Siketen született,[3] ami a hétköznapi életben nem elenyésző probléma. A beszéd, mely az elsődleges kommunikációs eszköz az ember számára, összefügg a hallással. Édesapja Weisz Gábor, édesanyja Léránt Ágnes.
Hatéves korában szereztek tudomást róla, hogy van egy cochleáris implantáció nevezetű műtét, mely az utolsó megoldásnak tűnt, hogy hallhasson. Hétéves korában a szegedi klinikáncochleáris implantációs műtétet végeztek rajta, aminek segítségével hall ugyan, de a hallás utáni értelmezés nem tökéletes, ezért sok esetben tolmácsra van szüksége, és a nyilvánosság előtt fél beszélni.[4]
2018. augusztus 11-én összeházasodott Hajmásy Péter Pál kosárlabda-játékossal. 2020. július 16-án közösségi oldalán bejelentette, hogy válnak.
Munkássága
2010 decemberében, a Megasztár döntőjében Rúzsa MagdiGábriel című dalát kísérte jelnyelven.[3]
Csend Hangja néven egy nevelési-oktatási és esélyegyenlőségi programot kezdeményezett, amely köré a segíteni szándékozó emberek, civil szervezetek és cégek részvételével egy klaszter szerveződött.[3][5]
2011-ben a Szegedi SZEFO Zrt, Chance márkájának arca lett, és szerepelt a Jóban Rosszban című sorozatban.
2012-ben a Magyar Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági nagykövete ingyenes ételosztáson vesz rész majd, Haitire utaznak, a világ legszegényebb és egyik legkorruptabb országába,[5][6] illetve esélyegyenlőségi aktivistaként támogatta a fogyatékkal élő gyermekek számára megrendezett Danubius Mosoly Olimpiát.[7]
2013-ban a Danubius Szállodalánc Arca[8] mellette a Vodafone főállású angyalaként iskolákban tartott érzékenyítő előadásokat, segítette a Hallatlan alapítvány munkáját.[3]
2013-ban indult a Weisz Fanni szakkör is. Az a pécsi kezdeményezés, amelynek keretében jelelő szakkört szerveztek általános iskolások számára. Az ötletet Fanni adta, aki több pécsi iskolában is tartott rendhagyó osztályfőnöki órát, ahol arról beszélt a diákoknak, milyen a siket emberek világa és hogyan találhatják meg a közös nyelvet. Az előadásoknak akkora sikere volt, hogy több gyerek érdeklődését is felkeltette a jelnyelv iránt.[9]
2015-ben megjelent Hallatlan vakáció című regénye,[10] a Márka üdítő márkanagykövete lett és a 2015-ös Milánói Világkiállításon Magyarország Arca-ként képviselte hazánkat.[11]
2015-ben BMW, 2017-ben az Infiniti, 2018 -ban a Toyota, 2019-ben a Lexus márkanagykövet.
2018-2019-ben az Oriflame márkanagykövete.
Áder János köztársasági elnök újévi beszédeinek jeltolmácsa volt: 2013-ban,[7] 2014-ben,[3] 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben,[12] 2018-ban,[13] 2019-ben, 2020-ban,[14] 2021-ben, és 2022-ben.
a Blikk Év embere-választásán a 2010-es év civil hőse.
A szépségkirálynő című műsor közönségdíjasa (végül nem utazik ki a Miss Intercontinental 2011 szépségversenyre).[5]
2011 decemberében Pécs polgármestere, Páva Zsolt a pécsi kötődésű Vujity Tvrtko kezdeményezte felterjesztés alapján úgy döntött, hogy Weisz Fanninak adományozza a Pécs Város Arca címet.[5] A városháza tájékoztatása szerint az országszerte ismert pécsi modell az első olyan fogyatékkal élő, aki saját szülővárosát képviseli.
2013. június 19-én az Új Nemzedék Jövőjéért Program keretein belül, Navracsics TiborDr. Navracsics Tibor]] közigazgatási és igazságügyi miniszter fővédnökségével a siketek egyenlőségéért folytatott küzdelméért és példamutató munkásságáért inspiráció kategóriában kapott díjat.[15]