Veii, más néven Veius; olaszul: Veio, fontos ókorietruszk város volt Etruria déli határán, a mai Olaszországban, Rómától észak-északnyugatra. Jelenleg Isola Farnese városában, Róma községében található. Sok más, a Veii városállamhoz köthető helyszínnel együtt Formelloban található, közvetlenül az északi irányban. Nevét azokról a vízelvezető csatornákról kapta, amelyeket először Veii lakosai hoztak létre.
Veii az Etruszk Szövetség leggazdagabb városa volt. Több mint 300 évig felváltva háborúzott és szövetségben állt a Római Királysággal és a későbbi Római Köztársasággal. Végül a veii csata során Camillus római tábornok seregei Kr. e. 396-ban Veiit elfoglalták. Az egykori Veii helyszíne ma védett terület, a Lazio regionális hatósága által 1997-ben létrehozott Parco di Veio része.
A város jólétét a Tiberishez és a belső kereskedelmi úthoz való közelsége alapozta meg. Veii egykori lakói a közeli Görögországgal, valamint a Levant régióval kereskedtek. Számos görög kerámia cseréptöredéket találtak a helyszínen, a Kr. e. 8. századból. Noha a folyó gazdagságot hozott Veiinek, a Latin uralom miatt Rómával is versenyeztek.
A legnagyobb ma is látható emlékmű a Kr. e. 7. századból való Minerva-szentély, mely egy fontos út mentén helyezkedett el, közvetlenül a város előtt (a modern Portonaccióban). Kr. e. 7. század körül Veii lakosai isteneiket és az istennőiket a szabadban imádták. A korai "templomok" kis szentélyekből álltak, amelyeket lombozat vesz körül. Később, a város virágkorában fából és kőből építették templomaikat. Etruriában a szentély volt az egyik legrégebbi és legelismertebb a kiemelkedően pazar polikróm terrakotta dekorációi miatt, amelyek közül sok ma is látható a Villa Giuliában. E szentélyek közé tartozott a Kr. E. 510-es Apollo templom is (jelenleg Nemzeti Etruszk Múzeum).
Az egykori Veiiben az utóbbi években többek között lenyűgöző termálfürdőket, valamint az Augustus császár alatt épült fórumot tártak fel. A feltárt régészeti emlékek között számos gazdag tumulus és kamara sírok is szerepelnek. A leghíresebb a Grotta Campana, amelyet 1843-ban fedeztek fel, ez a legrégebbi ismert etruszk freskókkal rendelkező kamara sír. De találtak olyan hosszú alagutakat is, amelyek a város fennsíkja alá vezetnek, ez egyúttal megerősítheti Livyus beszámolóját a római győzelemről a Veii csatában.
Az etruszk erődítmények mind magaslatokra épültek, ezek közül a Veii sem volt kivétel. Az ARX-t vagy a fellegvárat a sziklák által a két patak összefolyásának szögében helyezték el, majdnem elválasztva a fő gerinctől egy vízgyűjtővel, amelyen keresztül egy út futott a római időszakban. A régészeti lelőhely helyét ma a Piazza d'ARmi ("Katonai tér") jelzi.
Művészetük
Ellentétben a Róma-szerte található, mindig ikonikus márványszobrokkal, Veii szobrai terrakottából készültek. A régiót körülvevő természetes anyagokra korlátozva a kerámia tárgyak és szobrok többsége a helyszín folyóinak környékén található agyagból készült. A legtöbb kerámiaedényt az etruszk közösségek mindennapi életének ábrázolásai díszítették. Sok fedetlen váza és tál ábrázolja a termést arató és állattenyésztő gazdálkodókat, valamint a tomboló tűzben dolgozó kovácsokat. A csatagyőzelmek, valamint más teljesítmények nagyon népszerű témák voltak a temetkezési kerámiáikon.
A településen belüli népesség vagyoni helyzetének virágzása a bronz használatának egyre elterjedtebbé válását hozta magával. Bár Veii lakosai először a fémet használták a szükséges tárgyakhoz, például lószerszámokhoz és fegyverekhez, az anyag hamarosan népszerűvé vált a személyes tárgyak, például a nagy, négyszögletes legyezők, ékszerek és tükrök készítésénél is.
