Alkoxidok

A metoxid anion szerkezete. Noha az alkálifém-alkoxidok nem sók, és komplex szerkezettel rendelkeznek, kémiailag RO forrásként viselkednek

Az alkoxidok az alkoholok konjugált bázisai, bennük egy negatív töltésű oxigénatomhoz szerves oldallánc kapcsolódik. Képletük RO, ahol R a szerves oldalláncot jelöli. Az alkoxidok erős bázisok és – hacsak az R csoport térigénye nem túl nagy – jó nukleofilek és jó ligandumok. Bár protikus oldószerben, például vízben általában nem stabilak, intermedierként számos reakcióban előfordulnak, ilyen például a Williamson-féle éterszintézis.[1][2] Az átmenetifém-alkoxidokat széles körben használják bevonatok készítéséhez és katalizátorként.[3][4]

Az enolátok telítetlen alkoxidok, melyek egy ketonnal vagy aldehiddel szomszédos C−H kötés deprotonálásával keletkeznek. Az egyszerű alkoxidok nukleofil centruma az oxigénen található, az enolátokban azonban ez delokalizáció révén mind az oxigénre, mind a szénre kiterjed.

A fenoxidok az alkoxidok közeli rokonai, ezekben az alkilcsoport helyett benzolszármazék található. A fenolok jellemzően savasabbak az alkoholoknál, a belőlük nyert fenoxidok ennek megfelelően kevésbé bázisosak és gyengébb nukleofilek, mint az alkoxidok. Kezelésük viszont gyakran egyszerűbb, és származékaik kristályosabbak, mint az alkoxidoké.

Szerkezetük

Az alkálifém-alkoxidok gyakran oligo- vagy polimer vegyületek, különösen akkor, ha az R csoport kis méretű (Me, Et).[3] Az alkoxid anion jó hídligandum, ezért számos alkoxidban M2O vagy M3O kötések találhatók. Oldatban az alkálifém származékok erős ionpárképzésre hajlamosak, ahogy az egy erősen bázisos anion alkálifém származékától várható.

Az Li4(OBu-t)4(thf)3 klaszter szerkezete, mely jól mutatja az alkoxidok aggregációra és éterligandumok megkötésére való hajlamát.[5] A színkódok: sötétszürke = C, ibolya = Li, piros = O, világosszürke = H

Előállításuk

Redukáló fémekből

Alkoholokból többféleképpen is előállíthatóak. Erősen redukáló fémek alkohollal közvetlenül reagálnak a megfelelő fém-alkoxid képződése közben. Az alkohol ebben az esetben savként viselkedik, melléktermékként hidrogén keletkezik. Klasszikus példa a nátrium-metoxid előállítása, amikor fémnátriumot tesznek metanolba:

2 CH3OH   +   2 Na   →   2 CH3ONa   +   H2

Nátrium helyett más alkálifém is használható, és a metanolon kívül a legtöbb más alkohol is adja a reakciót. Hasonló reakció megy végbe alkohol és fém-hidrid, például NaH között. A fém-hidrid eltávolítja a hidroxilcsoport protonját, így negatív töltésű alkoxidion keletkezik.

Elektrofil kloridokból

A titán-tetraklorid alkoholokkal a megfelelő tetraalkoxid keletkezése közben reagál, a reakció során hidrogén-klorid fejlődik:

TiCl4   +   4 (CH3)2CHOH   →   Ti(OCH(CH3)2)4   +   4 HCl

A reakció bázis – például tercier amin – hozzáadásával felgyorsítható. A titánon kívül számos más fém és főcsoportbeli elem halogenidje is használható, például a SiCl4, ZrCl4 és PCl3.

Metatézis reakcióval

Számos fém-alkoxidot fém-klorid és nátrium-alkoxid közötti sóképzési reakcióval állítanak elő:

n NaOR   +   MCln   →   M(OR)n   +   n NaCl

Ezeket a reakciókat a NaCl nagy rácsenergiája hajtja, és a kapott termék tisztítását egyszerűsíti az a tény, hogy a NaCl a szokásos szerves oldószerekben oldhatatlan.

