47. elnökválasztás az Egyesült Államokban
1968 1972. november 7. 1976
Részvétel	55,2%
Párt	Republikánus Párt	Demokrata Párt
Elnökjelölt	Richard Nixon	George McGovern
Állam	Kalifornia	Dél-Dakota
Alelnökjelölt	Spiro Agnew	Sargent Shriver
Elektorok	520	17
Szavazatok	47 168 710 60,7%	29 173 222 37,5%
Az elnökválasztó elektorok száma az USA tagállamai szerint
A Wikimédia Commons tartalmaz 1972-es amerikai elnökválasztás témájú médiaállományokat.

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1972. november 7-én, kedden az országban elnökválasztást tartottak. A Republikánus Párt jelöltje, Richard Nixon hivatalban lévő elnök legyőzte a Demokrata Párt jelöltjét, George McGovern-t. Az 1984-es választásig ez volt a republikánusok legnagyobb győzelmi aránya az elektori kollégiumban és máig ez a két legnagyobb a republikánus elnökjelöltek által elért eredmény. Ez az első alkalom, hogy Kaliforniának több elektori szavazata volt, mint New Yorknak.

Nixon könnyedén félresöpörte két republikánus kongresszusi képviselő kihívását az 1972-es republikánus előválasztáson, hogy megnyerje az újra jelölést. McGovern mozgósította a vietnámi háború ellenes mozgalmat és más liberális támogatókat, hogy megnyerjék pártja jelölését. Az általa legyőzött jelöltek között ott volt az 1968-as demokrata elnökjelölt, Hubert Humphrey és Shirley Chisholm képviselőnő, az első afroamerikai, aki indult a párt elnökjelöltségéért.

Nixon hangsúlyozta az erős gazdaságot és a külügyekben elért sikereit, míg McGovern a vietnámi háború azonnali befejezését és a garantált minimáljövedelem intézményét követelte. Nixon a közvélemény-kutatásokban végig nagy előnnyel vezetett. Nixon újraválasztási bizottsága titokban betört a Watergate-irodaházba, hogy lehallgassák a Demokrata Nemzeti Bizottság központját, amiből lett később a Watergate néven elhíresült botrány. McGovern kampányát súlyosan sértette az, miszerint alelnökjelöltje, Thomas Eagleton elektrokonvulzív terápián esett át depressziójának kezelése érdekében. Eagletont az alelnökjelöltségen Sargent Shriver váltotta.

Nixon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a választáson, a szavazatok 60,7%-át szerezte meg és az ötvenből csak egy államot, Massachusettset és Kolumbia Kerületet nem vitte magával. Ő az első republikánus, aki délen végig söpört. McGovern a szavazatok mindössze 37,5%-át szerezte meg, míg az Amerikai Független Párt jelöltje, John G. Schmitz pedig 1,4%-át. Nixon majdnem 18 millióval több szavazatot kapott, mint McGovern és ő tartja a második világháború utáni amerikai elnökválasztásokon a rekordot a legnagyobb szavazati arányokban. Az 1972-es választás volt az első a 26. alkotmánymódosítás óta, amely 21 évről 18 évre csökkentette a választási korhatárt. A választást követő két éven belül Nixon elnök és Spiro Agnew alelnök is lemondott tisztségéről: Nixon 1974 augusztusában az előbb említett Watergate-botrány, míg Agnew 1973 októberében egy korrupciós vád miatt. Gerald Ford követte Agnewet alelnökként, majd a következő évben pedig Nixont az elnöki poszton, így ő volt az egyetlen amerikai elnök a történelemben, akit sem alelnöknek, sem elnöknek nem választották meg.

Máig ez az utolsó alkalom, hogy Minnesota republikánusra szavazott az elnökválasztáson és azóta csak egyszer tette ezt Rhode Island és Hawaii, amikor Ronald Reaganre szavaztak 1984-ben. Ez a legutóbbi elnökválasztás is, amelyen az egész Középnyugatot egyetlen jelölt nyerte meg.

