Vékonyréteg

Vékonyréteg bevonat, mellyel az egyszerű üveglap reflexiói (balra) interferencia segítségével lecsökkenthetők (jobbra). Ezt nevezzük optikai antireflexiós rétegnek.

A fizikában és kémiában vékonyrétegnek nevezik az anyag kis vastagságú tartományait, melyek az atomi méretektől a néhány mikrométerig terjedő méretűek. Leggyakoribb alkalmazásaik az optikai bevonatok és a félvezetőiparban alkalmazott elektromos vékonyrétegek.

Közismert, hétköznapokban is gyakori alkalmazásuk a tükör, mely egy üveg hordozóból és a rá felvitt fém (gyakran ezüst) vékonyrétegből áll. Igen vékony bevonattal féligáteresztő tükör is készíthető.

A vékonyrétegek fizikai jellemzése a szilárdtestfizika, ezen belül a felületfizika tárgykörébe tartozik. Egyes vékonyrétegek (főleg melyek vastagsága közel esik az atomi méretekhez) bizonyos alkalmazások esetén kvázi kétdimenziós szerkezetként viselkednek, melyet kvantumbezárási effektusok okoznak.

Előállítása

Vékonyréteg-leválasztásnak[m 1] azt a folyamatot nevezik, amikor fizikai vagy kémiai reakció segítségével egy anyag (hordozó) felületén, mikro- vagy nanotechnológiai eljárással vékonyréteg épülését idézik elő. A réteg épülése tipikusan néhányszor tíz-száz nanométeres mérettartományon kontrollálható, de például molekulasugaras epitaxiával atomi rétegek is leválaszthatók.

A rétegleválasztási eljárások két alapvető kategóriába sorolhatók. A vékonyréteg létrejöttét meghatározó folyamat szerint megkülönböztetnek kémiai és fizikai elvű rétegleválasztásokat.[1]

Rétegnövekedési módok

Frankvan-der-Merwe folyamat

A rétegek növekedését megszabják a felületi energiaviszonyok, azaz hogy a hordozó felülete és a kapcsolódó új atomok (adatom) között milyen a kölcsönhatás, illetve miként hatnak kölcsön egymással a leválasztott réteg atomjai. Eszerint három jellemző alapesetet különböztetnek meg:[2]

StranskiKrastanow folyamat
VolmerWeber folyamat
  • Frank–van der Merwe-folyamat,[3][4][5] azaz rétegenkénti növekedés. Ebben az esetben az adatom-felület kölcsönhatás és az adatom-adatom kölcsönhatás kiegyensúlyozza egymást. Szükséges hozzá a rácsilleszkedés, melyen ideális rétegnövekedés lehetséges.
  • Stranski–Krastanov-folyamat,[6] azaz összenövő szigetekben növekedés. Ez akkor jellemző növekedési mód, ha az adatom-felület kölcsönhatások dominálnak.
  • Volmer–Weber-folyamat,[7] azaz izolált szigetek növekedése. Ekkor a réteg atomjai közötti kölcsönhatások dominálnak, így az atomok "cseppekbe", "szigetekbe" rendeződnek.

Epitaxia

Egy anyag egy rétegének a ránövése egy másik anyag egyetlen kristályára úgy, hogy a kristályszerkezet a rétegben azonos a szubsztrátéval. Félvezető eszközök készítésénél alkalmazzák.[8]

Alkalmazások

Források

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Thin film című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Megjegyzések

  1. A magyar rétegleválasztás szakkifejezés gyakran félreértésre ad okot: a leválasztás itt a mintadarab felületére történik, azaz a réteg épülésével jár, nem pedig onnan egy réteg eltávolításával.

