2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája (D liga)

A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligájának D ligája az UEFA Nemzetek Ligája 2018–2019-es kiírásának negyedik divíziója.[1]

Lebonyolítás

A D ligában az UEFA rangsorának 40–55. helyen álló csapatai szerepeltek, a csapatokat négy darab csoportba sorsolták. A csoportok győztesei feljutottak a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának C ligájába.[2]

Továbbá a D liga a 2020-as Európa-bajnokság maradék négy helyéből egy helyet biztosított. A D liga legjobb négy csapata, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra, pótselejtezőt játszhatott. Elsősorban a divíziók csoportgyőztesei játszhattak pótselejtezőt, de ha egy csoportgyőztes már a Eb-selejtezőből kijutott, akkor az adott liga legjobb helyezettje kapott helyet a pótselejtezőben. Ha a D liga csapataiból kevesebb mint négy csapat nem jutott ki a selejtezőből, akkor a pótselejtezős helyeket a Nemzetek Ligája következő legjobb helyezettjei kapták, de egy csoportgyőztes nem játszhatott egy magasabb ligában lévő csapattal. A pótselejtező két elődöntőből (az 1. helyen rangsorolt csapat a 4. helyen rangsorolt csapattal, a 2. helyen rangsorolt csapat a 3. helyen rangsorolt csapattal mérkőzött, a magasabban rangsorolt csapat játszott hazai pályán) és egy döntőből állt, a két elődöntő győztese között (a helyszínt a két csapat közül sorsolták).[3][4]

Kiemelés

A D liga résztvevőit a 2018-as világbajnokság európai selejtezőinek első fordulója után határozták meg az akkori, nemzetekre vonatkozó UEFA-együtthatók alapján, 2017. október 11-én. A csapatokat négy darab kalapba sorolták.[5][6][7]

A csoportok sorsolását Lausanne-ben, Svájcban tartják 2018. január 24-én.[8] Az UEFA végrehajtó bizottságának döntése értelmében Örményország és Azerbajdzsán nem kerülhetett azonos csoportba.[6]

Csapat Együttható Hely.
 Azerbajdzsán 17 761 40
 Macedónia 17 071 41
 Fehéroroszország 16 868 42
 Grúzia 16 523 43
Csapat Együttható Hely.
 Örményország 15 846 44
 Lettország 15 821 45
 Feröer 15 490 46
 Luxemburg 14 231 47
Csapat Együttható Hely.
 Kazahsztán 13 431 48
 Moldova 13 130 49
 Liechtenstein 10 950 50
 Málta 10 870 51
Csapat Együttható Hely.
 Andorra 10 240 52
 Koszovó 9 950 53
 San Marino 8 190 54
 Gibraltár 7 550 55

Csoportok

1. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Grúzia Kazahsztán Lettország Andorra
1.  Grúzia 6 5 1 0 12 2 +10 16 Feljutott a 2020–2021-es C ligába 2–1 1–0 3–0
2.  Kazahsztán 6 1 3 2 8 7 +1 6 0–2 1–1 4–0
3.  Lettország 6 0 4 2 2 6 −4 4 0–3 1–1 0–0
4.  Andorra 6 0 4 2 2 9 −7 4 1–1 1–1 0–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[9]
2018. szeptember 6.
16:00 (20:00 UTC+6)
Kazahsztán  0–2  Grúzia
(0–0)
Jegyzőkönyv
Csakvetadze Gól : 69' 69'
Malyi Gól : 74' 74' (öngól)

2018. szeptember 6.
20:45 (21:45 UTC+3)
Lettország  0–0  Andorra
Jegyzőkönyv


2018. szeptember 9.
18:00
Grúzia  1–0  Lettország
Okriashvili Gól : 77' 77' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv

2018. szeptember 10.
20:45
Andorra  1–1  Kazahsztán
Aláez Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Logvinenko Gól : 68' 68'


2018. október 13.
18:00
Grúzia  3–0  Andorra
Qazaishvili Gól : 33' 33' Gól : 84' 84'
Kankava Gól : 90+5' 90+5'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. október 13.
18:00
Lettország  1–1  Kazahsztán
Karašausks Gól : 40' 40' (1–1)
Jegyzőkönyv
Zaynutdinov Gól : 16' 16'


