1838-as pesti árvíz

1838-as pesti árvíz
Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838 (színezett akvatinta)
Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838 (színezett akvatinta)
Adatok
Dátum1838. március 1318.
HelyszínPest
A katasztrófa okaolvadás, jégtorlasz
Halottak száma153
A Wikimédia Commons tartalmaz 1838-as pesti árvíz témájú médiaállományokat.

Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai Budapest pesti oldalán. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több, a mai belső kerületekben lévő épületen.

Előzményei

1838. január elején, a Duna felső szakaszán a nagy mennyiségű lehullott csapadék, valamint az enyhébb időjárás következtében Buda egy része és a folyó alsó szakaszán található partközeli települések néhány napra víz alá kerültek. A nagymértékű esővel és havazással járó időszakról a Jelenkor így tudósított: „Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakaszták; különösen a’ január 13 ’s 14iki bécsi posta, ’s vele külföldi lapjaink, még máig sem érkeztek meg. Legjáratlanabb az ut mint halljuk Buda és Vörösvár közt […].”[1]

Március elején Bécsnél és Pozsonynál kezdetét vette az olvadás, a folyó zajlani kezdett. A Pest és Buda közötti folyószakaszon a Duna medre meglehetősen elfajult volt. A sekély medrű, szétágazó, zátonyokkal és szigetekkel teli Dunán az árhullám és a jég csak lassan tudott levonulni. A sekélyebb részeken jégdugók alakultak ki, a jég rövid idő alatt feltorlódott és a folyót visszaduzzasztotta.

Pestet az 1775-ös árvíz után védőgáttal vették körbe, ám Budán erre nem került sor. 1775 után többekben is felmerült a Duna szabályzásának gondolata, a legfőbb szószóló Vásárhelyi Pál volt, aki egy, az Athenaeumban megjelent cikksorozatban 1838. március elején egy, az 1775. évinél nagyobb árhullám levonulását jósolta meg. Legfőbb okként a rendezetlen folyómederben kialakuló jégdugókat nevezte meg.

Az árvíz

A korabeli adatok szerint - a rakpartok és a folyamszabályozáshoz kapcsolódó árvízvédelmi rendszer fővárosi védműveinek kiépítése előtti korban - a medréből kilépő Duna 929 cm-en tetőző legmagasabb vízállást ért el. (Ezt azóta csak a 2013 júniusi budapesti 891 cm-es vízszint közelítette meg.)[2]

Az árvíz első napjáról báró Wesselényi Miklós – aki a mentésben később maga is részt vett, a következőket jegyezte fel: „Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van”

Először a belváros alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a víz, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét, a váci gát átszakadása után – mely a mai Lehel tér környékén húzódott – észak felől is megindult az ár a város irányába. Március 14-én a déli soroksári gát is átszakadt. A folyó térnyerése miatt a vízszint ugyan átmenetileg csökkenni kezdett, ám a Csepel-szigetnél feltorlódott jég miatt újból megemelkedett. A Duna felső szakaszán az enyhe idő okozta olvadás miatt újabb vízszintnövekedés következett.

Wesselényi Miklós így írt az árvíz második napjáról: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”

A mentés

Korabeli metszet a mentésről

A mentés csak március 14-én indult meg, mivel a lakosság és a városvezetés a megerősített védtöltésekben bízva nem számított ilyen mértékű árvízre. A töltések magassága elérte az addigi legnagyobb, 1775-ös árvíz szintjét. A gátak azonban a nyomást nem bírván átszakadtak. József nádor árvízi királyi biztosnak Lónyay Jánost nevezte ki.

Csónakokkal mentették a lakosságot, igyekeztek az erősebb házak emeleteire, padlásaira, vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekíteni őket. Mintegy ötvenezer ember veszítette el hajlékát. A mai Ludovika téren álló Ludoviceum, a mai Magyar Természettudományi Múzeum, akkor új épületében tízezer menekült kapott szállást. Az erősebb szerkezetű belvárosi templomok, rendházak is hamar megteltek menekültekkel, mint pl. a Deák téri evangélikus templom vagy a ferenciek terei ferences templom.

A legnagyobb hírnévre az árvíz alatti erőfeszítéseiért Wesselényi tett szert, de sokan mások is helytálltak. Ezért nyert pesti díszpolgári címet például Landerer Lajos nyomdász.

