2017-es francia törvényhozási választások

A kétfordulós 2017-es francia nemzetgyűlési választásokat 2017. június 11-én és 18-án tartották, amelyen megválasztották Franciaország kétkamarás parlamentje alsóházának tagjait.

A francia törvények szerint erre a választásra röviddel az elnökválasztás után kerül sor, melynek két fordulóját 2017-ben április 23-án és május 7-én rendezték, és amelynek eredményeképp Emmanuel Macron lett az új államfő. A nemzetgyűlési választások fő tétje az volt, hogy az elnök mögött álló pártok – a szociálliberális En Marche és a François Bayrou-féle centrista Demokratikus Mozgalma (MoDem) – megszerzik-e a többséget a Nemzetgyűlésben, és ha igen, mekkorát. A Nemzetgyűlés választja ugyanis a kormányfőt, és ha az államfő és a kormányfő eltérő politikai párthoz tartozik, akkor az így létrejövő ún. „politikai társbérlet” (franciául cohabitation), a nézetkülönbségek sora lerontja a kormányzás hatékonyságát.

Az első fordulót Macron koalíciója nyerte, a szavazatok 32,3%-át besöpörve. A jobboldali Republikánusok 21,6%-ot szereztek, Marine Le Pen ultranacionalista Nemzeti Frontja pedig 13,2%-ot. Az elemzők ekkor úgy vélték, Macron pártjai akár kétharmados nemzetgyűlési többséghez juthatnak a második fordulóban. („Macron-mániáról” azonban nem lehetett beszélni, hiszen az alacsony részvételi arányból is következően csak minden tizedik francia szavazott az elnök pártjára.)[1][2] Végül a mandátumok 60,66%-át szerezték meg, ezzel stabil többség jött létre az elnök mögött. A korábban meghatározó nagy francia pártok, mint a jobboldali Köztársaságiak és a baloldali Szocialista Párt, erősen visszaszorultak.

A 15. Nemzetgyűlés 2017. június 27-én 15 órakor (CEST) ült össze.[3]

Háttér

2012

A 2012-es törvényhozási választásokra június 10-én és 17-én került sor, röviddel azután, hogy az elnökválasztást a szocialista párti François Hollande nyerte. A törvényhozási választáson a baloldali erők többséget nyertek a törvényhozásban, a mandátumok 59%-át (341 mandátumot) szerezve, szemben a Nicolas Sarkozy akkori államfőt támogató pártok szerezte 40%-kal (229) mandátum.[4] Hollande május 15-én esküdött fel.[5] Kormányába a szocialisták mellett a Baloldali Radikális Párt (Parti radical de gauche, PRG) és a Zöldek kerültek. Az Ayrault-kormány 2014. március 31-ig volt hivatalban.

2014

2014 elején, miután a szocialista kormány támogatottsága meggyengült[6] és a szocialisták vereséget szenvedtek a 2014-es helyhatósági választásokon, Hollande menesztette a miniszterelnököt, és Manuel Vallst nevezte ki kormányfőnek.[7] Két hónappal később európai parlamenti választásokat tartottak, amelyen Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Frontja végzett az élen, és a szavazatok csaknem 25%-át megszerezve a 74 elérhető mandátumból 24-et szerzett meg. A fő ellenzéki párt, az Unió egy Népi Mozgalomért (UMP, 2015-től utódpártja a Republikánusok) 21%-ra esett vissza (20 mandátum), a szocialisták pedig 14%-ra (13 mandátum).[8]

2014 augusztusában Hollande elnök arra kérte Vallst, hogy alakítsa át kormányát. Augusztus 27-én lépett hivatalba a második Valls-kormány.[9]

A 2014-es szenátusi választásokon szeptember 28-án a középjobb UMP szerzett szenátusi többséget, és Gérard Larcher lett a szenátus elnöke.