Annak ellenére, hogy ez a választás Nixon legnagyobb diadalát hozta, később ezt írta emlékirataiban: „Ez volt az egyik legelkeserítőbb és sok szempontból a legkevésbé kielégítő az összes közül”.^[1]

A Republikánus Párt jelöltjei, 1972
Richard Nixon	Spiro Agnew
elnökjelölt	alelnökjelölt
Az Egyesült Államok elnöke (1969–1974)	Az Egyesült Államok alelnöke (1969–1973)

Republikánus jelöltek az elnökjelöltségért:

• Richard Nixon, Az Egyesült Államok elnöke
• Pete McCloskey, Kalifornia képviselője
• John M. Ashbrook, Ohio képviselője

Richard Nixon elnök 1972-ben igen nagy népszerűségnek örvendett, mivel ugyanebben az évben tett külföldi látogatásaival enyhítette a Kínai Népköztársasággal és a Szovjetunióval való kapcsolatokat is. A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy Nixon erős előnnyel vezet a republikánus előválasztáson. Két jelölt hívta ki, a liberális és háborúellenes Pete McCloskey és a konzervatív John Ashbrook, aki ellenezte Nixon a Szovjetunióval és Kínával kapcsán folytatott politikáját. A New Hampshire-i előválasztáson Nixon a szavazatok 67,6%-át, McCloskey 19,8%-át, míg Ashbrook 9,7%-át nyerte el.^[2] Nixon a Republikánus Nemzeti Konvenció 1324 küldöttjéből 1323 szavazatát kapta meg, McCloskeyre voksolt egy új-mexikói küldött. Spiro Agnewet is újra jelölték az alelnöki posztra, azonban a párt mérsékelt szárnya inkább Nelson Rockefellert, míg Nixon John Connally texasi kormányzót részesítette előnyben futótársként. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy egy ilyen fellépés túl nagy kockázatot jelent Agnew konzervatív támogatóinak elvesztésére.

A republikánus előválasztás eredményei:^[3]

• Richard Nixon – 5,378,704 (86.92%)
• John Ashbrook – 311,543 (5.03%)
• Pete McCloskey – 132,731 (2.15%)

A háborúellenes vietnámi veteránok hét tagját a bíróság vád alá helyezte, mert összeesküdtek a republikánus konvenció megzavarására, azonban az esküdtszék felmentette őket.^[4]

A Demokrata Párt jelöltjei, 1972
George McGovern	Sargent Shriver
elnökjelölt	alelnökjelölt
Dél-Dakota szenátora (1963–1981)	Franciaország volt amerikai nagykövete (1968–1970)

Demokrata jelöltek az elnökjelöltségért:^[5]

• George McGovern, Dél-Dakota szenátora
• Hubert Humphrey, Minnesota szenátora, Az Egyesült Államok volt alelnöke, 1968-as elnökjelölt
• George Wallace, Alabama kormányzója
• Edmund Muskie, Maine szenátora, 1968-as alelnökjelölt
• Eugene McCarthy, Minnesota volt szenátora
• Henry M. Jackson, Washington szenátora
• Shirley Chisholm, New York 12. kongresszusi kerületének képviselője
• Terry Sanford, Észak-Karolina volt kormányzója
• John Lindsay, New York polgármestere
• Wilbur Mills, Arkansas 2. kongresszusi körzetének képviselője
• Vance Hartke, Indiana szenátora
• Fred R. Harris, Oklahoma szenátora
• Sam Yorty, Los Angeles polgármestere
• Patsy Mink, Hawaii 2. kongresszusi körzetének képviselője
• Walter Fauntroy, Washington küldöttje

Kezdetben a legesélyesebb az 1972-es elnökjelöltség elnyerésére az Edward Kennedy szenátusi többségi vezető volt, ám bejelentette, hogy nem akar pályázni az elnökségért.^[6] Ezután a demokrata jelöltség favoritja Edmund Muskie szenátor lett,^[4] az 1968-as választás alelnökjelöltje.^[7] Muskie lendülete azonban a New Hampshire-i előválasztás előtt összeomlott, amikor a New Hampshire Union Leader napilap közzétette a Canuck-levelet. A levél valójában egy hamisítvány, Nixon „piszkos trükkjei” közé tartozik, azt állította, hogy Muskie megalázó megjegyzéseket tett a francia-kanadaiakra, amely megjegyzés valószínűleg sérti Muskie támogatását a francia-amerikai lakosságú Új-Angliában. Ezt követően a lap támadást tett közzé Muskie felesége, Jane személyisége ellen és arról számolt be, hogy sokat ivott és illemtelenül viselkedett a kampány során.

