Óbudai gáztározó tárórendszer

A gáztározó bejárata

Az óbudai gáztározó néven ismertté vált létesítmény egy tárórendszer,[1] amely Budapest III. kerületében, a Tábor-hegy oldalában létesült, 278 méter tengerszint feletti magasságban, minden bizonnyal valamikor az 1950-es években. Létesítésének célja az volt, hogy ott stratégiai gáztartalékot lehessen tárolni, nagy nyomáson, a kőzetbe mélyesztett üregben kiképezett acél tartályokban. A létesítményt kísérleti jelleggel hozták létre, és sosem fejezték be; létezése sokáig államtitok volt, és a természetjárók előtt is csak a 2010-es évek elején vált ismertté. A tárórendszerből ágazik ki természetes eredetű képződményként a Királylaki-barlang.

Létesítése

A gáztározóról Kovácsházy Frigyes az Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények című folyóirat egyik 1960-as számában publikált egy cikket, amely a létesítmény létrejöttének előzményeiről és építésének céljairól szól. Írása szerint a hazai energiagazdálkodás a korábbi időszakban, a földgáz fokozottabb felhasználása érdekében egyre nagyobb térfogatú gáztárolók építését kezdte igényelni, és annak érdekében, hogy mérsékelni lehessen az ilyen tárolók magas acéligényét, Szász Frigyes főmérnök javaslata nyomán – kísérleti céllal – olyan gáztároló létesítmény építésébe fogtak, ahol az acél tartályt kőzetbe kívánták telepíteni, hiszen így a gáznyomás okozta terhelést leginkább a kőzet veszi fel, az acéllemez csak arra kell, hogy a gáz kiszivárgását megakadályozza.

Kovácsházy írása szerint a különleges feladat megfelelő helyet igényelt, melynek kiválasztása céljából igen részletes mérnökgeológiai kutatásokat kellett végezni, a szerkezeti megoldás kialakításával egyidejűleg pedig a méretezési eljárást is ki kellett dolgozni, mivel hasonló szerkezet idehaza még sohasem épült. A gáztartó elhelyezésére olyan helyet kerestek, ahol nagy szilárdságú, magas rugalmassági modulus értékkel bíró kőzet, állékony mészkő vagy dolomit áll rendelkezésre. Szalay Tibor geológus szakvéleménye alapján esett a választás a Tábor-hegy oldalára, mert az ottani szaruköves dolomit 200 méternél is vastagabb, így kiválóan alkalmasnak tűnt az erőhatások felvételére, továbbá azért, mert ott a műtárgy a karsztvízszint felett volt elhelyezhető – végső soron pedig azért is, mert igen közel van a felhasználás helyéhez, vagyis az Óbudai Gázgyárhoz. Kedvező volt a helyszín az elhelyezésre azért is, mert itt kelet-nyugati tájolás kínálkozott, a hegytömbben pedig a legtöbb törésvonal erre csaknem merőleges.

A létesítmény tényleges kialakításának kezdetekor derült ki, hogy a kőzetnek a bejárathoz közel eső tömege mállott, és csak a bejárattól mintegy 110 méterre kezdődik az összefüggő, nagyobb szilárdságú kőzettömb. Ebből fakadóan a tározó két majdani tartályának elhelyezésére szolgáló, henger alakú vágatokat úgy képezték ki – egymástól 26 méteres tengelytávolságra –, hogy azok ebbe az utóbbi kőzettömbbe kerüljenek. A kőzet a fejtés során általában állékonynak mutatkozott, de biztonsági okokból fa feszítőműves főtebiztosítást is alkalmaztak; a kőzet jövesztése robbantással történt. A betonbélést 28 cm vastag, egyenként 37 kg súlyú előregyártott beton idomokból építették, az így kialakított teljes körgyűrű belső átmérője 5230 mm volt. Az acéltartályok belső átmérőjét 5120 milliméterre tervezték, úgy, hogy a tartályok belsejébe bejutni csak egy-egy szűk búvónyíláson lehet.

Az elkészült objektumot mégsem vették használatba, felhagyták, létezése államtitoknak számított a 20. század második felében.

Helyette azt a megoldást alkalmazták a földgáz tárolására, hogy azokat a geológiai képződményeket, föld alatti üres tereket, ahonnan korábban kitermelték a földgázt, újra felhasználták tartályként, visszapumpálva oda a gázt.