A választási rendszer

A nemzetgyűlés 577 tagját egyéni választókerületekben választják, kétfordulós rendszerben. Ha valamelyik jelölt az első fordulóban megszerzi a szavazatok több, mint 50%-át és a regisztrált szavazók több, mint egynegyedének megfelelő számú szavazatot, akkor győz és abban a választókerületben nem kell második fordulót tartani. Ha senki sem szerez ennyi szavazatot, a második fordulóba a két legtöbb szavazatot szerző jelölt kerül, és még azok a jelöltek, akik több, mint 12,5%-os eredményt értek el, ha vannak ilyenek. Ha senkinek sincs 12,5%-os, akkor a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt jut tovább. Az 577 választókerületből 539 van az európai Franciaországban, 27 Franciaország tengerentúli megyéiben és területein, 11 pedig a külföldön élő franciáknak van fenntartva[10]

A jelöltek május 15 és 18 közt jelenthették be az indulást a választáson.[11][12] A hivatalos kampányidőszak az első forduló előtt május 22-től június 10-e éjfélig tart, a második forduló előtt pedig június 12. éjféltől június 17. éjfélig. A második fordulóban versenyben lévő jelöltek regisztrációs határideje június 13. 18:00 CEST.[3] 2002 óta az elnökválasztásokat és a törvényhozási választásokat ugyanabban az évben, egymáshoz közel tartják, hogy csökkentsék a kohabitáció kockázatát.[12]

Az első fordulós szavazásra Francia Polinéziában és Franciaország amerikai külképviseletein június 3-án, szombaton helyi idő szerint 08:00 és 18:00 között kerül sor, az Amerikán kívüli külképviseleteken pedig 4-én, vasárnap. A francia tengerentúli területeken (pl. Francia Guyana, Guadeloupe, Martinique, Saint-Barthélemy, Saint-Martin és Saint-Pierre és Miquelon) június 10., vasárnap 08:00 és 18:00 óra között szavaznak, helyi idő szerint. Az európai Franciaországban (és Mayotte, Új-Kaledónia, Réunion és Wallis és Futuna tengerentúli területeken) június 11-én vasárnap 08:00 és 18:00 vagy 20:00 között van a szavazás.[13][14]

Közvélemény-kutatások

Grafikus összesítés

Első fordulós százalékok a felmérések átlagában:

Első forduló

A felmérés forrása Adatfelvétel ideje Minta
mérete
LO NPA PCF FI EELV PS PRG DVG REM MoDem UDI LR DVD UPR DLF FN Egyéb
Ipsos 2017. május 26-28. 1127 0,5% 2% 11,5% 3% 9% 29,5% 22% 2,5% 18% 2%
Kantar Sofres Archiválva 2017. június 3-i dátummal a Wayback Machine-ben 2017. május 24-28. 2022 1% 2% 12% 3,5% 8% 1% 31% 18% 1,5% 0,5% 2,5% 17% 2%
Harris Archiválva 2017. július 18-i dátummal a Wayback Machine-ben 2017. május 23-26. 905 2% 2% 14% 3% 7% 31% 18% 3% 19% 1%
OpinionWay 2017. május 23-24. 2103 1% 2% 15% 10% 28% 20% 2% 19% 3%
Elabe 2017. május 23-24. 1011 0,5% 2% 12% 2,5% 6,5% 33% 20% 1,5% 19% 3%
Ifop-Fiducial 2017. május 18-19. 950 0,5% 1,5% 15% 2,5% 7% 31% 19% 2,5% 18% 3%
Harris 2017. május 16-18. 940 1% 2% 16% 3% 6% 32% 18% 3% 19%
OpinionWay 2017. május 16-18. 1997 1% 2% 14% 11% 27% 20% 2% 20% 3%
Harris 2017. május 15-17. 4598 1% 2% 15% 3% 6% 32% 19% 3% 19%
Harris 2017. május 9-11. 941 2% 2% 14% 3% 7% 29% 20% 3% 20%
Harris 2017. május 7. 2376 1% 2% 13% 3% 8% 26% 22% 3% 22%
Kantar Sofres Archiválva 2020. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben 2017. május 4-5. 1507 2% 1% 15% 3,5% 9% 24% 22% 2,5% 21%
Ifop-Fiducial 2017. május 4-5. 1405 1% 2% 16% 3% 9% 22% 2,5% 20% 1,5% 20% 3%
OpinionWay 2017. április 24. - május 1. 5032 1% 10% 13% 26% 24% 3% 19% 4%
Törvényhozási választások 2012. június 10. 0,5% 0,3% 6,9% (FG) 5,5% 29,4% 1,7% 3,4% 1,8% 4,0% 27,1% 2,9% 0,6% 13,6% 2,4%

