Strauss a Friedenstagot egy kettős törvényjavaslat részének szánta, amelyet Karl Böhm vezényel Drezdában, és amely második részként Gregorral, Daphnével való következő együttműködését is magában foglalja.[2] Az opera tematikusan fejezi ki a háborúellenes érzelmeket, amelyeket William Mann "a náci Németország militarista politikájának határozott ellentéteként" jellemez.[3] Ezek miatt a második világháború kitörése után a mű félreállt.
Stefan Zweig állt elő az opera ötletével, amelyet Straussnak írt levelében vázolt fel a Salzburgi Fesztiválon 1934-ben történt találkozást követően.[4] Zweig és Strauss is egységesen szembehelyezkedett a nácik növekvő militarizmusával és antiszemitizmusával szemben. Strauss abban reménykedett, hogy újra együtt dolgozhat Stefan Zweiggel egy új projekten. Mivel azonban a Hallgatag asszonyéval való korábbi együttműködésük a mű betiltásával végződött, Strauss nem tudott nyíltan együttműködni a zsidó Zweiggel. Míg a történet ötlete Zweigtől származott, Gregort javasolta "biztonságos" munkatársnak a librettó tényleges megírásában. Strauss vonakodva beleegyezett.[5] Zweig hatása a műre ennek ellenére megmaradt „formájában és drámai anyagában”.[6] Az opera librettója és vázlata gyorsan, 1936. január 24-re, a hangszerelés pedig hat hónappal később, június 16-ra készült el.[7]
Az opera bemutatása
Az operát 1938. július 24-én mutatták be a müncheni Nemzeti Színházban Clemens Krauss vezényletével. Az operát gyakran adták elő Németországban, Adolf Hitler és más vezető nácik 1939. június 10-én egy bécsi előadáson vettek részt, amely Strauss 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepség részét képezte.[8][9]
Az előadásokat nem sokkal a második világháború kitörése után leállították. 1949 májusában, 85. születésnapja alkalmából Párizsban és Brüsszelben egyidejűleg mutatták be az operát, amelyet a francia rádió közvetített.[10] Németországban a Friedenstagot 1960-ban Münchenben, 1995-ben Drezdában elevenítették fel. Pamela Potter tudományos elemzést végzett az opera pacifista és háborúellenes szubtextusáról.[11]
Az őrmester megkapja az órát egy közlegénytől, hogy az ellenség éppen felgyújtott egy farmot. Egy fiatal olasz hírnök Piemontból érkezik a császár levelével a város parancsnokához, majd hazájáról énekel. A haditiszt, egy muskétás és más katonák gúnyosan úgy nyilatkoznak a fiatalokról, mint akik soha nem ismerték a háborút, ahogyan a békét sem. A katonák ekkor távoli zajokat hallanak, eleinte azt gondolják, hogy ők az ellenségek, de aztán rájönnek, hogy a városlakók közelednek az erődhöz, és megjelenik a parancsnok, aki megszólítja a városlakókat. A polgármester és egy elöljáró felhívást intéz a parancsnokhoz, hogy adja fel a várost, azt állítva, hogy az ő oldaluk és az ellenség is fölöslegesen szenved. A parancsnok azonban csak a teljes győzelmet akarja, és elveti az érzelmeket. Megjelenik egy tiszt a frontról, és tájékoztatja a parancsnokot, hogy a város elesik, hacsak nem használják fel az erőd alatti lőszert. A parancsnok nem hajlandó kiadni a lőszert harcra.
A parancsnok felolvassa a császár levelét a városlakóknak. A Császár kijelentette, hogy a városnak meg kell maradnia, anélkül, hogy megadná magát. Az emberek hevesen tiltakoznak a 30 éve tartó folyamatos háború miatt. A parancsnokot megrendíti a reakció, és megparancsolja a tömegnek, hogy oszlanak szét, és várjanak további jelet tőle. Ez után megparancsolja katonáinak, hogy gyűjtsék össze a puskaport az erőd alatt, és adják át neki a biztosítékot. A parancsnok felidézi, hogyan mentette meg az őrmester az életét a magdeburgi csatában, és most lehetőséget kínál az őrmesternek, hogy elhagyja az erődöt. Az őrmester visszautasítja a haditiszttel és közlegényre együtt. Miután köszönetet mondott az olasz hírnöknek, a parancsnok munkára utasítja csapatait.
