A gimnázium hat osztályát elvégezvén, 1858. szeptember 22-én a kegyesrendbe lépett. Tanulmányai és a tanári vizsgálat befejezése után 1862-től a tanári pályán működött. Ezen évben Meister családi nevét Váryra változtatta. Tanított 1863-ig Szegeden, Vácon, Pesten 1864-66-ban, Kecskeméten 1866-tól 1873-ig, Vácon 1873-tól 1892-ig; ez utóbbi helyen az újoncnövendékek mestere volt; az 1891-92. iskolai évben mint rendi kormányzó Nyitrára került.
Miután 1904-ben a Magyar Kegyestanítórend újból egyesült a rend többi részével (amelytől II. József intézkedése nyomán, 1781-ben szakadt el), őt küldték ki Rómába, hogy a rend egyetemes kormányzótanácsának tagjaként magyar és közép-európai ügyekkel foglalkozó kormánytanácsos (assisztens generális) legyen. A magyar és olasz piaristák szerzetesi fegyelme és életmódja közötti nagy különbségek miatt rendkívüli diplomáciai érzéket kívánó hivatalát 1912-ig látta el. Nyugalmazott tanárként a nyitrai rendházba költözött, és élete végéig ott élt, azután is, hogy a várost 1918-ban Csehszlovákiához csatolták.
Cikkei a Tanügyi Füzetekben (I. 1867. Tanuljunk-e görögül?), a Kecskeméti Lapokban (1873.. 7-9. sz. A szláv irodalom legrégibb emlékei), a Figyelőben (1876. Nemzetség és irodalom, 1877. Hazai irodalmunk klassikai elemei); az Uj Időkben (1876. A görögök szellemi utóélete); a Délibábban (1877. A bizánti műveltség szelleme, 1878. Három nagy költemény, műveltségtörténeti trilogia). a Magyar Koronában (1877. 88-102. sz. A Homeros-korabeli műveltség, 1878. 2-7. sz. A magyarság irodalmi fejlődése, 183-193. sz. A biblia és a klasszikusok).