2018. október 16.
16:00
Kazahsztán  4–0  Andorra
Seydakhmet Gól : 21' 21'
Turysbek Gól : 39' 39'
Gómes Gól : 61' 61' (öngól)
Murtazayev Gól : 74' 74'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2018. október 16.
20:45
Lettország  0–3  Grúzia
(0–2)
Jegyzőkönyv
Kankava Gól : 8' 8'
Gvilia Gól : 29' 29'
Csakvetadze Gól : 61' 61'


2018. november 15.
16:00
Kazahsztán  1–1  Lettország
Suyumbayev Gól : 37' 37' (1–0)
Jegyzőkönyv
Rakels Gól : 49' 49'
Asztana Arena, Asztana
Játékvezető: Jens Maae (dán)

2018. november 16.
20:45
Andorra  1–1  Grúzia
C. Martínez Gól : 63' 63' (0–1)
Jegyzőkönyv
Csakvetadze Gól : 9' 9'


2018. november 19.
18:00
Andorra  0–0  Lettország
Jegyzőkönyv

2018. november 19.
18:00
Grúzia  2–1  Kazahsztán
Merebashvili Gól : 59' 59'
Csakvetadze Gól : 84' 84'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Omirtayev Gól : 90' 90'

2. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Fehéroroszország Luxemburg Moldova San Marino
1.  Fehéroroszország 6 4 2 0 10 0 +10 14 Feljutott a 2020–2021-es C ligába 1–0 0–0 5–0
2.  Luxemburg 6 3 1 2 11 4 +7 10 0–2 4–0 3–0
3.  Moldova 6 2 3 1 4 5 −1 9 0–0 1–1 2–0
4.  San Marino 6 0 0 6 0 16 −16 0 0–2 0–3 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[9]
2018. szeptember 8.
18:00 (19:00 UTC+3)
Fehéroroszország  5–0  San Marino
Stasevich Gól : 4' 4'
Drahun Gól : 26' 26' Gól : 87' 87'
Saroka Gól : 67' 67' (11-esből)
Kavalyow Gól : 90+1' 90+1'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2018. szeptember 8.
20:45
Luxemburg  4–0  Moldova
Malget Gól : 34' 34'
Thill Gól : 60' 60'
Sinani Gól : 75' 75'
Martins Gól : 83' 83'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. szeptember 11.
20:45
San Marino  0–3  Luxemburg
(0–2)
Jegyzőkönyv
Chanot Gól : 9' 9'
Joachim Gól : 45+1' 45+1'
Sinani Gól : 52' 52'

2018. szeptember 11.
20:45 (21:45 UTC+3)
Moldova  0–0  Fehéroroszország
Jegyzőkönyv


2018. október 12.
20:45 (21:45 UTC+3)
Fehéroroszország  1–0  Luxemburg
Saroka Gól : 43' 43' (1–0)
Jegyzőkönyv

2018. október 12.
20:45 (21:45 UTC+3)
Moldova  2–0  San Marino
Gînsari Gól : 31' 31' Gól : 67' 67' (1–0)
Jegyzőkönyv


2018. október 15.
20:45 (21:45 UTC+3)
Fehéroroszország  0–0  Moldova
Jegyzőkönyv

2018. október 15.
20:45
Luxemburg  3–0  San Marino
Turpel Gól : 4' 4'
Sinani Gól : 65' 65'
V. Thill Gól : 73' 73'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. november 15.
20:45
San Marino  0–1  Moldova
(0–0)
Jegyzőkönyv
Damașcan Gól : 78' 78'

2018. november 15.
20:45
Luxemburg  0–2  Fehéroroszország
(0–1)
Jegyzőkönyv
Drahun Gól : 37' 37' Gól : 54' 54'


2018. november 18.
18:00 (19:00 UTC+2)
Moldova  1–1  Luxemburg
Gînsari Gól : 58' 58' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Bensi Gól : 70' 70'

2018. november 18.
18:00
San Marino  0–2  Fehéroroszország
(0–1)
Jegyzőkönyv
Drahun Gól : 8' 8'
Saroka Gól : 52' 52'

3. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Koszovó Azerbajdzsán Feröer Málta
1.  Koszovó 6 4 2 0 15 2 +13 14 Feljutott a 2020–2021-es C ligába 4–0 2–0 3–1
2.  Azerbajdzsán 6 2 3 1 7 6 +1 9 0–0 2–0 1–1
3.  Feröer 6 1 2 3 5 10 −5 5 1–1 0–3 3–1
4.  Málta 6 0 3 3 5 14 −9 3 0–5 1–1 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[9]
2018. szeptember 7.
18:00 (20:00 UTC+4)
Azerbajdzsán  0–0  Koszovó
Jegyzőkönyv

