1988 a jogalkotásban

1988-ban az alábbi jogszabályokat alkották meg:

Magyarország

Törvények (27)

  • 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel
  • 1988. évi II. törvény a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény módosításáról
  • 1988. évi III. törvény a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény módosításáról
  • 1988. évi IV. törvény az élelmiszerekről szóló 1976. évi IV. törvény módosításáról
  • 1988. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság 1987. évi állami költségvetésének a végrehajtásáról
  • 1988. évi VI. törvény a gazdasági társaságokról
  • 1988. évi VII. törvény az általános forgalmi adóról szóló 1987. évi V. törvény módosításáról
  • 1988. évi VIII. törvény a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény módosításáról
  • 1988. évi IX. törvény a vállalkozási nyereségadóról
  • 1988. évi X. törvény a vállalkozási nyereségadóról és a magánszemélyek jövedelemadójának módosításáról szóló törvények hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről és egyes jogszabályok módosításáról, hatályon kívül helyezéséről
  • 1988. évi XI. törvény a központi műszaki fejlesztési alapról
  • 1988. évi XII. törvény a Büntető Törvénykönyv módosításáról
  • 1988. évi XIII. törvény a polgári eljárási szabályok módosításáról
  • 1988. évi XIV. törvény az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény módosításáról
  • 1988. évi XV. törvény a nem lakás céljára szolgáló építmények adójáról szóló 1985. évi 23. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi XVI. törvény a Magyar Népköztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 1987. évi VII. törvény módosításáról
  • 1988. évi XVII. törvény a Magyar Népköztársaság 1989. évi állami költségvetéséről
  • 1988. évi XVIII. törvény a vállalkozások 1989. évi eredménye után fizetendő kiegészítő adóról
  • 1988. évi XIX. törvény a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény módosításáról
  • 1988. évi XX. törvény az illetékekről szóló 1986. évi I. törvény módosításáról
  • 1988. évi XXI. törvény a Társadalombiztosítási Alapról
  • 1988. évi XXII. törvény a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról
  • 1988. évi XXIII. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról
  • 1988. évi XXIV. törvény a külföldiek magyarországi befektetéseiről
  • 1988. évi XXV. törvény a polgári törvénykönyv módosításáról
  • 1988. évi XXVI. törvény a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosításáról

Törvényerejű rendeletek (29)

  • Forrás: Törvényerejű rendeletek teljes listája (1949 - 1989)
  • 1988. évi 1. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a kölcsönös jogsegélyről szóló, Belgrádban, az 1968. évi március hó 7. napján aláírt szerződés (1969. évi 1. törvényerejű rendelet) módosításáról és kiegészítéséről szóló, Budapesten, 1986. évi április hó 25. napján aláírt szerződés kihirdetéséről
  • 1988. évi 2. törvényerejű rendelet a növényvédelemről
  • 1988. évi 3. törvényerejű rendelet a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezmény kihirdetéséről
  • 1988. évi 4. törvényerejű rendelet a „3. Pótjegyzőkönyv az Egyetemes Postaegyesület Alapokmányához” kihirdetéséről
  • 1988. évi 5. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló szerződés kihirdetéséről
  • 1988. évi 6. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 1985. október 17. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről
  • 1988. évi 7. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Spanyol Királyság között Budapesten, az 1985. évi május hó 10. napján aláírt kiadatási és bűnügyi jogsegélyegyezmény kihirdetéséről
  • 1988. évi 8. törvényerejű rendelet egyes törvényerejű rendeletek hatályon kívül helyezéséről
  • 1988. évi 9. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Szíriai Arab Köztársaság között a polgári és bűnügyi jogsegélyről szóló 1986. május 1-jén Damaszkuszban aláírt egyezmény kihirdetéséről
  • 1988. évi 10. törvényerejű rendelet az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 11. törvényerejű rendelet a fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetekről szóló 1971. évi 35. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 12. törvényerejű rendelet az 1985. évi 16. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 13. törvényerejű rendelet a Genfben, az 1985. évi június hó 26. napján kelt, az üzemegészségügyi szolgálatról szóló egyezmény kihirdetéséről
  • 1988. évi 14. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Szíriai Arab Köztársaság között Damaszkuszban, 1986. szeptember 17-én aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről
  • 1988. évi 15. törvényerejű rendelet a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 16. törvényerejű rendelet magas állami tisztségeket betöltő egyes vezetők munkabérének megállapításáról
  • 1988. évi 17. törvényerejű rendelet az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egységes Kábítószer Egyezmény módosításáról és kiegészítéséről szóló, Genfben, 1972. március 25-én kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről
  • 1988. évi 18. törvényerejű rendelet a letéti jegyről
  • 1988. évi 19. törvényerejű rendelet a lakásszövetkezetekről szóló 1977. évi 12. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 20. törvényerejű rendelet közkegyelem gyakorlásáról
  • 1988. évi 21. törvényerejű rendelet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetről Genfben, az 1948. évi március hó 5. napján kelt egyezmény módosított és egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről
  • 1988. évi 22. törvényerejű rendelet az 1990. évi népszámlálásról
  • 1988. évi 23. törvényerejű rendelet a lőfegyverekről és a lőszerekről
  • 1988. évi 24. törvényerejű rendelet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához kapcsolódó, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által New Yorkban 1966. december 16-án elfogadott Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről
  • 1988. évi 25. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 8. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 26. törvényerejű rendelet a felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 27. törvényerejű rendelet a kincstárjegyről szóló 1987. évi 23. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 28. törvényerejű rendelet a bírósági cégnyilvántartásról szóló 1985. évi 16. törvényerejű rendelet módosításáról
  • 1988. évi 29. törvényerejű rendelet a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 1988. évi 23. törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről

Minisztertanácsi rendeletek

  • 17/1988. (III. 29.) MT rendelet a szociális és egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről
  • 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról
  • 99/1988. (XII. 22.) MT rendelet a vízközmű társulatok gazdálkodási rendjéről
  • 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet a lakáscélú támogatásokról

Miniszteri rendeletek

Január

Február

  • 1/1988. (II. 12.) PM rendelet az 1960 előtt kibocsátott pénzügyminiszteri rendeletek rendezéséről
  • 2/1988. (II. 12.) PM rendelet a bérbruttósítás fedezetére állami garancia mellett felvett hitel kamata utáni adókedvezményről

Március

Április

  • 14/1988. (IV. 26.) PM rendelet a magánkereskedelemben az 1987. december 31-ei árukészlet értékében levő fogyasztási forgalmi adó és magánszemélyek forgalmi adójával kapcsolatos pénzügyi rendezésről

Május

  • 4/1988. (V. 1.) MP rek. egyes költségtérítések, költség- átalányok megállapításáról
  • 6/1988. (V. 19.) MÉM rendelet A Földmérési és Távérzékelési Intézet létesítéséről és feladatairól
  • 5/1988. (V. 31.) SZEM rendelet a szerzett immunhiányos tünetcsoport terjedésének meggátlása érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálat elrendeléséről

Június

  • 8/1988. (VI. 30.) MÉM'rendelet A növényegészségügyi és talajvédelmi felügyeletről
  • 9/1988. (VI. 30.) MÉM rendelet az állategészségügyi és élelmiszerellenőrző felügyeletről
  • 7/1988. (VI. 30.) KeM-SZEM együttes rendelet az élelmiszerekről szóló 1976. évi IV. törvény végrehajtásáról
  • 10/1988. (VI. 30.) MÉM—SZEM együttes rendelet az élelmiszerekről szóló 1976. évi IV. törvény végrehajtásáról

Július

  • 5/1988. (VII. 1.) KM rendelet a közúti járművek költségtérítéses rendszerű üzemeltetéséről szóló 16/1987. (XII. 27.) KM rendelet módosításáról