Mandátum-előrejelzések az első forduló előtt

A felmérés forrása Adatfelvétel ideje Minta
mérete
UDI PCF PS PRG DVG EELV REM MoDem LR UD DVD FN DLF Egyéb
Kantar Sofres Archiválva 2017. június 3-i dátummal a Wayback Machine-ben 2017. május 24-28. 2022 20–30 40–50 320–350 140–155 10–15 5–10
OpinionWay* 2017. május 23-24. 2103 25–30 25–30 310–330 140–160 10–15
OpinionWay* 2017. május 16-18. 1997 20–25 40–50 280–300 150–170 10–15
OpinionWay* 2017. április 24. - május 1. 5032 6–8 28–43 249–286 200–210 15–25
2012-es törvényhozási választások 2012. június 17. 10 (FG) 280 12 22 17 2 194 20 13 2 2 3
* Az 577-ből 535 választókerületre (csak az európai Franciaországban; nincsenek benne Korzika, a tengerentúli területek és a külföldön élő franciák); lásd: A francia közvélemény-kutatási bizottság tájékoztatója PDF (franciául)

Eredmények

Választási térképek

A két forduló nyerteseinek összehasonlítása párthovatartozás szerint

Az 1. forduló nyertesei
A 2. forduló nyertesei


Adatok

A 2017. június 11-ai és 18-ai francia nemzetgyűlési választások eredménye
Első forduló

2017. június 11.

Második forduló

2017. június 18.

Száma Aránya (%) Száma Aránya (%)
Választásra jogosultak 47 570 988 100,00 47 292 967 100,00
Távolmaradók 24 403 480 51,30 27 125 535 57,36
Résztvevők 23 167 508 48,70 20 167 432 42,64
a résztvevők arányában (%) a résztvevők arányában (%)
Üres szavazólapok 357 018 1,54 1 397 496 6,93
Érvénytelen szavazatok 156 326 0,67 593 159 2,94
Érvényes szavazatok 22 654 164 97,78 18 176 777 90,13
Politikai pártok, pártszövetségek, csoportok Szavazatok Szavazatok Mandátumok (1)
száma aránya (%) száma aránya (%)
A Köztársaság Lendületben 6 391 269 28,21 7 826 432 43,06 308 (303)
Republikánus Párt 3 573 427 15,77 4 040 016 22,23 112
MoDem 932 227 4,12 1 100 790 6,06 42 (45)
Szocialista Párt 1 685 677 7,44 1 032 985 5,68 30
Demokraták és Függetlenek Uniója 687 225 3,03 551 760 3,04 18
Engedetlen Franciaország 2 497 622 11,03 883 786 4,86 17
Vegyes baloldali 362 281 1,60 263 619 1,45 12 (13)
Francia Kommunista Párt 615 487 2,72 217 833 1,20 10
Nemzeti Front 2 990 454 13,20 1 590 858 8,75 8
Vegyes jobboldali 625 345 2,76 306 240 1,68 6 (7)
Regionális pártok (Korzikai Változás, A Nép Szolgája (Francia Polinézia), Martinique-i Függetlenségi Mozgalom) 204 049 0,90 137 453 0,76 5
Független 500 309 2,21 100 574 0,55 3
Baloldali Radikális Párt 106 311 0,47 64 860 0,36 3
Környezetvédők 973 527 4,30 23 197 0,13 1
Szélsőjobboldal 68 320 0,30 19 030 0,10 1
Talpra Franciaország! 265 420 1,17 17 344 0,10 1
Szélsőbaloldal 175 214 0,77 0 0 0
Forrás: Belügyminisztérium – Egész Franciaország (franciául)
(1) Zárójelben azok száma áll, akik a Nemzetgyűlés hivatalában 2017. június 19-ig az adott politikai párthoz való tartozásukat bejelentették. Forrás: Liste des députés élus à l'issue des deux tours les 11 et 18 juin 2017 – Assemblee-nationale.fr (elérés: 2017. június 20.) (franciául)

