Az Ázsia Expressz első évada, a TV2 utazós reality, valóságshow műsora, ami 2017. november 7-én indult.[1] Műsorvezetője Ördög Nóra.[2]
Az évad győztese Ambrus Attila és Berki Krisztián voltak.[3]
Összesített eredmény
– A páros továbbjutott
|
– A védett páros
|
– A páros részt vesz a hajszán
|
– A páros kiesett
|
– A páros részt vesz az elődöntőben
|
– A páros részt vesz a döntőben
|
– A győztes páros
|
– A 2. helyezett páros
|
– A 3. helyezett páros
|
A harmadik héten Fésűs Nelly és Muri Enikő esett ki a versenyből. Felajánlották nekik, hogy rejtett párosként folytathatják a versenyt, ők azonban nem éltek a lehetőséggel.
A negyedik héten Megyeri Csilla és Molnár Zsolt esett ki a versenyből. Szintén felajánlották nekik, hogy rejtett párosként folytathatják a versenyt, amit ők elfogadtak. Két nap múlva, a feladatuk elvégzése után visszatérhettek rendes játékosként a versenybe.
Utazás
Események
– A páros részt vesz az amulettjátékban, a jutalompáros, előnyszerzés, védettség
|
– A páros részt vesz a hajszán
|
– A páros továbbjutott
|
– A páros kiesett
|
– A páros részt vesz a döntőben
|
– A 3. helyezett páros
|
– A 2. helyezett páros
|
– A győztes páros
|
Adás
|
Párosok
|
Hajsza
|
Védett páros
|
Esemény
|
Kieső páros
|
1. páros
|
2. páros
|
3. páros
|
4. páros
|
5. páros
|
6. páros
|
7. páros
|
1. páros
|
2. páros
|
3. páros
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
|
|
|
|
Amulettjáték
|
|
2.
|
Jutalomjáték
|
3.
|
Amulettjáték
|
4.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Védettség és Veszélyzóna
|
5.
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
Hajsza
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
6.
|
|
|
|
|
|
Amulettjáték
|
|
7.
|
Jutalomjáték
|
8.
|
Amulettjáték
|
9.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Védettség és Veszélyzóna
|
10.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Hajsza
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
11.
|
|
|
|
|
|
Amulettjáték
|
|
12.
|
Jutalomjáték
|
13.
|
Amulettjáték
|
14.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Védettség és Veszélyzóna
|
15.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Hajsza
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
16.
|
|
|
|
|
|
Amulettjáték
|
|
17.
|
Jutalomjáték
|
18.
|
Amulettjáték
|
19.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Védettség és Veszélyzóna
|
20.
|
Hajsza
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
21.
|
|
|
|
|
Amulettjáték
|
|
22.
|
Jutalomjáték
|
23.
|
Amulettjáték
|
24.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Védettség és Veszélyzóna
|
25.
|
Hajsza
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
26.
|
|
|
|
|
|
Amulettjáték
|
|
27.
|
Amulettjáték
|
28.
|
Előnyjáték
|
29.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Elődöntő
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
30.
|
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
|
Döntő
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Vietnám
1. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
4.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
5.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
6.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
7.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Az első három beutó páros vehetett részt az első amulettjátékon, melyet Ambrus Attila és Berki Krisztián nyertek meg.
2. adás
Jutalom
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
2.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
3.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
4.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
5.
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
6.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
7.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
Az első befutó páros jutalma a pihenés a következő napon, illetve az automatikus részvétel a következő amulettjátékon. A jutalompáros Cseke Katinka és Pallavicini Zita.
3. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
3.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
4.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
5.
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
6.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Az első befutó páros részt vehet a jutalompáros ellen az amulettjátékon. A második amulettjáték győztese Megyeri Csilla és Molnár Zsolt.
4. adás
Védettség és veszélyzóna
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
3.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
4.
