Zócalo (Plaza de la Constitución)
A tér nyugatról nézve, előtérben a zászlóemlékmű, háttérben a Nemzeti Palota
Közigazgatás
Ország	Mexikó
Település	Mexikóváros
Városrész	Cuauhtémoc kerület
Létrejötte	16. század
Névadó	Political Constitution of Mexico
Nevezetes épületei	Nemzeti Palota, Mária Mennybemenetele székesegyház, régi városháza
Irányítószám	06000
Földrajzi adatok
Hossza	0,2 km
Elhelyezkedése
Zócalo Pozíció Mexikóváros térképén
é. sz. 19° 25′ 57″, ny. h. 99° 08′ 00″19.4325, -99.13333333333319.432500°N 99.133333°WKoordináták: é. sz. 19° 25′ 57″, ny. h. 99° 08′ 00″19.4325, -99.13333333333319.432500°N 99.133333°W
A Wikimédia Commons tartalmaz Zócalo témájú médiaállományokat.

A Plaza de la Constitución (spanyol nevének jelentése: Alkotmány tér, korábbi nevén Plaza Mayor), közismert nevén Zócalo Mexikóváros főtere. A világ egyik legnagyobb városi tere.

Azon a helyen, ahol ma a főtér terül el, a 14. században az aztékok fővárosa, Tenocstitlan épült fel, amely a Texcocói-tórendszer szigetén helyezkedett el. Miután Hernán Cortés 1521-ben elpusztította az azték birodalmat, úgy döntött, az új spanyol gyarmat fővárosát itt hozza létre. A későbbi Mexikóváros Tenocstitlan helyén és jelentős részben a tó lecsapolása után szárazon maradt területeken épült. Ez a lecsapolás évszázadokon keresztül tartott, ez idő alatt pedig számtalan csatorna húzódott a városon keresztül. A főtér az 1550 körül készült úgynevezett uppsalai térképen is megjelenik: ezen az látható, hogy déli és keleti szélén is húzódott egy-egy ilyen csatorna, amelyek találkozásától kiindulva a téren átlósan keresztülvezetett egy kisebb csatornaág is. Ugyanekkor már létezett a keleti oldalon álló Nemzeti Palota őse, a Cortés által építtetett ház is, és az északi oldalon egy templom is ott, ahol ma a székesegyház áll.^[1]

1624-ben az alkirály elrendelte, hogy a téren egy nagy méretű lovassági laktanyát építsenek fel. Juan Gómez de Trasmonte 1628-ban festett térképén szintén látható a főtér, amelyet akkor Plaza Mayornak neveztek, igaz, a laktanya nincs rajta a térképen. Középen egy szökőkutat ábrázolt, a déli oldalon pedig még ekkor is egy csatorna húzódott. Az új székesegyház egy kicsit északabbra helyezkedett el, mint a régebbi. 1629-től kezdve éveken át akkora áradás pusztított Mexikóvárosban és a főtéren is, hogy rengeteg épület megsemmisült, lakók tízezrei haltak meg, az életben maradtak közül pedig rengetegen elköltöztek a városból.^[1]

Az árvíz visszahúzódása után a város új életre kapott, a laktanya épületét pedig piaccsarnokként kezdték hasznosítani. 1692. június 8-án éhséglázadás tört ki a városban, amelynek során a felkelők felgyújtották a városházát, az alkirályi palotát és a piacot is, amelynek újjáépítését Gaspar de la Cerda y Mendoza alkirály 1695-ben rendelte el. Az új, már kőből készült épület, az úgynevezett El Parián 1720-ra készült el. Ugyancsak felújították a részben elpusztult alkirályi palotát, valamint 1714 és 1722 között a városházát is. 1713-ban szökőkút épült a tér közepén.^[1]

A 18. század végén a tér nagyon rendezetlen, elhanyagolt képet mutatott. A talaj egyenetlen volt, esős időben sártengerré változott, sokhelyütt halmokban állt a szemét, még a Pariánon kívül árusítók zsindelytetős bódéinak tetején is. A hatalmas bűzt árasztó nyilvános vécé olyan piszkos volt, hogy sokan inkább a köztéren, mindenki szeme láttára végezték szükségleteiket. Ugyancsak rendkívül szennyezett volt a szökőkút vize is, mivel sokan benne mosak és mosogattak. Az áldatlan állapotoknak (nem csak a főtéren, hanem az egész városban) az 1789-ben kinevezett új alkirály, Juan Vicente de Güemes vetett véget. Kitakaríttatta a teret és a környező utcákat, megszervezte a szemét rendszeres szállítását, a vándorárusokat elköltöztette, a régi szökőkút helyett pedig négy másikat építtetett a tér négy sarkán, ügyelve arra, hogy ne legyen medencéjük, ahol mosni lehetne. Lebontatta a székesegyház addig temetőnek használt udvarát övező kerítést, VI. Ferdinánd szobrát pedig eltávolíttatta a helyéről. A főteret és a környező, addig földes utcákat leköveztette, a mellettük húzódó szennyvizes árkokat pedig földalatti csatornák építésével szüntette meg. A tér talajának szintezési munkálatai közepette feltárultak a régi Tenocstitlan maradványai: 1790. augusztus 13-án a földben egy Koatlikve-szobrot találtak, december 17-én ráleltek a híres azték napkőre, a következő évben pedig a Tízoc-kőre is. A következő években a téren egy nagy méretű, elliptikus alakú, körbekerített részt alakítottak ki, amelynek közepén 1803-ban elhelyezték IV. Károly lovas szobrát.^[2][3][1]