Maria, a parancsnok felesége belép a fellegvárba, és megjegyzést tesz a tömegre és férjére. Férje belép, és megjegyzi, hogy nem engedelmeskedett a parancsának, hogy ne lépjen be a fellegvárba. A hangjuk kontrasztos duettjükben, a lány belefáradt a háborúba, a férfi ujjongott benne, és azt mondta, hogyan tervezi felrobbantani az erődöt, magával vinni az összes lakót. Ennek ellenére a parancsnok felajánlja neki a menekülési lehetőséget a biztonsága érdekében. Maria megfogadja, hogy férje mellett marad.
Egy ágyúlövés hallatszik, ami láthatóan ellenséges támadást jelez. Az őrmester átadja a parancsnoknak a biztosítékot, de ő nem használja, inkább a harcot részesíti előnyben. A következő hang azonban távoli harangok, és a város többi harangja is csatlakozik. Az őrmester ezután jelenti, hogy a holsteini csapatok közelednek, de nem támadni, hanem szalagokkal, virágokkal és fehér zászlókkal. A parancsnok szerint ez egy trükk. A polgármester és az elöljáró azonban rendkívül boldogan látja ezt a menetet, összetévesztve a parancsnok ígért jelzésével.
A holsteini parancsnok ez után belép, hogy megkeresse a parancsnokot, és hírül adja, hogy a harmincéves háborúnak még aznap vége, mivel fegyverszünetet írtak alá. A parancsnok keményen ismeri el a holsteini parancsnokot, és egészen addig sérti, amíg kardot ránt. A holsteini parancsnok a saját kardjáért nyúl, de nem rántja ki. Maria ekkor a két katonai parancsnok közé veti magát, és békét kér köztük. Hirtelen a parancsnok és a holsteini parancsnok összeölelkezik. Az opera a megbékélés kórusával zárul.
A Friedenstag politikája
A népek szövetségét magasztaló mű. Ez a munka, amelyben a legjobbat adom ki magamból.[12] – Richard Strauss leveleiben a barátoknak.
Strauss ritkán keveredett politikai ügyekbe: 1914-ben nem volt hajlandó csatlakozni a háborús hisztériához, és nem írta alá a német művészek kiáltványát a háborús erőfeszítések támogatására, kijelentve, hogy „a háborúról és a politikáról szóló nyilatkozatok nem alkalmasak művésznek, akinek figyelmet kell fordítania alkotásaira és műveire."[13] A Friedenstaggal azonban kivételt tett, talán a Zweig iránti lojalitás miatt, vagy talán a náci rezsim iránti növekvő ellenszenv miatt. Zweig és Strauss is közösen ellenezték a nácik militarizmusát és antiszemitizmusát. Pamela Potter zenetudós azt állítja, hogy Zweig és Strauss olyan operát épített fel, amelynek felszíni esztétikája elfogadható volt a nácik számára, de benne volt egy világos pacifista és humanista üzenet. Ez egy német történelemmel foglalkozó opera volt (a harmincéves háború vége 1648-ban), központi karakterében egy parancsnok, aki a hűséges és elhivatott katona náci ideáljához apellált. "A béke üzenete így átragyogott egy nemzetiszocialista mű maskaráján."[14]
A pacifista perspektívát a polgármester és a városlakók szájába adják, akik azért jönnek, hogy könyörögjenek a parancsnoknak, hogy adja meg magát. A városiak a háború kilátástalanságát és elhagyatottságát fejezik ki: ,,Mondd meg neki, mi a háború, a gyerekeim gyilkosa! És a gyermekeim meghaltak, és a régi nép nyöszörög az ételért. Házaink roncsában rossz patkányokra kell vadásznunk, hogy etessünk.”