Jegyzetek

  1. Nincs Macron-mánia: megújul az elit, de amatőrök nehezíthetik a kormányzást – 24.hu, 2017. június 12.
  2. Francia választások: végleges eredmények – Origo, 2017. június 12.
  3. a b Vincent Michelon. „La campagne officielle des législatives commence lundi : tout savoir sur son déroulement”, LCI, 2017. május 21. (Hozzáférés: 2017. május 26.) 
  4. Erlanger, Steven. „French Socialists Win Majority in Parliament”, The New York Times , 2012. június 17. (Hozzáférés: 2016. december 17.) 
  5. Angelique Chrisafis in Paris: kerültek.h-president François Hollande sworn in as president in low-key ceremony | World news. The Guardian. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  6. Mail, Daily: Hollande rating falls even further: French President's approval score dips below 20% | Daily Mail Online. Dailymail.co.uk, 2013. november 17. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  7. Samuel, Henry: Manuel Valls, France's new prime minister: profile. Telegraph. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  8. Results of the 2014 European elections - Results by country - France - European Parliament. Europarl.europa.eu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  9. RECAP: Hollande orders Valls to name new gov't - The Local. Thelocal.fr, 2014. augusztus 25. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  10. Electoral system IPU
  11. Élections législatives de 2017 : Mémento à l'usage des candidats de métropole et d’outre-mer. Ministry of the Interior, 2017 (Hozzáférés: 2017. május 8.)
  12. a b Eléa Pommiers. „Comment se déroulent les élections législatives”, Le Monde , 2017. április 26. (Hozzáférés: 2017. május 4.) 
  13. Décret no 2017-616. Assemblée nationale, 2017. április 24. (Hozzáférés: 2017. május 8.)
  14. Circulaire no JUSC1709622C. Ministère de la Justice, 2017. március 24. (Hozzáférés: 2017. május 8.)

Read other articles:

Phaseolus P. vulgaris Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae (tanpa takson): Angiospermae (tanpa takson): Eudikotil (tanpa takson): Rosids Ordo: Fabales Famili: Fabaceae Subfamili: Faboideae Tribus: Phaseoleae Subtribus: Phaseolinae Genus: PhaseolusL. Spesies lihat teks Phaseolus (kacang, kacang liar)[1] adalah sebuah genus dalam keluarga Fabaceae yang terdiri dari sekitar 70 spesies tumbuhan, semuanya berasal dari Amerika, utamanya Meksiko.[2] Sekitar empat spesies didomestika...

 

Pengzhou 彭州市CountyJulukan: Kota Peony (丹城)PengzhouLokasi di SichuanKoordinat: 30°59′28″N 103°56′35″E / 30.991°N 103.943°E / 30.991; 103.943Koordinat: 30°59′28″N 103°56′35″E / 30.991°N 103.943°E / 30.991; 103.943[1]NegaraRepublik Rakyat TiongkokProvinsiSichuanKota sub-provinsiChengduMunicipal seatTianpeng (天彭镇)Pemerintahan • Sekretaris Partai Komunis TiongkokMen Sheng (门生) ...

 

Men's marathon at the 2013 World ChampionshipsVenueLuzhniki StadiumDates17 August (final)Competitors69 from 39 nationsWinning time2:09:51Medalists  Stephen Kiprotich Uganda (UGA) Lelisa Desisa Ethiopia (ETH) Tadese Tola Ethiopia (ETH)← 20112015 → Official Video Events at the2013 World ChampionshipsTrack events100 mmenwomen200 mmenwomen400 mmenwomen800 mmenwomen1500 mmenwomen5000 mmenwomen10,000 mmenwo...