Közel két évvel a választások előtt George McGovern szenátor háborúellenes és progresszív jelöltként jelentette be indulását. McGovern képes volt összefogni a háborúellenes mozgalmat és más támogatottságot, hogy megnyerje a jelölést. 1972. január 25-én Shirley Chisholm képviselő is bejelentette, hogy indul, így ő lett az első afroamerikai nő, aki indult bármely nagy párt elnökjelöltségéért. Hawaii képviselője, Patsy Mink is indult, ezzel ő lett az első ázsiai-amerikai, aki indult a jelöltségéért.

Április 25-én George McGovern nyerte a massachusettsi előválasztást. Két nappal később Robert Novak újságíró egy „demokrata szenátorról” idézett – akiről később kiderült, hogy Thomas Eagleton – kimondja, hogy az emberek nem tudják, hogy amnesztiát, abortuszt és a fű legalizálását írja elő és ha Közép-Amerika – különösen a katolikus Közép-Amerika – ezt megtudja, abba belehalhat. Az idézet azonban McGovernre ragadott és az „amnesztia, az abortusz és a kábítószer” jelöltjeként vált ismertté. Hubert Humphrey, a párt 1968-as elnökjelöltje szembe szállt a jelöltségért a nebraskai előválasztáson McGovern megállítása érdekében.^[8]

A szegregációt támogató George Wallace alabamai kormányzó jól teljesített Délen, a floridai előválasztáson például majdnem minden megyét megnyert, de jól szerepelt még Északon is.^[9] Wallace erőteljes hadjárata azonban hamarosan véget ért, amikor május 15-én Arthur Bremer bűnöző merényletet követett el ellene. Wallace-t öt golyótalálat érte és deréktól lefelé lebénult. Egy nappal a merényletkísérlet után Wallace megnyerte a michigani és marylandi előválasztást, de a sérülése gyakorlatilag véget vetett kampányának és júliusban kénytelen volt visszalépni.

Végül a jelölést McGovern nyerte el. Az 1968-as megosztó jelölési küzdelem és konvenció után egy bizottságot hozott létre a demokrata jelölési rendszer újjászervezésére. Az új szabályok azonban sok prominens demokratát feldühített és ezek a politikusok nem voltak hajlandóak McGovernt támogatni (néhányan inkább Nixont támogatták), így ez McGovern kampányának jelentős finanszírozási hátrányt jelentett. A McGovern-bizottság néhány alapelve minden későbbi jelölési versenyben kitartott.

Az előválasztás eredményei:^[10]

Hubert Humphrey, 4 121 372 (25,77%) · George McGovern: 4 053 451 (25,34%) · George Wallace: 3 755 424 (23,48%) · Edmund Muskie: 1 840 217 (11,51%) · Eugene McCarthy: 553 990 (3,46%) · Henry M. Jackson: 505 198 (3,16%) · Shirley Chisholm: 430 703 (2,69%) · Terry Sanford: 331 415 (2,07%) · John Lindsay: 196 406 (1,23%) · Samuel Yorty: 79 446 (0,50%) · Wilbur Mills: 37 401 (0,23%) · Walter E. Fauntroy: 21 217 (0,13%) · Ted Kennedy: 16 693 (0,10%) · Vance Hartke: 11 798 (0,07%) · Patsy Mink: 8 286 (0,05%) · Egyik sem: 6 269 (0,04%)

