Alpár Ignác-díj

Alpár Ignác-díj (Alpár Ignác-emlékérem)
Díjazottaz Építéstudományi Egyesületben kiemelkedő társadalmi munkát végző építészek
Szervezet neveÉpítéstudományi Egyesület
SzékhelyBudapest
NévadóAlpár Ignác
Alapítás éve1958.
Országmagyar Magyarország
Díjátadás
Első díjátadás1958.
Legutóbbi díjátadás2019.
Hivatalos weboldal
hivatalos oldal

Az Alpár Ignác-díjat az Építőipari Tudományos Egyesület (mai nevén: Építéstudományi Egyesület, rövidítve: ÉTE) alapította 1958-as közgyűlésén Alpár Ignác-emlékérem néven. A díjjal az építőipar területén elért kimagasló műszaki, tudományos, valamint oktatási eredményeket, továbbá az egyesületen belül végzett társadalmi munkát kívánták elismerni.[1] Az elismerés neve 1998-ban Alpár Ignác-díj-ra változott, emiatt több névváltozat ismert a közvélemény előtt, továbbá az Alpár-érem illetve Alpár-díj elnevezés is használatos.

Az érem

Az érem tervezője – feltehetően az egyesület akkori elnökének, Rados Kornélnak a javaslatára – Kákonyi István volt. Az érem egyik oldalán Alpár Ignác feje látható profilból, körülötte az egyesület neve, és az Alpár Ignác-emlékérem felirat, másik oldalán egy görög oszlopfő. Az 1990-es évek közepén az érem elfogyott, az alkotó pedig már nem élt akkor, így az egyesület egy új érme elkészítéséről – és az elismerés átnevezéséről – döntött. Az új érem Ágh Fábián Sándor munkája, aki már szemből ábrázolta Alpárt, mellette az Alpár Ignác-díj felirattal, a hátoldalon pedig a volt Tőzsdepalota épületének sziluettje látható.[2]

Odaítélése

1958-ban még decemberben, 1959-től azonban az építők napján, vagyis június első vasárnapján adták át a díjat, néhány alkalommal azonban az egyesület közeli időpontban megtartott közgyűlésére időzítették a díjátadót (pl.: 1972,[3] 1976[4]). 1959-től hét díjazott volt: ketten I. (arany), ketten II. (ezüst), hárman pedig III. (bronz) fokozatú díjat kaptak. 1960-ban az arany fokozattal 5 ezer, az ezüsttel 3500, a bronzzal 2 ezer forint jutalom járt,[5] 1988-ban az emlékérem mellé 10 ezer forint jutalmat adott az egyesület.[6]

A díj – legalábbis a szakmában – hamar ismert lett, az országos napisajtó pedig kezdetben rendszeresen tájékoztatott odaítéléséről és a díjazottakról. 1971-ben a BME Középülettervezési Tanszékén az egyetemi docensi állás meghirdetésekor a szakmai elismerés alátámasztásaként Ybl- vagy Alpár díj meglétét írta elő pályázati feltételül.[7] A díjátadásokról szóló beszámolók azonban az 1980-as évekre teljesen kikoptak az országos sajtóból, ma pedig még az internetes szaksajtó is csak alkalmanként vagy nekrológban ad hírt a díjazottakról.

Díjazottak

A díjazottak listáját közzétették az Építéstudományi Egyesület honlapján, ahol azonban nem jelölték a díjak fokozatát, és a lista hiányos. 1998-ig évente hét elismerést adtak át, de vannak évek, ahol ennél kevesebb díjazott szerepel a listában. A lenti gyűjtés számos forrás alapján készült (az egyes éveknél vagy neveknél jelezve), de így sem teljes, hiszen közel 400 alkalommal adtak át díjat, a névsor pedig ennél kevesebb tételből áll.