Az első ilyen magyarországi létesítményt Őriszentpéter közelében helyezték üzembe 1960-ban, szinte egy időben a Tábor-hegyi kísérlet lezárásával.

Felfedezése és kutatása

A nagy nyilvánosság 2011-ben, egy bulvárhíradásból értesült először arról, hogy egy fiatalember egy rejtélyes tárórendszerre bukkant a Tábor-hegy oldalában; ezt követően több sajtóorgánum foglalkozott a témával, videoriportok is készültek a helyszínen. Természetjárók, barlangászok egy kis része előtt már korábban is tudott volt a hely létezése, de széles körben nem volt ismert. Véletlenül rábukkanni szinte lehetetlen a táró bejáratára – megtalálni sem könnyű –, mert a környező turistautaktól távol esik, és csak egy szomszédos telekről vehető észre.

A tárórendszer bejárata a Királylaki út páros oldalán épült egyik, lakóparki ingatlan és az erdő határán található. Valószínű, hogy a terület korábban a Fővárosi Gázművek, az Óbudai Gázgyár, vagy e kettő valamelyikének jogelődje tulajdonában lehetett. Szabó Zoltán kutatásai szerint a kérdéses lakópark 2010-ben épült, a bejárat közvetlen környezete pedig arra utal, hogy a tulajdonos a tárót a telekhatáron kívülre kerítette, a bejárat épségét pedig egy támfallal óvta meg; így a bejárat csak az erdő felől közelíthető meg, ahova némi üggyel-bajjal, egy ingatag falétrán lehet lejutni. Korábban az alagút téglafallal volt lezárva – ennek a helyszínen csak nyomai láthatók –, jelenleg betonvas rács áll a táró szájában, a rácskapu átjárhatósága változó.

Az alagútrendszer három fő szakaszból áll; a közlekedő alagutak téglafalazással készültek, boltíves kivitelben, majd a folytatásban következik két, mintegy 5-5 méter átmérőjű, 90 méter hosszú, henger keresztmetszetű alagút: ezek feltehetőleg az első hazai metróépítésekkel egy időben, azonos technológiával készülhettek. A harmadik szakasz maga a gáztartály, amiből csak egy készült el, a második már nem, mint ahogy a töltést-ürítést szolgáló vezetékrendszer sem. Az alagútrendszer teljes hossza nagyjából 500 méter. A táró bejáratától mintegy 20 méterre északra egy bunkerszerű létesítmény is található, feltehetőleg ez egy második bejárata lett volna a tározónak, de az építését még a kezdeti stádiumban félbehagyták.

Galéria

Videóriportok a tárórendszer bejárásáról

Jegyzetek

  1. Táró: a földfelszín alá vájt, nagyjából vízszintes irányú, nem rendszeres közlekedésre szánt létesítmény összefoglaló neve a bányászati szaknyelvben, egyfajta alagút.

Források

Read other articles:

Election for Missouri Treasurer 2020 Missouri State Treasurer election ← 2016 November 3, 2020 2024 → Turnout70.83%[1]   Nominee Scott Fitzpatrick Vicki Englund Party Republican Democratic Popular vote 1,742,943 1,122,547 Percentage 59.1% 38.1% County results Precinct resultsFitzpatrick:      40–50%      50–60%      60–70%      70–80%   ...

 

Estonia nella seconda guerra mondialeTre delle fasi più salienti dal punto di vista storico-geografico per l'Estonia durante la seconda guerra mondiale. La prima occupazione sovietica dei paesi baltici (18 giugno 1940), la costituzione del Reichskommissariat Ostland (17 luglio 1941) e l'offensiva del Baltico dell'Armata Rossa da settembre a novembre 1944 Pur restando complesso da analizzare, il ruolo dell'Estonia durante la seconda guerra mondiale si può suddividere in varie fasi dipanatesi...

 

Jumlah stok senjata nuklir Amerika Serikat dan Uni Soviet/Rusia. Perlombaan senjata nuklir adalah kompetisi perlombaan senjata untuk supremasi dalam perang nuklir antara Amerika Serikat, Uni Soviet dan sekutu mereka masing-masing pada Perang Dingin. Pada masa yang sama, selain jumlah stok nuklir Amerika Soviet, negara lainnya mengembangkan senjata nuklir, meskipun tak ada yang melakukan produksi senjata perang pada nyaris skala yang sama dengan kedua adidaya tersebut. Referensi Boughton, G. J...

