Zempléni P. Gyula

Zempléni P. Gyula
SzületettPollák Gerzson
1856. július 28.
Tállya
Elhunyt1902. június 6. (45 évesen)
Budapest VIII. kerülete
Állampolgárságamagyar
HázastársaZempléni P. Gyuláné
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Zempléni P. Gyula, született Pollák Gerzson[1] (Tállya, 1856. július 28.[2]Budapest, Józsefváros, 1902. június 6.)[3][4][5] író, újságíró, műfordító, lapszerkesztő.

Élete

Pollák Sándor (1816–1885)[6] és Krausz Róza fiaként született magyarországi zsidó családba. Tanulmányait a kassai premontrei katolikus főgimnáziumban kezdte, majd az ottani jogakadémián tanult. Már jogászként hírlapírással foglalkozott, s elsőként a Kassán megjelenő Felvidéki Közlönynél működött. Nyelvismeretei a fordítások felé terelték. Fordított angol, francia, olasz és német nyelvből. Mintegy negyven ifjúsági munkája jelent meg. Nyolc évig segédszerkesztője, majd szerkesztője volt a Magyar Ifjúság című ifjúsági hetilapnak, öt évig pedig segédszerkesztője a Révai testvérek Regényvilág című folyóiratának. 1878-tól Budapesten élt, s több nagy lap volt belső munkatársa volt. Jogi szaklapokba is írt cikkeket, illetve évekig a Magyarország című politikai napilap rovatvezetője volt. Könyvtárnoka volt a Budapesti Újságírók Egyesületének és igazgatótanácsosa az Újságírók Segélyegyesületének. Pollák családi nevét 1884-ben változtatta Zemplénire.

A Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Felesége Elek Irma (Zempléni P. Gyuláné) írónő volt, Tábori Róbert sógornője, akit 1887. szeptember 8-án az aradi izraelita imaházban vett nőül.[7]