A legtöbb közvélemény-kutatás szerint McGovern jóval Richard Nixon elnök mögött futott, kivéve, amikor McGovernt Edward Kennedy szenátorral párosították. McGovern és kampánya erősen próbálta meggyőzni Kennedyt, hogy legyen McGovern futótársa, de ő folyamatosan elutasította, maga helyett inkább Wilbur Mills képviselőt vagy Kevin White bostoni polgármestert javasolta. Ezután ajánlatot tettek a posztra Hubert Humphrey-nak, Abraham Ribicoff és Walter Mondale szenátoroknak is, akik mind visszautasították. Végül az alelnökijelölést Thomas Eagleton missouri szenátornak ajánlották fel, aki elfogadta az ajánlatot.^[11]

Mivel több száz küldött elégedetlen volt McGovernnel, az Eagleton jelölésének megerősítéséről szóló szavazás kaotikus volt, a szavazatok szétszóródtak 70 jelölt között.^[12] Az Eagleton kiszorítására tett kísérlet Frances Farenthold texasi képviselő javára jelentős vonzóerőre tett szert, de végül nem tudta megváltoztatni a szavazás eredményét.^[13]

Az alelnöki szavazás olyan sokáig tartott, hogy McGovern és Eagleton kénytelenek voltak helyi idő szerint hajnali 2 óra körül elkezdeni az elfogadó beszédeket.

Miután a konvenció véget ért, kiderült, hogy Eagleton pszichiátriai elektrosokk-terápián esett át depressziójának kezelése érdekében és ezt eltitkolta McGovern elől. A Time magazin akkori felmérése szerint a válaszadók 77%-a azt mondta, hogy „Eagleton orvosi nyilvántartása nem befolyásolna a szavazatukat”. Ennek ellenére a sajtó gyakran hivatkozott sokkterápiájára és McGovern attól tartott, hogy ez rontja győzelmi esélyeit.^[14] McGovern ezt követően bizalmasan konzultált kiváló pszichiáterekkel, köztük Eagleton saját orvosaival, akik azt mondták neki, hogy Eagleton depressziójának megismétlődése lehetséges és veszélyeztetheti az országot, ha alelnök lenne. McGovern eredetileg azt állította, hogy „1000 százalékig” támogatja Eagletont, csakhogy három nappal később megkérte, hogy vonuljon vissza. Ez a vélt meggyőződés, hogy ki fog tartani futótársa mellett, katasztrofális volt a McGovern-kampány szempontjából.

McGovern később hat különböző prominens demokratához fordult, hogy induljanak az alelnöki posztért: Edward Kennedy, Edmund Muskie, Hubert Humphrey, Abraham Ribicoff, Larry O'Brien és Reubin Askew. Mind a hatan elutasították. Sargent Shriver, John, Robert és Edward Kennedy sógora, volt franciaországi nagykövet és a Békehadtest korábbi igazgatója később elfogadta.^[15] Hivatalosan a Demokrata Nemzeti Bizottság rendkívüli ülésén jelölték. Ekkorra McGovern támogatottsága a közvélemény-kutatás szerint 41-ről 24%-ra zuhant.

Az egyetlen jelentős harmadik pártjelölt az 1972-es választáson John G. Schmitz konzervatív republikánus képviselő volt, aki az Amerikai Független Párt jelöltjeként indult, annak a pártnak, amelynek jelöltjeként indult George Wallace az 1968-as elnökválasztáson. 32 államnak volta szavazólapján és 1 099 482 szavazatot kapott. Wallace-al ellentétben azonban egyetlen államban sem szerezte meg a leadott szavazatok többségét és nem kapott elektori szavazatokat. Schmitz az idahoi Jefferson megyében teljesített a legjobban.

