepén, Sialkban, ahol a Kr. e. 1. évezred kezdetének idejéből származó kerámiák kerültek elő. A lovat formáló ritonok (ivóedények) keleten és nyugaton is széles körben elterjedtek.

Dareiosz perszepoliszi palotája

Jól ismert ókori nagyműveltségek sorakoznak az iráni plató szélén. Ezeknek a kultúráját mind a magáéba szívta a formálódó perzsa élet és beépítette a későbbi iráni művészet olyan nagyszerű alkotásaiba, mint Dareiosz perszepoliszi palotája. Fontos alkotás az ókori Iráni Birodalom elődeinek művészetéből a kafadzsiban (Khefajah) talált csésze, melynek szalagrajzát kiterítve láthatjuk a sumer-akkád kori, bikák hátán álló, a kígyókat fogó, oroszlánok hátán álló Inanna-Istár istennőt. A sas és az oroszlán által támadott bika állatküzdelme is látható ezen a frízen.

Dareiosz újjászervezte a Perzsa Birodalmat és Perszepoliszban új székesfővárost építtetett. Dareiosz perszepoliszi palotájába lépve fenséges lépcsősoron kellett végighaladnia az érkező vendégeknek. A lépcsősor mentén megismerhették a sokféle népet és műveltséget egyesítő ország fiait, médeket, akik társak voltak a perzsa birodalom megszervezésében, aztán szkítákat, görögöket, és még sok távolabbi táj lakóját. A perzsa nagykirály görög mesterekkel faragtatta meg az oszlopokat, hiszen azok messze földön híresek voltak építészetükről. Mégis, Perszepoliszban az építész tervező saját arcát formálta meg egy perzsa építészetnek, harang alakú oszloplábazatokkal, bika- és oroszlánalakos oszlopfőkkel. Perszepoliszban az állatküzdelmi jelenetekből, Dareiosz korában, a bika küzdelmét faragták meg. Az ötvösművészetben találkozunk a lerogyó "csodaszarvassal" is.

Két pártus uralkodó szobra Hatrából.

Az állatfigurákat hordozó oszlopfők széles körben elterjedtek Eurázsiában. (Japánban látni sokat belőlük. Mind a sintó szentélyek, mind a buddhista templomok homlokzati csarnokába hasonlóan állatalakos oszlopfejezetű, elefántfejes és oroszlánfejes gerendavégekkel díszített "tornácon" át, egy lépcsősoron fölmenve léphetünk be. Minden bizonnyal a buddhista művészet keretei között kanonizálódott ez az épületdíszítési forma, és a kushánokon és Kelet-Turkesztánon át, illetve Tibeten és Kínán és Koreán át juthatott el Japánba is.)

Párthusok építészete és szobrászata

A párthus építészet érdekes újításokat hozott. Gipszhabarcsba helyezett téglák segítségével állványzat megépítése nélkül is nagy fesztávokat tudtak ívesen összekötni és befedni. A keleti építészet máig kedveli az egyik oldalán nyitott teret. Ezt az előcsarnokot az épület homlokzatára helyezték. Három oldala fal, a negyedik nyitott, s felül félkörívvel van lezárva: ezt a teret ivánnak nevezik. A több emelet magasságába fölnyúló nyitott tér hatásos formai elem volt az épület homlokzatának változatossá tételében. A homlokzat félkörívét néha emberi mellszobrokkal díszítették (Hatra). Gyakran szerepelnek emberi arcok, emberi maszkok épületfríz díszítésül más párthus épületeken is. Az európai művészetekben, előbb a kelták, majd a románkori építészetben is, nagyon szerették az emberfejek ábrázolását és például Dysert O'Deában, vagy Kilpeckben használta föl a félkörív mentén sorakozó emberi fejek erőteljes díszítő hatását.