A réz(I)-terc-butoxid négyzetes szerkezetű, ami annak köszönhető. hogy a Cu(I) a lineáris koordinációs geometriát részesíti előnyben

Elektrokémiai eljárással

Számos fém alkoxidját elő lehet állítani a fém vízmentes alkoholban, elektromosan vezető adalékanyag jelenlétében történő anódos oldásával. A fém lehet Co, Ga, Ge, Hf, Fe, Ni, Nb, Mo, La, Re, Sc, Si, Ti, Ta, W, Y, Zr stb. A vezető adalékanyag lítium-klorid, kvaterner ammónium-halogenid vagy egyéb anyag lehet. Néhány példa az így nyerhető fém-alkoxidokra: Ti(OCH(CH3)2)4, Nb2(OCH3)10, Ta2(OCH3)10, [MoO(OCH3)4]2, Re2O3(OCH3)6, Re4O6(OCH3)12, and Re4O6(OCH(CH3)2)10.

Tulajdonságai

Reakció alkil-halogenidekkel

Az alkoxidion primer alkil-halogenidekkel SN2 reakcióba léphet, ekkor metil-éter keletkezik.

Hidrolízis és átészteresítés

A fém-alkoxidok vízben az alábbi egyenlet szerint hidrolizálnak:[6]

2 LnMOR   +   H2O   →   [LnM]2O   +   2 ROH

ahol R szerves szubsztituens, L pedig valamilyen ligandum (többnyire alkoxid) Behatóan tanulmányozott eset a titán-etoxid irreverzibilis hidrolízise:

1/n [Ti(OCH2CH3)4]n   +   2 H2O   →   TiO2   +   4 HOCH2CH3

Az alkoxid sztöchiometriájának és sztérikus tulajdonságainak megfelelő megválasztásával ezek a reakciók megállíthatók úgy, hogy fém-oxo-alkoxidokat kapjunk, ezek többnyire többmagvú komplexek. Víz helyett alkoholokat is lehet használni, ily módon egy alkoxid másikká alakítható át, ennek a helyes elnevezése alkoholízis (nem keverendő össze az átészteresítéssel, mely egy – alább taglalt – másik folyamat). A kémiai egyensúly helyzete az alkohol savasságával szabályozható, a fenolok például az alkoxidokkal jellemzően úgy reagálnak, hogy az alkohol felszabadulása közben a megfelelő fenoxid keletkezik. Az alkoholízis irányítható az illékonyabb komponens szelektív elpárologtatásával. Az etoxidok így butoxiddá alakíthatók, mivel az etanol (fp. 78 °C) illékonyabb, mint a butanol (fp. 118 °C).

Az átészteresítés során a fém-alkoxid észterrel lép reakcióba, ami a fém-alkoxid és az észter között az alkilcsoportok cseréjével jár. A fém-alkoxid szempontjából a végeredmény ugyanaz, mint az alkoholíziskor, vagyis az alkoxid ligandum kicserélődik, de közben az észter alkilcsoportja is megváltozik, ami lehet a reakció elsődleges célja is. A nátrium-metoxidot például gyakran használják ilyen célra, ez a reakció a biodízel gyártása szempontjából is jelentős.

Oxo-alkoxidok képződése

Számos fém-alkoxid oxoligandumokat is képez. Az oxoligandumok jellemzően – gyakran véletlen – hidrolízis során keletkeznek, illetve éter elimináció révén:

2 LnMOR   →   [LnM]2O   +   R2O

Az alacsony vegyértékű fém-alkoxidok továbbá érzékenyek a levegő általi oxidációra.

Sokmagvú és heterofémes származékok képződése

Az átmenetifémek alkoxidjai jellemzően sokmagvúak, azaz egynél több fémet tartalmaznak. Az alkoxidok sztérikusan hozzáférhető, erősen bázisos ligandumok, hajlamosak a fémek közötti hídképzésre.

Hasonló tulajdonságú fématomok izomorf helyettesítésekor különböző összetételű kristályos komplexek keletkeznek. Ezen vegyületekben a fémek aránya széles tartományban változhat. Például a Re4O6−y(OCH3)12+y komplexben a réniumot molibdénre cserélve Re4−xMoxO6−y(OCH3)12+y komplex nyerhető, ahol 0 ≤ x ≤ 2,82, volfrámmal helyettesítve pedig Re4−xWxO6−y(OCH3)12+y keletkezik, melyben 0 ≤ x ≤ 2.

