Valter Ferenc (Budapest, 1961–) magyar operaénekes (basszus).
Életpályája
Ének-zenei tanulmányait magánúton végezte. Énektanárai Bikfalvy Júlia, Czakó Mária, Komlóssy Erzsébet és Nádor Magda voltak. Ausztriában Geszty Sylvia, Olaszországban Ugo Benelli és Nikola Gjuzelev mesterkurzusain vett részt. 1984-87-ig a Honvéd Művészegyüttes Férfikarában énekelt, majd a Budapesti Kamaraoperában kapott feladatokat. 1993-ban az I. Budapesti Nemzetközi Énekversenyen első helyezést ért el Mozart: A varázsfuvola c. opera Sarastro szerepében. Még ebben az évben ezzel a szereppel debütált a Magyar Állami Operaház színpadán, ahol azóta közel negyven szerepet énekelt. 2009-ben megalapította a Göncölszekér Zenés Vándorszínházat (újabb nevén Szent Mihály Szekere Vándorszínház), amely ismeretterjesztő, népművelő és opera népszerűsítő előadásokat tart.[1] 2014-ben az Opera Nagykövete lett.
Díjai, elismerései
Főbb fellépései
Operaházi feladatain kívül fellépett többek közt Bach János passiójában, Liszt Szent Erzsébet legendájában, H. Schütz Máté passiójában, Honegger Jeanne d'Arc a máglyán c. oratóriumában, Mosonyi Mihály C-dúr miséjében valamint Erkel Ferenc: István király, Sztravinszkij: A csalogány, és Lendvay Kamilló: A tisztességtudó utcalány című operáiban.
Főbb szerepei
Jegyzetek
Források