John Hospers és Tonie Nathan az újonnan alakult Libertárius Párt csak Coloradoban és Washingtonban szerepelt a szavazólapon és ugyan nem vittek magukkal egy államot sem, azonban egy virginiai republikánus küldött Hospersre szavazott az elektori kollégiumban. Hospers futótársa, Tonie Nathan lett az első zsidó és az első nő az USA történetében, aki megkapta az elektori kollégium szavazatát.^[16]

McGovern egy olyan platformon futott, miszerint azonnal véget kell vetni a vietnámi háborúnak és garantált minimális jövedelmet kell biztosítani a szegényeknek. Kampányának ártott az előválasztás során az a felfogás (amely sok erős demokratát is elidegenített), hogy külpolitikája túl szélsőséges és Eagleton összeomlása. Mivel McGovern kampányát ezek a tényezők gyengítették, a republikánusok sikeresen ábrázolták őt radikális baloldali szélsőségesként, aki alkalmatlan az elnöki posztra. Nixon az egész kampány során nagy fölénnyel vezetett a közvélemény-kutatásokban. A nagy gyűlésekre és a beszédekre összpontosított, így a kiskereskedelmi kampányt Agnew alelnök vezette.

Nixon 49 államot vitt magával, beleértve McGovern hazáját, Dél-Dakotát is. Csak egyetlen állam, Massachusetts és Kolumbia Kerület szavazatát nem kapta meg. McGovern a szavazatok csak 37,5%-át szerezte, ami a legalacsonyabb arány, amelyet a Demokrata Párt jelöltje kapott John W. Davis óta, aki az 1924-es választáson 28,8%-kal végzett. 1972 óta az egyetlen nagy pártjelölt, aki a szavazatok kevesebb mint 40%-át szerezte meg, az a republikánus George H. W. Bush elnök volt, aki a szavazatok 37,4%-át szerezte meg 1992-ben.^[17]

Még csökkentette McGovern győzelmi esélyeit az, miszerint az új huszonhatodik alkotmánymódosítás értelmében a szavazási korhatárt 21-ről 18-ra csökkentették és a fiatalság nagy része Nixonra szavazott.^[18] Ez az első választás az amerikai történelemben, ahol egy republikánus jelölt minden déli államot vitt, folytatva a régió demokratáról republikánussá való átalakítását. A déli Arkansast egy évszázad óta vitte először magával egy republikánus elnökjelölt. Massachusetts lett az egyetlen állam, amelyet Nixon nem vállalt a három elnökválasztás egyikén sem, amelyeken indult.

Az az első olyan elnökválasztás 1808 óta, amelyen nem New York rendelkezett a legtöbb elektori szavazattal, a vezetést Kalifornia vette át 45 elektorral, míg New Yorknak csak 41 volt. Emellett 2020-ig ez az utolsó, amelyen Minnesotát a republikánus jelölt vitte magával.^[19]

McGovern 130 megye szavazatát nyerte meg, ami a leggyengébb eredmény bármely nagy párt elnökjelöltjei közül. 19 államban McGovern egyetlen megyét sem tudott magával vinni, a többi államban is igen kevés megyével rendelkezett. A választással Nixon második ciklusba iktatták be és ezzel ő lett a második korábbi alelnök, akit második elnöki ciklusra is megválasztották, Thomas Jefferson volt az első, akit 1804-ben választották második terminusra.

Nixonnak sikerült megnyernie az afroamerikai szavazatok 18%-át (Gerald Ford 1976-ban 16%-ot kapott). Ő az egyetlen republikánus, aki lecsapott a dél-texasi demokrata központokra: ez az utolsó választás, amikor a republikánusok megnyerték Hidalgo és Dimmit megyéket, az egyetlen alkalom 1900 és 2020 között, amikor megnyerték La Salle megyét és 1904 óta az első, amikor Presidio megye rájuk szavazott.

Nixon a demokraták szavazatainak 36%-át szerezte meg. Ez több mint a kétszerese azoknak a szavazóknak, akik jellemzően pártjukból disszidálnak az elnökválasztáson. Nixon lett az első republikánus elnökjelölt az amerikai történelemben, aki megnyerte a római katolikus (53-46%) és a kékgalléros szavazást. McGovern szűken nyerte meg a szakszervezeti (50-48%) és az ifjúsági, azaz a 18 és 24 év közöttiek szavazatát (52-46%). A McGovern-kampány jelentősen túlbecsülte a választáson szavazó fiatalok számát is, azt jósolták, hogy összesen 18 millión szavaznak majd, de a tényleges szám körülbelül 12 millió volt. McGovern nagy előnnyel nyerte mind az afroamerikai és a zsidó szavazást, de a demokrata jelölt számára a szokásnál valamivel kisebb különbséggel.