Termikus stabilitás

~100–300 °C hőmérsékleten számos fém-alkoxid elbomlik. A körülményektől függően a hőbomlás eredménye lehet az oxid vagy a fémes fázis nanoméretű pora. Ezen a tulajdonságon alapul a funkcionális anyagok előállítása, melyeket repülőgépek, űr- és elektronikai eszközök, valamint a vegyipar használ: egyedi oxidok és ezek szilárd oldata, komplex oxidok, színfémből vagy ötvözetből készült fémpor szinterezéshez. Kevert mono- és heterofém-alkoxid-származékok bomlását is vizsgálták, mely ígéretes módszernek tűnik, mivel a hagyományos eljárásokhoz képest viszonylag alacsony hőmérsékleten (500–900 °C alatt) végezhető, ugyanakkor nagyobb fázis- és kémiai homogenitású, szabályozható szemcseméretű (akár nanoméretű) funkcionális anyagok előállítását teszi lehetővé.

Jellemző alkoxidok

A négymagvú rénium-oxometoxid szerkezete (az egyszerűség kedvéért a hidrogénatomok nincsenek jelölve)[7]
név képlet megjegyzés
Titán-izopropoxid Ti(OiPr)4 sztérikus okok miatt monomer, a szerves kémiai szintézisekben használják
Titán-etoxid Ti4(OEt)16 a Ti-oxidok szol-gél eljárásában használják
Cirkónium-etoxid Zr4(OEt)16 a Zr-oxidok szol-gél eljárásában használják
Tetraetil-ortoszilikát Si(OEt)4 a Si-oxidok szol-gél eljárásában használják; a Si(OMe)4-ot biztonságtechnikai okok miatt kerülik
Alumínium-izopropoxid Al4(OiPr)12 a Meerwein–Ponndorf–Verley-redukcióban használt reagens
Vanadil-izopropoxid VO(OiPr)3 katalizátorok prekurzora
Nióbium-etoxid Nb2(OEt)10 a Nb-oxidok szol-gél eljárásában használják
Tantál-etoxid Ta2(OEt)10 a Ta-oxidok szol-gél eljárásában használják
Kálium-terc-butoxid K4(OtBu)4 eliminációs reakciókban használt bázis

Hivatkozások

  1. Williamson, Alexander (1850). „Theory of Ætherification”. Phil. Mag. 37 (251), 350–356. o. DOI:10.1080/14786445008646627.  } (Link to excerpt.)
  2. Organic Chemistry, 6th, Englewood Cliffs, N.J.: Prentice Hall, 241–242. o. (1992). ISBN 9780136436690 
  3. a b Alkoxo and Aryloxo Derivatives of Metals. San Diego: Academic Press (2001). ISBN 978-0-08-048832-5 
  4. The Chemistry of Metal Alkoxides. Dordrecht: Kluwer Academic Publishers (2002). ISBN 9780792375210 
  5. (2014) „Insights into the Metalation of Benzene and Toluene by Schlosser's Base: A Superbasic Cluster Comprising PhK, PhLi, and tBuOLi”. Angew. Chem. Int. Ed. 53 (2), 553–556. o. DOI:10.1002/anie.201306884. PMID 24273149.  
  6. (2012) „Single and Mixed Phase TiO2 Powders Prepared by Excess Hydrolysis of Titanium Alkoxide”. Advances in Applied Ceramics 111 (3), 149–158. o. DOI:10.1179/1743676111Y.0000000059.  
  7. (2005) „Rhenium Alkoxides”. Russian Chemical Bulletin 54 (10), 2247–2258. o. DOI:10.1007/s11172-006-0106-5.  

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Alkoxide című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További olvasnivalók

Read other articles:

Carol Vorderman in juli 2011. Carol Jean Vorderman (Bedford (Engeland), 24 december 1960) is een bekende Britse mediapersoonlijkheid. Ze presenteerde diverse BBC-programma's waaronder Countdown en Who Do You Think You Are? Ze is de achterkleindochter van de tussen 1866 en 1902 in Nederlands-Indië werkzame arts Adolphe Vorderman. Carol Vorderman schreef ook columns in de Daily Telegraph en Daily Mirror en ze is auteur van boeken over onderling zeer verschillende onderwerpen. Ze schreef onder ...