Temetkezési szokásaik
A temetés és hamvasztás alkalmazása a település stabilitásának függvényében változott. Az első években többnyire a hamvasztás volt szokásban. A jólét növekedésével azonban az egyének többségben eltemették szeretteiket, hogy rendszeresen meglátogathassák őket. Ezt bizonyítják a régészek által feltárt i.e 9. századból származó temetkezési helyeket is. Ahogy a koporsós temetkezés egyre népszerűbbé vált, a szarkofágok is egyre bonyolultabbá váltak. A terrakotta használatával a helyi szobrászok tehetségüket felhasználva elkezdték díszíteni a koporsókat, így azokon részletes beszámolókat készítettek az elhunyt életéről, valamint a számukra legfontosabb istenségekről. A sírokat általában szentimentális tárgyakkal díszítették, valamint olyan tárgyakkal, amelyekről úgy gondolták, hogy szükségük lehetett a túlvilágon.
Háborús vagy gazdasági nehézségek idején nőtt a hamvasztás alkalmazása. Őseiktől eltérően azonban a veiiek úgy folytatták a temetkezés hagyományát, hogy szeretteik urnáit miniatűr sírokban tartották. A szarkofágokhoz hasonlóan az urnák is terrakottából készültek, és különböző, a halott számára fontos jeleneteket ábrázoltak. A tárgyakat még mindig a kis sírokban helyezték el; az elhelyezett tárgyak értéke azonban a pénzügyi válságok idején folyamatosan csökkent.
Etruszk nyelv
Annak ellenére, hogy több mint 10 000 etruszk nyelven írt írást fedeztek fel, a nyelvről ma nagyon kevés információ ismert. Sok történész és nyelvész úgy véli, hogy gyökerei a görög és a latin nyelv kombinációjából állnak, de sajátos etruszk hatások olyan látszólag megfejthetetlen kódot hoztak létre, amelyet a szakértőknek még meg kell fejteniük. Az etruszk írásmód változatos példáit tárták fel az egész ókori világban. Bár a nyelvészek egy maroknyi szót meg tudtak fejteni, a szövegek teljes terjedelme továbbra is rejtély marad. Egyes szakértők szerint a szövegek tartalmazhatják a válaszokat az etruszk civilizáció létrejöttével, származási országával, valamint a Veii csatában elszenvedett vereségükkel kapcsolatos kérdésekre. Anélkül, hogy teljesen megértenék az ókori írásokat, a régészek kénytelenek a civilizációról a római értelmezés segítségét hívni. Az első kézből származó beszámolók hiánya az etruszk kultúráról és eseményekről szóló igazságot nyitva hagyja a személyes vélemény számára.
Történelem
Korai történelem
A területen való megtelepedésük legkorábbi bizonyítéka a demográfiai elemzések alapján, beleértve a temetőkét is, az időszámításunk előtti 10. századból, a késő bronzkorból származik. A kis települések a fennsíknál szélesebb területen helyezkedtek el, és a veii fennsík lakossága a becslések szerint stabilan körülbelül 1000 fő lehetett. Az i.e 9. században, a kora vaskorban (villanovi kultúra) a leletek a fennsíkon találhatók, de úgy tűnik, hogy független településekhez kötődtek, mindegyik saját temetővel rendelkezett. A terület megszállása a Kr. e. 8. (Villanovan fennmaradó része) és 7. (tájékozódási periódus) században fokozatosan felerősödött a települések agglomerációja révén, mivel a várostömbök egy vízciszternát tartalmazó központi tér köré rendezett rácsmintáival a hely városi megjelenést öltött. Ezek a bizonyítékok arra utalnak, hogy Veii városát a Kr. e. 7. században egy feltehetően etruszk lakosság formálta klasszikus formájúvá, aki először a Kr. e. 10. században telepedett itt le. A település korai éveiben sok ház épült gömbfából, nádtetővel egy sekély árok fölé.
Veii korai lakossága egyazon családon belül a koporsós temetést és hamvasztást is alkalmazta. Az arány a Kr. e. 9. században 50% volt, miután korábban túlsúlyban volt a hamvasztás (90%). A 8. században az eltemetés 70%-ra emelkedett, ami Latium hatásának tudható be, ahol az eltemetés (inhumáció) a Kr. e. 9. században uralkodott. A Kr. e. 9. és 8. században a népsűrűség és a síremlékek növekedtek: egyre több és gazdagabb lett az ember, és a vagyoni egyenlőtlenség is: egy gazdagabb osztály felemelkedése.
Az i. e. 7. századig Veii erőforrásainak és javainak többsége feltehetően saját erőforrásoktól függött. Sok kézműves talált munkát a textiliparban, és ruhák és takarók elkészítésénél bonyolult gyapjúmintákat alkalmazott. Önellátásuk további alátámasztását számos fonaltekercs és szövőszék-nehezék előkerülte bizonyítja a területen. Veii lakosai feltehetően az i. e. 8. században a fazekaskorongot és az írást is Görögországból hozták be.
Konfliktus Rómával
Veii dokumentált története, mint minden olasz városé a korai századokban, ritka és megbízhatatlan.