Augusztus

  • 7/1988. (VIII. 1.) IM rendelet A Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában, az 1980. október 25. napján kelt, az 1986. évi 14. törvényerejű rendelettel kihirdetett szerződés végrehajtásáról
  • 9/1988. (VIII. 5.) IM rendelet a büntetőeljárás során kirendelt védő díjáról és költségeiről szóló 1/1974. (II. 15.) IM rendelet módosításáról
  • 10/1988. (VIII. 5.) IM rendelet a népi ülnökök díjazásáról szóló 7/1973. (XII. 28.) IM rendelet módosításáról
  • 11/1988. (VIII. 5.) IM rendelet a tanúk díjazásáról szóló 1/1969. (I. 8.) IM rendelet módosításáról
  • 4/1988. (VIII. 5.) KVM rendelet a környezetvédelem és a vízgazdálkodás területi államigazgatási szerveiről

Szeptember

Október

November

December

  • 17/1988. (XII. 22.) SZEM rendelet a kétszintű helyi-területi igazgatással kapcsolatos hatáskör telepítéséről
  • 61/1988. (XII. 24.) PM rendelet a leltározás, mérleg- és mérlegbeszámoló készítési kötelezettségről szóló 60/1987. (XII. 7.) PM rendelet módosításáról
  • 69/1988. (XII. 26.) PM—KeM együttes rendelet a hazatérő részére biztosított vámmentességről szóló 16/1970. (VI. 4.) PM—KkM együttes rendelet hatályon kívül helyezéséről
  • 72/1988. (XII. 27.) PM rendelet egyes pénzügyminiszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről
  • 73/1988. (XII. 27.) PM—OT együttes rendelet a budapesti állami vállalatok és szövetkezetek áttelepítéséhez rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználásáról szóló 51/1975. (XI. 22.) PM—OT együttes rendelet hatályon kívül helyezéséről
  • 12/1988. (XII. 27.) ÁH rendelkezés az árformákról
  • 77/1988. (XII. 27.) PM-ÉVM együttes rendelet a lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet végrehajtásáról


1987 a jogalkotásban 1988 a jogalkotásban
1989 a jogalkotásban

Read other articles:

Parque eólico en Texas (Estados Unidos) Energías renovables logotipo para las energías renovables Biocarburante Biomasa Energía geotérmica Energía hidroeléctrica Energía solar Energía mareomotriz Energía undimotriz Energía eólica La energía eólica es la energía que se obtiene a partir del viento, es decir, es el aprovechamiento de la energía cinética de las masas de aire. El término «eólico» proviene del latín aeolicus, o ‘perteneciente o relativo a Eolo’, dios de lo...

 

Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Kansas (disambigua). Kansasstato federato(EN) State of Kansas (dettagli) (dettagli) LocalizzazioneStato Stati Uniti AmministrazioneCapoluogoTopeka GovernatoreLaura Kelly (D) dal 2019 Data di istituzione29 gennaio 1861 TerritorioCoordinatedel capoluogo39°03′21″N 95°41′22″W / 39.055833°N 95.689444°W39.055833; -95.689444 (Kansas)Coordinate: 39°03′21″N 95°41′22″W / þ...

 

Untuk film Indonesia tahun 2017, lihat BFF (Best Friends Forever). Best Friends ForeverGenre Drama Roman Remaja Misteri Horor PembuatMD EntertainmentSutradaraChiska DoppertPemeran Cassandra Lee Randy Martin Beby Tsabina Endy Arfian Afifah Ifah'nda Jennifer Coppen Adzwa Aurell Lagu pembukaCinta Untukmu — Sarah SaputriLagu penutupCinta Untukmu— Sarah SaputriNegara asalIndonesiaBahasa asliBahasa IndonesiaJmlh. musim1Jmlh. episode21 (daftar episode)ProduksiProduser Dhamoo Punjabi Manoj Punjab...

China Merchants Bank Company Limited 招商银行股份有限公司JenisPerusahaan publikKode emitenSEHK: 3968 SSE: 600036IndustriPerbankanDidirikan1987KantorpusatShenzhen, Guangdong, Republik Rakyat TiongkokWilayah operasi TiongkokTokohkunciQin Xiao (Ketua)Ma Weihua (Gubernur)ProdukKartu debit multifungsi: Yi Ka Tong; Bank internet disebut Yi Wang Tong; kartu kredit; keuangan korporasi Clickgold; sistem pelayanan Golden Sunflower untuk VIP.JasaDeposito, pinjaman dan jasa bank lainnyaLab...