2001-

2019[8]

  • Frey Lajos, Szulyovszky László, Töreky Balázs

2018

  • Kontra Jenő, Sztermen Péter

2017[9]

  • Semmelweis Tamás és Uhrinyi Balázs

2016[8]

2015[8]

2014[8]

  • Semmelweis Ferenc

2013[8]

2009[8]

2008[8]

2007[8]

  • Dr. Balázs György, Dr. Gillyén Jenő, Makkainé Hoksza Éva, Mikó Imre, Simcsik Pál

2006[10]

2005

2004

  • Gyülvészi Tamás,[11] Bukovszki András, Fodor A. Csaba, Gyalókay Gábor, Gyulai Judit dr., Kovács Ferenc, Pataky Elemér

2003

  • Bubla Zoltán, Dombai Lászlóné, Gőzné Pap Iringó, Magyar Zoltán, Mosoni György, Papp Lukács, Perényi László

2002

2001

  • Arató György, Bank Lajos, Horváth Károly, Kovács Béla, Krausz József, Morvai Gusztávné, dr. Szabó Tamás

1981-2000

2000

  • Ábrahám Ferenc, Ágostháziné Dr. Eördögh Éva, Kovács Imre, Neumann Ádám, Rácz József, Rébay Lajos, Tápai Antal

1999

  • Asztalos Kálmán, Bartos Sándor, Bicskei Attiláné, Dési Albert, Heckenast Péter, Ivánkay Kálmán, Mécs Ernő, dr. Paragi István, dr. Rudnyánszky Pál, Szabados Béla, Vajda Zsuzsa

1998

1997

  • Kiss Lajos, Morvay Béla, dr. Nacsa János, Schréder Mihály, Seenger Pál, dr. Tóth Zoltán

1996

1995

  • Benedek István, Borbola László, Halász György, Jakabné Raskó Mária, Lánczos Pál, Szinyei Béla, Ujvári Miklós, Vaszilievits-Sömjén Györgyné, dr. Zettner Tamás

1994

1993

1992

1991

1990

1989

  • Bíró Péter, dr. Bozsó Ferencné, Hornyák Endre,[13] dr. Kerek András, dr. Rozgonyi Tibor, Zilahy János Péter

1988

1987

  • Goschy Béla, Hunyadi Béla, Kajtár Lajos, Kraszkó Pál, Marosi József, Mischl Róbert, Veszelák Róbert

1986

  • Főző János, Mentesné Zöldy Sarolta, Nagy Miklós, Tatár Dezső

1985

1984

  • Ávár Tibor, Bányai Miklós, Bogdán György, Fülöp Imre, Kiss József, Luda László, Szécsi László

1983[14]

1982

1981[15]

1958-1980

1980[8]

1979[8]

  • Molnár Dénes, Sorosi Gyula, Szoyka Pál dr. Vajda Zoltánné, dr. Winkler Gábor, Szoyka Pál

1978[16]

  • I. fokozat: Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, az egyesület elnöke, dr. Részegh Csaba, az Építéstudományi Intézet tudományos osztályvezetője
  • II. fokozat: Korek Ferenc, a Békés megyei ÁÉV igazgatója, Svinger József, a Veszprém megvei Tanács építési főosztályának főmérnöke
  • III. fokozat: Völgyes István az Építéstudományi Intézet tudományos tagozatvezetője, Kispál Károly, az Északmagyarországi Tervező Vállalat műszaki osztályvezetője, dr. Érdi Tamás[17]

1977

1976

1975

1974[8]

  • Ballay István, Dános György, Darvas Olivér, Fodor Gyula, dr. Kubinszky Mihályné, Borsos József

1973[21]

1972

1971[23]

1970[24]

  • I. fokozat: Szathmáry László, dr. Fekete Iván

dr. Magyar József, Onódy Márton, Balogh Zoltán[25]

1969[26]

  • I. fokozat: Simor János építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszterhelyettes, dr. Macskásy Árpád tanszékveze­tő egyetemi tanár
  • II. fokozat: dr. Deák György és dr. Újhelyi Já­nos
  • III. fokozat: Deák János, Körösfalvi Pál, Huszka Károly

1968[27]

  • Nagy Zoltán, Opitzer Károly, Tomory László

1967[27]

1966[28]

1965[29]

  • I. fokozat: Lux László és Takács Gyula építészek
  • II. fokozat: Ruzicska Béla építész és Török Ferenc mérnök
  • III. fokozat: Harmos Károly mérnök, Kovács Jenő építész és Kovács Lajos gépészmérnök

