A környezetszennyezés hatásai

A gazdasági fejlődés és a mai profitközpontú gazdálkodás erőteljesen háttérbe szorítja a környezetvédelmi érdekeket. Ez a szócikk próbál rávilágítani a környezetszennyezés súlyosságára. Minden amit a Föld ellen teszünk ránk is visszahat, hiszen az ember is a Földön élő lény.

Előzmények

Az ember környezetformáló tevékenysége korábbra tekint vissza, mint azt gondolnánk. A folyamat már az őskorban is megfigyelhető volt, bár ekkor még létezett egyfajta harmónia a természet és elődeink között. Ez a harmónia az idő múlásával, a megismeréssel és a fejlődéssel arányosan torzult.

Az ókorban már megjelent a csatornázás, kereskedelmi útvonalak, sőt egész hálózatok épültek, a földeket egyre nagyobb mértékben sajátították ki termőföldnek. Gigantikus építményeket alkottak, melyekhez alapanyagul a környező vidék köveit, kőzeteit használták (főleg mészkő, gránit).

A középkorban a különböző járványok térhódítása az alacsony higiénészint ékes bizonyítékai. A főleg szerves eredetű szennyezés megfertőzte a vizeket, ami már önmagában komoly problémákat eredményezett, tekintve, hogy a víz az élet legfontosabb alapfeltétele.

Azonban a legszembetűnőbb változás az ember és környezet kiegyensúlyozott viszonyában az ipari forradalom időszakára tehető. Ez a változás a dinamikus, robbanásszerű fejlődésnek köszönhető, melynek alapját az ipar modernizálása és az infrastruktúra bővülése képezte. A szén energiaforrásként történő felhasználása és a vasérc fokozott mértékű bányászása elősegítette a vaskohászat megerősödését, ami kedvezőtlen volt a levegő tisztaságára nézve. A széntüzelésű kazánok által ontott magas kéntartalmú füst következtében a városok levegője olyannyira szennyezetté vált, hogy ez a napsütéses órák számát is csökkentette. Ennek egészségügyi következményei a rosszul táplált lakosság körében hamar megjelentek (angolkór). A városokon, ipartelepeken átfolyó folyókba hatalmas mennyiségű kommunális- és ipari szennyvíz került. Az ipari forradalomtól kezdve a légszennyezés és a vízszennyezés is egyre súlyosabb környezeti ártalomként jelentkezett. Ezek a károk, bár súlyosak voltak, még nem váltak globálissá, a bioszféra egyensúlyát nem veszélyeztették.

A II. világháborút követően az olaj energetikai célú felhasználásával olyan olcsó és bőséges energiaforráshoz jutott az emberiség, amellyel korábban senki sem rendelkezett. Az ipar elterjedése, az új technológiai eljárások- valamint a termékváltás üteme hihetetlenül felgyorsult. Mindez lehetővé tette a javuló áruellátást. A gazdasági élet fellendülésével párhuzamosan és hasonló gyorsasággal terjedt a környezetszennyezés. De a növekvő termékmennyiség és a javuló életszínvonal sokáig feledtette a környezetben okozott károkat. A környezeti károk azonban a tudományos-technikai forradalom hatására globálissá váltak.

Univerzális hatások

Levegőszennyezés

Globális klímaváltozás

Vízszennyezés

Vízszennyezésnek nevezzük azt a környezetszennyező folyamatot, melynek során a víz főként emberi tevékenységből kifolyóan rosszabb minőségűvé válik. A vízszennyezés a vízi állatokat és növényeket károsítja, vagy pusztítja el. Az állatokat akár fizikai módon is rongálhatja. A vízszennyezés következménye lehet a tápanyag-feldúsulás, a halak vagy egyéb állatok pusztulása. Ugyanakkor a vízszennyezés nem minden esetben elválasztható a levegő szennyeződésétől sem. A különböző mérgező anyagok, mint például a nitrogén-oxidok vagy a kén-dioxid levegőbe jutása az esővizet szennyezheti, ami később a talajba, tengerekbe és folyókba is eljut.