Cet article est une ébauche concernant une unité ou formation militaire française. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. 223e Régiment d'Infanterie insigne régimentaire du 223e Régiment d'Infanterie Création août 1914 Dissolution juin 1916 Pays France Branche Armée de terre Type Régiment d'infanterie Rôle Infanterie Garnison Bourg En bresse Devise Je veille Inscriptionssur l’emblème La Mor...

Демократичні сили Сиріїараб. قوات سوريا الديمقراطية‎курд. Hêzên Sûriya Demokratîkܚܝ̈ܠܘܬܐ ܕܣܘܪܝܐ ܕܝܡܩܪܛܝܬܐ Прапор ДСССформоване: 10 жовтня 2015 рокуІдеологія: Демократія Права курдів Права ассирійцівШтаб-квартира: Ель-Камишли, СиріяРегіон діяльності: Північна СиріяЧисельність...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (فبراير 2022) أورلين شالمرز معلومات شخصية تاريخ الميلاد 30 يناير 1982 (العمر 41 سنة) الطول 1.78 م (5 قدم 10 بوصة) مركز اللعب مدافع الجنسية كندا  المسيرة الاحترافية1 سنوات

Wappen der Familie Mieg im Stammbuch Johann Christoph Ludwig Mieg[1] Johann Christoph Ludwig Mieg (auch Johann Christof Ludwig Mieg; * 16. April 1731 in Unteröwisheim; † 3. September 1807 in Maulbronn) war ein deutscher lutherischer Geistlicher. Er war Abt, Generalsuperintendent und Prälat von Maulbronn. Leben Mieg war der Sohn des Derdinger Präfekten Georg Ludwig Mieg. Er stammte aus einer weitverzweigten, ursprünglich aus Straßburg stammenden Familie Mieg.[2] Am 6. No...

Omani sports club Football clubAl-Taliya Clubنادي الطالعية الرياضيFull nameAl-Taliya ClubFounded1962; 61 years ago (1962)GroundSur Sports ComplexSur, OmanCapacity8,000LeagueFirst Division (Group A)2015–165th Home colours Away colours Al-Taliya Club (Arabic: نادي الطليعة الرياضي) is an Omani sports club based in Sur, Oman.[1] The club is mainly known for its football team, which is currently playing in the Oman First Division Lea...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (مارس 2016) عودة السلاحف النوع الفني مسرحية كوميدية اجتماعية المؤلف عبد العزيز القعود أول عرض 2012 بلد المنشأ  الكويت ...

Video game series For other uses, see Valkyrie Profile (disambiguation). Video game seriesValkyrie ProfileLogo of Valkyrie ProfileGenre(s)Role-playingDeveloper(s)tri-AceSoleilPublisher(s)Enix (1999–2000)Square Enix (2006–present)Creator(s)Masaki Norimoto Yoshiharu GotandaArtist(s)Ko YoshinariYoh YoshinariComposer(s)Motoi SakurabaPlatform(s)PlayStation, PlayStation Portable, PlayStation 2, Nintendo DS, PlayStation 3, Android, iOS, Windows, PlayStation 4, PlayStation 5First releaseValkyrie ...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Maret 2016. Gampar batu, atau hanya disebut gampar, adalah sebuah permainan anak-anak yang menggunakan batu sungai sebesar kepalan tangan, atau sekitar berdiameter 10-15 cm, sebagai alat permainan. Asal Permainan ini berasal dari Suku Sunda khususnya daerah Garut.&#...

Component of fine particulate matter Not to be confused with Carbon black. For the cell phone model, see Samsung SGH-D900 Part of a series onPollutionAir pollution from a factory Air Acid rain Air quality index Atmospheric dispersion modeling Chlorofluorocarbon Combustion Biofuel Biomass Joss paper Open burning of waste Construction Renovation Demolition Exhaust gas Diesel exhaust Haze Smoke Indoor air Internal combustion engine Global dimming Global distillation Mining Ozone depletion Partic...