1964[30]

1963[31]

  • I. fokozat: dr Gabos György és Sédy Tivadar
  • II. fokozat: Messinger Géza és Rosivall Ferenc
  • III. fokozat: dr. Lelényi Árpád, Marosán Ede és Würschinger Zoltán

1962[32]

  • I. fokozat: Lux Kálmán, Weisz Gyula
  • II. fokozat: Mester István, Fék Miksa
  • III. fokozat: Beszédes Kornél építész és Kékesi Nándor építész a 43-as ÁÉV osztályvezetője, Lantos Zoltán vegyészmérnök

1961[27]

  • Kordik László, Lakos Andor

1960[5]

  • I. fokozat: dr. Gyengő Tibor, az I-es számú Épületelemgyár mérnöke, a sikeres kutató- és szakirodalmi tevékenységéért, Sebestyén Gyula, az Építéstechnikai és Építésgazdasági Iroda mérnöke, aki a szakmai oktatásban végzett eredményes társadalmi munkát
  • II. fokozat: 2 fő[33]
  • III. fokozat: 3 fő[33]

1959[34]

  • I. fokozat: Boschán István egyetemi tanár, Hunyady Domokos okleveles mérnök
  • II. fokozat: Kelen Tibor és Biczók Imre főmérnök
  • III. fokozat: dr. Tiszai István, Tóth László építészmérnök és Förster Tamás gépészmérnök

1958[35]