A polgármester is: ,,Kit remélsz legyőzni? Láttam az ellenséget, olyan férfiak, mint mi szenvednek odakint a sajátjukban árkok, ahogy mi is vagyunk. Amikor taposnak, úgy nyögnek, mint mi... És amikor imádkoznak, úgy imádkoznak, mint mi Istenhez!”
Zweig librettista készségét mutatja, hogy a katonák a városlakók közeledő „rendőrjét” a náci terminológiával írják le, amelyet a zsidók, például „patkányok” és „belső ellenség” becsmérlésére használnak:[15] ,,Ott nyüzsög néhány szürke patkány. Kétezer, háromezer, rohamozni a kapun! A városból! Az ellenség? Baj. Az ellenség belül. Fegyverezze fel magát! Ki pazarolja a port patkányokra?”
Az operát sokszor bemutatták Németországban, Ausztriában és Olaszországban, népszerűsége pedig abból fakadt, hogy politikailag elfogadható és biztonságos módon nyíltan kifejezhették a békét a háborúval szembeni előnyben részesítését. Az előadásokat csak a háború után leállították. Maga Strauss is meglepődött azon, hogy a nácik elfogadták az operát. Azt írta: "Attól tartok, hogy ezt a munkát, amelyben magamból a legjobbat adom, nem fogják sokáig játszani. Hamarosan kitör a kataklizma, amitől mindannyian félünk?"
A nácik részben azért voltak hajlandók megengedni a teljesítményét, mert kétségtelenül megerősítették azt a képet, amelyet propagandájuk szerint Németország nem akar háborút. A miniszterelnök közvetlenül az Anschluss után volt, amikor Ausztriát annektálta Németország, és néhány héttel a Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország közötti müncheni egyezmény aláírása előtt, amelyet Neville Chamberlain brit miniszterelnök „korunk békéjének” üdvözölt. Adolf Hitler és számos vezető náci személyiség részt vett az operában, 1939 júniusában, Bécsben, amikor a néhány hónappal későbbi Lengyelország megszállásának tervei már jó úton haladtak volna.[16]
A Friedenstagot néhány hónappal a Kristályéjszaka atrocitásai előtt mutatták be 1938. november 9–10-én. November 15-én Strauss visszasietett Olaszországból Garmischba, mert felesége, Pauline táviratozta, hogy térjen vissza, mert zsidó menyét, Alice-t házi őrizetben tartják. Straussnak sikerült kiszabadítania, de innentől kezdve Alice és unokái, Christian és Richard helyzete veszélyessé vált. 1941 decemberében Strauss Bécsbe költözött, ahol a náci kormányzó, Baldur von Schirach Strauss csodálója volt, és némi védelmet nyújtott. Straussnak közelről kellett megtapasztalnia, mi történik Alice családjával.
1942-ben Strauss részt vett fia, Franz próbálkozásában, hogy zsidó rokonait Svájcba vigye, beleértve a Theresienstadt-i koncentrációs táborban tett balszerencsés látogatást. Alice sok rokonát meggyilkolták a holokausztban. Franz fiát és Alice-t 1943-ban házi őrizetbe vették Bécsben. Alice és gyermekei helyzete soha nem volt félelem nélküli. Zweig könyveit nem sokkal a nácik hatalomra jutása után betiltották és elégették, és ideje nagy részét Londonban töltötte. Az állandó lakossá válás küszöbén, a háború kitörésével hirtelen ellenséges idegenre vált, és fel kellett adnia álmát, hogy Nagy-Britanniában éljen. Az Egyesült Államokba, majd Brazíliába költözött. Az intolerancia, a tekintélyelvűség és a nácizmus erősödése nyomán, reménytelennek érezve az emberiség jövőjét, feleségével együtt öngyilkosságot követett el 1942. február 23-án.
↑„Mann, William (May 1971). "Richard Strauss's Friedenstag". The Musical Times. 112 (1539): 438–439. doi:10.2307/955947. JSTOR 955947.”.
↑Norman Del Mar: Richard Strauss: a critical commentary of his life and works. Vol. 3. 2009. (sorozatszám?) ISBN 978-0-571-25098-1 Hozzáférés: 2023. július 16. sorozatszám sorozat nélkül,
