A keresztyén egyház történelme |
|
Szerző | Warga Lajos |
Első kiadásának időpontja | 1870–1876 |
Nyelv | magyar |
Témakör | egyháztörténet |
Műfaj | monográfia |
Részei | 2 (majd 3) kötet |
Kiadás |
Magyar kiadás | Sárospatak |
Külső hivatkozás | 2. kiadás: I. kötet, II. kötet |
A Warga Lajos-féle A keresztyén egyház történelme egy igen nagy terjedelmű 19. századi magyar könyv, amely a kereszténység egyháztörténelmével foglalkozik.
Története
Warga Lajos református teológus volt, egyben 1869 és 1900 között a nagymúltú Sárospataki Református Kollégiumban az egyháztörténelem tárgy tanára. Hallgatói adták ki 1870-tól Sárospatakon Keresztyén egyháztörténelem címen 2 kötetben kutatásainak anyagát. A III. kötetet Warga már nem tudta befejezni, ennek anyagát először a II. kötethez csatolták a hallgatók.
1880–1887-ben egy, átdolgozott[1] második kiadás is napvilágot látott. A III. kötet nem jelent meg, azon Warga 1900-ban bekövetkezett haláláig dolgozott. 24 ívet (kb. 380 oldal) ki is nyomtatott, a többi részét kéziratban hagyta. Azonban a kézirat sem volt teljes.[2]
A 2. kiadás után 20 évvel később szükségessé vált egy 3. kiadás, amelyet a tudós Zoványi Jenő (ugyancsak sárospataki teológiai tanár) készített elő, egyben megírta a 3. kötet befejezését, amely ennek a kötetnek körülbelül az 1/10-ed része volt.[3] (A protestáns theológiai tudomány a hollandoknál, angoloknál és franciáknál).[4] A 3. kiadás a Református Egyházi Könyvtár-sorozatban látott napvilágot 1906 és 1908 között.
Tartalma
A eredeti, 2. kiadásos formában 1349 oldal – míg végső, a 3. kötet kéziratának Zoványi által bővített kiadásában 2175 oldal – terjedelmű mű egyike a valaha megjelent legnagyobb magyar egyháztörténelmi munkáknak. A mű egy rövid fejezetben az egyháztörténelem fogalmát tisztázza, majd főbb fejezetei időrendben tárgyalják az egyes egyháztörténelmi eseményeket az őskereszkereszténység idejétől a 19. századig, a középkortól kezdve kiegészítve a magyar kereszténység jelentősebb mozzanataival. Warga alkotása igen részletesen, és nagy mennyiségű jegyzetanyagot is tartalmaz.
A 2. kiadás I. kötetének Előszavában a szerző így fogalmaz:
- „Arra törekedtem, hogy hallgatóim kezébe oly könyvet adjak, melynek az iskolai pálya bevégzése után is hasznát vehessék, s melyet a keresztyén eszmék és egyház fejlődése iránt érdeklődő, bármely párthoz tartozó, keresztyén atyámfiai is nyugodtan forgathassanak. Új elméletek, új kérdések feszegetésével hatást keresni nem akartam; csak azt igyekeztem elérni, hogy az események láncolata, az igazság fényénél, kellő világitást nyerjen, érthető legyen. Ezen igazság is csak relativ (= emberi) értelemben veendő; mert embernek az igazságot ugy vizsgálni, hogy egyéniségét absolute megtagadja, nem adatott meg. A multat, az életet lefényképezni nem lehet ; mert a múlt a mi kedvünkért halottaiból fel nem támad s előttünk egy pillanatra sem áll meg. Az ember, ha van s ha hozzáférhet, elészedegeti a múltnak emlékeit, hogy azokból alkosson képet; midőn azokba belemerül arról győződik meg. hogy azokat is emberek csinálták, mégpedig ugy csinálták, hogy saját maguk vagy pártjuk érdekét sem feledték ki a számításból; most nagyító, majd kicsinyítő, világos vagy sötét szemüveget használtak. [...] Azon kép, melyet a múltról igyekeztem összeállitni, csak vázlat névre tart igényt, s ha egynehány találó vonást sikerült rajzolnom, munkáin nem veszett kárba. A cultura rétege, a por és hamu, majd ezt is eltemeti, mint ezer meg ezer társait; de e rétegből új tenyészet fakad, s e tenyészetben egy sejtet betölt majd ez is.”
Elektronikus elérhetőség
A 2. kiadás 2 kötete elektronikusan elérhető az Archive.org honlapján: I. kötet, II. kötet
Az I. kiadás kötetbeosztása
Kötetszám
|
Kötetcím
|
Kiadási év
|
Oldalszám
|
I.
|
A reformatio előtti korszak, vagy a katholiczismus fejlődése az egyház egyetemes uralma
|
1870
|
529
|
II
|
A reformatio utáni korszak
|
1876
|
735
|
A II. kiadás kötetbeosztása
Kötetszám
|
Kötetcím
|
Kiadási év
|
Oldalszám
|
I.
|
A reformatio előtti korszak, vagy a katholicismus fejlődése, az egyház egyetemes uralma és hanyatlása
|
1880
|
529
|
II.
|
A reformáció utáni korszak, vagy a protestantismus fejlődése és az államok független uralma
|
1887
|
820
|
A III. kiadás kötetbeosztása
Kötetszám
|
Kötetcím
|
Kiadási év
|
Oldalszám
|
I.
|
A reformáció előtti korszak, a katholicizmus fejlődése, az egyház egyetemes uralma és fejlődése
|
1906
|
566
|
II.
|
A reformáció utáni korszak, vagy a protestantizmus fejlődése s az államok független uralma
|
1906
|
863
|
III.
|
A reformáció utáni korszak, vagy a protestantizmus fejlődése s az államok független uralma. Folytatás 1814-től 1890–1892. tájáig
|
1908
|
746
|
Jegyzetek
- ↑ A 2. kiadás I. kötetének Előszava szerint
- ↑ Zoványi, A magyarországi protestantismus története 1895-ig, II. kötet, 355. o.
- ↑ Zoványi, A magyarországi protestantismus története 1895-ig, II. kötet, 427. o.
- ↑ Zoványi, lexikon, Zoványi szócikk Archiválva 2020. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
Források
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914. [1]
- Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8
- Zoványi Jenő: A magyarországi protestantismus története 1895-ig I–II., Attraktor Kft., Máriabesnyő-Gödöllő, 2004. ISBN 963-958-006-6, II. kötet, 325, 427. o.
- Segesváry Lajos: Az egyháztörténelem alapvonalai, Debrecen, 1936., Előszó
- Kiszlingstein Sándor: Magyar könyvészet 1876–1885. Budapest: (kiadó nélkül). 1890. → elektronikus elérhetőség: Arcanum [2]
- Petrik Géza: Magyar Könyvészet 1886–1900 (I–II.). Budapest: (kiadó nélkül). 1913. → elektronikus elérhetőség: Arcanum [3]
- Petrik Géza – Barcza Imre: Az 1901–1910. években megjelent magyar könyvek, folyóiratok, atlaszok és térképek összeállítása a tudományos folyóiratok repertóriumával (I–II.). Budapest: (kiadó nélkül). 1917–1928. → elektronikus elérhetőség: Arcanum [4], [5]