  • Marjalaky Sándor

Források

  1. Közgyűlési tartott az Építőipari Tudományos Egyesület. Magyar Nemzet, XIV. évf. 285. sz. (1958. december 3.) 3. o.
  2. dr. Nacsa János: Gondolatok az Alpár Ignác díjról és érmekrõl. Magyar Építő, 4. sz. (2010) 154–155. o.
  3. Tisztújítás az Építőipari Tudományos Egyesületben. Magyar Nemzet, XXVIII. évf. 141. sz. (1972. június 17.) 5. o.
  4. A z Építőipari Tudományos Egyesület közgyűlése. Népszabadság, XXXIV. évf. 147. sz. (1976. június 22.) 4. o.
  5. a b Kiosztották az 1960. évi Alpár Ignác-érmeket az építészeknek. Népszabadság, XVIII. évf. 133. sz. (1960. június 5.) 10. o.
  6. Az MTESZ-díjas tanszékvezető. A Jövő Mérnöke, XXXV. évf. 2. sz. (1988. február 12.) 7. o.
  7. Közlemények. Akadémiai Közlöny, XX. évf. 1. sz. (1971. december 30.)
  8. a b c d e f g h i j k l m n o Alpár Ignác Díj. Az Építéstudományi Egyesület honlapja (2016) (Hozzáférés: 2018. március 18.) arch
  9. Dubniczky Miklós: Építők Napja 2017. Építészfórum (2017. június 9.) (Hozzáférés: 2018. június 9.)
  10. László László (szerk.): ÖSSZEFOGLALÓ JEGYZŐKÖNYV. Hírmondó, (2006. szeptember) 4. o.
  11. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  12. (Dulácska Endre- Gáspár Zsolt-Hegedűs István: KOLLÁR LAJOS 1926-2004. Magyar Tudomány, CXI. évf. 5. sz. (2004) 660. o.
  13. Kozák Péter: Hornyák Endre. www.nevpont.hu (2013) Névpont. o. (Hozzáférés: 2018. március 20.)
  14. Ünnepi ülés az Építőipari Tudományos Egyesületben. Népszava, CXI. évf. 143. sz. (1983. június 18.) 5. o.
  15. Építők napja, ’81. Magyar Nemzet, XXXVII. évf. 137. sz. (1981. június 13.) 5. o.
  16. Szombati mozaik - Kitüntetések. Népszava, CVI. évf. 141. sz. (1978. június 17.) 10. o.
  17. Érdi Tamás neve nem szerepelt a sajtóhírekben, az adat az Építéstudományi Egyesület weboldaláról származik
  18. Heltai Nándor: Fiatal csoport fiatal titkára. Petőfi Népe, XXXII. évf. 229. sz. (1977. szeptember 29.) 4. o.
  19. Heves megyei építészek kitüntetése. Népújság, XXVII. évf. 148. sz. (1976. június 24.) 8. o.
  20. Kozák Péter: Gnädig Béla. www.nevpont.hu (2013) Névpont. o. (Hozzáférés: 2018. március 20.)
  21. Kiosztották az idei Alpár Ignác érmeket. Népszava, CI. évf. 133. sz. (1973. június 9.) 4. o.
  22. Az elérhető források nem részletezték a díjak típusát, sem a díjazottak érdemeit
  23. Kiosztották az idei Alpár Ignác-emlékérmeket. Népszabadság, XXIX. évf. 132. sz. (1971. június 6.) 5. o.
  24. Átadták az idei Alpár Ignác-emlékérmeket. Népszava, XCVIII. évf. 132. sz. (1970. június 7.) 2. o.
  25. Az újsághírek csak az I. (arany) fokozattal elismertek nevét közölte, a többi díjazott fokozatait az Építéstudományi Egyesület honlapja nem jelöli
  26. Kiosztották az idei Alpár Ignác emlékérmeket. Népszabadság, XXVII. évf. 131. sz. (1969. június 8.) 12. o.
  27. a b c A díjátadóról nem számolt be a sajtó, az adatok az ÉTE weboldaláról származnak.
  28. Kiosztották az idei Alpár-érmeket. Népszava, XCIV. évf. 144. sz. (1966. június 19.) 10. o.
  29. Hírek. Népszabadság, XXIII. évf. 132. sz. (1965. június 6.) 14. o.
  30. Kiosztották az idei Alpár-érmeket. Magyar Nemzet, XX. évf. 153. sz. (1964. július 2.) 5. o.
  31. Kiosztották az idei Alpár Ignác-érmeket. Népszabadság, XXI. évf. 133. sz. (1963. június 9.) 6. o.
  32. T. E: Alpár-éremmel tüntették ki a kiváló építészeket. Magyar Nemzet, XVIII. évf. 128. sz. (1962. június 3.) 3. o.
  33. a b A hírlapok nem közölték a II. és III. fokozatú díjazottak nevét, az ÉTE pedig nem közölte sem a fokozatot, sem valamennyi díjazott nevét, így csak felsorolásszerűen a nevek: Szikszay Gerő, Darvas Olivér, dr. Koblencz József
  34. Kiosztotta az építőipari Tudományos Egyesület az Alpár Emlékérmeket. Népszabadság, XVII. évf. 138. sz. (1959. június 14.) 2. o.
  35. A sajtóhírek hét kitüntetés átadásáról szóltak, de a díjazottakat nem nevezték meg. Az Építéstudományi Egyesület honlapja csak Marjalaky Sándor nevét említi, a többi hat kitüntetett neve nem ismert

Read other articles:

DrochiaKota BenderaLambang kebesaranNegara MoldovaDistrikDistrik DrochiaPendirian1777Pemerintahan • Wali kotaIgor Grozavu, sejak 2011Ketinggian741 ft (226 m)Populasi (2012) • Total20,400Zona waktuUTC+2 (EET) • Musim panas (DST)UTC+3 (EEST)Kode posMD-52xxKode area telepon+373 252 xx x xx Drochia adalah sebuah kota yang terletak di sebelah utara Moldova. Kota ini merupakan pusat administratif Distrik Drochia dan terletak 174,4 km sebe...

 

 

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: SMA Katolik Santa Maria Malang – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR SMAK Santa Maria MalangInformasiDidirikan15 Agustus 1964JenisSekolah SwastaAkreditasiANomor Statistik Sekolah30205610101...

 

 

Type of secondary school in England UTC Portsmouth in 2020 A university technical college (UTC) is a type of secondary school in England that is sponsored by a university and has close ties to local business and industry. University technical colleges specialise in subjects like engineering and construction, taught alongside business skills and the use of IT. Pupils study academic subjects as well as practical subjects leading to technical qualifications. The curriculum is designed by the uni...

