A SzékesfehérváriVasvári Pál Gimnázium a vasútállomás szomszédságában működő közoktatási intézmény. Jellegét tekintve az 1850-es évektől kezdve leánynevelő iskola volt, az 1960-as évektől kezdve gimnáziumi formájában működik. 2008-ban ünnepelte 50 éves fennállását, ami alkalmából az iskola volt szakjai elevenedtek meg, úgy mint testnevelés, ének, humán, francia, olasz szak.
Az iskola tanulmányi eredménye az országos átlag feletti. Tanulóik évről évre sikerrel felvételiznek Magyarország egyetemeire, főiskoláira.
Az alapító szándéka először egy bölcsészeti főiskola létrehozása volt, de miután a ciszterci rend apátja vezetésével létrejött a 8 osztályú gimnázium, az alapító a város vezetésével együtt úgy határozott, hogy egy római katolikus nőneveldét hoz létre.
Az intézet céljára a prépost saját lakóházát és 30.000 pengőjét hagyta. A város közgyűlése 6272 pengőt szavazott meg a ház átalakítására, valamint évi segélyül 440 pengőt. Így az alapítvány és a város együtt létesítette és tartotta fenn az iskolát 1948-ig, az államosításig. Az intézet többszöri bővítéssel 1864. október 9-től1953 nyaráig a Szent István téri épületben működött. Utána költözött a vasútállomás melletti épületbe, ami 1937-ben épült.
Az iskola tehát a fentiek szerint 1864 októberétől kezdett el működni elemi iskolaként. Több mint száz diák járt ide már az első évben. Ekkor 6 nővér látta el a tanítói feladatokat az intézményben.
2011 márciusában a 4 napos ünnep alatt betörtek a Vasvári Gimnáziumba. A betörők mindent elvittek, ami a kezük ügyébe került. A betörést az iskola egyik dolgozója fedezte fel március 16-án, szerdán. A betörés miatt szerdán az iskola diákjainak haza kellett menniük, miután az iskolába érkeztek.[3]