A pusztítás

Az árvíz szintjét jelző tábla a Nemzeti Múzeum kerítésén a Bródy Sándor utcában

A Duna március 15-i tetőzéskor a mai Nagykörút mentén volt a legmagasabb a víz, ugyanis itt húzódott a Dunának egy korábban feltöltődött ága, ami miatt ez a rész (Rákos-árok[3]) a többi városrésznél alacsonyabb volt. A Józsefváros, a Ferencváros és a Terézváros alacsonyabb területeit két méternyi víz borította; a legnagyobb vízmélységet, 2,6 métert, a Ferencvárosban mérték.

Korabeli adatok tanúsága szerint az áradás összesen 2281 házat pusztított el a pesti oldalon, 827-et súlyosan megrongált és 1146 maradt meg épségben. A budai oldalon a kár jóval kisebb mértékű volt, ugyanis a házak túlnyomó része magaslatra épült, így a víz nem érte el azokat. Budán összesen 204 ház omlott össze, 262 rongálódott meg súlyosan, valamint 2023 maradt épen. Körülbelül 50-60 ezer ember vált hajléktalanná, többségükben pesti lakosok, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették.

A kereskedőknek a március 19-i, József napi vásárra felhalmozott árukészlete tönkrement, ez súlyos veszteséget jelentett számukra.

A Duna magyarországi szakaszán összesen 10 ezer ház semmisült meg, körülbelül 4 ezer megsérült. Becslések szerint a kár 14 és 70 millió forint között lehetett. A 153 halálos áldozatból 151 pesti volt.

Az újjáépítés – adakozás

Az 1876 telén következett az újabb jeges árhullám, amely március 9-én tetőzött Budapestnél, ami főként Budán és Óbudán okozott károkat, az alacsony rakpart miatt, míg a pesti oldalra be sem tört a víz
A Kopaszi párhuzamművel leválasztott Lágymányosi-tó 1880 körül

Amikor Liszt Ferenc értesült a pesti árvízről, elhatározta, hogy Bécsbe utazik és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Ott összesen nyolc koncertet adott, ezek bevételéből 24 ezer forintot[4] (mások szerint a csak az első koncert bevételeit szánta a károsodottaknak, 1700 forintot[5]) utalt át az árvíz áldozatainak.

Az árhullám levonulta után a József nádor által vezetett Szépítő Bizottság úgy rendelkezett, hogy senki sem foghat bele az építkezésbe, amíg a kárt fel nem mérik, és szakmai javaslat nem készül az újjáépítésre. Célként nem csupán a jövőben előfordulható árvízkárok csökkentése, hanem Bécset alapul véve egy modern, szellősebben beépített város létrehozását tervezték a romok helyén.

Az újjáépítés a Szépítő Bizottság szigorú irányelvei szerint indult meg. Megtiltották az árvíznek ellenállni alig tudó vályog használatát, ezt ezután csupán támpillérek közötti fal kitöltésére lehetett használni, és csak a legmagasabb árvízszint fölött. Előírták a falak vastagságát, a belmagasságot, valamint a házalap mélységét is. Az árvízszintnél mélyebb udvarokat föl kellett tölteni. A rendelkezések betartása érdekében a városban szintjelző táblákat helyeztek el. Az építkezéseket ezentúl csakis hivatalosan engedélyezett tervrajz alapján lehetett elkezdeni. Az árvizet követő építkezések átformálták a város képét, ekkor születtek például Hild József legjelentősebb alkotásai.[6] Gróf Károlyi István az árvíz után kedvezményekkel ösztönözte a letelepedést a Duna melletti északi területen: 1840-ben megszületett Újpest község, amely gyorsan új városrésszé fejlődött.

Még 1838-ban helyreállították és megerősítették a védtöltéseket, azonban a Duna medrének rendezésére még évtizedeket várni kellett. A pest-budai Duna-szakasz rendezésére kiírt pályázatra nem érkeztek megfelelő színvonalú tervek. Az 1839-1840 között tartott országgyűlési időszakban tárgyalták a magyarországi folyók szabályozásának ügyét, ennek köszönhetően született törvény az ezen irányú szükséges munkálatok vizsgálatára. A különböző érdekeket képviselő csoportok közötti viták elhúzódtak, érdemi előrelépés a belvárosi partszakaszon az 1860-as évekig nem történt, a Duna-Gőzhajózási Társaság beruházásában a Lánchíd két oldalán 1853-1859 között elsőként megépült, kétszer 345 méter hosszúságú partfalon kívül.