историческое государство ИмперияЯпонская империяяп. 大日本帝國 Флаг Императорская печать Гимн: «Кими га ё» Японская империя в 1942 году     Япония (1870—1905)      Колонии     Оккупированные территории (1932—1945) ↓ ↓ 3 января 1868 (29 ноября 1890) — 2 сентяб...

 

 

Association football club Football clubSV LippstadtFull nameSpielverein Lippstadt 08 e.V.FoundedMarch 1908; 116 years ago (1908-03)GroundStadion Am BruchbaumCapacity4,250ChairmanThilo AltmannManagerFelix BechtoldLeagueRegionalliga West (IV)2021–2214th Home colours Away colours SV Lippstadt is a German association football club from the city of Lippstadt, North Rhine-Westphalia. History Logo of Teutonia Lippstadt ca. 1930 The two predecessors of the current-day club we...

 

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要編修,以確保文法、用詞、语气、格式、標點等使用恰当。 (2013年8月6日)請按照校對指引,幫助编辑這個條目。(幫助、討論) 此條目剧情、虛構用語或人物介紹过长过细,需清理无关故事主轴的细节、用語和角色介紹。 (2020年10月6日)劇情、用語和人物介紹都只是用於了解故事主軸,輔助�...

Weightlifting at the Olympics Men's 60 kgat the Games of the XXI OlympiadVenueSt. Michel ArenaDate20 July 1976Competitors17 from 14 nationsWinning total285.0 kg ORMedalists Nikolay Kolesnikov  Soviet Union Georgi Todorov  Bulgaria Kazumasa Hirai  Japan← 19721980 → Weightlifting at the1976 Summer OlympicsMen52 kg56 kg60 kg67.5 kg75 kg82.5 kg90 kg110 kg+110 kgvte The men's 60 kg weightlifting competitions at the 1976 Summer Olympics in Montre...

 

 

Lancia DedraInformasiProdusenAlfa-Lancia Industriale (1989-1991)Fiat Auto (1991-1999)Masa produksi1989–Maret 1999418,084 diproduksi[1]PerakitanItalia: Chivasso, Piedmont(Chivasso plant)Italia: Rivalta[1]PerancangErcole Spada[2] at I.DE.A Institute[3]Bodi & rangkaKelasCompact executive car (D)Bentuk kerangka4-pintu saloon5-pintu station wagonTata letakFF layout / AWDPlatformFiat Type Three (Tipo Tre) platform[4]Mobil terkaitLancia DeltaFia...

 

 

Berikut adalah daftar hari penting di Indonesia. Hari libur nasional Artikel utama: Hari libur nasional di Indonesia Berikut hari libur nasional di Indonesia, diurutkan berdasarkan tanggal libur. Disertakan tanggal libur menurut kalendernya, untuk hari libur yang tidak menyertakan tanggalnya berarti tanggal peringatannya berubah-ubah setiap tahunnya. 1 Januari : Tahun baru Masehi Januari – Februari : Tahun Baru Imlek (Konghucu) Maret – April : Hari Suci Nyepi/Tahun Baru Sa...

Playground in Central Park, New York City The entrance to the playground Notable buildings and structures of Central Park. Click on the map and then on the points for details.This map: viewtalkedit The Diana Ross Playground is located in New York City's Central Park, inside the park at West 81st Street and Central Park West. Context Its namesake, the recording artist Diana Ross, who lives across the street in The Beresford, gave two legendary free concerts in Central Park on July 21 and 22, ...

 

 

Mercury-Atlas 2Launch of MA-2Mission typeTest flightOperatorNASAMission duration17 minutes, 56 secondsDistance travelled2,305 kilometres (1,432 mi)Apogee183 kilometres (114 mi) Spacecraft propertiesSpacecraftMercury No.6ManufacturerMcDonnell AircraftLaunch mass1,154 kilograms (2,544 lb) Start of missionLaunch dateFebruary 21, 1961, 14:10 (1961-02-21UTC14:10Z) UTCRocketAtlas LV-3B 67-DLaunch siteCape Canaveral LC-14 End of missionLanding dateFebruary 21, 1961...

