Arvád nagyjából ovális, észak-déli irányba elnyújtott, mintegy 800 méter hosszú és 300 méter széles szigete Tartúsz városától nagyjából 5, a tengerparttól pedig megközelítőleg 2,5 kilométerre nyugatra fekszik a Földközi-tengeren.
Története
III. Thotmesz egyiptomi fáraó Kr. e. 1450 körül ötödik hadjárata során elfoglalta a szigetet. A Kr. e. 14. század közepéről származó Amarna-levelek jelentős kereskedelmi központként emlékeznek meg a kánaániták által lakott Arvádról, amelynek lakóit az Ószövetség Kánaántól származtatja.[1] A föníciai városállam Kr. e. 1200 körül, a tengeri népek támadása révén került ki Egyiptom befolyása alól. Arvád a tengeri kereskedelemben Türoszhoz mérhető fontosságra tett szert a Kr. e. 1. évezred első felében, és a szárazföldön is kiterjesztette a befolyását: északra a vagy hatvan kilométerre fekvő mai Dzsabláig, a szárazföld belseje felé pedig a vagy nyolcvan kilométerrel keletebbre levő mai Homszig. Az Alavita-hegység alacsonyabb déli vonulatai között a Baál-templomáról ismert Baotocecea részben a hajóépítéshez nélkülözhetetlen faanyag kitermelését biztosította. Ebben az időszakban Amrít volt a szigetlakók szárazföldi „elővárosa”.
A római időszakban Aradosz napja leáldozott, korábbi szárazföldi támaszpontja, Antaradosz (a mai Tartúsz) jobb kikötési lehetőségeivel hamarosan túlnőtt anyavárosán – igaz, csak I. Constantinus idején, a 4. század elején vált külön igazgatása a szigetétől. Szent Pál állítólag megállt itt római utazása során. A Bizánci Birodalomban flottatámaszpontként működött, de a szárazföldi városok után Aradosz is a muszlimarabok kezére került 640-ben. A keresztes háborúk korában Tartúszhoz hasonlóan a templomos lovagok felügyeletére bízták, akik egészen 1302-ig tudták magukat tartani a szigeten – az utolsó szárazföldi keresztes erősségek már 1291-ben elestek.
Látnivalói
A sziget ma elhanyagoltsága és szennyezettsége ellenére kedvelt turistalátványosság, rendszeres hajójárat közlekedik kikötője és a tartúszi tengerpart között. A mindmáig folyamatosan lakott sziget teljesen beépült és meglehetősen zsúfolt, utcái szűkek és kacskaringósak. A kikötő, amit az ókorban mesterséges szirttel választottak ketté, a sziget északkeleti felén van. A kikötő környékén számos étterem és szuvenírárus kapott helyet.
Az ókori, küklopikus falakból, amelyek a dél-délnyugati oldalt védték, helyenként kisebb szakaszok maradtak meg. Két kisebb erősség is fennmaradt: az egyik az oszmán kori helyőrségé volt, a másik pedig a keresztesek jórészt lerombolt várából készült. Ez utóbbiban ma kis múzeum működik. A sziget látványossága még a hagyományos fahajógyártás: a part felé néző, keleti oldalon számos hajóépítő műhely van, amelyek jórészt a rendszeres arvádi járatokat látják el, illetve halászhajókat gyártanak.