A Széchenyi lánchíd pesti hídfőjének partfala és a Belgrád rakpart után, az 1870. évi X. törvénycikk[7] alapján a Duna belvárosi szakaszán mindkét oldalon kiépültek a rakpartok, a későbbi évtizedekben pedig a folyamszabályozáshoz kapcsolódó árvízvédelmi rendszer fővárosi védművei. Az 1860-as évektől Pest városa, az 1867-es kiegyezést követően az állam támogatásával kapott lendületet, majd az 1873-as egyesülést követően Budapest vezetése folytatta a munkálatokat.[8][9][10]

1870-ben készültek el az új folyam szabályozási tervek, az országgyűlés 1872-ben döntött a munkálatok megkezdéséről. A Gellért-hegytől délre húzódó töltéspart, a Kopaszi-gát őse, a 3 km hosszú Kopaszi párhuzammű 1870-1876 között épült: ez választotta le a hegy alatti szakaszon kiszélesedő Dunáról a Lágymányosi-tó területét. A pesti oldalon pedig elzárták a soroksári Duna-ágat. Így megszüntették a legveszélyesebb jégtorlat-képződési helyet. A Margit-híd építésével közel azonos időben a folyam belvárosi szakaszán mindkét oldalon beszűkítették medret és kiépítették a partfalakat.

1876 telén következett az újabb jeges árhullám, amely március 9-én tetőzött Budapestnél. A jég lejjebb, Ercsinél és Budafoknál torlódott fel, az így felduzzadt Duna főként Budán és Óbudán okozott károkat, az akkor még alacsonyabb part miatt, míg a kész pesti oldalra be sem tört a víz.

Budapesti emléktáblák és árvízszintjelző táblák

II. kerület

III. kerület

V. kerület

Az 1838-as pesti árvíz emléktáblája a belvárosi ferences templom oldalfalán van elhelyezve
Az árvízi hajóst mentés közben ábrázoló dombormű. Holló Barnabás alkotása (1900)

VI. kerület

Az 1838-as pesti árvíz szintjét mutató emléktábla a Szent Rókus-kápolna falán. Budapest VIII. ker., Gyulai Pál utca 2.
  • Dessewffy utca 8-10. lakóház Dessewffy utcai falán

VIII. kerület

IX. kerület

  • Kinizsi utca 31. (bent a lépcsőházban)
  • Viola utca 31-33.

Jegyzetek

  1. Magyarország és Erdély. Jelenkor, 5. sz. (1838. január 17.) 1. o. Hozzáférés: 2020. május 25.
  2. Cseke Balázs - Térképen a nagy dunai árvizek (Telex.hu, 2024.09.16.)
  3. A Rákos-árok nyomában. dunaiszigetek.blogspot.hu, 2014. január 28. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
  4. Intern: Liszt's 1838 benefit concert performed (amerikai angol nyelven). Balassi Intézet – London. [2016. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 11.)
  5. Dana Gooley: The Virtuoso Liszt. 2004–09–09. ISBN 9780521834438 Hozzáférés: 2016. november 11.  
  6. 140 éve halt meg Hild József
  7. 1870. évi X. törvénycikk a Duna-folyamnak a főváros mellett szabályozásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Buda-Pesten létesítendő egyéb közmunkák költségeinek fedezéséről és e közmunkák végrehajtási közegeiről. www.1000ev.hu. (Hozzáférés: 2021. május 22.)
  8. Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005) Vadas Ferenc: Duna-szabályozás és rakpartépítés Budapesten - Budapest Főváros Levéltára és Bécsi Városi és Tartományi Levéltár ISBN 963-7323-53-8 (Hungaricana online archívum)
  9. Garami Tibor, dr. Gőbel József, Párnay Zoltán - Budapest székesfőváros árvízvédelme és az 1940-41. évi árvizek
  10. Kolundzsija Gábor - A rakodópart kövei (Postcard Bt. 2018) ISBN 978-963-12-8681-6

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Diploma (dari bahasa Yunani Kuno δίπλωµα díplōma, artinya gulungan kertas) adalah sertifikat atau akta yang dikeluarkan oleh lembaga pendidikan seperti kolese atau universitas, yang berisi pernyataan bahwa penerimanya telah berhasil menyelesaikan program studi tertentu,[1] atau (di Amerika Serikat) berisi keterangan mengenai penganugerahan suatu gelar akademik kepada penerimanya.[2] Di beberapa negara, seperti Britania Raya dan Australia, kata diploma juga berarti pen...

 

Aimi TerakawaNama asal寺川 愛美Lahir25 Desember 1991 (umur 32)Kobe, Prefektur Hyōgo, JepangPekerjaan pengisi suara penyanyi Tahun aktif2010–sekarangAgenHibikiTinggi158 cm (5,18 ft)[1]Karier musikGenre J-pop Anison Instrumen Vokal Gitaris Tahun aktif2011–sekarangLabelPony CanyonKing Records (2020–sekarang)Artis terkaitMilky Holmes FeathersPoppin'PartyPeaky P-KeySitus webaimi.info Aimi Terakawa (寺川 愛美, Terakawa Aimi, lahir 25 Desember...

