A 47-es helyijárat Ózdnak egyik körjárata, mely a helyi buszállomásról indulva először az egykori önálló Tábla falvat – Ózd kettő vasútállomásának érintésével, Velencetelepen át –, majd Szenna városrészét köti össze az állomással. Mindösszesen hétköznap hajnalban, illetve vasárnap délelőtt közlekedik. A járat összeköttetést biztosít az Indítóból Táblára, Tábláról Szennára és Szennáról vissza az Indítóba, ezáltal kettő indítást helyettesítve (egy-egy 4-es és 7-es vonalit, melyekből a járat áll) és közvetlen eljutást szolgál a két körzet között. A járaton szóló autóbuszok lelhetőek fel a helyi járműállományból, jellemzően a Volvo 7000-es autóbuszaiból. Kizárólag egy irányban közlekedik, ellentétes irányban a 74-es helyijáratok kötik össze az egykori falvakat.
Útvonala
Autóbusz-állomás ➝ Új köztemető ➝ Szenna ➝ Autóbusz-állomás
Autóbusz-állomás ➝ Munkás út ➝ Jászi Oszkár út ➝ Volny József út ➝ Akácos út ➝ Velencetelep ➝ Kőalja út ➝ Rozsnyói út ➝ Új köztemető ➝ Rozsnyói út ➝ Kőalja út ➝ Damjanich út ➝ Szenna, forduló ➝ Damjanich út ➝ Petőfi Sándor út ➝ Velencetelep ➝ Volny József út ➝ Jászi Oszkár utca ➝ Munkás út ➝ Autóbusz-állomás
Közlekedése
A 4-es, táblai és a 7-es, szennai buszok összevont járata.
Viszonylat
Indításszám
Közlekedési rend
Autóbusz-állomás ➝ Új köztemető ➝ Szenna ➝ Autóbusz-állomás
1 oda
munkanapokon
munkaszüneti napokon
Megállóhelyei
47 (Autóbusz-állomás ► Új köztemető ► Szenna ► Autóbusz-állomás)