A több mint 10 éven át zajló mexikói függetlenségi háború lezárásaként 1821. szeptember 27-én Agustín de Iturbide vezetésével a Három Garancia Hadserege bevonult a fővárosba, ahol nyugati irányból, a mai Madero úton megközelítve azt a főtérre érkezett, ahol folytatódott az útközben már zajló óriási ünnepség, sőt, még a székesegyház harangjait is félreverték. IV. Károly lovas szobrát már ekkor egy védőépítmény alá kellett helyezni, nehogy az értékes műalkotást politikai okokból megrongálják, sőt, 1822-ben át is helyezték a főtérről. 1828 novemberében, miután kitört az Acordada-lázadás, a Parián épületét kifosztották és felgyújtották, sok spanyol kereskedő halálát okozva.^[1]

Az első dagerrotípiás felvétel, amely a térről készült, valószínűleg 1840-ből származik: ezt a francia Jean Prelier Dudoille készítette. Egyben ez az utolsó létező kép is, amelyen a három évvel később lebontott Parián még látható.^[1]

A Parián, amely sokáig a város kereskedelmi központja volt, később egyre elhanyagoltabb és piszkosabb lett, építészeti értéke nem sok volt, rossz elhelyezkedésével pedig rontotta a városképet, így 1842-ben Antonio López de Santa Anna elnök elrendelte a lebontását. Erre 1843 végén került sor. Az is a lebontás indokai közé tartozott, hogy Santa Anna egy hatalmas függetlenség-emlékművet akart felállíttatni a tér közepén: ennek megtervezésére több pályázatot is kiírtak, mivel az első győztes, Enrique Griffón terve nem nyerte el az elnök tetszését. A második pályázatot Lorenzo de La Hidalga nyerte meg, az ő terve egy olyan obeliszkről szólt, amely még a székesegyház tornyainál is magasabb lett volna, tetején pedig egy szárnyas alak kapott volna helyet. 1843. szeptember 16-án meg is tartották az ünnepélyes alapkőletételt, de ezután csak az alapzat épült meg, és az építkezés félbemaradt. Ez az alapzat még egy ideig ott állt a téren, amely, mivel az „alapzat” szó spanyolul „zócalo”, innen kapta a ma a köznyelvben élő nevét, a Zócalót.^[1]

A mexikói–amerikai háború során, még mielőtt az amerikaiak katonailag is megszállták volna a fővárost, 1847. augusztus 27-én amerikai szekeresek egy csoportja vonult be a főtérre, élelmet keresve magának. A felháborodott mexikóiak kövekkel dobálták meg őket, majd egyre nagyobb zűrzavar támadt, amelynek csak a helyszínre érkező José Joaquín de Herrera tábornok tudott véget vetni, felszólítva az embereket, hogy majd a harctéren legyenek bátrak, ne a védtelen emberekkel szemben. Később az amerikai katonák megszállták a fővárost, szeptember 14-én felvonták zászlajukat a Nemzeti Palotára, amely csak 1848 nyarán, a megszállók kivonulása után került le onnan. Egy ezidőtájt készült képen megfigyelhető, hogy a tér közepén egy kerek szökőkút van, amit valószínűleg a félbemaradt emlékmű talapzatából alakítottak ki.^[1]

Miután 1863-ban Miksa lett Mexikó császára, hamarosan elindultak a tér átépítési munkálatai, amelyek legfontosabb eleme a korábban megtervezett függetlenségi emlékmű megvalósítása lett volna, kibővítve olyan körülötte álló szobrokkal, amelyek a függetlenségi harc hőseit ábrázolták, illetve módosítva annyiban, hogy tetején egy láncokat szétszakító sas lett volna látható. Az alapkőletételi ünnepségen a császár távollétében felesége, Sarolta vett részt. Azonban néhány év múlva a császárság megbukott, így az emlékmű ismét befejezetlen maradt. Helyette viszont 1867-ben felépítettek a Zócalóra egy másikat, egy győzelem-emlékművet, méghozzá éppen a császárt váltó elnök, Benito Juárez tiszteletére.^[1]