Huruf Kiril Yae Alfabet KirilHuruf SlaviaАА́А̀А̂А̄ӒБВГҐДЂЃЕЕ́ÈЕ̂ЁЄЖЗЗ́ЅИИ́ЍИ̂ЙІЇЈКЛЉМНЊОŌПРСС́ТЋЌУУ́ У̀У̂ӮЎФХЦЧЏШЩЪЫЬЭЮЯHuruf non-SlaviaӐА̊А̃Ӓ̄ӔӘӘ́Ә̃ӚВ̌ҒГ̑Г̣Г̌ҔӺҒ̌ӶД̌Д̣Д̆ӖЕ̄Е̃Ё̄Є̈ӁҖӜҘӞЗ̌З̱З̣ԐԐ̈ӠӢИ̃ҊӤҚӃҠҞҜК̣ԚӅԮԒӍӉҢԨӇҤО́О̀О̆О̂О̃ӦӦ̄ӨӨ̄Ө́Ө̆ӪҨԤР̌ҎҪС̣С̱Т̌Т̣ҬУ̃Ӱ Ӱ́Ӱ̄ӲҮҮ́ҰХ̣Х̱Х̮Х̑ҲӼӾҺ�...

 

Colombian telenovela Los MoralesGenreTelenovelaWritten by Arleth Castillo[1] Adelaida Otálora[1] Erik King[1] Juan Sebastián Castillo[1] Directed by Jaime Rayo Andrés Bierdman Creative directorsGŭarnizo and LizaraldeStarring Julio Meza María Laura Quintero Jerónimo Cantillo Vivian Ossa Édgar Vittorino Adriana Ricardo Mariane Schaller Obeida Benavides Yuldor Gutiérrez Jeymmy Vargas Christian Better Yorneis García Marianny Egurrola Opening themeVivo en e...

 

Suburb of Perth, Western AustraliaBibra LakePerth, Western AustraliaCoordinates32°05′57″S 115°49′07″E / 32.0992868°S 115.8185072°E / -32.0992868; 115.8185072 (Bibra Lake)Population5,892 (SAL 2021)[1]Established1967Postcode(s)6163Area12.8 km2 (4.9 sq mi)[2]Location20 km (12 mi) from PerthLGA(s)City of CockburnState electorate(s) Willagee Cockburn JandakotFederal division(s)Fremantle Suburbs around Bibra ...

Attentato del mercato di NetanyaattentatoTipoattacco suicida Data19 maggio 2002 LuogoNetanya, Israele Stato Israele Coordinate32°19′46.19″N 34°51′34.6″E / 32.329496°N 34.859612°E32.329496; 34.859612Coordinate: 32°19′46.19″N 34°51′34.6″E / 32.329496°N 34.859612°E32.329496; 34.859612 ResponsabiliHamas e il Fronte Popolare per la Liberazione della Palestina rivendicarono l'attentato ConseguenzeMorti3 (e un attentatore suicida) Feriti56...

 

Pengepungan Konstantinopel (1204)Bagian dari Perang Salib KeempatTentara Salib Memasuki Konstantinopel, oleh Eugène Delacroix.Tanggal8–13 April 1204LokasiKonstantinopel, Kekaisaran Romawi TimurHasil Kemenangan besar Tentara SalibPerubahanwilayah Konstantinopel direbut Tentara SalibPihak terlibat Kekaisaran Romawi Timur Tentara SalibTokoh dan pemimpin Alexios V Doukas Bonifacio I Enrico DandoloKekuatan Romawi Timur: 15.000 pasukan,[1] Romawi Timur: 20 kapal[2] Tentara Salib:...

 

Guerre d'indépendance du Brésil De gauche à droite et de haut en bas: Cortes portugaises; Troupes portugaises au Brésil, Pierre Ier couronné Empereur du Brésil, Pierre Ier à bord de la frégate « União »; Pierre Ier déclare l'indépendance du Brésil, . Informations générales Date 29 août 1821 - 8 mars 1824(2 ans, 6 mois et 8 jours) Lieu Brésil et Uruguay Issue Victoire du Brésil Indépendance brésilienne Unité territor...

  لمعانٍ أخرى، طالع بريدة (توضيح). بريدة خريطة البلدية الإحداثيات 33°54′22″N 1°47′04″E / 33.906111111111°N 1.7844444444444°E / 33.906111111111; 1.7844444444444   [1] تقسيم إداري  البلد  الجزائر  ولاية ولاية الأغواط  دائرة دائرة بريدة خصائص جغرافية  المجموع 355 كم2 (137 ميل...