Biodiverzitás megváltozása

Talajszennyezés

A talajszennyezés a környezetszennyezés azon válfaja, melynek során az emberi tevékenység elsősorban a talaj minőségét veszélyezteti. Habár a talaj szennyeződését elsősorban a szemét és a hulladéklerakók okozzák, áttételesen a vízszennyezés is okozhatja a talaj minőségének romlását. A talajszennyezés leggyakoribb forrásai a szemét- és hulladéklerakók: ha nem tartják be a környezetvédelmi előírásokat, veszélyes anyagok (mérgek, nehézfémek) szivárognak a talajba. Emellett a talajt szennyezhetik a rovarirtó és növényvédő szerek, a nitrogén- és foszfortartalmú műtrágya. A talaj szennyezésének egyik mellékhatása az, hogy a növények felszívják a szennyezést, és őket elfogyasztva a szennyezés bekerül az emberi szervezetbe is.

Fényszennyezés

Sugárszennyezés

Megoldási kísérletek

Szelektív hulladékgyűjtés

Ezzel a megoldással az ember visszaszoríthatja a felesleges hulladék pazarlást. Így az óceánokba kevesebb szemét jut.

Takarékosság

Megújuló energiaforrások használata

Magfúzió

Jegyzetek

További információk

  • Jócsik Lajos: Az öngyilkos civilizáció. A levegő és víz szennyeződése, a talajerő pusztulása; Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1971

Read other articles:

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2019) 1931 في بيرومعلومات عامةالسنة 1931 1930 في بيرو 1932 في بيرو تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات سنوات 1929 1930 1931 ...

 

artikel ini perlu dirapikan agar memenuhi standar Wikipedia. Tidak ada alasan yang diberikan. Silakan kembangkan artikel ini semampu Anda. Merapikan artikel dapat dilakukan dengan wikifikasi atau membagi artikel ke paragraf-paragraf. Jika sudah dirapikan, silakan hapus templat ini. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Artikel ini sebagian besar atau seluruhnya berasal dari satu sumber. Tolong bantu untuk memperbaiki artikel ini dengan menambahkan rujukan ke sumb...

 

Akademik Lomonosov (Rusia: Академик Ломоносовcode: ru is deprecated ) adalah sebuah tongkang listrik non-self-propelled yang beroperasi sebagai pembangkit tenaga nuklir apung Rusia pertama. Kapal itu dinamai Akademisi Mikhail Lomonosov.[1][2][3][4][5][4][6][7][8][9] Referensi ^ Russia relocates construction of floating power plant.  ^ Kukushkin, Mikhail (16 April 2007). Плавучие АЭ...

CBSالنوعشبكة بث  [لغات أخرى]‏ شبكة تلفزيون (1941–الان)شبكات الراديو (1927–الان)البلدالولايات المتحدةمتوفرةمحليًاالتأسيس18 سبتمبر 1927؛ منذ 96 سنة (1927-09-18) by Arthur JudsonالشعارAmerica's Most Watched NetworkOnly CBSالإيرادات▲ 13٫886 مليار دولار أمريكي (2015)[1]الربح الصافي▼ 1٫413 مليار دو...

 

John Borthwick Gilchrist Makam John Gilchrist di Pemakaman Père-Lachaise, Paris (divisi 42) John Gilchrist, lahir di Edinburgh pada 1759 dan meninggal pada 1841, merupakan seorang ahli bedah, linguis, filolog, indolog asal Skotlandia. Dia adalah seorang guru Hindustan dan Persia di Kolkata, Edinburgh dan London.[1] Dia menghabiskan sebagian besar awal kariernya di India, di mana dia mempelajari bahasa lokal. Pada 1787 hingga 1796, dia menyusun dan menulis An English-Hindustani Dictio...

