A Atlantis Is Calling (S.O.S. for Love) a német Modern Talking együttes dala, amely harmadik stúdióalbumuk, a Ready for Romance második kislemezeként jelent meg, 1986. április 28-án.
Ez a duó ötödik és egyben utolsó kislemeze, amely a német kislemezlistán az első helyezést érte el. Németországban két héten át volt második, majd 1986. június 16-án érte el az első helyet, ahol négy egymást követő héten keresztül volt az élen és összesen 14 hetet töltött a top 100-ban, 1986. június 8-tól, szeptember 7-ig.[1]
Ausztriában és Svédországban a dal bekerült a legjobb öt közé, míg Hollandiában és Norvégiában sikerült a top 10-be kerülnie.[2]
Az Egyesült Királyságban azonban az „Atlantis Is Calling” csak az 55. helyre jut annak ellenére, hogy különleges kiadásról van szó, mivel az angol változaton helyet kapott a „With A Little Love” hosszú verziója, illetve első slágerük, a You’re My Heart, You’re My Soul is.
1986-ban a Modern Talking ezért a dalért elnyerte a Radio Luxembourg Arany Oroszlán-díját. 1998-ban a Back for Good című albumán megjelent a szám új verziója, de számos válogatás albumán is szerepel a dal.[3][4]
7" (Hansa 108 239 1986) (BMG) (Megjelent: 1986. április 28-án)
Sorszám
|
Cím
|
Időtartam
|
1.
|
"Atlantis Is Calling (S.O.S. for Love)"
|
3:49
|
2.
|
"Atlantis Is Calling (S.O.S. for Love)" (Instrumental)
|
3:59
|
12" (Hansa 608 239 1986) (BMG) (Megjelent: 1986. április 28-án)
Sorszám
|
Cím
|
Időtartam
|
1.
|
"Atlantis Is Calling (S.O.S. for Love)" (Extended Version)
|
5:21
|
2.
|
"Atlantis Is Calling (S.O.S. for Love)" (Instrumental)
|
3:54
|
12" (UK PT 40970 1986) (RCA) (Megjelent: 1986. április 28-án)
Sorszám
|
Cím
|
Időtartam
|
1.
|
"Atlantis Is Calling (S.O.S. for Love)" (Extended Version)
|
5:23
|
2.
|
"You're My Heart, You're My Soul" (Extended Version)
|
5:36
|
3.
|
"With A Little Love" (Long Version)
|
5:17
|
Slágerlistás helyezések
Jegyzetek
|
---|
|
Stúdióalbumok | |
---|
Válogatásalbumok | |
---|
Kislemezek | |
---|
Egyéb dalok |
- "Do You Wanna"
- "No Face, No Name, No Number"
- "Witchqueen of Eldorado"
- "Shooting Star"
|
---|
Koncentturnék |
- Back for Good Tour
- Alone Tour
- Year of the Dragon Tour
- America Tour
- Victory Tour
- Universe Tour
|
---|
Kapcsolódó szócikkek | |
---|
|