Szabó János (Budapest, 1920. november 27. – Budapest, 2012. március 15.) magyar építőmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a tartószerkezetek elmélete, valamint a mátrixszámítás mérnöki alkalmazásai. A tartószerkezeti mechanika területén több állapotváltozást írt le. 1959 és 1961 között az Építéstudományi Intézet igazgatója, majd 1964-ig építésügyi miniszterhelyettes. 1968 és 1983 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium államtitkára.
Életpályája
Apja Szabó Sándor (†1947) szabómester, majd a Központi Sajtóvállalat tisztviselője, anyja Hofhauser Ida (†1949) tanítónő volt; családjában öten voltak testvérek. 1938-ban érettségizett Budán, az Ilona utcai gimnáziumban, majd beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Mérnöki és Építészmérnöki Karára. Itt szerzett mérnökdiplomát 1942-ben. Ennek megszerzése után Sávoly Pál tervezőirodájában kapott állást. 1943-ban behívták sorkatonának, a keleti fronton harcolt. 1945-ben szovjet hadifogságba került, innen 1947-ben térhetett haza. Hazatérése után a Magyar Iparfejlesztő és Műszaki Rt. tervezőmérnöke lett. Egy évvel később az Építéstudományi és Tervező Intézetben szerkezettervezési csoportvezetővé nevezték ki. 1949-ben rövid ideig az Építésügyi Minisztérium iparoktatási osztályának vezetője volt. Ezt követően a Haditechnikai Intézet tudományos kutatójaként dolgozott. 1950-ben visszatért az államigazgatásba, a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium tervezési, később az út- és hídfőosztály vezetője lett. 1955–1956-ban a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium csoportfőnökeként, illetve miniszterhelyettesként, majd 1957–1958-ban az UVATERV tervezőmérnökeként dolgozott. 1958-ban az Építéstudományi Intézet laborvezetője lett, majd 1959 és 1961 között az intézet igazgatója volt.
1961-ben kinevezték Trautmann Rezső építésügyi miniszter helyettesévé. E tisztségét 1964-ig viselte. 1968-ban az addigra Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium államtitkárává nevezték ki. Itt Bondor József és Ábrahám Kálmán miniszterek alatt dolgozott. Tisztségét 1983-ig töltötte be, ekkor nyugdíjazták.
Közigazgatási állásai mellett a felsőoktatásban is részt vett: 1949-től másodállásban előbb az Állami Műszaki Főiskola, majd a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) oktatója. 1965-ben egyetemi tanári kinevezést kapott a BME mechanika tanszékére (később: tartószerkezetek mechanikája tanszék). 1990-ben az MTA és a BME közös Tartószerkezetek Mechanikája Kutatócsoportjának kutatója lett. 1996-ban professor emeritusi címet kapott.
1956-ban védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1964-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Elméleti, majd a Műszaki Mechanikai Bizottság tagja, 1970-ben elnöke lett. Elnöki tisztségét 1991-ig viselte. Emellett az Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Bizottság, a Szociális Bizottság és a Településtudományi Bizottságnak lett tagja. 1970-ben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1979-ben pedig rendes tagjává. 1983-tól annak 1995-ös megszűnéséig a tudományos fokozatokat kiosztó Tudományos Minősítő Bizottság elnöke volt. Akadémiai tisztségei mellett több nemzetközi műszaki tudományos társaság magyar nemzeti bizottságában vett részt.
Az építőmérnöki mechanika területén leírta a tartószerkezetek rugalmas és posztkritikus állapotváltozásait, emellett elemezte a kifeszített kötélhálók úgynevezett állapotterét. Több mátrixegyenletet írt le, például a rúdszerkezetek kis elmozdulásoknál érvényes egyenletet, illetve a nagy elmozdulásoknál jelentkező infinitezimális (rendkívül kicsi) egyenletet. Kinematikai szempontok alapján felállított egy egzakt egyenletrendszert, amely az egy szabadságfokú sík- és térbeli (csuklós) rúdszerkezetek véges elmozdulásainak leírására alkalmas.
Több mint százhatvan tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Munkáit magyar, angol és német nyelven adta közre.
Állami Díj (1985) – Széles körű oktató-nevelő munkájáért, a tartószerkezetek korszerű számítási módszereinek kidolgozásáért és alkalmazásáért, valamint jelentős iparszervező és államigazgatási vezetői tevékenységéért.
Arany János Közalapítvány nagydíja (2000)
Főbb publikációi
Közlekedési építőipari matematikai példatár (1955)
A mátrixelmélet alkalmazása egyes szilárdságtani feladatokat leíró parciális differenciálegyenletek megoldásánál (1956)
Die Berechnung von Brückenträgerrosten (1958)
Statika I–II. (1964, 1967)
Kötélháló állapotterének elemzése (1965)
Tartók statikája (társszerző, 1964)
Rúdszerkezetek állapotváltozási egyenlete (1971)
Anwendung der Matrizenrechnung auf Stabwerke (társszerző, 1978)
Építésiparosítás – rendszerszemlélet (1980)
Structural Design of Cable-Suspended Roofs (Kollár Lajossal, 1984)
Rigidity of the Truss Model of Membrane Shells (Tarnai Tiborral, 1992)
Analysis of Critical and Postrcritical States of Pin-jointed Double-layer Space Grids Fitted to Surfaces on Double Carvature (Tarnai Tiborral, 1998)
On the Exact Equation of Inextensional, Kinematically Indeterminate Assemblies (Tarnai Tiborral, 2000)
Források
A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1182–1183. o.
MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 1024. old., ISSN1787-288X