1910-ben, Porfirio Díaz elnök idején újabb átépítési munkálatokat végeztek a téren. A mexikói forradalom idején, 1913 februárjában történt az úgynevezett tragikus tíz nap, amelynek egyik kezdeti eseménye volt a Francisco Ignacio Madero elnök vezette Hűség Menete, amely során Madero és kísérete Chapultepecből a Nemzeti Palotához vonult. Az elnök a Zócalóra lóháton érkezett meg. A következő napokban a téren és a környező utcákban is harcok folytak, a földön holttestek hevertek. Victoriano Huerta árulása után a forradalom új szakaszba lépett, Venustiano Carranza megszervezte a konstitucionalista hadsereget, amelynek 26 000 embere 1914. augusztus 20-án vonult be győzedelmesen a Zócalóra.^[4]

1920-ban a tér négy sarkára négy, bronzból készült pegazusszobrot helyeztek el (ezeket 1934-ben áthelyezték máshova). Ebben az időben már villamosok is jártak a téren (állomásuk a déli oldalon helyezkedett el), a korábban itt növő fákat pedig már kivágták. Az 1920-as években a tér négy oldalán húzódó utak közötti központi, parkosított területen átlós és az utakkal párhuzamos sétányokat alakítottak ki, a középpontban pedig egy üres, kerek alaprajzú terület helyezkedett el. A parkos rész külső oldalainak felezőpontjainál négy szökőkút is működött.^[4]

A Zócalo története során számtalan alkalommal volt helyszíne akár valami ellen, akár valami mellett való tüntetéseknek. 1938. március 19-én ismét elözönlötték az emberek, ezúttal azért, hogy támogatásukat fejezzék ki Lázaro Cárdenas előző napi bejelentése iránt, amelyben a kőolajipar nemzeti kézbe vételét ismertette a rádióban. Később minden február 24-én itt ünnepelték meg a Zászló Napját, amikor a 18 éves besorozott fiatalok tettek esküt a nemzeti zászlóra.^[4]

Egy 1948-as képen megfigyelhető, hogy a központi rész parkos területén pálmafák álltak, a négy szökőkút pedig még mindig létezett. A tér 1957–1958-ban, Ernesto P. Uruchurtu polgármestersége idején nyerte el mai arculatát. A parkos részt megszüntették, az összes szökőkutat és szobrot eltávolították, mindössze egyetlen zászlórudat helyeztek el az üressé vált, kőlapokkal fedett tér közepén. Ezt később egy óriászászlóval helyettesítették. A villamossíneket ugyancsak felszámolták.^[4]

Az 1968-as diákzavargások idején, augusztus 27-én mintegy 300 000-es tömeg lepte el a teret, amelynek közepén felvontak egy vörös–fekete zászlót is. Azokat, akik másnap reggelig a téren maradtak, a hadsereg távolította el. Ezekben az időkben fordult elő az a szokatlan esemény is, hogy a Zócalón páncélozott katonai járművek vonultak fel.^[4]

Ugyancsak 1968-ban, ősszel Mexikóváros olimpiát is rendezett: ez alkalomból fiatalok egy csoportja a Zócalón közös tornázással hívta fel a figyelmet az eseményre, október 20-án 15 órakor pedig itt tartották a maratoni futás versenyszám rajtját is. A mexikóvárosi metróhálózat 1967-ben kezdett kiépülni, az egyik állomást is ekkor valósították meg a Zócalón. Az építkezések során a tér közelében, a Guatemala és az Argentina utcák sarkánál egy igen jelentős, Kojolsauki azték istennőhöz kapcsolódó leletet találtak, ami új lendületet adott a korábban megkezdődött régészeti feltárásoknak.^[4]

2000-től kezdve a téren rendszeren tartanak koncerteket is.^[5] 2007-ben a téren rekorddöntési kísérlet történt: az egy helyen összegyűlt meztelen emberek rekordját próbálták megdönteni. Ugyanezen év végétől a következő év elejéig itt alakították ki a világ legnagyobb mesterséges jégpályáját is. 2008-ban néhány hónapig a Zócalon építették fel ideiglenesen Gregory Colbert Nomád Múzeumát.^[6]

A téglalap (közel négyzet) alakú tér Mexikóváros történelmi központjában, Cuauhtémoc kerületben található. Oldalai közel párhuzamosak a fő égtájakkal, de egy kicsit eltérnek attól. Hossza nagyjából 230, szélessége közel 200 méter, a középső, utakkal határolt terület nagyjából 160 m × 140 m-es.^[5]

A tér kőlapokkal fedett, lényegében üres, csak közepén áll egy óriási méretű, több mint 100 méter magas zászlóemlékmű. Ezt a zászlót naponta reggel 6 órakor fel-, este 6 órakor pedig ünnepélyesen levonják. A tér lámpaoszlopai a 19. és 20. század fordulója táján kormányzó Porfirio Díaz idejében készült lámpák másolatai.^[4]

Itt található a 2-es metró Zócalo nevű állomása is.^[7]

A tér körül Mexikó legjelentősebb épületei közül áll néhány. Északi oldalán helyezkedik el a Mária Mennybemenetele székesegyház, keleten a Nemzeti Palota, déli oldalának nyugati felén pedig a régi városháza.