A VadrózsaAndai ErnőVadvirág című énekes vígjátéka alapján 1938-ban készült, 1939. március 9-én bemutatott fekete-fehér magyar filmvígjáték. Rendezte Balogh Béla, társrendező Pásztor Béla.
Eisemann Mihály és Andai Ernő Vadvirág című operettjének filmváltozata. A film kópiája hiányosan maradt fenn.[1]
Cselekménye
Sziráky Éva Péterpusztán él nagyapjával, aki Éva apjával, a pesti ügyvéddel haragot tart. Amikor akarata ellenére a nagyapa férjhez próbálja adni, Éva Pestre szökik apjához, ahol apai nagyanyja fogadja.
Sziráky ügyvéd szerelmét két nő igyekszik elnyerni. Az egyik a titkárnője, Mária, de az ügyvéd nem bízik benne, ezért az önérzetében sértett lány azt hazudja, hogy van már szerelme: Ámon János orvos, Sziráky barátja. A másik nő Sziráky egyik ügyfele, a válófélben lévő Tertayné, korábban szubrett. Sziráky félve gondol arra, hogy Tertayné a válás után majd hozzá szeretne férjhez menni.
Éva szövetkezik a nagymamával és Máriával Tertayné ellen, közben megismerkedett Ámon Jánossal, és az orvos megtetszett neki. A Sziráky születésnapján rendezett estélyen Tertaynét Éva nevetségessé teszi, ezért apja vissza akarja küldeni falura. A nagyapja utánajött Pestre és elviszi a Hungária Szállodába. Éva igyekszik elérni, hogy Ámon doktor megkérje a kezét, de ez egyelőre nem sikerül, és Éva visszamegy Péterpusztára. Végül minden tisztázódik. Sziráky és Mária eljegyzik egymást, Ámon János pedig megkéri Szirákytól a lánya kezét és Péterpusztára érkezik, hogy feleségül vegye Évát.