Eredmények államonként

Eredmények megyénként

		Zászló	Richard Nixon Republikánus			George McGovern Demokrata			John Hospers Libertárius			Teljes
Állam	elektorok		#	%	elektorok	#	%	elektorok	#	%	elektorok	#
Alabama	9		728 701	72,43	9	256 923	25,54					1 006 093
Alaszka	3		55 349	58,13	3	32 967	34,62					95 219
Arizona	6		402 812	61,64	6	198 540	30,38					653 505
Arkansas	6		445 751	68,82	6	198 899	30,71					647 666
Colorado	7		597 189	62,61	7	329 980	34,59		1 111	0,12		953 884
Connecticut	8		810 763	58,57	8	555 498	40,13					1 384 277
Delaware	3		140 357	59,60	3	92 283	39,18					235 516
Dél-Dakota	4		166 476	54,15	4	139 945	45,52					307 415
Dél-Karolina	8		478 427	70,58	8	189 270	27,92					677 880
Észak-Dakota	3		174 109	62,07	3	100 384	35,79					280 514
Észak-Karolina	13		1 054 889	69,46	13	438 705	28,89					1 518 612
Florida	17		1 857 759	71,91	17	718 117	27,80					2 583 283
Georgia	12		881 496	75,04	12	289 529	24,65					1 174 772
Hawaii	4		168 865	62,48	4	101 409	37,52					270 274
Idaho	4		199 384	64,24	4	80 826	26,04					310 379
Illinois	26		2 788 179	59,03	26	1 913 472	40,51					4 723 236
Indiana	13		1 405 154	66,11	13	708 568	33,34					2 125 529
Iowa	8		706 207	57,61	8	496 206	40,48					1 225 944
Kalifornia	45		4 602 096	55,00	45	3 475 847	41,54		980	0,01		8 367 862
Kansas	7		619 812	67,66	7	270 287	29,50					916 095
Kentucky	9		676 446	63,37	9	371 159	34,77					1 067 499
Kolumbia Kerület	3		35 226	21,56		127 627	78,10	3				163 421
Louisiana	10		686 852	65,32	10	298 142	28,35					1 051 491
Maine	2		256 458	61,46	2	160 584	38,48		1	0,00		417 271
Maine 1-es körzet	1		135 388	61,42	1	85 028	38,58					220 416
Maine 2-es körzet	1		121 120	61,58	1	75 556	38,42					196 676
Maryland	10		829 305	61,26	10	505 781	37,36					1 353 812
Massachusetts	14		1 112 078	45,23		1 332 540	54,20	14	43	0,00		2 458 756
Michigan	21		1 961 721	56,20	21	1 459 435	41,81					3 490 325
Minnesota	10		898 269	51,58	10	802 346	46,07					1 741 652
Mississippi	7		505 125	78,20	7	126 782	19,63					645 963
Missouri	12		1 154 058	62,29	12	698 531	37,71					1 852 589
Montana	4		183 976	57,93	4	120 197	37,85					317 603
Nebraska	5		406 298	70,50	5	169 991	29,50					576 289
Nevada	3		115 750	63,68	3	66 016	36,32					181 766
New Hampshire	4		213 724	63,98	4	116 435	34,86					334 055
New Jersey	17		1 845 502	61,57	17	1 102 211	36,77					2 997 229
New York	41		4 192 778	58,54	41	2 951 084	41,21					7 161 830
Nyugat-Virginia	6		484 964	63,61	6	277 435	36,39					762 399
Ohio	25		2 441 827	59,63	25	1 558 889	38,07					4 094 787
Oklahoma	8		759 025	73,70	8	247 147	24,00					1 029 900
Oregon	6		486 686	52,45	6	392 760	42,33					927 946
Pennsylvania	27		2 714 521	59,11	27	1 796 951	39,13					4 592 105
Rhode Island	4		220 383	53,00	4	194 645	46,81		2	0,00		415 808
Tennessee	10		813 147	67,70	10	357 293	29,75					1 201 182
Texas	26		2 298 896	66,20	26	1 154 291	33,24					3 472 714
Utah	4		323 643	67,64	4	126 284	26,39					478 476
Új-Mexikó	4		235 606	61,05	4	141 084	36,56					385 931
Vermont	3		117 149	62,66	3	68 174	36,47					186 947
Virginia	12		988 493	67,84	11	438 887	30,12				1	1 457 019
Washington	9		837 135	56,92	9	568 334	38,64		1 537	0,10		1 470 847
Wisconsin	11		989 430	53,40	11	810 174	43,72					1 852 890
Wyoming	3		100 464	69,01	3	44 358	30,47					145 570