 

1957 novel by Allen Adler Mach 1: A Story of Planet Ionus Cover of Terror on Planet IonusAuthorAllen A. AdlerCountryUnited KingdomLanguageEnglishGenreScience fiction novelPublisherFarrar, Straus and CudahyPublication date1957Media typePrint (Hardcover)Pages212 pp Mach 1: A Story of Planet Ionus is a 1957 science fiction novel by Allen A. Adler. A paperback version was published in 1966 by Paperback Library with the alternate title Terror on Planet Ionus. Synopsis While testing an experim...

 

Federasi Sepak Bola Kerajaan MarokoCAFDidirikan1955Kantor pusatRabatBergabung dengan FIFA1960Bergabung dengan CAF1960PresidenHousni BenslimaneWebsitewww.frmf.ma Federasi Sepak Bola Kerajaan Maroko (Arab: الجامعة الملكية المغربية لكرة القدمcode: ar is deprecated , Prancis: Fédération Royale Marocaine de Footballcode: fr is deprecated ) adalah badan pengendali sepak bola di Maroko. Kompetisi Badan ini menyelenggarakan beberapa kompetisi di Maroko, yakni: Liga Di...

Part of a series onBritish law Acts of Parliament of the United Kingdom Year      1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810 1811 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822 1823 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834 1835 1836 1837 1838 1839 1840 1841 1842 1843 1844 1845 1846 1847 1848 1849 1850 1851 1852 1853 1854 1855 1856 1857 1858 1859 1860 1861 1862 1863 1864 1865 1866 1867 1868 1869 1870 1871 1872 1873 1874 1875 1876 1877 1878 ...

 

Species of beetle Ips confusus Ips confusus Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Arthropoda Class: Insecta Order: Coleoptera Infraorder: Cucujiformia Family: Curculionidae Subfamily: Scolytinae Tribe: Ipini Genus: Ips Species: I. confusus Binomial name Ips confususWood & Bright, 1992 Ips confusus, known generally as the pinyon pine beetle or pinyon ips, is a species of typical bark beetle in the family Curculionidae. It is found in Central America and...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Februari 2023. Bandar Udara LaucalaIATA: LUCICAO: NFNHInformasiJenisPublicPengelolaAirports Fiji LimitedMelayaniLaucala, Kepulauan Lau, Divisi Utara, FijiKetinggian dpl4 mdplKoordinat16°44′53″S 179°40′01″W / 16.74806°S 179.66694�...

2014 single by Mia Martina featuring Waka Flocka FlameBeastSingle by Mia Martina featuring Waka Flocka Flamefrom the album Mia Martina ReleasedSeptember 16, 2014Recorded2014GenrePop, danceLength3:09Label CP Songwriter(s) Martine Johnson Breyan Isaac Juaquin Malphurs Producer(s)Breyan IsaacMia Martina singles chronology HFH (Heart Fucking Hurts) (2014) Beast (2014) Waka Flocka Flame singles chronology Tell Daddy'(2014) Beast(2015) Game On(2015) Beast is a song recorded by Canadian sing...

 

История Грузииსაქართველოს ისტორია Доисторическая Грузия Шулавери-шомутепинская культураКуро-араксская культураТриалетская культураКолхидская культураКобанская культураДиаухиМушки Древняя история КолхидаАриан-КартлиИберийское царство ФарнавазидыГруз�...

 

Voce principale: Promozione 1990-1991. Promozione Lombarda 1990-1991 Competizione Promozione Sport Calcio Edizione 35ª Organizzatore FIGC - LNDComitato Regionale Lombardo Luogo  Italia Formula 4 gironi all'italiana Cronologia della competizione 1989-1990 Ecc. 1991-1992 Manuale Nella stagione 1990-1991 la Promozione era il sesto livello del calcio italiano (il massimo livello regionale). Qui vi sono le statistiche relative al campionato in Lombardia. Il campionato è strutturato in vari...

