Csömöri grófZay Albert Károly (Pest, 1825. június 22. – Budapest, 1904. július 9.)[3] császári és királyi huszárszázados, a szász Henrik katonai rend vitéze, a magyar főrendiház tagja, országgyűlési képviselő.
Élete
Zay Károly gróf, császári és királyi kamarás, a Dunáninneni kerület bírája és báró Prónay Sarolta[4] fiaként született. Eleinte a katonai pályára készült és miután a bécsújhelyi mérnökkari akadémiát 1842-ben bevégezte, előbb mint hadnagy a 6. és 4. sz. dragonyos, majd az 1. sz. huszárezrednél szolgált és mint kapitány a szász Henrik-renddel tüntettetett ki. 1852-ben szakított a katonai pályával, hazatért a zayugróci uradalmat irányítani,[5] hogy családot alapítson és atyjának, aki már 1845-ben posztógyárat alapított, az ősi jószágok kezelésében segédkezzék; így lett úttörője a magyar gyáriparnak. 1863-ban feleségül vette Dubovszky Emíliát.[6] Mint gyáros, pomológus (gyümölcstermő fákkal és cserjékkel foglalkozó tudományág) és mezei gazda a legtávolabbi külföldön is tekintélyes hírnévnek örvendett. A 20 község határára kiterjedő zayugróci uradalmában több mint 40 000 gyümölcsfát ültetett és öt gyártelepet létesített; ő keltette életre az első nagy üveggyárat is. Az 1887. évi általános választások alkalmával a báni kerületben országgyűlési képviselővé választatott és a Szabadelvű Párthoz csatlakozott. Az 1892. évi általános választásoknál előbbi mandátumát tartotta meg.
A véderővita idejében kíméletlenül támadta meg nagy feltűnést keltett cikkeiben Tisza Kálmánt. Mint publicista rendkívül szellemes volt. A Pesti Hírlap számos cikkét közölte. Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Családja
Kétszer nősült, gyermekei azonban csak első nejétől születtek. Először 1860-ban (más adat szerint 1863-ban) házasodott, felesége Dubovszky Emília (1839–1894) lett, akitől kilenc gyermeke született:
Emília (1857–1917)
Miklós (1864–1939) nagybirtokos, főrendiházi politikus; neje: nagykárolyi gróf Károlyi Margit (1868–1937)
László (1866–1925)
Károly Imre (1867–1941); első neje: Bárdy-Heckel Gabriella (1876–1965); második neje: Hilberth Stefánia (?–1909); harmadik neje: Gally Gabriella (1880–1958)
Lujza Albertina (1868–?)
Lujza Mária Eleonóra Gizella (1870–?); férje: Schwertner Ferenc (1852–1910)
Károly (1872–?)
Berta (1875–1891)
Eleonóra (1879–1947); férje: Lenat József (?–1925)
Özvegységre jutva Zay gróf másodszor is megnősült, ekkor Megyery Erzsébet lett a felesége.