 

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: List of tallest buildings in Hyderabad – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2021) (Learn...

Ikon Koptik dari St. Pakomius Agung, pendiri monastisisme senobitik Kristiani. Monastisisme senobitik (Inggris: cenobitic/coenobitic monasticismcode: en is deprecated ) merupakan suatu tradisi monastik yang menekankan kehidupan dalam komunitas. Di Barat, kerap kali komunitas tersebut termasuk dalam suatu tarekat atau ordo keagamaan dan kehidupan dari rahib senobitik diatur dalam suatu peraturan keagamaan, satu kumpulan aturan. Model monastisisme yang lebih tua, yang disebut eremitik, adalah m...

 

Australian politician The HonourableAlexander MacleayMLC FLS FRSBorn(1767-06-24)24 June 1767Ross-shire, ScotlandDied18 July 1848(1848-07-18) (aged 81)New South WalesNationalityScottishOther namesAlexander McLeayOccupationChief Secretary of New South WalesKnown forLepidopterology Alexander Macleay (also spelt McLeay) MLC FLS FRS (24 June 1767 – 18 July 1848) was a Scottish-Australian leading member of the Linnean Society, a fellow of the Royal Society and member of the New Sou...

 

ليخ فاونسا (بالبولندية: Lech Wałęsa)‏    مناصب رئيس بولندا (2 )   في المنصب22 ديسمبر 1990  – 22 ديسمبر 1995  فويتشخ ياروزلسكي  ألكسندر كفاشنيفسكي  معلومات شخصية الميلاد 29 سبتمبر 1943 (81 سنة)[1][2][3][4][5][6][7]  مواطنة بولندا  عضو في حركة تضا�...

The building designed by Sam Scorer at Markham Moor services (sometimes known as the Markham Moor Petrol Station, Markham Moor Hypar or Markham Moor Papilo) is a Grade II listed building originally designed as a petrol station. It is located on the A1 south-bound at the Markham Moor junction services and was built between 1959 and 1960 with the aid of engineer Dr Kalman Hajnal-Kónyi. It is currently a Starbucks.[1] Building in Markham Moor junction servicesMarkham Moor Scorer Buildin...

 

Wrestling at the Olympics Men's light heavyweight Greco-Roman wrestlingat the Games of the VIII OlympiadVenueVélodrome d'HiverDatesJuly 6–10Competitors22 from 15 nationsMedalists Carl Westergren  Sweden Rudolf Svensson  Sweden Onni Pellinen  Finland← 19201928 → Wrestling at the1924 Summer OlympicsGreco-RomanBantammenFeathermenLightmenMiddlemenLight heavymenHeavymenFreestyleBantammenFeathermenLightmenWeltermenMiddlemenLight heavymenHeavymenvte ...

 

This article is about the Chinese surname written 楊/杨. For the Korean surname, see Yang (Korean surname). For the Chinese surname written 陽/阳, see Yang (surname 陽). For the Chinese surname written 羊, see Yang (surname 羊). YangYang surname in regular scriptPronunciationYáng (Pinyin)joeng4(Jyutping)Iûⁿ, Iông (Pe̍h-ōe-jī)OriginLanguage(s)Old ChineseMeaningAspen; willowOther namesVariant form(s)Yang (Mandarin)Yeung (Cantonese) Yeong, Young, Ieong (Cantonese)Yong, Jong (Hakka...

Joseph Standing Personal detailsBornJoseph Standing(1854-10-05)October 5, 1854Salt Lake City, Utah Territory, United StatesDiedJuly 21, 1879(1879-07-21) (aged 24)Varnell, Georgia, United StatesCause of deathGun ShotsResting placeSalt Lake City Cemetery40°46′38″N 111°51′29″W / 40.7772°N 111.858°W / 40.7772; -111.858 (Salt Lake City Cemetery)Monuments34°55′16″N 85°00′03″W / 34.9212°N 85.0008°W / 34.9212; -85.00...

 

American music collective based in California Odd FutureOdd Future performing with Trash Talk and Lil Wayne at Camp Flog Gnaw Carnival 2012Background informationAlso known asOFWGKTAOFWGKTADGAFLLBBLSBFBN[note 1][1]OriginLos Angeles, California, U.S.GenresAlternative hip hophorrorcoreWest Coast hip hopalternative R&BYears active2007–2016[a]LabelsOdd FutureSonyPast members Tyler, the Creator Left Brain Jasper Dolphin Hodgy Syd Domo Genesis Mike G Taco Earl Sweatshir...