 

عبد السلام الشدادي معلومات شخصية اسم الولادة عبد السلام محمد الشدادي الميلاد 25 يناير 1944 (العمر 80 سنة)فاس،  المغرب الجنسية مغربي الحياة العملية مشرف الدكتوراه لوسيت فالنسي[1]  المهنة مؤرخ أعمال بارزة الإسلام في التاريخ العالمي ابن خلدون من منظور آخر العرب واستملاك...

 

American mobster (1929–2020) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Howie Winter – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2020) (Learn how and when to remove this message) Howie WinterWinter's September 3, 1957 mugshotBornHoward Thomas Winter(1929-03-17)March 17, 1929West Roxbury, ...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2023. Seema Kennedy Seema Louise Ghiassi Kennedy OBE (née Ghiassi, Persia: سیما غیاثی;[1] lahir 6 Oktober 1974) adalah seorang politikus Partai Konservatif Britania Raya yang menjabat sebagai Menteri Parlementer Tingkat Rendah di Kemen...

 

Parliamentary constituency in the United Kingdom, 1885–2010 BridgwaterFormer County constituencyfor the House of CommonsBoundary of Bridgwater in Somerset for the 2005 general electionLocation of Somerset within EnglandCountySomerset1885–2010SeatsOneCreated fromWest SomersetReplaced byBridgwater & West Somerset1295–1870SeatsTwoType of constituencyBorough constituencyReplaced byWest Somerset2024–2024Type of constituencyBorough constituencyCreated fromBridgwater & West Somer...

 

Parliamentary constituency in the United Kingdom, 1955–1983 Nottingham WestFormer Borough constituencyfor the House of Commons1955–1983SeatsoneCreated fromNottingham Central and Nottingham North WestReplaced byNottingham South and Nottingham North[1]1885–1950Seatsone Nottingham West was a borough constituency in the city of Nottingham. It returned one Member of Parliament (MP) to the House of Commons of the Parliament of the United Kingdom. The constituency was created for the 1...

 Bene protetto dall'UNESCOCastello di San Pedro de la Roca, Santiago di Cuba Patrimonio dell'umanità TipoCulturali Criterio(iv) (v) PericoloNon in pericolo Riconosciuto dal1997 Scheda UNESCO(EN) San Pedro de la Roca Castle, Santiago de Cuba(FR) Château de San Pedro de la Roca, Santiago de Cuba Manuale Il Castello di San Pedro de la Roca (spagnolo: Castillo de San Pedro de la Roca), noto anche come Castillo del Morro, è un'antica fortezza che si trova nella città di Santiago di ...

 

تشيكوسلوفاكيا 1918 – 1992   تشيكوسلوفاكياعلم تشيكوسلوفاكياشعار الشعار الوطني : Пролетарии всех стран, соединяйтесь!(نسخ الروسية: Proletarii vsekh stran, soyedinyaytes'!)لغة عربية: يا عمال العالم اتحدوا النشيد : نشيد الأممية (1922–1944)النشيد الوطني السوفيتي (1944–1991) تشيكوسلوفاكيا عاص...

 

Orang Yahudi Polandia yang diusir dari kota Nürnberg Pengusiran Yahudi Polandia dari Jerman tahun 1938, yang juga disebut Polenaktion atau Aksi Polandia oleh kelompok Nazi, adalah peristiwa penangkapan dan pengusiran sekitar 17.000 orang Yahudi Polandia yang tinggal di Jerman Nazi pada Oktober 1938.[1] Deportasi ini diperintahkan oleh perwira Schutzstaffel dan kepala Gestapo Reinhard Heydrich.[2] Orang-orang Yahudi yang dideportasi tidak diterima oleh Polandia,[3] seh...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) 2001 في الهندمعلومات عامةالسنة 2001 2000 في الهند 2002 في الهند تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات سنوات 1999: 200...

 

Human settlement in EnglandBreamBreamLocation within GloucestershirePopulation3,171 (2011 census)[1]OS grid referenceSO604059DistrictForest of DeanCeremonial countyGloucestershireRegionSouth WestCountryEnglandSovereign stateUnited KingdomPost townLYDNEYPostcode districtGL15Dialling code01594PoliceGloucestershireFireGloucestershireAmbulanceSouth Western UK ParliamentForest of Dean List of places UK England Gloucestershire 51°44′59″N 2°34�...