Az Iráni kifestő c. füzet első borítóján egy szászánida tál részlete látható a “pártus lövéssel” vadászó királlyal és egy másikon a szent vezérek küzdelmi jelenete, mert rajtuk nem fog a fegyver.
Az Iráni kifestő c. füzet hátsó borítóján iráni jellegű tál részlete látható a solymásszal és egy másikon a nagyszentmiklósi kincs korsóján látható vezérrel.

Ahogyan a kerámia kiöntőedények lóábrázolásai, az iráni ötvösmunkák, az ezüsttálak művészeti ábrázolásai is messzi földre eljutottak. A délorosz sztyeppén sok helyütt találtak ezüsttálakat, birkózási jelenettel díszítve (Kockij Gorodok) vagy a lovas solymász alakjával, melynek íjtegezén már László Gyula kimutatta azt, hogy a díszítőminta szerkezete rokon a honfoglaló magyaroknál kedvelt mintafűzéssel.

Szászánidák sziklaművészete

A csaknem fél évezreden át uralkodó párthus arszakidák legyőzésével a szászánidák átvették az Iráni Birodalom irányítását. A győztes csata jeleneteit a firúzábádi sziklafaragásokon örökítették meg. Ezeken I. Ardasír, az első szászánida uralkodó, és fia, I. Sápúr lovagi küzdelemben győzi le az utolsó pártus fejedelmet, Artabanoszt. A szászánidák nemzetsége ismét csaknem egy fél évezreden át uralkodott és ismét naggyá tette az Iráni Birodalmat. Bisápurban faragták a sziklafalba azt a jelenetet, melyben Ahura Mazdá, az ég ura, átnyújtja a fejedelmi diadémot az új iráni királynak, a szászánida dinasztiát a hatalomba juttató I. Ardasírnak. I. Huszrau (görögösen Khoszroész) csaknem ötven évig uralkodott. A szászánida kori Irán talán az ő ideje alatt érte el fénykorát. Ezüst tálakon, aranyozott háttérrel, trónjelenetben látjuk őt, a kormányzat tagjai körülötte állnak.

Irodalom

  • László Gyula: A Népvándorlás korának művészete Magyarországon
  • Hermann, A.: Perzsa reneszánsz
  • Ghirshman, R.: Persia I. II.
  • Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I–II.
  • Kovács T. (főszerk.), Garam É. (szerk.) (2002): Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs. MNM, Helikon, Budapest

Read other articles:

Artikel ini sudah memiliki daftar referensi, bacaan terkait, atau pranala luar, tetapi sumbernya belum jelas karena belum menyertakan kutipan pada kalimat. Mohon tingkatkan kualitas artikel ini dengan memasukkan rujukan yang lebih mendetail bila perlu. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Luar angkasa[a] atau antariksa (Inggris: outer space) merujuk pada bagian yang relatif kosong dari jagat raya, di luar atmosfer dari benda celestial. Istilah luar a...

 

 

Bintang MariahNagoriKantor Pangulu Bintang MariahNegara IndonesiaProvinsiSumatera UtaraKabupatenSimalungunKecamatanDolog MasagalKode pos21162Luas... km²Jumlah penduduk... jiwaKepadatan... jiwa/km² Bintang Mariah merupakan salah satu nagori yang ada di kecamatan Dolog Masagal, kabupaten Simalungun, provinsi Sumatera Utara, Indonesia. Pemerintahan Nagori Bintang Mariah terdiri dari Huta (dusun) Bintang Mariah, Bintang Mariah Barat, dan huta lainnya. lbsKecamatan Dolog Masagal, Kabupaten ...

 

 

Artikel ini bukan mengenai William Thomson. William ThompsonPotret W. Thompson oleh George Chinnery, 1830Lahir(1775-06-30)30 Juni 1775Cork, IrlandiaMeninggal28 Maret 1833(1833-03-28) (umur 57)Rosscarbery, County Cork, IrlandiaEraFilsafat modernKawasanFilsafat Barat Bagian dari seriSosialisme Perkembangan Sejarah sosialisme Perdebatan kalkulasi sosialis Ekonomi sosialis Gagasan Penghitungan dalam barang Kepemilikan kolektif Koperasi Kepemilikan bersama Demokrasi ekonomi Perencanaan ekonom...

