Angelika Balabanova (oroszul: Анжелика Балабанова) (Csernyihiv, 1878. augusztus 4. – Róma, 1965. november 25.) oroszországi születésű olasz kommunista és szociáldemokrata politikus, író, szerkesztő. A Komintern titkáraként dolgozott, majd Olaszországban politikai pártvezető volt.
Egy asszimilálódott zsidó család sarjaként született Csernyihiv településen, az Orosz Birodalomban. Apja tehetős földbirtokos és kereskedő volt. Szülei tizenhatodik, s egyben legfiatalabb gyermekeként született, ám testvérei közül többen már az ő születése előtt meghaltak.[7] Fiatalabb korában otthon taníttatták, majd a Brüsszeli Szabadegyetemre járt, ahol a politikai radikalizmus híve lett. Ekkoriban ismerkedett meg Georgij Valentyinovics Plehanovval, aki nagy hatást gyakorolt rá. Miután kutatást folytatott a British Museum könyvtárában, visszatért Brüsszelbe, ahol filozófiai és irodalmi doktorátust szerzett. Két év brüsszeli tartózkodás után, 1899-ben Lipcsébe, majd Berlinbe ment. Egyetemi tanulmányait követően Rómában telepedett le, ahol a textiliparban dolgozó bevándorló munkások között szervezkedett. Munkatársai Antonio Labriola, Giacinto Menotti Serrati, Benito Mussolini és Filippo Turati voltak. Ekkortól marxistának tartotta magát. 1900-ban belépett az Olasz Szocialista Pártba (melynek később vezetője lett). A párt megbízásából előadásokat tartott, valamint propaganda tevékenységet folytatott Európa országaiban. 1907-ben és 1910-ben a II. Internacionálé kongresszusainak hivatalos képviselőjeként szolgált. Ebben az időszakban találkozott egy szegény olasz emigránssal, Benito Mussolinivel, akinek segített munkát találni és megismertette a legfrissebb szocialista irányzatokkal. Noha ellenségesen viszonyult a feminizmushoz, amelyet burzsoá dolognak tekintett, mélyen elkötelezte magát a munkásnők és férfiak szükségleteinek kielégítése mellett – amelyekről úgy gondolta, hogy a szocialista átalakulás révén lehetne a legjobban kielégíteni. 1910-ben Svájcból Olaszországba távozott, ahol aktívan részt vett az olasz szocialista mozgalomban. A következő években beválasztották a párt Központi Bizottságába. A párt hivatalos lapjának, az Avanti! című folyóirat társszerzőjeként működött. Amikor azonban Mussolini a háborús nacionalizmus felé vitte a lapot, kilépett annak szerkesztőségéből.
1914-ben – az első világháború kirobbanásakor – Svájcba menekült, ahol a háborúellenes mozgalom egyik vezetője lett. A következő két évben részt vett négy háborúellenes konferencián. Aktív tagja volt az 1915. szeptember 5. és 8. között tartott Zimmerwaldi konferenciának. Részt vett az 1917. évi stockholmi szocialista konferencián, majd a forradalom kitörésekor Oroszországba utazott és belépett a bolsevik pártba. Mindössze 5 hetes szentpétervári tartózkodás után Stockholmba küldték (1918 októberéig maradt ott). Az orosz helyzetről közleményeket készített és szétküldte a világ különböző újságjainak. 1918 októberétől Svájcban folytatta tevékenységét, mivel Lenin véleménye szerint Svájcból könnyebb volt a propaganda folytatása, a forradalom ügyének terjesztése. Együtt dolgozott többek között Leninnel, Trockijjal és Emma Goldmannal.