 

 

وسام نجمة الشرف الفلسطينية شعار دولة فلسطين مؤسس دولة فلسطين البلد دولة فلسطين يُمنح من طرف رئيس دولة فلسطين نوع الوسام وسام دولة العاهِل محمود عباس منحت لـ الملوك والرؤساء وكبار السياسيين إحصاءات تاريخ الإنشاء 2007 أول وسام 2007 صورة شريط الوسام تعديل مصدري - تعديل   وسام �...

Durchschnittliche Juli-Temperaturen in der Eem-Warmzeit Durchschnittliche Januar-Temperaturen in der Eem-Warmzeit Durchschnittliche Jahresniederschläge in der Eem-Warmzeit Die Eem-Warmzeit (Synonym Eem-Interglazial), oft kurz als Eem bezeichnet, war die letzte Warmzeit vor der heutigen, dem Holozän. Sie begann vor etwa 126.000 Jahren, endete vor 115.000 Jahren und ist nach dem Fluss Eem in den Niederlanden benannt. Die Eem-Warmzeit wird im Alpenraum auch als Riß/Würm-Interglazial benannt,...

 

 

Кавказский заповедник, плато Лаго-Наки В списке особо охраняемых природных территорий (ООПТ) Республики Адыгея приведены все 20 действующих на 2021 год ООПТ. К ООПТ федерального значения относятся один заповедник и один ботанический сад. Сеть ООПТ регионального значения в�...

 

 

Provinsi Sagami (相模国code: ja is deprecated , sagami no kuni) adalah provinsi lama Jepang yang sekarang dikenal sebagai prefektur Kanagawa tanpa kota Yokohama dan kota Kawasaki. Sagami berbatasan dengan provinsi Izu, Kai, Musashi dan Suruga. Ibu kota terdapat di lokasi yang sekarang menjadi kota Hiratsuka. Di zaman Sengoku, penguasa Sagami memiliki istana Odawara walaupun pemerintahan dijalankan dari provinsi tetangga Musashi. lbsProvinsi lama Jepang Aki Awa (Kanto) Awa (Shikoku) Awaji ...

River in Kerala, India This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Karamana River – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2020) Karamana RiverKaramanayarKaramana river at KovalamLocation of the mouth in KeralaShow map of KeralaKaramana River (India)Show map of IndiaEtymologyNamed...

 

 

Overview of nuclear power in Scotland Proportion of Scotlands electricity grid produced by nuclear (2021) Scotland has a long history of nuclear research and electricity generation. Nuclear energy consistently accounts for 20-80% of the electric supply in Scotland depending on weather conditions for wind power generation and electricity demand.[1] As of 2022, there is only one remaining operating nuclear power station in Scotland (Torness).[2] The Scottish National Party (SNP)...

 

 

大倉 喜七郎 生誕 1882年6月16日東京府死没 (1963-02-02) 1963年2月2日(80歳没)墓地 文京区の護国寺出身校 慶應義塾大学職業 男爵、大倉財閥2代目総帥テンプレートを表示 大倉 喜七郎(おおくら きしちろう、1882年〈明治15年〉6月16日 - 1963年〈昭和38年〉2月2日)は、大倉財閥2代目総帥[1]。男爵。東京生まれ。長唄の名を聴松。 父は大倉財閥創始者の大倉喜八郎。異母�...

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。 出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: 青森県立保健大学 – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL (2023年5月) 青森県立保健大学 青森県立保健大学 (青�...

 

 

1962 single by Ike & Tina TurnerYou Should'a Treated Me RightSingle by Ike & Tina Turnerfrom the album Dynamite! B-sideSleeplessReleasedJune 1962Genre R&B pop Length3:15LabelSue RecordsSongwriter(s)Ike TurnerProducer(s)Ike TurnerIke & Tina Turner singles chronology Tra La La La La (1962) You Should'a Treated Me Right (1962) Tina's Dilemma (1962) You Should'a Treated Me Right is a song written and produced by Ike Turner. It was released by Ike & Tina Turner on Sue R...