Dörgicsei és kisjenei Antall József (Oroszi, 1896. március 28. – Budapest, 1974. július 24.) magyar jogász, államtitkár, politikus (FKGP). 1945–53 között parlamenti képviselő, 1945–46-ban újjáépítési miniszter. Antall József miniszterelnök apja. Nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás. Henryk Sławik lengyel diplomatával együttműködve 1939 és 1945 között több mint 30 000 magyarországi lengyel menekült – köztük 5000 lengyel zsidó – életének a megmentésében működött közre, amiért a Világ Igaza kitüntetést kapta.
1945-ben a Népgondozó Hivatal vezetője lett, melynek feladata a magyarországi németek kitelepítése volt. Álláspontját erről így fogalmazta meg a kitelepítési rendelet vitájában: „Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke, minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől. Ma még egy csomó igényjogosultnak nem tudtunk földet adni.”[5][6]
1981-ben utcát neveztek el róla Varsóban, illetve a városban emléktáblája is van. 1989-ben a Jad Vasemposztumusz kitüntette a Világ Igaza címmel. Nevét emléktábla őrzi az intézet kertjében.[8] 2009 óta az Országház előtti pesti rakpart a nevét viseli.[9]
2014. szeptember 24-én a lengyel szenátus határozatot fogadott el „a második világháború idején a hazájuk elleni kettős agresszió elől Magyarországon menedéket talált” lengyeleket segítő idősebb Antall József és a lengyel menekültek vezetőjeként zsidókat mentő Henryk Sławik emlékére.[10]
2016 novemberében avatott közös szobruk Varsóban áll (Dolina Szwajcarska park),[11][12] budapesti párdarabját az újbudai Goldmann György téren 2017. június 26-án avatták föl.[13][14]
id. Antall József: Menekültek menedéke. Emlékek és iratok. Egy magyar humanista a 20. században; összeáll., bev., szerk. Kapronczay Károly; Mundus, Bp., 1997 (Mundus – emlékiratok)
id. Antall József: Lengyel menekültek Magyarországon a háború alatt / Kapronczay Károly: Lengyelek és magyarok. Fejezetek az 1939 és 1944 közötti időszak történetéből; Magyar Orvostörténelmi Társaság–Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, Bp., 2019
Életrajza In: Országgyűlési Almanach 1947–1949, Budapest, 2005
Bölöny József, Hubai László. Magyarország kormányai 1848–2004, 5. kiadás, Budapest: Akadémiai (2004). ISBN 963058106X
Gregorz Łubczyk: Polski Wallenberg. Rzecz o Henryku Sławiku; Rytm, Warszawa, 2003
Grzegorz Łubczyk: A lengyel Wallenberg. Henryk Sławik és idősebb Antall József története; ford. Józsa Péter, előszó Göncz Árpád; Széphalom Könyvműhely, Bp., 2004
"Ember az embertelenségben". Emléklapok idős dr. Antall Józsefről; szerk. Tóth Dezső; Önkormányzat, Oroszi, 2004