Final Piala Raja Spanyol 1991TurnamenPiala Raja Spanyol 1990–1991 Atlético Madrid Mallorca 1 0 Tanggal29 Juni 1991StadionStadion Santiago Bernabéu, MadridWasitJoaquín Ramos MarcoPenonton60.000← 1990 1992 → Final Piala Raja Spanyol 1991 adalah pertandingan final ke-87 dari turnamen sepak bola Piala Raja Spanyol untuk menentukan juara musim 1990–1991. Pertandingan ini diikuti oleh Atlético Madrid dan Mallorca dan diselenggarakan pada 29 Juni 1991 di Stadion Santiago Bernabé...

 

 

Type of French pancake PachadeTypePancakePlace of originFranceRegion or stateAuvergneMain ingredientsEgg, wheat flour, fruits A pachade, also known as a farinette, is a thick and crispy pancake which is traditionally eaten in the French region of Auvergne.[1] Recipe Pachade is prepared like a pancake. The recipe includes eggs, several tablespoons of wheat flour, salt and milk, mixed into a paste thicker than a typical pancake batter.[2] Pachade may be sweet or savoury.[3&#...

 

 

Part of a series onEuropean colonizationof the Americas First wave Basque British Curonian Danish Dutch French German Hospitaller Italian Norse Portuguese Russian Scottish Spanish Swedish Colonization of Canada Colonization of the United States Decolonization  History portalvte Denmark and the former real union of Denmark–Norway had a colonial empire from the 17th through the 20th centuries, large portions of which were found in the Americas. Denmark and Norway in one form or anot...

DaredevilGenre Aksi Superhero PembuatDrew GoddardBerdasarkanDaredeviloleh Stan LeeBill EverettPemeran Charlie Cox Deborah Ann Woll Elden Henson Toby Leonard Moore Vondie Curtis-Hall Bob Gunton Ayelet Zurer Rosario Dawson Vincent D'Onofrio Jon Bernthal Élodie Yung Stephen Rider Wilson Bethel Jay Ali Penggubah lagu tema John Paesano Braden Kimball Penata musikJohn PaesanoNegara asalAmerika SerikatBahasa asliInggrisJmlh. musim3Jmlh. episode39 (daftar episode)ProduksiProduser eksekutif Al...

 

 

American mathematician (born 1943) This article is about the American mathematician. For other people named Richard Hamilton, see Richard Hamilton. Richard HamiltonHamilton in 1982Born (1943-01-10) January 10, 1943 (age 81)Cincinnati, Ohio, United StatesNationalityAmericanAlma materYale University (BA)Princeton University (PhD)Known forConvergence theorems for Ricci flowDirichlet problem for harmonic maps and harmonic map heat flowEarle–Hamilton fixed-point theoremGage–Hami...

 

 

Voce principale: 2 euro commemorativi. Immagine Paese Tema Tiratura Emissione Disegnatore Germania Chiesa di San Michele ( Amburgo)3ª moneta della I serie dedicata ai Länder tedeschi 30.000.000 1º febbraio 2008[1] Erich Ott Descrizione: la parte interna della moneta rappresenta la chiesa di San Michele ad Amburgo. Sotto l'immagine del monumento è scritto il nome del Land «HAMBURG». A destra del monumento, dal basso verso l'alto, figurano le iniziali dell'incisore �...

Навчально-науковий інститут інноваційних освітніх технологій Західноукраїнського національного університету Герб навчально-наукового інституту інноваційних освітніх технологій ЗУНУ Скорочена назва ННІІОТ ЗУНУ Основні дані Засновано 2013 Заклад Західноукраїнський �...

 

 

وول ليك   الإحداثيات 42°16′16″N 95°05′30″W / 42.271111111111°N 95.091666666667°W / 42.271111111111; -95.091666666667   [1] تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[2][3]  التقسيم الأعلى مقاطعة ساك  خصائص جغرافية  المساحة 3190000 متر مربع3.190175 كيلومتر مربع (1 أبريل 2010)  ارتفاع 383 مت...