 

Taman Rekreasi Bukit IndahJenisTamanLokasiIskandar Puteri, Johor, MalaysiaKoordinat1°28′48.3″N 103°39′34.5″E / 1.480083°N 103.659583°E / 1.480083; 103.659583Koordinat: 1°28′48.3″N 103°39′34.5″E / 1.480083°N 103.659583°E / 1.480083; 103.659583 Taman Rekreasi Bukit Indah adalah sebuah taman di Iskandar Puteri, Distrik Johor Bahru, Johor, Malaysia. Arsitektur Taman ini merupakan bagian dari sebuah bundaran lalu lintas.[1...

Fenthion[1] Names Preferred IUPAC name O,O-Dimethyl O-[3-methyl-4-(methylsulfanyl)phenyl] phosphorothioate Other names • Dimethoxy-[3-methyl-4-(methylthio)phenoxy]-thioxophosphorane• O,O-Dimethyl O-[3-methyl-4-(methylthio)phenyl] phosphorothioate• O,O-Dimethyl O-4-methylthio-m-tolyl phosphorothioate Identifiers CAS Number 55-38-9 Y 3D model (JSmol) Interactive image ChEBI CHEBI:34761 Y ChEMBL ChEMBL1604375 N ChemSpider 3229 Y ECHA InfoCard 100.000.211 KEGG D...

 

Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Genova (disambigua). Genovacomune (dettagli) (dettagli) Genova – VedutaUna foto panoramica di Genova: si vedono Lanterna, Corte Lambruschini, il centro e il Porto. LocalizzazioneStato Italia Regione Liguria Città metropolitana Genova AmministrazioneSindacoMarco Bucci (indipendente di centro-destra) dal 27-6-2017 (2º mandato dal 17-6-2022) TerritorioCoordinate44°24′25.87″N 8°56′02.34″E&...

 

Canon law for the Eastern Catholic churches This article is about the canon law traditions of the 23 sui juris Eastern Catholic Churches. For an overview of the canon law tradition of the entire Catholic Church, both Eastern and Latin, see Canon law of the Catholic Church. For the law of the Eastern Orthodox Churches, see Canon law of the Eastern Orthodox Church. Part of a series on theCanon law of theCatholic Church Ius vigens (current law) 1983 Code of Canon Law Omnium in mentem Magnum prin...

16th/17th-century English actor and theatre owner Portrait of Richard Burbage, Dulwich Picture Gallery, London Richard Burbage (c. 1567 – 13 March 1619) was an English stage actor, widely considered to have been one of the most famous actors of the Globe Theatre and of his time. In addition to being a stage actor, he was also a theatre owner, entrepreneur, and painter. He was the younger brother of Cuthbert Burbage. They were both actors in drama. Burbage was a business associate ...

 

Halo, Tian x-way. Selamat datang di Wikipedia bahasa Indonesia! Memulai Memulai Para pengguna baru dapat melihat halaman Pengantar Wikipedia terlebih dahulu. Anda bisa mengucapkan selamat datang kepada Wikipediawan lainnya di Halaman perkenalan. Bingung mulai menjelajah dari mana? Kunjungi Halaman sembarang. Untuk mencoba-coba menyunting, silakan gunakan bak pasir. Baca juga aturan yang disederhanakan sebelum melanjutkan. Ini adalah hal-hal mendasar yang perlu diketahui oleh semua penyunting...

 

« Ceylan » redirige ici. Pour les autres significations, voir Ceylan (homonymie). République socialiste démocratique du Sri Lanka(ex-Ceylan)(si) ශ්‍රී ලංකා ප්‍රජාතාන්ත්‍රික සමාජවාදී ජනරජය (ta) இலங்கை சனநாயக சோசலிசக் குடியரசு (en) Democratic Socialist Republic of Sri Lanka Drapeau du Sri Lanka Emblème du Sri Lanka Hymne en singhalais...

