Werner Braunbek

Werner Braunbek
Werner Braunbek sírja a tübingeni hegyi temetőben
Werner Braunbek sírja a tübingeni hegyi temetőben
Született1901. január 8.
Bautzen, Szászország, Német Császárság
Elhunyt1977. február 9. (76 évesen)
Tübingen, Baden-Württemberg, Nyugat-Németország
Állampolgárságanémet
Nemzetiségenémet Németország
Foglalkozása
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Werner Braunbek témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Werner Braunbek (Bautzen, 1901. január 8. – Tübingen, 1977. február 9.) német fizikus.[1]

Pályafutása

Bautzenben született Otto August Braunbek (1869-1929) várostervezési kormánybiztos fiaként. Werner a stuttgarti, a müncheni és a berlini egyetemre járt. 1925-ben mérnöki doktori címet szerzett, majd a következő évben habilitált elméleti fizikából a stuttgarti egyetemen(wd), ahol oktatóként folytatta.

1932-ben Braunbek a Stuttgarti Egyetem docense, majd 1936-ban Alfred Landé(wd) helyére a tübingeni egyetem elméleti fizika professzora lett, és 1959-ben professzori címet kapott. 1961-ben és 1962-ben a Tübingeni Egyetem matematikai és természettudományi professzora volt.

1934-ben Braunbek kifejlesztette a Braunbek-tekercset, egy módosított Helmholtz-tekercset(wd).[2] 1939-ben megcáfolta Earnshaw tételét[3] azzal, hogy kimutatta, hogy vannak olyan mágneses terek, amelyekben kis diamágneses testek stabilan lebeghetnek.[4] Braunbek kiterjesztése szerint az állandó mágnesek rendszerének diamágneses anyagot vagy szupravezetőt is tartalmaznia kell ahhoz, hogy stabil, statikus mágneses lebegést vagy felfüggesztést érjünk el.[5] 1939-ben úttörő munkát végzett a hullámok diffrakciójának tanulmányozásában, különösen a rövid hullámhosszakon. Braunbek számos népszerű természettudományos fizikai könyv szerzője is volt.

Tübingenben halt meg, 76 éves korában.

Publikációk

  • Der Radio-Empfänger: eine gemeinverständliche Darstellung. 1929
  • Die Bedeutung des Piccardschen Höhenfluges. 1931
  • Über die elektrische Leitfähigkeit komprimierter Metalldämpfe. 1935
  • Die Erzeugung weitgehend homogener Magnetfelder durch Kreisströme.[6] 1934
  • Grundbegriffe der Kernphysik. 1958
  • Physik für Alle, Stuttgart (Kosmos, Frank'sche Verlagshandlung) 1950
  • Wenn selbst Atome einfrieren: Physik der tiefsten Temperaturen., Stuttgart (Kosmos) 1970
  • Atomenergie in Gegenwart und Zukunft. 1953
  • Kernphysikalische Messmethoden. 1960
  • Aufbruch ins Grenzenlose: vom Werden unserer physikalischen Erkenntnis. 1961
  • Gefährliche Strahlen: vom Atom und von radioaktiver Strahlung. 1957
  • Einführung in die Physik und Technik der Halbleiter. 1970
  • Strahlen, Wellen, Quanten: Festvortrag, gehalten bei der feierlichen Immatrikulation an der Universität Tübingen am 24. Nov. 1966. 1967
  • Vom Lichtstrahl zum Neutrino: eine moderne Strahlenphysik für alle. 1968
  • Korpuskularstrahlen in Forschung und Praxis
  • Methoden und Ergebnisse der Atomkernforschung. 1948
  • Die unheimliche Wachstumsformel, 1973, ISBN 9783471665398.
  • Forscher erschüttern die Welt : Das Drama des Atomkerns. 1956 (The Drama of the Atom)
  • mit Karl Röttel(wd): Forscher an den Wurzeln des Seins. 1981
  • Neue Physik – die Revolutionierung des physikalischen Weltbildes. 1975, ISBN 3-499-16898-7.
  • Die Physik in der Welt von morgen. 1975, ISBN 3430115175.

Magyarul megjelent

  • Mindenki ​fizikája (Physik für Alle) – Gondolat, Budapest, 1958 · Fordította: Svékus Olivér
  • Az ​atommag regénye (Forscher erschüttern die Welt das Drama des Atomkerns) – Gondolat, Budapest, 1960 · Fordította: Svékus Olivér
  • Út ​a határtalanba: Fizikai ismereteink kialakulásáról (Aufbruch ins Grenzenlose) – Gondolat, Budapest, 1964 · Fordította: Svékus Olivér

Jegyzetek

  1. ↑ Werner Braunbek - Munzinger Biographie. Munzinger.de. (Hozzáférés: 2012. október 26.) Werner Braunbek a Munzinger-Archiv(wd) német kiadó oldalán
  2. ↑ A Helmholtz-tekercs egy közel egyenletes mágneses térrel rendelkező terület létrehozására szolgáló eszköz, amelyet Hermann Ludwig von Helmholtz német fizikusról neveztek el. Két, azonos tengelyen elhelyezkedő elektromágnesből áll, amelyek azonos irányú, egyenlő elektromos áramot vezetnek. A mágneses mezők létrehozása mellett a Helmholtz-tekercseket tudományos készülékekben külső mágneses mezők, például a Föld mágneses mezejének megszüntetésére is használják.
  3. ↑ Az Earnshaw-tétel kimondja, hogy a ponttöltések (nem nulla elektromos töltéssel rendelkező pontszerű részecske) egy csoportját nem lehet stabil, stacionárius egyensúlyi konfigurációban tartani pusztán a töltések elektrosztatikus kölcsönhatása révén. Ezt először Samuel Earnshaw(wd) brit matematikus bizonyította 1842-ben. Általában mágneses mezőkre hivatkozva szokták idézni, de először elektrosztatikus mezőre alkalmazták. Az Earnshaw-tétel számos gyakori helyzetben tiltja a mágneses levitációt.
  4. ↑ Physik: Stabil in der Schwebe. Sigmaxi.org. (Hozzáférés: 2012. október 26.)
  5. ↑ (2006) „New concepts and new design of permanent maglev rotary artificial heart blood pumps”. Medical Engineering & Physics 28 (4), 383–388. o. DOI:10.1016/j.medengphy.2005.07.007. PMID 16183322. 
  6. ↑ Werner Braunbek: Die Erzeugung weitgehend homogener Magnetfelder durch Kreisströme. In: Zeitschrift für Physik. 88, 1934, S. 399–402, doi:10.1007/BF01343500.

További információk

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Werner Braunbek című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.