Gryphius apja, Paul Greif Glogau diakónja volt, de korán, 1621-ben elhalálozott. Mostohaapját, Michael Eder protestáns tanárt a császári csapatok elűzték röviddel azután, hogy 1628-ban Gryphius anyja tüdőbajban meghalt. Gryphius nem hagyhatta el a várost (mint minden 15 év alatti fiatal annak idején), de röviddel később követhette mostohaapját Driebitzbe, egy kis lengyel faluba. 1632-ben már Wschowában lakott és a görlitzi Augustum gimnázium diákja volt. 1634-től 1636-ig Gdańskba járt gimnáziumba. Ezt követően a Schönborner (lovagi) család házitanítója lett, később pedig az akkori Kelet-Poroszországban lakott, ahol több fontos művét írta.
1638-ban Gryphius elkísérte mecénása, Schönborner két fiát Hollandiába. Ő maga hat évig ott maradt és beiratkozott a leideni egyetemre. 1640-ben meghalt öccse, Paul, majd röviddel később húga, Anna Maria is, sőt Gryphius is komolyan megbetegedett. 1647. májusáig a Strasbourgban járt egyetemre. Ezután hazatért szülőföldjére, majd Berlinben tartózkodott. Évekkel később újabb utat tett Hollandiába.
1649. január 12-én Gryphius feleségül vette Rosina Deutschländert. A házasságból négy fiú és három lány született. Legidősebb fia, Christian Gryphius jelentette meg később apja írásait részben átdolgozott formában.
1662-ben IV. Vilmos Sachsen-Weimarhercege felvette Gryphiust a Societas Fructifera irodalmi egyletbe, a barokk irodalom legnagyobb egyesületébe. Itt a Halhatatlan nevet kapta. A kötheni társaságkönyvben megtalálható Gryphius bejegyzése a 788. számon.1664. július 14-én halt meg agyvérzésben.
Családját korán elvesztette, szülőhazája elpusztult a harmincéves háborúban és az azt követő fosztogatásokban. Káosz és vallási üldözések nyomták rá bélyegüket az őt körülvevő valóságra. Tragédiáiban és verseiben érthető módon központi helyet kapott a szenvedés, az erkölcs teljes kudarca a háborúban, az emberek magánya, békétlensége és őrülete. Több utalást is találunk költeményeiben az emberi hiúságra, a barokk korszak jellegzetes motívumára, minden emberi tevékenység hiábavalóságára, s könyörtelen halandóságára. Jó példa erre
Gryphius egyik költeménye: „Es ist alles eitel” (Minden hiúság). A német irodalomórák elmaradhatatlan tananyaga a „Tränen des Vaterlandes” (A haza könnyei, 1636.) című szonettje, amelyben Gryphius a háború keserveiről ír.
Művei
Lyrische Gedichte (1880)
Fewrige Freystadt, hrsg. und kommentiert von Johannes Birgfeld. Laatzen, Wehrhahn, 2006
Sonette (Gedichtsammlung), Lissa, 1637
Son- und Feyrtags-Sonette, Leiden, 1639
Leo Armenius, oder Fürstenmord (Trauerspiel), Regensburg, 1660
Katharina von Georgien, oder bewehrete Beständigkeit (Trauerspiel), 1647–1657
Cardenio und Celinde, oder unglücklich Verliebte (Trauerspiel), Breslau, 1661
Ermordete Majestät oder Carolus Stuardus König von Gross Britanien (Trauerspiel), 1657. gründlich überarbeitete Fassung, 1663
Großmütiger Rechts-Gelehrter, oder Sterbender Aemilius Paulus Papinianus (Trauerspiel), Breslau, 1659
Absurda Comica oder Herr Peter Squenz (Schimpfspiel), hrsg. Gerhard Dünnhaupt und Karl-Heinz Habersetzer. Stuttgart: Reclam, 1983 u.ö. (RUB 7982)
Verlibtes Gespenste / Die gelibte Dornrose (Doppeldrama), Breslau, 1660
Die eigne Dekadenz (Gedicht über Selbstzweifel), 1648
Abend Kritisches Gedicht, 1650
Tränen in schwerer Krankheit (1663)
Es ist alles eitel (1637)
Magyarul
Felirat a mulandóság templomán; vál., ford., utószó Márton László; Helikon, Bp., 1984 (Helikon stúdió)
A porszem és a Minden. Andreas Gryphius 141 istenes szonettje; ford. Szénási Sándor; Kálvin, Bp., 2000
Absurda comica vagy Squenz Péter úr; inː Három német vígjáték; ford. Viola József; Orpheusz, Bp., 2003
Irodalom
Hugo Bekker: Andreas Gryphius. Lang, Frankfurt am Main, 1973
Gerhard Dünnhaupt: Andreas Gryphius. In: Personalbibliographien zu den Drucken des Barock. Band 3. Hiersemann, Stuttgart 1991, ISBN 3-7772-9105-6, S. 1855–1883 (Werk- und Literaturverzeichnis)
Karl-Heinz Habersetzer: Andreas Gryphius. Glogau, Würzburg, 1994
Nicola Kaminski: Andreas Gryphius. Reclam, Stuttgart 1998, ISBN 3-15-017610-7
Eberhard Mannack: Andreas Gryphius. Metzler, Stuttgart, 1986
Friedrich-Wilhelm Wentzlaff-Eggebert: Andreas Gryphius. Wissenschaftl. Buchges., Darmstadt, 1983