A különbség 5% és 10% között volt:

1. Minnesota, 5,51% (95 923 szavazat)
2. Rhode Island, 6,19% (25 738 szavazat)
3. Dél-Dakota, 8,63% (26 531 szavazat)
4. Massachusetts, 8,97% (220 462 szavazat)
5. Wisconsin, 9,67% (179 256 szavazat)

A republikánusok legmagasabb szavazati arányú megyéi:

1. Dade megye (Georgia) 93,45%
2. Glascock megye (Georgia) 93,38%
3. George megye (Mississippi) 92,90%
4. Holmes megye (Florida) 92,51%
5. Smith megye (Mississippi) 92,35%

A demokraták legmagasabb szavazati arányú megyéi:

1. Duval megye (Texas) 85,68%
2. Kolumbia Kerület 78,10%
3. Shannon megye (Dél-Dakota) 77,34%
4. Greene megye (Alabama) 68,32%
5. Charles City megye (Virginia) 67,84%

1972. június 17-én, öt hónappal a választások előtt, öt férfi betört a Demokrata Nemzeti Bizottság székházába, a washingtoni Watergate-hotelbe. Az ebből eredő vizsgálatok a Nixon-kormányon belüli betörési kísérletek leleplezéséhez vezetett. Az ebből eredő Watergate-botrány meggyengítette az elnök támogatottságát és 1974. augusztus 9-én lemondott, a Képviselőház felelősségre vonásának és a Szenátus által a hivatalból való eltávolításának lehetősége miatt.

• Giglio, James N. (2009). „The Eagleton Affair: Thomas Eagleton, George McGovern, and the 1972 Vice Presidential Nomination”. Presidential Studies Quarterly 39 (4), 647–676. o. DOI:10.1111/j.1741-5705.2009.03731.x. 
• Graebner, Norman A. (1973). „Presidential Politics in a Divided America: 1972”. Australian Journal of Politics and History 19 (1), 28–47. o. DOI:10.1111/j.1467-8497.1973.tb00722.x. 
• (1979) „TV Network News and Advertising in the Nixon and McGovern Campaigns”. Journalism & Mass Communication Quarterly 56 (1), 106–152. o. DOI:10.1177/107769907905600117. 
• Nicholas, H. G. (1973). „The 1972 Elections”. Journal of American Studies 7 (1), 1–15. o. DOI:10.1017/S0021875800012585. 
• White, Theodore H.. The Making of the President, 1972. New York: Atheneum (1973). ISBN 0-689-10553-3 
• Nevins, Allan. Ordeal of the Union: Volume I. Fruits of Manifest Destiny, 1847–1852 (1947).
• Rayback, Joseph G. Free Soil: The Election of 1848. (1970).
• Silbey, Joel H. Party Over Section: The Rough and Ready Presidential Election of 1848 (2009). 205 pp.

• The Election Wall's 1972 Election Video Page
• 1972 popular vote by counties
• 1972 popular vote by states
• 1972 popular vote by states (with bar graphs)
• How close was the 1972 election? a Wayback Machine-ben (archiválva 2012. augusztus 25-i dátummal)— Michael Sheppard, Massachusetts Institute of Technology
• Campaign commercials from the 1972 election
• C-SPAN segment on 1972 campaign commercials
• C-SPAN segment on the "Eagleton Affair"
• Election of 1972 in Counting the Votes