A Flydubaidubajilégitársaság981-esDubajbólRosztov-na-Donuba tartó menetrend szerinti járata 2016. március 19-én leszállás közben a futópályába csapódott. Az A6-FDN lajstromjelűBoeing 737-800-as típusú repülőgép a becsapódást követően összetört és kigyulladt. A gépen tartózkodó 55 utas és 7 főnyi személyzet a katasztrófát nem élte túl. A Flydubai légitársaságnak ez volt az első halálos áldozattal járó tragédiája a 2009-es indulása óta.[1]
Események
A járat helyi idő szerint 21:45-kor szállt fel a Dubaji nemzetközi repülőtérről, majd szintén helyi idő szerint 1:20-kor kellett volna leszállnia Rosztov repülőterén. Azonban Rosztovban épp rossz idő volt, ezért a pilóták megszakították a leszállást, közel két órát köröztek a repülőtér körül, mikor bejelentették, hogy ismét megpróbálják a leszállást. Ekkor, eddig tisztázatlan okokból a gép a 22-es futópályába csapódott.[2]
A gép
A 981-es járatot teljesítő, A6-FDN lajstromjelűBoeing 737-8KN-es gépet a társaság 2010 decemberében vette át a gyártótól.
Az utasok és a személyzet
A gépen 55 utas tartózkodott, közülük 4 gyermek. A személyzet 7 főből állt.
Személyzet
A gép kapitánya a 38 éves, ciprusi származású Aristos Sokratous, aki 5965 repült órával rendelkezett. A másodpilóta a 37 éves, spanyol származású Alejandro Cruz Alava, aki a kapitánnyal szinte azonos repült órával rendelkezett, 5769 órával.
A gép lezuhanását megelőzően egy kisebb gép háromszor próbálkozott meg leszállni a repülőtérre, de a rossz időjárási viszonyok miatt inkább más repülőtérre ment át. Felvetődik a kérdés, hogy a 981-es járat személyzete miért nem választott másik repülőteret a rossz idő miatt? A baleset bekövetkezte után a kivizsgálók hamar, pár óra alatt megtalálták a gép fekete dobozait, melyet azonnal elküldtek kivizsgálásra.[3]
A közlekedésbiztonsági hatóság vezetője szerint a gép pilótája a második leszállási kísérlet során újra megpróbálta megszakítani a leszállást, de ekkor a gép balra dőlt, majd függőlegesen a futópályába csapódott. A nyomozók két lehetséges okra gyanakodtak: vagy a pilóta hibázott vagy pedig a magassági kormány beragadt.[4][5] Felmerült két további lehetséges okként a hirtelen, függőleges széllökés (ami a repülőtérre jellemző), továbbá a gépet vezető pilóta fáradtsága (a pilóta már a felmondási idejét töltötte). Egy névtelenül nyilatkozó Flydubai pilóta elmondása szerint a pilóták túlterheltek, és nem tudják kipihenni magukat.
A végleges jelentésben a vizsgálat szerint az ok a helytelen repülőgép-konfiguráció volt, a pilóta hibája és az éjszakai viharviszonyok között a parancsnok elvesztette a helyzetérzékelését. Az átstartoláskor a gép a szélnek és a súlyának nem megfelelő módon túl nagy tolóerőt használt, ezért emelkedett fel hirtelen az orra, és következett be a függőleges becsapódás.[6]
Reakciók
Az orosz állam utasonként 15 ezer dollárt, míg a légitársaság 20 ezer dollárt fizet ki az áldozatok hozzátartozóinak.[7] A baleset után Szergej Szarickij, a Rosztransznadzor közlekedésbiztonsági hatóság megbízott vezetője kijelentette, hogy szigorítják a diszkont légitársaságok ellenőrzését.[4]