Genus of true bugs Sikaiana Sikaiana harti Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Arthropoda Class: Insecta Order: Hemiptera Suborder: Auchenorrhyncha Infraorder: Fulgoromorpha Family: Derbidae Subfamily: Otiocerinae Genus: Sikaiana Sikaiana is a genus of derbid planthoppers in the family Derbidae. There are about 17 described species in Sikaiana.[1][2][3][4] Sikaiana harti Species These 17 species belong to the genus Sikaiana: Si...

 

1992 single by Paul McCartney Hope of DeliveranceSingle by Paul McCartneyfrom the album Off the Ground B-sideLong Leather Coat (7) Big Boys Bickering (12) Kicked Around No More (12)Released29 December 1992 (1992-12-29)RecordedJuly 1992Genre Rock Latin[1] Length3:22 (album version)LabelParlophoneSongwriter(s)Paul McCartneyProducer(s) Paul McCartney Julian Mendelsohn Paul McCartney singles chronology The World You're Coming Into (1991) Hope of Deliverance (1992) C'Mon Peo...

 

此条目序言章节没有充分总结全文内容要点。 (2019年3月21日)请考虑扩充序言,清晰概述条目所有重點。请在条目的讨论页讨论此问题。 哈萨克斯坦總統哈薩克總統旗現任Қасым-Жомарт Кемелұлы Тоқаев卡瑟姆若马尔特·托卡耶夫自2019年3月20日在任任期7年首任努尔苏丹·纳扎尔巴耶夫设立1990年4月24日(哈薩克蘇維埃社會主義共和國總統) 哈萨克斯坦 哈萨克斯坦政府...

هذه مقالة غير مراجعة. ينبغي أن يزال هذا القالب بعد أن يراجعها محرر؛ إذا لزم الأمر فيجب أن توسم المقالة بقوالب الصيانة المناسبة. يمكن أيضاً تقديم طلب لمراجعة المقالة في الصفحة المخصصة لذلك. (ديسمبر 2019) UNDFF Logo تم إقرار عقد الأمم المتحدة للزراعة الأسرية 2019-2028 في ديسمبر 2017، ويسعى...

 

This article is part of a series onConservatism in Brazil Ideologies Bolsonarism Coronelism Integralism Janismo Liberal conservatism Free Brazil Movement Monarchism Patrianovism Nationalism Populism Principles Agrarianism Anti-communism Authority Catholicism Family values Federalism Gun rights Law and order Militarism Patriotism Traditionalism History Brazil above everything, God above everyone Brazilian Miracle Colonial Brazil Empire of Brazil Military dictatorship in Brazil Intellectuals Ca...

 

Mathematical models of strategic interactions This article is about the mathematical study of optimizing agents. For the mathematical study of sequential games, see Combinatorial game theory. For the study of playing games for entertainment, see Game studies. For the YouTube series, see MatPat. For other uses, see Game theory (disambiguation). Part of a series onEconomics History Outline Index Branches and classifications Applied Econometrics Heterodox International Micro / Macro Mainstream M...

LeBlond Aircraft Engine CorporationIndustryAerospaceFounded1928FounderRichard K. LeBlondDefunct1937FateAcquiredSuccessorKen-Royce Engine CompanyProductsAeroenginesParentR. K. LeBlond Machine Tool Company LeBlond Aircraft Engine Corporation was a small engine manufacturer incorporated on April 11, 1928. It was located on the northwest corner of Madison and Edwards Roads in Norwood, Ohio[1] It was a subsidiary of the R. K. LeBlond Machine Tool Company in Cincinnati, Ohio, a manufacturer...

 

دراسة مريم العذراء والقط معلومات فنية الفنان ليوناردو دافنشي تاريخ إنشاء العمل 1478-1481 الموقع المتحف البريطاني  الموضوع وسيط property غير متوفر. المتحف المتحف البريطاني المدينة لندن معلومات أخرى المواد حبر،  وواضح  [لغات أخرى]‏،  وورق (سطح اللوحة الفنية)  الأب�...