Az op.19., B-dúr versenymű No 2. zongoraversenyként vonult be köztudatba, Beethoven saját kijelentése szerint 1794.- 1795. években írta, tehát valójában ez lenne első publikált zongoraversenye. Néhány évvel korábban Bonnban Beethoven próbálkozott már a zongoraverseny műfajával, ezen sohasem publikált Esz-dúr versenyműnek csak a zongoraszólama maradt ránk ( No. 0. zongoraverseny).
A kompozíció több szállal kötődik a korabeli bécsi zongoraversenyek átlagához, formálásában alapvetően a mozarti stílust követi, azonban egy drámailag érzékeny és kontrasztokat is megjelenítő mű, mely előrevetít bizonyos mozzanatokat a későbbi művek sajátosan beethoveni stíluselemeiből.
I. Allegro con brio
Az első tétel diadalittas zenekari megnyitóval indul, markáns, telten hangzó főtémát mutat be, egy erőteljes B-dúr hangzatot követően. A téma két fő részből épül fel: egy pontozott ritmusú akkordikusan felrakott tézisből, és egy az első hegedűkön lágyan ívelő antitézisből. E két elemből könnyen adódik a motivisztikus építkezés, melyet a Haydn–féle zeneszerzés-leckéiben tanulhatott meg Beethoven 1793-ban. Jóval később mint a mű bemutatója, ehhez a tételhez Beethoven írt egy meglehetősen nehéz kadenciát, mely eléggé eltér az eredeti műtől. Úgy érezte, hogy ez a főtéma elég jól használható, ezért számtalan variációját megjelenítette a kadencia. A tételt 1787. és 1789. között írta Beethoven Bonnban.[1]
II. Adagio
A lassú tétel zenekari bevezetővel indul, a zongora csak később szólal meg, fantáziaszerűen oldott gazdagon ékesített szólammal. A tételben a melléktéma E-dúr hangnemű. Ezt a tételt is 1787. és 1789. között írta Beethoven Bonnban.
III. Rondo—Molto allegro
A finálé rondó zenéjének stílusa a közismert „lovagló-zene”, melyhez hasonlót a Hegedűverseny zárótételében ír majd Beethoven. Korai korszakának játékossága jelenik itt meg. Egy 6/8-os melódia tér vissza játékosan a rondóban. Ezt a Haydn hatásait is mutató tételt 1795-ben Bécsben, a bemutató előtt írta a szerző.[1]
Jegyzetek
↑ abPándi Marianne: Hangverseny-kalauz II. Versenyművek (Zeneműkiadó, 1973)98-99.
Források
Pándi Marianne: Hangverseny-kalauz II. Versenyművek (Zeneműkiadó, 1973)
Lockwood, Lewis (2005). Beethoven: The Music and the Life. New York: W. W. Norton & Company. 94, 144, 174–5, 553. ISBN 0-393-05081-5.
Beethoven, L. V. (1983). Complete piano concertos: in full score. New York: Dover Publications. pp. 77–126. ISBN 0-486-24563-2.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Piano Concerto No. 2 (Beethoven) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.