2018. szeptember 7.
20:45 (19:45 UTC+1)
Feröer  3–1  Málta
Edmundsson Gól : 31' 31'
Joensen Gól : 38' 38'
Hansson Gól : 52' 52'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Mifsud Gól : 42' 42'


2018. szeptember 10.
20:45
Koszovó  2–0  Feröer
Zeneli Gól : 50' 50'
Nuhiu Gól : 55' 55'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2018. szeptember 10.
20:45
Málta  1–1  Azerbajdzsán
Agius Gól : 10' 10' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Khalilzade Gól : 26' 26'


2018. október 11.
20:45
Feröer  0–3  Azerbajdzsán
(0–1)
Jegyzőkönyv
Almeida Gól : 28' 28' Gól : 86' 86' (11-esből)
Nazarov Gól : 67' 67'

2018. október 11.
20:45
Koszovó  3–1  Málta
Kololli Gól : 30' 30' Gól : 81' 81'
Muriqi Gól : 68' 68'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Agius Gól : 51' 51'


2018. október 14.
18:00
Azerbajdzsán  1–1  Málta
Abdullayev Gól : 53' 53' (0–1)
Jegyzőkönyv
Muscat Gól : 37' 37'

2018. október 14.
18:00
Feröer  1–1  Koszovó
Joensen Gól : 50' 50' (0–1)
Jegyzőkönyv
Rashica Gól : 9' 9'


2018. november 17.
18:00
Azerbajdzsán  2–0  Feröer
Nazarov Gól : 18' 18'
Madatov Gól : 28' 28'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2018. november 17.
18:00
Málta  0–5  Koszovó
(0–1)
Jegyzőkönyv
Muriqi Gól : 15' 15'
Kololli Gól : 70' 70'
Avdijaj Gól : 78' 78' Gól : 80' 80'
Rashica Gól : 86' 86'


2018. november 20.
20:45
Koszovó  4–0  Azerbajdzsán
Zeneli Gól : 2' 2' Gól : 50' 50' Gól : 76' 76'
Rrahmani Gól : 61' 61'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. november 20.
20:45
Málta  1–1  Feröer
Corbalan Gól : 4' 4' (1–1)
Jegyzőkönyv
Joensen Gól : 3' 3'

4. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Észak-Macedónia Örményország Gibraltár (brit tengerentúli terület) Liechtenstein
1.  Macedónia 6 5 0 1 14 5 +9 15 Feljutott a 2020–2021-es C ligába 2–0 4–0 4–1
2.  Örményország 6 3 1 2 14 8 +6 10 4–0 0–1 2–1
3.  Gibraltár 6 2 0 4 5 15 −10 6 0–2 2–6 2–1
4.  Liechtenstein 6 1 1 4 7 12 −5 4 0–2 2–2 2–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[9]
2018. szeptember 6.
18:00 (20:00 UTC+4)
Örményország  2–1  Liechtenstein
Pizzelli Gól : 30' 30'
Barseghyan Gól : 76' 76'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Wolfinger Gól : 33' 33'

2018. szeptember 6.
20:45
Gibraltár  0–2  Macedónia
(0–2)
Jegyzőkönyv
Tričkovski Gól : 19' 19'
Alioski Gól : 35' 35'


2018. szeptember 9.
18:00
Macedónia  2–0  Örményország
Alioski Gól : 14' 14' (11-esből)
Pandev Gól : 59' 59'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. szeptember 9.
20:45
Liechtenstein  2–0  Gibraltár
Salanović Gól : 32' 32'
Wieser Gól : 72' 72'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2018. október 13.
20:45
Macedónia  4–1  Liechtenstein
Trajkovszki Gól : 10' 10' Gól : 30' 30'
Pandev Gól : 36' 36'
Alioski Gól : 67' 67'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Yildiz Gól : 37' 37'


2018. október 16.
20:45
Gibraltár  2–1  Liechtenstein
Cabrera Gól : 61' 61'
J. Chipolina Gól : 66' 66'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Salanović Gól : 15' 15'


