Ez a szócikk vagy szakasz tervezett vagy jövőbeni eseménnyel kapcsolatos információkat tartalmaz. Az adatok lehetnek spekulatív természetűek, a tartalom pedig – az esemény közeledtével, illetve további információk beérkeztével – jelentősen változhat. Legutóbbi módosítás: 2024. december 18.
Amerika Kapitány: Szép új világ (Captain America: Brave New World)
Bosszúálló és egykori mentőejtőernyős, akit a hadsereg légiharcra képzett ki egy speciálisan tervezett szárnypár segítségével. Steve neki adta a pajzsát és az Amerika Kapitány címet.
Sejtbiológus, aki meglett fertőzve Bruce Banner vérével, ami emberfeletti intelligenciát biztosított számára, miközben egy lehetséges ellenszert készített Banner állapotára.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, korábban az Amerikai hadsereg tábornoka és az Egyesült Államok külügyminisztere volt.
A film készítése
Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke 2015 októberében azt mondta, hogy az Amerika Kapitány: PolgárháborúAmerika Kapitány trilógia lezárása, amelyben Chris Evans játszotta Steve Rogers-t.[3] A Polgárháború volt Evans utolsó szerződtetett önálló Amerika kapitány-filmje, de nyitott volt arra, hogy a Bosszúállók: Végjáték után is meghosszabbítsa a szerződését.[4] 2021 januárjában Evans állítólag közel állt ahhoz, hogy aláírja a szerződést, hogy újra eljátssza Steve Rogers szerepét legalább egy jövőbeli projektben.
2018 októberére a Marvel Studios egy limitált sorozatot fejlesztett a Disney+ számára, amelynek főszereplői Anthony Mackie és Sebastian Stan. Malcolm Spellmant alkalmazták a sorozat vezető írójaként, amelyet hivatalosan 2019 áprilisában jelentettek be A Sólyom és a Tél Katonája címmel.[5] 2019 áprilisában a sorozat premierje előtt Mackie elmondta, hogy nem folytak tárgyalások egy második évadról, és a koronavírus-járvány miatt nem tudja, mikor fog legközelebb MCU-filmben szerepelni.[6] Miután 2021. április 23-án megjelent A Sólyom és a Tél Katonája záró epizódja, kiderült, hogy Spellman egy negyedik Amerika kapitány-film forgatókönyvét dolgozza ki Dalan Mussonnal.[7]
Forgatás
A forgatás 2023. március 21-én kezdődött a Trilith stúdióban Atlantában.[8] A forgatás 2023. június 30-án fejeződött be.[9]