Livius szerint (írása 700 évvel később) a Fidenates és a Veientes vereséget szenvedett a Rómával vívott háborúban Róma mitikus első királya, Romulus uralkodása idején, az i. e. 8. században.
Plutarkhosz (még később, az i. sz. 1-ben írt) ezt írta róluk:
"Az elsők (a Romulusszal szemben állók) a Veientesek voltak, egy toszkániai nép (a hely jelenleg Lazióban van), akik nagy birtokokkal rendelkeztek, és egy tágas városban laktak; megragadták az alkalmat a háború megindítására azzal, hogy Fidenae-t magukénak vallották..."
Állítólag Fidenae és Veii az i. e. 7. században, Róma harmadik királya, Tullus Hostilius uralkodása alatt Rómától ismét vereséget szenvedett.
A Kr. e. 6. században Róma hatodik királya, Servius Tullius harcolt Veii (egy korábbi fegyverszünet lejárta után) és az etruszkok ellen. Állítólag vitézséget tanúsított a hadjáratban, és megverte az ellenség nagy seregét. A háború segített megerősíteni pozícióját Rómában.
Kr. e. 509-ben, a római monarchia megdöntése után Tarquinius Superbus családja száműzetésbe vonult az etruriai Caerébe. Tarquin igyekezett visszaszerezni a trónt, eleinte tarquini összeesküvéssel, majd ha ez nem sikerült, fegyverrel. Meggyőzte Tarquinii és Veii városait, hogy támogassák őt, és a Silva Arsia-i csatában Róma ellen vezette seregeiket. A római hadsereg győzött, és Livius feljegyzi, hogy bár Tarquinii erői jól harcoltak a jobb szárnyon, eleinte visszaszorították a római balszárnyat, a bal szárnyon lévő Veientes megingott és elmenekült a csatából. A csata elvesztése után Veii csapatai hazatértek. Livius azt írja, hogy később, i. e. 509-ben Publius Valerius Publicola konzul visszatért, hogy harcoljon a Veientes ellen.
Az i. e. 5. században a Fabianok, egy arisztokrata római család egy etruszk városba költözött Fidenae mellett. A közösség vagyonának hirtelen növekedése miatt sok etruszk polgár a gazdaság közelgő bukása miatt kezdett aggódni. Hamarosan mindkét oldalon harcok törtek ki, ami végül háborúhoz vezetett. A kezdeti konfliktusokat követő eseménysort széles körben legendaként tartják számon; Azt mondják, hogy a Veiian harcosok 300 Fabiit gyilkoltak meg, és egy kivételével mindenki meghalt.
Veii leghíresebb királya Lars Tolumnus volt, kinek családja a veienti arisztokrácia része volt, és aki háborút szított Rómával.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Veii című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
"Parco di Veio". Nature, History and Archaeology in the Heart of Rome. Retrieved 14 January 2012.
Bernardinetti, Alessandra; Santis, Anna de; Drago, Luciana (1997). "Burials as Evidence for Proto-Urban Development in Southern Etruria: the Case of Veii". In Andersen, Helle Damgaard (ed.). Urbanization in the Mediterranean in the 9th to 6th centuries BC (illustrated ed.). Copenhagen: Museum Tusculanum Press. pp. 317–342. ISBN 978-87-7289-412-6.
Torelli, Mario (2000). "The Etruscan City-State". In Hansen, Mogens Herman (ed.). A comparative study of thirty city-state cultures. Copenhagen: Kongelige Danske Videnskabernes Selskab. p. 195. ISBN 978-87-7876-177-4.
C. J. Smith, The Roman Clan: The Gens from Ancient Ideology to Modern Anthropology, Cambridge University Press, ISBN 978-0-521-85692-8, pp. 161 ff
Chisholm, Hugh, ed. (1911). "Veii" . Encyclopædia Britannica. Vol. 27 (11th ed.). Cambridge University Press. p. 969.
Boatwright, Mary (2006). A Brief History of the Romans. Oxford University Press.
William Smith, ed. (2009) [1875]. "Ager". A Dictionary of Greek and Roman Antiquities. London, Chicago: John Murray, University of Chicago.
Rich, John; Andrew Wallace-Hadrill (1992). City and country in the ancient world (reprint, illustrated ed.). Routledge. p. 198. ISBN 978-0-415-08223-5.
Kahane, Anne; Threipland, Leslie Murray; Ward-Perkins, John Bryan (1968). The Ager Veientanus, North and East of Rome. the British School at Rome.
"Veio Regional Natural Park". Parks and Protected Areas in the Lazio Region. agrinet. Archived from the original on 1 July 2002. Retrieved 15 June 2009.