Munkái

  • Cantacuzéne-Altieri Olga herczegnő, a kit ketten szeretnek. Regény. Ford. Budapest, 1882.
  • Henry Gréville, Az asszony kegyelméből. Regény. Ford. Budapest, 1882. (Révai-féle Salon-Könyvtár).
  • Marlitt E., Az ispán cselédje. Regény. Ford. Budapest, 1883.
  • Ivan Turgenyev, Költemények prózában. Ford. Budapest, 1883. (Olcsó Könyvtár 172.)
  • Jacques Fromental Halévy, A tisztelendő úr. Regény. Ford. Budapest, 1884.
  • Catulle Mendés, Budoir-történetek. Ford. Budapest, 1885.
  • Verne Gyula, Fekete Indiák. Regény. Fordítás. Budapest, 1891.
  • A vasgyáros. Regény. Írta Georges Ohnet. Ford. Budapest. 1891.
  • Strogoff Mihály utazása Moszkvától Irkutskig. Írta Jules Verne. Ford. Budapest, (1891) Két kötet.
  • Hatezer mértföldnyire a tenger alatt, Verne után fordította. Budapest, 1891.
  • Öt hét a léghajón. Függelékül: Egy dráma Mexikóban. (novella) Verne után. Ford. Budapest, 1891.
  • Utazás a föld körül nyolczvan nap alatt. Verne után fordította. Budapest, 1891.
  • A muzsikus gyermek. Elbeszélés 11–14 éves gyermekek számára. Idegen forrásból átültette. Négy színes képpel. Budapest és Bécs, 1891.
  • Az angyalka és egyéb elbeszélések. 10–12 éves gyermekek számára. Négy színes képpel. Budapest, 1891.
  • A föld. (La terre.) Émile Zola után fordította. Első és teljes kiadás. Budapest, év n.
  • Grimm meséi. Ifjúság számára gyűjtötte és átdolgozta. Hat színes képpel. Budapest, év n.
  • A munka. Émile Zola után fordította, Budapest, év n.
  • Bőrharisnya történetek. Cooper után az ifjúság számára átdolgozta. Hat színes képpel. Budapest, év. n.
  • Rózsakastély és egyéb elbeszélések fiúk számára, Négy szines képpel. Budapest (1891).
  • Tündérszép mesevilág. Ötven kis történet. Négy szines képpel. Budapest, 1891.
  • Mesekincstár. Ötven szép kis elbeszélés. 6–11 éves gyermekek számára. Budapest (1891).
  • Tündérmesék és csodaszép elbeszélések. Kis híveinek elmondja. Sok színes képpel. Budapest, (1891).
  • Maczkó Feri története. Mesés elbeszélés az ifjúság számára. Budapest, 1893. (2. kiadás. Budapest, év n.)
  • A gőzház. Verne után fordította. Budapest, 1892.
  • Ox doktor eszméje. Zachariás mester. Dráma a levegőben. Telelés a jégen. A Mont Blanc megmászása. Verne után fordította. Budapest, 1892.
  • Utazás a holdba[8][9] és a hold körül. Közvetlen út 97 óra és 20 percz alatt. Verne után fordította. Budapest, 1892.
  • A zöld sugár. Függelékül: Tíz órán át a vadászaton. (Novella) Verne után fordította. Budapest, 1892.
  • Tizenötéves kapitány. Verne után fordította. Budapest, 1892.
  • Egy uszó város. A zártörők. Verne után fordította. Budapest, 1894.
  • Dél csillaga. Verne után Ford. Budapest, 1893.
  • A vadember. Elbeszélés az indiánok életéből. Budapest, 1893.
  • Balkézről. Elbeszélések. Írta Guy de Maupassant. Ford. Budapest, 1894.
  • Asszonyok kegyeltje. (Bel Ami.) Regény. Írta Guy de Maupassant. Ford, Budapest, 1895.
  • Boldog és boldogtalan szerelem. (Novellák.) Írta Guy de Maupassant. Ford. Budapest, 1895. (2. kiadás. Budapest, 1899.)
  • Fifi kisasszony. és egyéb elbeszélések. Írta Guy de Maupassant. Ford. Budapest, 1895.
  • Mámorító történetek. (Le Horla.) Írta Guy de Maupassant. Ford. Budapest, 1895.
  • Sándor Mátyás. Írta: Jules Verne. Fordította. Budapest, 1897–98. két kötet.
  • A rejtelmes sziget. Verne után fordította. Budapest, 1898.
  • A csillagok világa. (Népszerű csillagászat.) Írta Camille Flamarion. Ford. Budapest, 1898. két kötet Rajzokkal és szövegábrákkal.
  • Egy szegény ifjú története. Írta Feuillet Octave. Ford. Budapest, 1899.
  • A mi szivünk. Regény. Írta Guy de Maupassant. Ford. Budapest, 1899. (Athenaeum Olvasótára. Ism. Vas. Ujs. 8. sz.)
  • A hálókocsik ellenőre. Vígjáték 3 felvonásban. Írta Bisson. Ford. Budapest. 1900. (Fővárosi Szinházak Műsora 63).
  • Az állat az emberben. Regény. Ford. Zola Emil u. Budapest. 1905.
  • Szibéria. Írta Kennan György. Ford. Budapest. 1905.
  • A száműzöttek sorsa Szibériában. Írta Kennan György. Ford. Budapest. 1905.
  • Floridai kalandhősök. Goulding után ford. Budapest, 1905.
  • A munka. Írta: Émile Zola. franciából fordította. Budapest, 1905.
  • Két év vakáció. Regény. Írta: Jules Verne. Ford. Budapest, 1907. Két kötet.
  • A piros ház (elbeszélés) 8-12 éves gyermekek részére Hoffmann A. után fordította Budapest, év n.

Jegyzetek

  1. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 65194/1884 Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1884. év 8. oldal 13. sor
  2. Szülei bejegyzése a tállyai izraelita hitközség születési akv. 288/1856. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  3. Halotti bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári halotti akv. 1726/1902. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  4. Zempléni P. Gyula meghalt (1902. június 7.) Magyar Nemzet, 21. évfolyam, 135. szám
  5. Gyászjelentése (1902). (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  6. Pollák Sándor halotti bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség halotti akv. 10/1885. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  7. Házasságkötése (1887. szeptember 11.) Nemzet, 6. évfolyam, 1807. szám
  8. Utazás a Holdba (regény, 1865)
  9. Utazás a Hold körül

Források

Read other articles:

Cento Vergilianus de laudibus Christi(Cento Vergilian Perihal Kemasyhuran Kristus)karya Faltonia Betitia ProbaLima larik pertama Cento Vergilianus de laudibus Christi pada halaman naskah yang menampilkan gambar Proba memegang gulungan kitabDitulisAbad ke-4 MNegaraKekaisaran RomawiBahasaLatinSubjekAgama Kristen, Perjanjian Lama dan BaruGenreCentoMetrumHeksameter daktilik Cento Vergilianus de laudibus Christi[nb 1] (Cento Vergilian Perihal Kemasyhuran Kristus[nb 2]) adalah puisi...