 

Measure of the phases of the Minoan civilization A Marine Style pot, characteristic of the Late Minoan IB ceramic period that followed the eruption of Thera. Minoan chronology is a framework of dates used to divide the history of the Minoan civilization. Two systems of relative chronology are used for the Minoans. One is based on sequences of pottery styles, while the other is based on the architectural phases of the Minoan palaces. These systems are often used alongside one another. Establis...

Danica PatrickDanica Patrick at 2008 Tribeca Film FestivalKebangsaan Amerika SerikatLahir25 Maret 1982 (umur 42)Beloit, WisconsinTerkait denganT. J. Patrick (ayah)Beverly Patrick (ibu)Brooke Patrick (saudari)Paul Hospenthal (pasangan)Karier IndyCar SeriesMusim debut2005Nomor mobil7Mantan timRahal Letterman RacingAndretti AutosportStart116Menang1Pole3Penghargaan20052005–2010IndyCar Rookie of the YearIndyCar Most Popular Driver Danica Sue Patrick (lahir 25 Maret 1982) merupakan seor...

 

Pair of US Navy submarines, 1933 to 1945 USS Cachalot (SS-170) the lead boat of the class Class overview NameCachalot class Builders Portsmouth Naval Shipyard Electric Boat Company Operators United States Navy Preceded byUSS Dolphin (SS-169) Succeeded byPorpoise class Built1931-1934 In commission1933-1945 Completed2 Retired2 General characteristics TypeSubmarine Displacement 1,100 long tons (1,100 t) surfaced 1,650 long tons (1,680 t) submerged Length260 ft ...

 

X87

Subset of x86 instruction set architecture for floating-point arithmetic x87 is a floating-point-related subset of the x86 architecture instruction set. It originated as an extension of the 8086 instruction set in the form of optional floating-point coprocessors that work in tandem with corresponding x86 CPUs. These microchips have names ending in 87. This is also known as the NPX (Numeric Processor eXtension). Like other extensions to the basic instruction set, x87 instructions are not stric...

  提示:此条目页的主题不是萧。 簫琴簫與洞簫木管樂器樂器別名豎吹、豎篴、通洞分類管樂器相關樂器 尺八 东汉时期的陶制箫奏者人像,出土於彭山江口汉崖墓,藏於南京博物院 箫又稱洞簫、簫管,是中國古老的吹管樂器,特徵為單管、豎吹、開管、邊稜音發聲[1]。「簫」字在唐代以前本指排簫,唐宋以來,由於單管豎吹的簫日漸流行,便稱編管簫爲排簫�...

 

See also: Palestine (region) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Geography of the State of Palestine – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2018) (Learn how and when to remove this message) Ksalon riverbed near Mevasseret Zion and Beit Surik in Jerusalem Geography of the State o...

 

Global climate cycles Past and future Milankovitch cycles via VSOP modelGraphic shows variations in five orbital elements:   Axial tilt or obliquity (ε).   Eccentricity (e).   Longitude of perihelion (sin(ϖ)).   Precession index (e sin(ϖ))Precession index and obliquity control insolation at each latitude:   Daily-average insolation at top of atmosphere on summer solstice ( Q ¯ d a y {\textstyle {\overline {Q}}^{\mathrm {day} }} ...

John Magufuli Presiden Tanzania ke–5Masa jabatan5 November 2015 – 17 Maret 2021Perdana MenteriKassim MajaliwaWakil PresidenSamia SuluhuPendahuluJakaya KikwetePenggantiSamia Suluhu Informasi pribadiLahirJohn Pombe Magufuli(1959-10-29)29 Oktober 1959Chato, TanzaniaMeninggal17 Maret 2021(2021-03-17) (umur 61)Dar es Salaam, TanzaniaPartai politikChama Cha MapinduziSuami/istriJaneth MagufuliAnak2Alma materUniversitas Dar es SalaamSunting kotak info • L • B John ...

 

Encyclopædia Britannica, Inc.Encyclopædia Britannica, Inc.Didirikan1768; 255 tahun lalu (1768)Edinburgh, SkotlandiaPendiriColin Macfarquhar dan Andrew BellNegara asalSkotlandia, Britania Raya.Kantor pusatChicago, Illinois, A.S.Tokoh kunciJacqui Safra, Presiden, Jorge Cauz, CEO GlobalImprintMerriam-WebsterPemilikJacqui SafraJumlah pegawaiSekitar 400 (300 di Chicago, 100 di seluruh dunia)[1]Situs resmibritannica.com Encyclopædia Britannica, Inc. adalah perusahaan Inggris-Amerika...