A svájciak azonban látva az általa folytatott agitációt, egy hónap svájci tartózkodás után kiutasították, így visszatért a Szovjetunióba. 1919-ben részt vett a Harmadik Internacionálé alapító kongresszusán és Zinovjev elnöksége alatt, annak titkára lett. Az utóbbival való nézeteltérései miatt Ukrajnába való áthelyezését kérte, ahol az Internacionálé helyi irodájának vezetőjeként dolgozott. E munkája mellett ellátta az ukrán külügyi biztos funkcióját is. 1921 decemberében ismét Moszkvában tartózkodott, amikor is a kommunizmusból kiábrándulva örökre távozott onnan: „ilyen emberekre mint én, nincs szükség a Szovjetunióban” – mondta Leninnek. 1924-ben szovjetellenes nyilatkozatai miatt kizárták a bolsevik pártból. A következő négy évben Svédországban, majd Bécsben élt, de kapcsolatban állt az olasz szocialistákkal, majd őket elhagyva az olasz kommunistákhoz csatlakozott. Az olaszországi fasizmus térnyerése miatt 1926-ban Párizsba ment, majd a második világháború kitörésekor New Yorkba emigrált. Az USA-ban megismerkedett Norman Thomas szocialista politikussal és alkalmanként a Socialist Review közreműködője volt. Elkötelezte magát amellett, hogy felhívja az amerikaiak figyelmét az olasz fasizmus veszélyeire. Kiadta a The Traitor: Benito Mussolini és a His “Conquest” of Power című műveit, valamint megjelentette önéletrajzát, My Life as a Rebel címmel.
Amikor a háború véget ért, visszatért Olaszországba, ahol belépett a Szocialista Munkáspártba, amelyből később megalakult az Olasz Szociáldemokrata Párt.
Művei
Il vostro Dovere in tempo di Elezioni: Alle Proletarie (Kötelességed a választások idején: a proletár nőkhöz). Lugano: Cooperativa Tipografica Sociale, 1904
Neskol'ko slov ob agitatsii: Pis'mo-lektsiia (Néhány szó az agitációról: Correspondence Lecture). Moscow: Gosudarstvennoe Izdatel'stvo, 1920
Ot rabstva k svobode: Obiazannosti i prava kommunistov v pervoi trudovoi respublike (Rabszolgaságtól a szabadságig: A kommunisták kötelességei és jogai az Első Munkás Köztársaságban). Moscow: Gosudarstvennoe Izdatel'stvo, 1920 / Milano, Avanti!, 1921
Iz lichnykh vospominanii Tsimmerval'dtsa (a zimmerwaldisták személyes visszaemlékezéseiből). Leningrad-Moscow: Izdatel'stvo "Kniga," 1925
Erziehung der Massen zum Marxismus: Psychologisch-pädagogische Betrachtungen (A tömegek oktatása a marxizmusra: pszichológiai-pedagógiai szempontok). Berlin: Laub, 1927
Erinnerungen und Erlebnisse, Berlin, E. Laubsche Verlagsbuchhandlung, 1927
Marx und Engels als Freidenker in ihren Schriften (Marx and Engels as Free-Thinkers in their Writings). Berlin: Der Freidenker, 1930
Wesen und Werdegang des italienischen Faschismus, Wien, Hess & Co., 1931
Memorie, Milano-Parigi, Avanti!, 1931
Sozialismus als Weltanschauung (Szocializmus mint világnézet). Berlin: Dt. Freidenkerverband, c. 1932
Caduti per noi, caduti per voi (Fallen for Us, Fallen for You). New York: Edizione "La Fiaccola," c. 1935
My Life as a Rebel. London: Hamish Hamilton, 1938
Traitor: Benito Mussolini and his "Conquest" of Power. New York: G. Popolizio, c. 1942 / (Il traditore Mussolini) Roma-Milano, Avanti!, 1945
Tears. New York, E. Laub / Chicago: Jay Bass, 1943
Ricordi di una socialista, Roma, De Luigi, 1946
Impressions of Lenin. Isotta Cesari, trans. Ann Arbor, University of Michigan Press, 1964 (Lenin visto da vicino, Roma, Opere nuove, 1959)
La mia vita di rivoluzionaria, Milano, Feltrinelli, 1979
Emlékezete
Rómában nevét utca és oktatási intézmény is viseli.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Angelica Balabanoff című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.jpg)