2018. november 16.
20:45
Gibraltár  2–6  Örményország
De Barr Gól : 10' 10'
Priestley Gól : 78' 78'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Movsisyan Gól : 27' 27' Gól : 48' 48' Gól : 52' 52' Gól : 54' 54'
Kartashyan Gól : 66' 66'
Karapetian Gól : 90+4' 90+4'

2018. november 16.
20:45
Liechtenstein  0–2  Macedónia
(0–0)
Jegyzőkönyv
Bardhi Gól : 53' 53'
Nestorovski Gól : 90+1' 90+1'


2018. november 19.
20:45
Macedónia  4–0  Gibraltár
Bardhi Gól : 27' 27'
Nestorovski Gól : 67' 67' Gól : 80' 80'
Trajkovszki Gól : 90+2' 90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2018. november 19.
20:45
Liechtenstein  2–2  Örményország
Büchel Gól : 44' 44'
Hasler Gól : 47' 47'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Adamyan Gól : 9' 9'
Karapetian Gól : 85' 85'

Összesített rangsor

A D liga 16 csapata az UEFA Nemzetek Ligája 40–55. helyezéseit kapta, a következő szabályok alapján:[2]

  • A csoportok első helyezettjei a 40–43. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
  • A csoportok második helyezettjei a 44–47. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
  • A csoportok harmadik helyezettjei a 48–51. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
  • A csoportok negyedik helyezettjei az 52–55. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján.
Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
40. D1  Grúzia 6 5 1 0 12 2 +10 16
41. D4  Macedónia 6 5 0 1 14 5 +9 15
42. D3  Koszovó 6 4 2 0 15 2 +13 14
43. D2  Fehéroroszország 6 4 2 0 10 0 +10 14
44. D2  Luxemburg 6 3 1 2 11 4 +7 10
45. D4  Örményország 6 3 1 2 14 8 +6 10
46. D3  Azerbajdzsán 6 2 3 1 7 6 +1 9
47. D1  Kazahsztán 6 1 3 2 8 7 +1 6
48. D2  Moldova 6 2 3 1 4 5 −1 9
49. D4  Gibraltár 6 2 0 4 5 15 −10 6
50. D3  Feröer 6 1 2 3 5 10 −5 5
51. D1  Lettország 6 0 4 2 2 6 −4 4
52. D4  Liechtenstein 6 1 1 4 7 12 −5 4
53. D1  Andorra 6 0 4 2 2 9 −7 4
54. D3  Málta 6 0 3 3 5 14 −9 3
55. D2  San Marino 6 0 0 6 0 16 −16 0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: A rangsorolás szabályai

2020-as Eb-pótselejtező

A D liga négy legjobb csapata, amely a selejtezőből nem jutott ki a 2020-as Európa-bajnokságra, részt vehetett a pótselejtezőn.

D liga
Hely. Csapat
40. CS  Grúzia
41. CS  Észak-Macedónia
42. CS  Koszovó
43. CS  Fehéroroszország
44.  Luxemburg
45.  Örményország
46.  Azerbajdzsán[R]
47.  Kazahsztán
48.  Moldova
49.  Gibraltár
50.  Feröer
51.  Lettország
52.  Liechtenstein
53.  Andorra
54.  Málta
55.  San Marino

Jegyzetek

  • CS NL-csoportgyőztes
  • [R] rendező
  •      pótselejtezőbe jutott
  •      kijutott az Európa-bajnokságra


Jegyzetek

  1. UEFA Nations League receives associations' green light. UEFA.org, 2014. március 27.
  2. a b Regulations of the UEFA Nations League 2018/19 (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2017. szeptember 28. (Hozzáférés: 2017. október 3.)
  3. UEFA Nations League format and schedule approved. UEFA.com, 2014. december 4.
  4. UEFA Nations League format and schedule confirmed. UEFA.org, 2014. december 4. [2017. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 12.)
  5. Confirmed: How the UEFA Nations League will line up”, Union of European Football Associations, 2017. október 11. (Hozzáférés: 2017. október 11.) 
  6. a b UEFA Nations League: all you need to know”, Union of European Football Associations, 2017. október 11. (Hozzáférés: 2017. október 11.) 
  7. National Team Coefficients Overview (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2017. október 11. (Hozzáférés: 2017. október 11.)
  8. UEFA Nations League format confirmed”, Union of European Football Associations, 2017. szeptember 20. (Hozzáférés: 2017. szeptember 20.) 
  9. a b c d NL: a magyar válogatott felkerült a második vonalba”, nemzetisport.hu, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 25.)