Leginkább a SCUM Manifesto miatt ismert, illetve amiatt, hogy 1968-ban megpróbálta megölni Andy Warholt.
Megkérte Warholt, hogy legyen az Up Your Ass című színdarabjának producere, de Warhol azt állította, hogy elvesztette a forgatókönyvet, így felfogadta őt, hogy szerepeljen az I, a Man című filmjében. Ebben az időben Maurice Girodias szerződést ajánlott Solanas-nak, amit ő úgy értelmezett, hogy Warhol és Girodias összefogtak, hogy ellopják a készülő írásait.
1968. január 3-án meglőtte Warholt és Mario Amaya műkritikust, és Fred Hughes-t, Warhol menedzserét is megpróbálta meglőni. Solanas ezt követően feladta magát a rendőrségen. Bűnösnek vallotta magát, és három év börtönbüntetésre ítélték. Paranoiás skizofréniával is diagnosztizálták, így elmegyógyintézetbe is került. 1988-ban hunyt el San Franciscóban.
Élete
1936-ban született a New Jersey állambeli Ventnor City-ben, Louis Solanas és Dorothy Marie Biondo gyermekeként.[6][7][8][9] Apja kocsmáros volt, míg anyja egy fogorvos asszisztenseként dolgozott.[8][10] Volt egy nővére, Judith Arlene Solanas Martinez.[11] Apja Montrealban született, míg anyja olasz-amerikai származású volt.[10]
Gyerekkorában apja gyakran bántalmazta.[12] Fiatalkorában szülei elváltak, anyja nem sokkal később újra megházasodott.[13] Solanas nem kedvelte a mostohaapját és anyja ellen kezdett lázadni. Gyerekkorában különféle sértéseket írt a gyerekeknek, amelyeket egymásra mondhatnak. Ezért egy centet kapott. A középiskolában megvert egy fiút, mert az zavart egy fiatal lányt, és egy apácát is megütött.[8] Solanast lázadó viselkedése miatt anyja 1949-ben elküldte, hogy nagyszüleivel éljen. Elmondta, hogy nagyapja egy erőszakos alkoholista volt, aki gyakran verte őt. 15 éves korában elhagyta az otthont és hajléktalan lett.[14] 1953-ban fiúnak adott életet. A fiú apja egy tengerész volt.[15][a][16] A David névre keresztelt gyereket elvették Solanas-tól, és soha többet nem látta.[17][18][19][b][8]
Ennek ellenére időben érettségizett a középiskolából, és pszichológiából diplomázott a Marylandi Egyetemen, ahol a Psi Chi testvériség tagja volt.[20][21] Az egyetemen egy betelefonálós rádióműsort vezetett, ahol tanácsokat adott a férfiakkal való harcra.[12]
Leszbikus volt, és nyíltan vállalta is.[22]
A Minnesotai Egyetem kutató laboratóriumában dolgozott,[23] majd kilépett és a Kaliforniai Egyetemen folytatta tanulmányait. Ebben az időben írta meg a SCUM Manifestót.[18]
Halála
1988. április 25-én hunyt el a San Franciscói Bristol Hotelban, tüdőgyulladás következtében. 52 éves volt.[24] Anyja elégette az összes tulajdonát.[17]
↑Solanas's cousin claimed the man was a sailor, and that Solanas may have also given birth to a second child before leaving home.
↑Lord stated that Solanas and her son lived with "a middle-class military couple outside of Washington, D.C." before she went to the University of Maryland. This couple might have paid for her college tuition, according to Lord.
↑Egyesek szerint a Solanis betűzés a helyes változat, halálozási okmányain Solanas néven szerepel
↑State of California. California Death Index, 1940–1997. Sacramento, CA: State of California Department of Health Services, Center for Health Statistics.