Spanish politician In this Catalan name, the first or paternal surname is Nuet and the second or maternal family name is Pujals; both are generally joined by the conjunction i. Joan Josep NuetMPNuet in May 2018Member of the Congress of DeputiesIn office16 May 2019 – 4 May 2021ConstituencyBarcelonaIn office2 December 2011 – 25 October 2015Member of the Senate of SpainIn office21 December 2006 – 8 February 2011Preceded byJaume BoschSucceeded byJoan Saura...

 

Chronologies Données clés 1666 1667 1668  1669  1670 1671 1672Décennies :1630 1640 1650  1660  1670 1680 1690Siècles :XVe XVIe  XVIIe  XVIIIe XIXeMillénaires :-Ier Ier  IIe  IIIe Chronologies thématiques Art Architecture, Arts plastiques (Dessin, Gravure, Peinture et Sculpture), Genres (), Littérature (), Musique (Classique) et Théâtre   Ingénierie (), Architecture et ()   Politique Droit   Religion (,)   Sc...

 

Campionato mondiale di hockey su ghiaccio 1953Eishockey-Weltmeisterschaft 1953 Competizione Mondiale di hockey su ghiaccio Sport Hockey su ghiaccio Edizione XX Organizzatore IIHF Date dal 7 marzoal 15 marzo 1953 Luogo  Svizzera(2 città) Nazioni 4 Impianto/i 2 Risultati Vincitore Svezia(1º titolo) Secondo Germania Ovest Terzo Svizzera Quarto Cecoslovacchia Statistiche Incontri disputati 10 Gol segnati 111 (11,1 per incontro) Cronologia della competizione Norvegia 1952 Svez...

British Independent politician, MP for Leicester East Not to be confused with Claudia Weber. Claudia WebbeMPOfficial portrait, 2019Member of Parliamentfor Leicester EastIncumbentAssumed office 12 December 2019Preceded byKeith VazMajority6,019 (12.2%)Islington London Borough Councillorfor BunhillIn office6 May 2010 – 6 May 2021Preceded byDonna Boffa Personal detailsBornClaudia Naomi Webbe (1965-03-08) 8 March 1965 (age 59)Leicester, EnglandPolitical partyIndependentOther po...

 

Gershwin TheatreIl Gershwin Theatre nel 2007UbicazioneStato Stati Uniti LocalitàNew York Indirizzo222 West 51st Street Dati tecniciCapienza1933 posti RealizzazioneCostruzioneXX secolo Inaugurazionesettembre 1921 ArchitettoRalph Alswang ProprietarioNederlander Organization Sito ufficiale Modifica dati su Wikidata · ManualeCoordinate: 40°45′45.18″N 73°59′06.36″W / 40.76255°N 73.9851°W40.76255; -73.9851 Il Gershwin Theatre, noto precedentemente come Uris T...

 

Abdominal exercise Performing the crunch The crunch is an abdominal exercise that works the rectus abdominis muscle.[1] It enables both building six-pack abs and tightening the belly. Crunches use the exerciser's own body weight to tone muscle and are recommended by some experts[like whom?], despite negative research results[citation needed], as a low-cost exercise that can be performed at home.[2] Crunches are less effective than other exercises such as planks...

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

Untuk orang lain dengan nama yang sama, lihat William Edward Story (disambiguasi). William Edward StoryLahir(1850-04-29)29 April 1850Boston, MassachusettsMeninggal10 April 1930(1930-04-10) (umur 79)Worcester, MassachusettsKebangsaanAmerika SerikatAlmamaterHarvard UniversityUniversitas LeipzigKarier ilmiahBidangMatematikaInstitusiJohns Hopkins UniversityClark UniversityDisertasiOn the Algebraic Relations Existing Between the Polars of a Binary Quantic[1] (1875)Pembimbing dokt...

