A Magyar Acélárugyár munkása volt, majd munkaszolgálatos. 1944-ben deportálták. 1945 és 1946 között az MKP tagja, rendőrtiszt. 1946-ban kizárták a pártból. 1950 és 1953 között a Népművelési Híradó, majd 1954-ig a Népművelés főszerkesztője. 1954-ben kizárták az MDP-ból. 1956-ban az Országos Széchényi Könyvtár Nemzeti Bizottságának tagja. 1956 októberében Obersovszky Gyulával az Igazság című lapot szerkesztette. 1957-ben kizárták a Magyar Újságírók Szövetségéből, fizikai munkás lett. Később is tudatosan vállalta 1956 eszméit, az önigazgató és művelt társadalom eszméjére alapozta az alfák, a helyi társadalom művelődési folyamatainak integrált egységét helyreállító társadalmi-intézményi utópia, az ÁMK koncepcióját. Ezt a célt szolgálta „száműzött” könyvtárosként, középiskolai tanárként 1962 és 1973 között az Óbudai Árpád Gimnáziumban, ahol 1962-től először csak technika órákat, majd történelmet tanított. 1973-tól a Népművelési Intézet Művelődési Otthon Osztályának, majd az 1976-tól 1979-ig az Oktatási Osztályának vezetője volt. Az elsőnek említett osztályon igényesen és részletesen kidolgozta – Kovács Sándorral és Varga Tamással közösen – „A művelődési otthoni tevékenység távlati koncepcióját” az 1976 és 1990 közötti időszakra, azaz 15 évre előre. Fő vonalakban ebben a tervben foglaltak megvalósítására alakult meg az akkori három intézménytípus minden földrajzi területet reprezentáló kísérleti csapata, mintegy 25-30 „kiemelt” művelődési központ, ugyanennyi művelődési ház és ugyanennyi klubkönyvtár vezetőjéből. Ezt követően az Országos Pedagógiai Intézet középvezetője volt. 1990 és 1995 között a fővárosi III. kerületi Polgármesteri Hivatal ügyosztályvezetője.
1989-ben rehabilitálta csak hivatalosan a magyar újságírás. Aranytoll díjas újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja. Élete legfontosabb tisztsége 1989-től a Nagy Imre Társaság ügyvezető elnöki posztja volt, továbbá a Nagy Imre emlékház igazgatója is volt. 1991-től az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézetének az igazgatója. 1995 óta az ELTE Szociológiai Intézetben egyetemi tanár. A Magyar Újságírók Szövetsége Etikai Bizottságának elnöke.[1][2]
Legfontosabb publikációi
Alfa születik. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980
Gyengeség: (regény) Budapest, Párizs. Irodalmi Újság. Könyv. Petőfi Irodalmi Múzeum. 1990
Nagy Imre: Viharos emberöltő. Szerkesztette: Vészi János. Szántó László utószavával és a jegyzeteivel. Nagy Imre Alapítvány. Budapest, 2002
Ki kicsoda a hírközlésben? Szerk. Bodrits István és Viczián János. Szekszárd, Babits, 1994. 487 o. (A századvég magyarsága 2. A Révai új nagylexikona segédkönyvei I. sorozat.)
Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990. 667.
Hermann Péter. (főszerkesztő): Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda 1998, Budapest, Biográf, 1997. 1114.
Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999. XXXII, 1820 o. 2 db