 

 

You can help expand this article with text translated from the corresponding article in French. (September 2021) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the French article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into the English Wiki...

Questa voce o sezione sull'argomento attori italiani non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Damiano Russo Damiano Russo (Bari, 26 luglio 1983 – Roma, 21 ottobre 2011) è stato un attore italiano. Indice 1 Biografia 1.1 Carriera come attore 1.2 La prematura scomparsa 1.3 Tributi 2 Filmografia 2....

 

 

2009 studio album by Dave Matthews BandBig Whiskey & the GrooGrux KingStudio album by Dave Matthews BandReleasedJune 2, 2009RecordedNovember 2007 – February 2009StudioHaunted Hollow, Charlottesville, Virginia; Studio Litho, Seattle, Washington; Studio X, Seattle, Washington; Piety Studio, New Orleans, Louisiana; Electric Lady Studios, New York City; Lightning Sound Studios, Hidden Hills, California; Capitol Studios, Hollywood, CaliforniaGenreAlternative rockLength54:30 (Main CD)...

 

 

Hindu yogi and mystic Trailinga Swami Trailinga Swami (also Tailang Swami, Telang Swami was a Hindu yogi and mystic who lived in Varanasi India.[1] References ^ McDermott, Rachel Fell (2001). Mother of My Heart, Daughter of My Dreams. Oxford University Press. p. 145. ISBN 978-0-19-513435-3. External links The Life of Trailanga Swami (Bengali, full movie) Trailanga Swami Life (A short brief of Trailanga Swami vteHindu reform movementsReform movements Adi Dharm/Brahmoism Brahm...

American politician Rebecca LockhartSpeaker of the Utah House of RepresentativesIn officeJanuary 24, 2011 – January 1, 2015Preceded byDavid ClarkSucceeded byGreg HughesMember of the Utah House of Representativesfrom the 64th districtIn officeJanuary 1, 1999 – January 1, 2015Preceded byBryon Lee HarwardSucceeded byNorm Thurston Personal detailsBorn(1968-11-20)November 20, 1968Reno, Nevada, U.S.DiedJanuary 17, 2015(2015-01-17) (aged 46)Provo, Utah, U.S.Pol...

 

 

Pour les articles homonymes, voir Alliance. Pour les alliances étrangères de la France, voir Alliances françaises. Alliance Française Situation Création 21 juillet 1883 (création comme association)26 juillet 2007 (statut actuel de fondation) Type Fondation reconnue d'utilité publique Siège Paris Coordonnées 48° 50′ 47″ N, 2° 19′ 43″ E Langue Français Organisation Président Yves Bigot Secrétaire général Marc Cerdan Personnes clés Emmanuel...

 

 

Луций Муммий Ахаиклат. Lucius Mummius Achaicus претор Римской республики 153 год до н. э. проконсул Дальней Испании 152 год до н. э. консул Римской республики 146 год до н. э. проконсул Греции 145 год до н. э. цензор Римской республики 142 год до н. э. Рождение 193 до н. э.(-193)неизвестно Смерть 141/1...

Sequence of rulers considered members of the same family This article is about the general concept of a line of rulers. For other uses, see Dynasty (disambiguation). Not to be confused with Political dynasty. Ruling family redirects here. For other uses, see Royal family. Royal house redirects here. For royal residences and headquarters, see Palace and Royal household. Family photograph of the Imperial House of Japan, the world's oldest continuous royal dynasty since at least 539, with three ...

 

 

KGB

Main Soviet security agency from 1954 to 1991 This article is about the security service of the Soviet Union. For other uses, see KGB (disambiguation). This lists the same citations more than once. Please consider using named references to identify unique citations. (February 2024) (Learn how and when to remove this message) Committee for State SecurityКомитет государственной безопасностиКГБ СССРKomitet gosudarstvennoy bezopasnostiKGB SSSRAgency overvi...