 

PSV EindhovenNama lengkapPhilips Sport Vereniging NVJulukanBoeren (Petani) Rood-witten (Merah-putih) Red White Army (pasukan merah-putih)Berdiri31 Agustus 1913StadionStadion Philips Eindhoven, Brabant Utara, Belanda(Kapasitas: 35,000[1][2])KetuaRobert van der WallenManajerPeter BozsLigaEredivisie2021–22ke-2, EredivisieSitus webSitus web resmi klub Kostum kandang Kostum tandang Kostum ketiga Musim ini Philips Sport Vereniging (pelafalan dalam bahasa Belanda: [ˈfi.l�...

 

Ongoing military conflict in Eastern Europe This article is about the invasion that began in 2022. For other invasions, see List of invasions and occupations of Ukraine. Russian invasion of UkrainePart of the Russo-Ukrainian War (outline)Map of Ukraine as of 2 April 2024 (details):   Continuously controlled by Ukraine  Occupied by Russia  Regained from Russia Date24 February 2022 – present(2 years, 1 month, 1 week and 6 days)LocationUkraine,...

Untuk kegunaan lain, lihat Amour. AmourPoster film AmourSutradaraMichael HanekeProduserStefan ArndtVeit HeiduschkaMichael KatzMargaret MénégozSkenarioMichael HanekePemeranJean-Louis TrintignantEmmanuelle RivaIsabelle HuppertSinematograferDarius KhondjiPenyuntingMonika WilliNadine MusePerusahaanproduksiLes Films du LosangeX-Filme Creative PoolWega FilmFrance 3Canal+DistributorLes Films du Losange (Prancis)X-Verleih (Jerman)Filmladen (Austria)Tanggal rilis 20 Mei 2012 (2012-05-20) (F...

 

Questa voce o sezione sull'argomento guerra è ritenuta da controllare. Motivo: Prosa scadente, probabile traduzione automatica Partecipa alla discussione e/o correggi la voce. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Nigerian ArmyEsercito NigerianoCimiero dell'esercito nigeriano Descrizione generaleAttiva1960-oggi Nazione Nigeria TipoEsercito Dimensione130.000 attivi in prima linea, 32.000 riservisti Quartier generaleAbuja, Nigeria MottoLa vittoria viene solo da Dio Sito&...

 

Paul Accola Nazionalità  Svizzera Altezza 175 cm Peso 82 kg Sci alpino Specialità Discesa libera, supergigante, slalom gigante, slalom speciale, combinata Squadra SC Davos Termine carriera 2005 Palmarès Competizione Ori Argenti Bronzi Olimpiadi 0 0 1 Mondiali 0 1 2 Mondiali juniores 0 1 1 Trofeo Vittorie Coppa del Mondo 1 trofeo Coppa del Mondo - Supergigante 1 trofeo Per maggiori dettagli vedi qui   Modifica dati su Wikidata · Manuale Paul Accola detto Pauli[1] (D...

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

American businessman and financier (born 1936) Carl IcahnIcahn at a conference in the 1980sSpecial Advisor to the President on Regulatory ReformIn officeJanuary 20, 2017 – August 18, 2017PresidentDonald Trump Personal detailsBornCarl Celian Icahn (1936-02-16) February 16, 1936 (age 88)New York City, U.S.Spouses Liba Trejbal ​ ​(m. 1979; div. 1999)​ Gail Golden ​(m. 1999)​ Children2, including Brett Ic...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (مارس 2016) خان ميسلونمعلومات عامةالسلسلة الجبلية جبال لبنان الشرقية البلد سوريا الإحداثيات 33°35′44″N 36°03′53″E / &#x...

Short novel by Yi Sang The Wings AuthorYi SangCountryKoreaLanguageKoreanGenreShort NovelPublished1936 (Magazine <Jo-Gwang>)ISBN89-88095-50-2 The Wings (Korean: 날개) is a short novel written by the Korean author Yi Sang in 1936 and published in magazine Jo-Gwang (조광). It is one of the representative works in psychologism or intellectualism literature from the 1930s. It expresses anxiety, self-consciousness, depression and ego destruction.[1] Synopsis It begins wit...

 

Scottish politician and Covenanter For other people named John Campbell, see John Campbell (disambiguation). The Right HonourableThe Earl of LoudounJohn Campbell, 1st Earl of LoudounLord Chancellor of Scotland Personal detailsBornJohn Campbell1598DiedMarch 1662SpouseMargaret CampbellChildren4 John Campbell, 1st Earl of Loudoun (1598 – March 1662) was a Scottish politician and Covenanter. As a young man Campbell travelled abroad. In 1620 married the heiress of the barony of Loudoun; in his w...