Politics of Zambia Constitution Human rights Government President Hakainde Hichilema Vice-President Mutale Nalumango Cabinet Legislature National Assembly Speaker: Nelly Mutti Constituencies Elections General 1964 1968 1973 1978 1983 1988 1991 1996 2001 2006 2011 2016 2021 Presidential 2008 2015 Referendums 1969 2016 Political parties By-elections Administrative divisions Provinces Districts Foreign relations Ministry of Foreign Affairs Minister: Joseph Malanji Diplomatic missions of / in Zam...

Робін Кукангл. Robert Brian Cook Ім'я при народженні Robert Brian CookПсевдонім Робін КукНародився 4 травня 1940(1940-05-04) (83 роки)Нью-Йорк, СШАГромадянство  СШАНаціональність американецьДіяльність письменник, лікарAlma mater Гарвардська медична школа, Весліанський університет, Лікарськ�...

Baked corn snack This article is about the snack sold under the Walkers and Smiths brands. For snacks of this name from other companies and other uses, see Monster Munch (disambiguation). Monster Munch pickled onion flavour Monster Munch are a British baked corn snack created by Smiths in 1977 and manufactured by Walkers. They are aimed at children and widely consumed in the United Kingdom.[1] Flavours include Roast Beef, Pickled Onion and Flamin' Hot.[2] On the issue of wheth...

Партия самоуправления трудящихсяPartij voor Arbeiderszelfbestuur Plaats uw zelfgemaakte foto hier Personen Partijleider Svjatoslav Fjodorov (1995-2000)Levon Tsjachmachtsjian (2002-2006) Geschiedenis Opgericht 28 januari 1995[1] Opheffing 6 maart 2006 Algemene gegevens Actief in Rusland Hoofdkantoor Moskou Richting Centrumlinks[1][2] Ideologie Arbeiderszelfbestuur[1][2]Sociaaldemocratie[1][2] Kleuren ​ ...

Biotechnology company This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article contains content that is written like an advertisement. Please help improve it by removing promotional content and inappropriate external links, and by adding encyclopedic content written from a neutral point of view. (December 2018) (Learn how and when to remove this template message) This article needs to...

This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Donavon Stinson – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2016) (Learn how and when to remove this template message) Donavon StinsonO...

2015 film by Yorgos Lanthimos For other uses, see Lobster (disambiguation). The LobsterTheatrical release poster[1]Directed byYorgos LanthimosWritten by Efthimis Filippou Yorgos Lanthimos Produced by Ceci Dempsey Ed Guiney Yorgos Lanthimos Lee Magiday Starring Colin Farrell Rachel Weisz Jessica Barden Olivia Colman Ashley Jensen Dylan Strazar Ariane Labed Angeliki Papoulia John C. Reilly Léa Seydoux Michael Smiley Ben Whishaw Narrated byRachel WeiszCinematographyThimios BakatakisEdit...

Filipino independent filmmaker In this Philippine name, the family name is Mendoza. Brillante MendozaMendoza at the 69th Venice International Film Festival in September 2012Born (1960-07-30) July 30, 1960 (age 63)San Fernando, Pampanga, PhilippinesAlma materUniversity of Santo TomasOccupationFilm directorYears active1990s–present Brillante Mendoza[1] (Tagalog: [brɪˈʎantɛ mɛnˈdɔsɐ]; born July 30, 1960)[2] is a Filipino independent filmmaker.[...

1968 Swedish filmI Am Curious (Blue)Directed byVilgot SjömanWritten byVilgot SjömanProduced byGöran LindgrenStarringVilgot SjömanPeter LindgrenLena NymanBörje AhlstedtMarie GöranzonCinematographyPeter WesterEdited byWic KjellinMusic byBengt ErnrydDistributed byGrove PressRelease date 11 March 1968 (1968-03-11) Running time107 minutesCountrySwedenLanguagesSwedishEnglish I Am Curious (Blue), whose original Swedish title, Jag är nyfiken – en film i blått, translates as I...

Village in East Sussex, England Human settlement in EnglandPlaydenPlaydenLocation within East SussexArea16.6 km2 (6.4 sq mi) -inc East Guldeford[1]Population340 (Parish-2011)[2]• Density51/sq mi (20/km2)OS grid referenceTQ925226• London52 miles (84 km) NWCivil parishPlaydenDistrictRotherShire countyEast SussexRegionSouth EastCountryEnglandSovereign stateUnited KingdomPost townRYEPostcode districtTN31Dial...