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
5.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
6.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
7.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
Az első befutó páros védettséget szerez, míg az utolsó kettő automatikusan részt vesz a hajszán. Megyeri Csilla és Molnár Zsolt megszerezték a heti védettséget, így biztosan ott lesznek a következő héten. Németh Lajos és Gaál Noémi, valamint Cseke Katinka és Pallavicini Zita párosa bejutott a hajszára. A hajsza harmadik résztvevőjét a párosok szavazata határozza majd meg.
5. adás
Hajsza
Szavazó
|
Szavazott
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
A szavazás értelmében az első hajsza harmadik résztvevő párosa Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter.
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
2.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
3.
|
Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter
|
Az első hajszán Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter futottak be utoljára, így számukra véget ért az Ázsia Expressz 1.
6. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
2.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
3.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
4.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
5.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
6.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Az amulettjátékra az első 4 páros jutott be. Bár Cseke Katinka és Pallavicini Zita köztük van, a játék bemutatása után átadták helyüket Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" párosának, akik később meg is nyerték a harmadik amulettet.
7. adás
Jutalom
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
2.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
3.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
4.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
5.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
6.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
A jutalompáros Ambrus Attila és Berki Krisztián lett, ők pihenhetnek a következő napon, illetve részt vehetnek a következő amulettjátékon.
8. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
3.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
4.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
5.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt futottak be elsőként, így bejutottak az amulettjátékra. A 4. amulettjáték győztese Ambrus Attila és Berki Krisztián.
9. adás
Védettség és veszélyzóna
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
3.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
4.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
5.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
6.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Mivel Megyeri Csilla és Molnár Zsolték értek be elsőnek a célba, ezért övék a védettség. Az utolsó két befutó pedig biztosan hajszára megy, akik Ambrus Attila és Berki Krisztián és Gaál Noémi és Németh Lajosék.
10. adás
Hajsza
Szavazó
|
Szavazott
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
A szavazás döntetlennel záródott, így a védett páros szavazata duplán ér, miszerint a második hajsza harmadik résztvevő párosa Fésűs Nelly és Muri Enikő.
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
2.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
3.
|
Gaál Noémi és Németh Lajos
|
Mivel Gaál Noémi és Németh Lajos ért be utoljára, ezért ők estek ki a játékból.
Laosz
11. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
3.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
4.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
5.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Az amulettjátékban Megyeri Csilla és Molnár Zsolt, Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" és Ambrus Attila és Berki Krisztiánék vesznek részt. A játékot Ambrus Attila és Berki Krisztiánék nyerték.
12. adás
Jutalom
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
3.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
4.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
5.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
A nap győztese Megyeri Csilla és Molnár Zsolt lett. A jutalmuk a turistáskodás.
13. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
4.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" csatlakozhat Megyeri Csilla és Molnár Zsoltékhoz az amulettjátékra. A nyertes Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti".
14. adás
Védettség és veszélyzóna
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
2.
|
Kulcsár Edina & Szabó András "Csuti"
|
3.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
4.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
5.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Aki megnyerte a védettséget, az Krisztián és Attila. Aki viszont biztos hajszázó, azok: Cseke Katinka és Pallavicini Zita és Fésűs Nelly és Muri Enikő.
15. adás
Hajsza
Szavazó
|
Szavazott
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
A szavazás értelmében a harmadik hajsza harmadik résztvevő párosa Megyeri Csilla és Molnár Zsolt.
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
3.
|
Fésűs Nelly és Muri Enikő
|
Mivel Fésűs Nelly és Muri Enikő ért be utoljára, ezért ők estek ki a játékból. Nóri felajánlotta nekik, hogy rejtett párosként folytathatják a versenyt, de ők nem vállalták be.
16. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
4.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Ezen a napon Megyeri Csilla és Molnár Zsolt és Ambrus Attila és Berki Krisztián mentek amulettjátékra. Közülük Megyeri Csilla és Molnár Zsolt nyerték meg az amulettet.
17. adás
Jutalom
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
4.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
A turistáskodást Kulcsár Edina és Szabó András „Csuti” nyerte.
18. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
3.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Az amulettjátékban Megyeri Csilla és Molnár Zsolt és Cseke Katinka és Pallavicini Zita fognak játszani Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"-ékkal. Az amulettet Cseke Katinka és Pallavicini Zitáék nyerték.
19. adás
Védettség és veszélyzóna
Sorszám
|
Név
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
2.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
3.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
4.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
A védettség Krisztiánéké lett. A többi három páros hajszázni megy.
20. adás
Hajsza
Szavazó
|
Szavazott
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
A szavazás alapján a 10 perc előnyt Megyeri Csilla és Molnár Zsolt kapta.
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
2.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
3.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Mivel Megyeri Csilla és Molnár Zsolt ért be utoljára, ezért ők estek ki a játékból, de Nóri nekik is felajánlotta a rejtett páros küldetést, ezennel nem estek ki végleg, mert ők bevállalták. Megyeri Csilla és Molnár Zsolt két amulettel rendelkeztek. A szabály szerint egy kieső játékos az amulettjeit el kell ajándékozza egy még versenyben lévő párosnak. Ők Ambrus Attila és Berki Krisztiánnak adták.
Kambodzsa
21. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Az amulettjátékban Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" és Ambrus Attila és Berki Krisztián vehettek részt. Ott Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"-éké lett az amulett. De csak a második, mert nekik egy elszakadt.
22. adás
Jutalom
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Ezen a napon Cseke Katinka és Pallavicini Zita megszerezték a turistáskodást. Valamint Megyeri Csilla és Molnár Zsolt teljesítette a feladatot, tehát visszakerültek a játékba.
23. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
3.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Az egész páros tudatosult azzal, hogy Megyeri Csilla és Molnár Zsolt visszakerült a játékba. Az amulettben Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" és Megyeri Csilla és Molnár Zsolték vesznek részt, Cseke Katinka és Pallavicini Zita mellett. Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"-éké az amulett.
24. adás
Védettség és veszélyzóna
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
2.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
3.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
4.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
A védettséget megszerezték Ambrus Attila és Berki Krisztiánék, ami azt jelenti, hogy biztos részt vesznek a Thaiföldi utazáson. A többi páros pedig hajszázik.
25. adás
Hajsza
Szavazó
|
Szavazott
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
A szavazás alapján a 10 perc hátrányt Cseke Katinka és Pallavicini Zita kapta.
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
2.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
3.
|
Cseke Katinka és Pallavicini Zita
|
Mivel Cseke Katinka és Pallavicini Zita ért be utoljára, ezért ők estek ki a játékból. Az amulettjüket Ambrus Attila és Berki Krisztiánéknak adták.
Thaiföld
26. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Ezen a napon Megyeri Csilla és Molnár Zsolt és Ambrus Attila és Berki Krisztián mentek amulettezni. Az amulettet Ambrus Attila és Berki Krisztián nyerte. Ez már két millió forintot érő amulett volt.
27. adás
Amulettjáték
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" és Ambrus Attila és Berki Krisztiánék amuletteztek. Az utolsó amulettet Edináék nyerték. Ez három millió forintot érő volt.
28. adás
Előny
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
2.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
3.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Mivel Megyeri Csilla és Molnár Zsolték lettek az elsők, előnyt nyertek a következő napra.
29. adás
Elődöntő
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
2.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
3.
|
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt
|
Mivel Megyeri Csilla és Molnár Zsolt az utolsók, ezért most már végleg kiestek a játékból. Ambrus Attila és Berki Krisztián és Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" pedig bejutottak a döntőbe.
30. adás
Döntő
Helyezés
|
Páros
|
1.
|
Ambrus Attila és Berki Krisztián
|
2.
|
Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti"
|
Az első helyen Ambrus Attila és Berki Krisztián végzett, ami azt jelenti, hogy megnyerték a versenyt és a nyerhető 14 millióból 10 millió forintot. Kulcsár Edina és Szabó András „Csuti” a második helyezett.
Jegyzetek