A Maros partján, Újarad nyugati szomszédjában fekvő település.
Története
A falu területén a Hallstatti kultúrához tartozó település, illetve 2–3. századi római település maradványait tárták fel.[2]
Zádorlak nevét az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzékben említette először Zadarlaka és Zadurlaka neveken, mely azt bizonyítja, hogy Zádorlaknak ekkor már plébániája is volt. 1482, 1484-ben Zadorlaka, 1480-ban Castellum Zadorlaka, 1808-ban Szaderlak néven írták.
A 15. század végén Mezőgyáni Mihály birtoka volt, aki a birtokot 1470-ben Dóczi Imrének adta el, aki ettől kezdve a Zádorlaki előnevet használta, és egy kastélyt is elkezdett itt építtetni, azt azonban 1493-ban bekövetkezett halála után özvegye: Margit asszony fejezte be. Kinizsi Pál temesi gróf - hogy az építés elé akadályok ne gördüljenek - 1494-ben elrendelte, hogy a nemesek, a várkastély építésének befejeztéig, ne merjék befogadni a jószágaikra átköltözködni akaró jobbágyokat.
1500-ban a zádorlaki uradalmat Dóczi Imre fia Ferencz vette át, de nem sokáig bírta, mert a Dienesi család tagjai pert indítottak ellene a zádorlaki uradalom birtokáért, melynek eredményeképpen az országbíró 1506-ban elrendelte, hogy adja át azt a Dienesi családnak. Dóczi Ferencz azonban 1507-ben halasztást nyert a királytól az uradalom átadására nézve, minek következtében a Dienesi család 1514-ben fellázította népeiket, és valószínűleg ezért az aradi káptalan be sem iktatta a zádorlaki uradalomba, és az tovább is a Dócziaké maradt. E lázadás alatt a pórok Dóczi Ferencz fiai, Miklós és Gábor örökölték. 1549. június 28-án I. Ferdinánd király Dóczi Miklósnak megengedte, hogy továbbra is az akkoriban Izabella királyné uralma alá tartozó területen lévő zádorlaki kastélyában lakhasson. 1563-ban I. Ferdinánd királytól Dóczi Miklós és Gábor új adományt nyertek Zádorlakára . A várkastélya 1551-ben még állt, de a település 1701-ben már a csanádi püspökséghez tartozó faluként szerepelt.
Az 1723–1725. évi gróf Mercy-féle térképen Saderlak formában írták. 1720–1730 között gróf Mercy német földműveseket telepített ide, majd 1764-ben újból több német család is letelepedett itt. 1781-ben a délmagyarországi kincstári birtokok elárverezésekor, Damianovics Vazul vette meg a kincstártól és tőle Eötvenesi Lovász Zsigmond birtokába került. Ez időtől Újarad sorsában osztozott.
1910-ben 2127 lakosából 1860 német, 176 román, 82 magyar volt. Ebből 1919 római katolikus, 190 görögkeleti ortodox volt.
A községhez tartozó Zelenski-puszta délkeleti részét Illinczinek nevezik. Itt feküdt a középkorban Illinczi falu is, amely 1477-ben Bánffy Miklós és Jakab birtoka volt.
Itt állt még az Árpád-korbanCsenkörvénye, Csenkeverme falu is, mely a Csanád nemzetség ősi birtoka volt, és már a nemzetség 1256. évi oklevelében is előfordult. 1323-ban Csanád püspök nyerte új adományul.
Tófája
Zádorlaktól délre feküdt Tófája (Thofay) falu is, amely 1421–1426-ig a Kolosváriaké, majd a Csályaiaké volt. 1519–1525-ig Keserű Mihály és Dóczi Ferencz voltak a földesurai.
Reiszig Ede: Temes vármegye községei. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1908.
.svg){kind=small}