Questa voce sull'argomento allenatori di pallacanestro statunitensi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Denny Crum Denny Crum nel 2011 Nazionalità  Stati Uniti Altezza 183 cm Pallacanestro Ruolo PlaymakerAllenatore Termine carriera 1959 - giocatore2001 - allenatore Hall of fame Naismith Hall of Fame (1994) Carriera Giovanili San Fernando High School1955-1957Los Angeles Pierce Col...

 

Bambang Suryadi Anggota Dewan Perwakilan Rakyat Republik IndonesiaMasa jabatan1 Oktober 2019 – 4 Januari 2021PenggantiItet Tridjajati SumarijantoDaerah pemilihanLampung IIAnggota Dewan Perwakilan Rakyat Daerah Provinsi LampungMasa jabatan1 September 2014 – 2 September 2019GubernurMuhammad Ridho FicardoArinal DjunaidiDaerah pemilihanLampung VIIAnggota Dewan Perwakilan Rakyat Daerah Kabupaten Lampung TengahMasa jabatan2004–2014 Informasi pribadiLahir(1968-10-01)1 Oktober...

 

Le tableau suivant liste les Premiers ministres successifs de la République d'Azerbaïdjan depuis la création de ce poste. Si on regroupe les Premiers ministres d'avant et d'après l'annexion soviétique, il y a eu quinze Premiers ministres d'Azerbaïdjan. Premiers ministres successifs République démocratique d'Azerbaïdjan (1918-1920) Nom Portrait Investiture Fin du mandat Parti politique Notes Fatali Khan Khoyski 28 mai 1918 14 avril 1919 Aucun Nassib Youssifbeyli 14 avril 1919 30 mars ...

信徒Believe类型奇幻、科幻开创阿方索·卡隆主演 Johnny Sequoyah Jake McLaughlin Delroy Lindo 凯尔·麦克拉克伦 西耶娜·盖尔利 鄭智麟 Tracy Howe Arian Moayed 国家/地区美国语言英语季数1集数12每集长度43分钟制作执行制作 阿方索·卡隆 J·J·艾布拉姆斯 Mark Friedman 布赖恩·伯克 机位多镜头制作公司坏机器人制片公司华纳兄弟电视公司播出信息 首播频道全国广播公司播出日期2014年3月10日...

 

Untuk identitas terkait ketertarikan romantik atau seksual, lihat Identitas seksual dan Orientasi seksual. Bagian dari seri mengenaiTransgender Identitas gender Agender / tanpa gender Androgini Bigender Bissu Dua Roh Gender bender Gender ketiga Genderqueer / nonbiner Heteroseksualitas queer Hijra Pangender Transfeminin Transmaskulin Transpria Transpuan Transseksual Trigender Kesehatan dan pengobatan Anak transgender Disforia gender pada anak-anak Kehamilan Kesehatan Terapi penentuan...

 

Variable star in the constellation Sculptor R Sculptoris Location of R Sculptoris (circled) Observation dataEpoch J2000.0      Equinox J2000.0 Constellation Sculptor Right ascension 01h 26m 58.09462s[1] Declination −32° 32′ 35.4377″[1] Apparent magnitude (V) +5.72[2] Characteristics Spectral type C6,5ea(Np)[3] U−B color index +7.67[2] B−V color index +3.87[2] Variable&...

This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Campomarino – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2013) Comune in Molise, ItalyCampomarino KëmariniComuneComune di Campomarino Coat of armsLocation of Campomarino CampomarinoLocation of Campomarino in ItalyShow map of ItalyCampomari...

 

 Gran Premio di Germania 1986 430º GP del Mondiale di Formula 1Gara 10 di 16 del Campionato 1986 Data 27 luglio 1986 Nome ufficiale XLVIII AvD-Großer Preis von Deutschland Luogo Hockenheimring Percorso 6.797 km Distanza 44 giri, 299.068 km Clima Soleggiato Risultati Pole position Giro più veloce Keke Rosberg Gerhard Berger McLaren-TAG Porsche in 1:42.013 Benetton-BMW in 1:46.604 (nel giro 35) Podio 1. Nelson PiquetWilliams-Honda 2. Ayrton SennaLotus-Renault 3. Nigel MansellWilliams-H...