A nagyváradijogakadémia hallgatója, majd újságíró, a nagyváradi Magyar Szó (1930), ennek betiltása után a lap folytatásaként megjelenő Magyar Kurír, Erdélyi Magyar Szó, Magyar Hírlap, Új Magyar Szó szerkesztője (1930-37), ugyanott a Néplap főszerkesztője. Írásai jelentek meg a Magyar Kisebbségben és a Tíz tűz című antológiában. Az Országos Magyar Párt helyi elnöke volt. Árvay Árpád a bevonulás idején a nagyváradi polgárőrség parancsnoka, egyben a Horthy Miklós kormányzó fogadásának előkészítője volt. Ebből adódóan hiteles szemtanúja volt az eseményeknek, melyeket a "Fény gyúlt a toronyban" című dokumentumértékű művének köszönhetően az utókor is megismerhetett. A könyv egyetlen kiadást élt meg, a második világháború után rejtegetni kellett.
1940 és 1944 között behívottként országgyűlési képviselő volt Magyországon.[1] 1941 és 1944 között a nagyváradi Estilap főszerkesztője és publicistája.A Sztójay-kormány 1944 áprilisában háborúellenes magatartás miatt betiltotta a lapot.Könyve és újságírói tevékenysége miatt a kommunizmus idején menekülnie kell a Securatite elől, de a titkosszolgálati rendőrség keze Budapestig is elér. Hazaszállítása után kínvallatások és megaláztatások hosszú sora következett, többször is letartóztatták. A második világháború után a kolozsvári népbíróság 10 év börtönre ítélte, 1949-ben szabadult.[2] Hosszabb szünet után csak 1967-től jelenhettek meg újra írásai. Napilapokban és folyóiratokban a közös román-magyar művészeti hagyományokat elevenítette fel.
Elődök példája. Múlt századi művészek a magyar-román kapcsolatok elmélyítéséért (1973. Románul Gelu Păteanu fordításában, Ion Bănuța előszavával, 1975)
Szélsodorta falevél (életrajzi regény Szathmári Pap Károlyról, 1973. Románul Pictorul peregrin címmel, Constantin Olariu fordításában, 1977)
Jegyzetek
↑Botlik József: Nemzetünket szolgálták: a visszacsatolt területek felsőházi és képviselőházi tagjai a Magyar Országgyűlésben, 1938–1944 – Budapest: Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány, 2020–808. p. – ISBN 978-615-80348-0-7