 

British actor (1915–1984) For the Quaker, see Anthony Sharp (Quaker). Anthony SharpSharp in A Clockwork Orange (1971)BornDennis Anthony John Sharp16 June 1915Highgate, County of London, England, UKDied23 July 1984 (aged 69)London, England, UKEducationLondon Academy of Music and Dramatic ArtOccupation(s)Actor, writer, directorYears active1938-1984Spouse Margaret Wedlake ​(m. 1953)​Children4 Dennis Anthony John Sharp (16 June 1915 – 23 July 1984) was an Eng...

Giudicato di GalluraGallura Giudicato di GalluraGallura - Localizzazione Dati amministrativiNome ufficialeIudicatus Gallurae Lingue ufficialiSardo, Latino Lingue parlatesardo logudorese CapitaleCivita PoliticaForma di StatoGiudicale Forma di governoMonarchia elettiva, poi ereditaria, anche in linea femminile (portatrice di titolo)(giudicato) Capo di StatoGiudici di Gallura Organi deliberativiCorona de Logu Nascita1020 circa con Manfredi di Gallura Causadissoluzione dell'Impero bizantino Fine1...

 

Cet article est une ébauche concernant le Japon et une université. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Université JuntendōVue du campus de TokyoHistoireFondation 1838StatutType Université privéeNom officiel 順天堂大学Président Eiki KominamiSite web www.juntendo.ac.jpLocalisationPays JaponVille Tokyomodifier - modifier le code - modifier Wikidata L'université Juntendō (順天堂大学...

 

Town in Kerian, Perak, Malaysia Parit Buntar Inter-city rail and Commuter rail stationGeneral informationLocationParit Buntar, Perak, Malaysia.Owned byKeretapi Tanah MelayuLine(s) 1  Bukit Mertajam-Padang Rengas route (KTM Komuter Northern Sector) ETS  KTM ETSPlatforms2Tracks2ConstructionParkingAvailable, free.AccessibleYesHistoryElectrified2015Services Preceding station Keretapi Tanah Melayu(Komuter) Following station Nibong Tebaltowards Butterworth Ipoh–Butterworth Lin...

Questa voce sugli argomenti stadi di calcio del Regno Unito e Merseyside è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Prenton ParkThe Gaf, The Tranline, The Ravens Field, The Depot Informazioni generaliStato Regno Unito    Inghilterra UbicazioneBirkenhead Inizio lavori1887 Inaugurazione1912 ProprietarioTranmere Rovers Football Club Informazioni tecnichePosti a sedere16 567 Mat. del terrenoErba Dim. del terreno102 x 65 ...

 

Abbazia di San Fruttuoso di CapodimonteStato Italia RegioneLiguria LocalitàSan Fruttuoso (Camogli) IndirizzoVia San Fruttuoso, 13 - Camogli, Via San Fruttuoso di Camogli 13, 16032 Camogli e Via San Fruttuoso Di Camogli 13, 16032 Camogli Coordinate44°18′58″N 9°10′30″E44°18′58″N, 9°10′30″E Religionecattolica di rito romano TitolareFruttuoso di Tarragona Ordineordine di San Benedetto Arcidiocesi Genova Inizio costruzioneX - XI secolo Sito webweb.archive.org/web/20050905...

 

「夜行バス」はこの項目へ転送されています。 CHEMISTRYの楽曲については「もしも/夜行バス」をご覧ください。 あいみょんの楽曲については「tamago」をご覧ください。 この項目では、長距離路線バスの形態を取るものについて説明しています。 空港輸送を目的とするものについては「リムジンバス」をご覧ください。 募集型企画旅行の形態をとるものについては「ツ�...

Ця стаття не містить посилань на джерела. Ви можете допомогти поліпшити цю статтю, додавши посилання на надійні (авторитетні) джерела. Матеріал без джерел може бути піддано сумніву та вилучено. (січень 2024) Актуальні питання інноваційної економіки |засновник і видавець= Кр...

 

جزر الملوك   معلومات جغرافية المنطقة إندونيسيا  الإحداثيات 2°S 128°E / 2°S 128°E / -2; 128   [1] [2] الأرخبيل أرخبيل الملايو  المسطح المائي بحر مالوكا  المساحة 74505 كيلومتر مربع  أعلى ارتفاع (م) 3027 متر،  و958 متر  الحكومة البلد إندونيسيا  التركيبة...