 

NGC 6185   الكوكبة الجاثي  رمز الفهرس NGC 6185 (الفهرس العام الجديد)UGC 10444 (فهرس أوبسالا العام)MCG 6-36-52KUG 1631+354PGC 58493 (فهرس المجرات الرئيسية)[1]2MASX J16331778+3520329 (Two Micron All-Sky Survey, Extended source catalogue)FIRST J163317.8+352032 (Faint Images of the Radio Sky at Twenty-Centimeters)IRAS F16314+3526 (IRAS)MCG+06-36-052 (فهرس المجرات الموروفولوجي)NVSS J...

Australian social scientist A major contributor to this article appears to have a close connection with its subject. It may require cleanup to comply with Wikipedia's content policies, particularly neutral point of view. Please discuss further on the talk page. (October 2016) (Learn how and when to remove this message) Ross Honeywill is an Australian social scientist.[1] His books have been published in the US, China, Australia and New Zealand.[2] An Adjunct Associate Professo...

 

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: List of edible cacti – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2014) (Learn how and when to r...

 

Realization of a certain method or idea in order to demonstrate its feasibility This article possibly contains original research. Please improve it by verifying the claims made and adding inline citations. Statements consisting only of original research should be removed. (December 2018) (Learn how and when to remove this message) Proof of concept testing of oil cleanup equipment Proof of concept (POC or PoC), also known as proof of principle, is a realization of a certain idea, method or pri...

L'utilisation de la houille extraite dans les différentes concessions par les salines. L'histoire du sel de Haute-Saône retrace l'exploitation du sel gemme dans le sud-est de la Haute-Saône en Franche-Comté du XIIe au XXe siècle. Le gisement, formé durant le Trias supérieur, est mêlé au bassin houiller keupérien de Haute-Saône, dont le charbon est extrait pour alimenter les fours des salines. Il est l'un des plus importants gisements d'exploitation de sel en France. De...

 

Reciprocating internal combustion engine Nissan YD engineYD25DDTi in 1998 Nissan PresageOverviewManufacturerNissanLayoutConfigurationInline-4Displacement2.2–2.5 L (2,184–2,488 cc)Cylinder bore86 mm (3.4 in)89 mm (3.5 in)Piston stroke94 mm (3.7 in)100 mm (3.9 in)Cylinder block materialCast-ironCylinder head materialAluminiumValvetrainDOHCCompression ratio15.0:1-18.0:1CombustionTurbochargerGarrett GT1749V or IHI RHF4 Variable geometry with i...

 

American swimmer Alex ShackellPersonal informationBorn (2006-11-13) November 13, 2006 (age 17)Carmel, Indiana, U.S.SportCountry United StatesSportWomen's swimmingStrokesFreestyleClubCarmel Swim Club[1] Medal record Women's swimming Representing  United States Olympic Games 2024 Paris 4x100 m medley 2024 Paris 4×200 m freestyle Alex Shackell (born November 13, 2006) is an American swimmer and 2024 Summer Olympics team member for the United States.[2] Shackell qu...

この項目では、イスラエル国の国民について説明しています。民族・血縁集団については「イスラエル (民族)」をご覧ください。 イスラエル人ישראליםイツハク・ラビン、ダヴィド・ベン=グリオン、ハイム・ナフマン・ビアリク、アモス・オズ、ナタリー・ポートマン、バー・ラファエリ、イツァーク・パールマン(800万 (2008))居住地域 イスラエル 741万1000  �...

 

Uppslagsordet ”Oulu” leder hit. För andra betydelser, se Oulu (olika betydelser). Uleåborg Oulu (finska) Kommun Uleåborgs stads vapen Land  Finland Landskap Norra Österbotten Admin. centrum Uleåborgs centraltätort Area 3 880,62 km² (2016-01-01)[1]  - land 3 031,64 km²  - vatten 848,98 km² Folkmängd 209 551 (2021-12-31)[2]  - män 103 402 (2020-12-31)[2]  - kvinnor 103 92...