Az 1995-ös Eurovíziós Dalfesztivál volt a negyvenedik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek Írország fővárosa, Dublin adott otthont. A helyszín – akárcsak 1994-ben – a dublini Point Theatre volt. Először fordult elő a verseny történetében, hogy egymást követő két évben ugyanazon a helyszínen rendezték a Dalfesztivált.[1]
A résztvevők
Az EBU huszonötről huszonháromra csökkentette a résztvevők számát, hogy a műsoridő ne haladhassa meg a három órát.[1] Így az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál utolsó hét helyezettje – Észtország, Finnország, Hollandia, Litvánia, Románia, Svájc és Szlovákia – nem versenyezhetett ebben az évben. A dalfesztivál negyvenéves történetében ez volt az első alkalom, hogy Svájc nélkül rendezték meg a versenyt.
A norvégSecret Garden érdekes színfolt volt a verseny mezőnyében, ugyanis daluk mindössze huszonnégy szóból állt.[1] Sőt, eredetileg az egész dal instrumentális volt, de az EBU kötelezte őket, hogy a versenyre írjanak hozzá szöveget. Az előadás nagy része – 2 perc 11 másodperc – egy hegedű intermezzo volt. A Nocturne, mely végül meg is nyerte a versenyt, a leghosszabb instrumentális résszel rendelkező dal a verseny történetében.
A negyvenedik alkalommal megrendezett dalverseny tiszteletére a verseny egy háromperces, a korábbi éveket áttekintő rövidfilmmel kezdődött.[1] A dalok utáni szünetben híres ír művészek, Clannad és Brian Kennedy szórakoztatták a közönséget. Utóbbi tizenegy évvel később maga is részt vett a versenyen.
A szavazási rendszer megegyezett az 1980-as versenyen bevezetettel. Minden ország a kedvenc 10 dalára szavazott, melyek 1-8, 10 és 12 pontot kaptak. A szóvivők növekvő sorrendben hirdették ki a pontokat.