Hivatkozások

  1. Functional Polymer Films Eds.
  2. Grabow, M. H., & Gilmer, G. H. (1988). Thin film growth modes, wetting and cluster nucleation. Surface science, 194(3), 333-346.
  3. Frank, F. C. (1949. december 16.). „One-Dimensional Dislocations. I. Static Theory”. Proceedings of the Royal Society of London. Series A, Mathematical and Physical Sciences 198 (1053), 205–216. o. DOI:10.1098/rspa.1949.0095. JSTOR 98165. 
  4. Frank, F. C. (1949. december 16.). „One-Dimensional Dislocations. II. Misfitting Monolayers and Oriented Overgrowth”. Proceedings of the Royal Society of London. Series A, Mathematical and Physical Sciences 198 (1053), 216–225. o. DOI:10.1098/rspa.1949.0096. JSTOR 98166. 
  5. Frank, F. C. (1949. december 16.). „One-Dimensional Dislocations. III. Influence of the Second Harmonic Term in the Potential Representation, on the Properties of the Model”. Proceedings of the Royal Society of London. Series A, Mathematical and Physical Sciences 200 (1060), 125–134. o. DOI:10.1098/rspa.1949.0163. JSTOR 98394. 
  6. Stranski, I. N. (1938. december 16.). „Zur Theorie der orientierten Ausscheidung von Ionenkristallen aufeinander”. Sitzungsber. Akad. Wiss. Wien. Math.-Naturwiss. 146, 797–810.. o. 
  7. Volmer, M. (1926. december 16.). „Keimbildung in übersättigten Gebilden”. Z. Phys. Chem 119, 277–301. o. 
  8. Kémiai kislexikon, Typotex, 2007, epitaxia

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Esempio di Fenomeno Phi: una successione di immagini dà l'illusione che la pallina si stia muovendo. Fenomeno Phi è il nome dato all'ipotesi di spiegazione della percezione illusoria descritta da Max Wertheimer nel suo Experimentellen Studien über das Sehen von Bewegung (Studi sperimentali sulla percezione del movimento,1912)[1], dove un'incorporea percezione del movimento è prodotta da una successione di immagini statiche. Indice 1 L'esperimento 2 Applicazioni 3 Note 4 Voci corre...

 

 

Jaqueline Vargas é uma autora de telenovelas brasileiras, conhecida por seu trabalho na bem-sucedida Floribella.[1][2][3] Também foi responsável pela adaptação da série israelense Be tipul - Sessão de Terapia para o Brasil. A série originalmente com duas temporadas, teve uma terceira temporada original criada pela autora. Trabalhou no SBT em 2009, na qual foi co-autora da novela Vende-se um Véu de Noiva. Em 2015 foi co-autora da décima quinta temporada de Malhação, Malhação: Mú...

 

 

Jack Markell Gubernur Delaware ke-73Masa jabatan20 Januari 2009 – 17 Januari 2017WakilMatthew Denn PendahuluRuth Ann MinnerPenggantiJohn CarneyKetua National Governors AssociationMasa jabatan15 Juli 2012 – 4 Agustus 2013WakilMary Fallin PendahuluDave HeinemanPenggantiMary FallinBendahara DelawareMasa jabatan16 Januari 1999 – 20 Januari 2009GubernurTom CarperRuth Ann Minner PendahuluJanet RzewnickiPenggantiVelda Jones-Potter Informasi pribadiLahirJack Alan Mark...

Bidens Bidens alba Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae Upakerajaan: Trachaeophyta Divisi: Magnoliophyta Kelas: Magnoliopsida Subkelas: Asteridae Ordo: Asterales Famili: Asteraceae Subfamili: Asteroideae Tribus: Coreopsideae Genus: BidensL.[1] Spesies Lihat teks Sinonim[2] Ceratocephalus Cass. Campylotheca Cass. Microlecane Sch.Bip. ex Benth. & Hook.f. Diatonta Walp. Microlecana Sch.Bip. Delucia DC. Bidens sect. Eubidens Boerl. Dolichotheca Cass. Forbicina Ség. Edwarsia ...

 

 

العلاقات السنغافورية المدغشقرية سنغافورة مدغشقر   سنغافورة   مدغشقر تعديل مصدري - تعديل   العلاقات السنغافورية المدغشقرية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين سنغافورة ومدغشقر.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتين:...

 

 

Pusat Penerbangan TNI Angkatan DaratLambang PenerbadDibentuk14 November 1959 (1959-11-14)Sejak 64 tahun, 4 bulan yang lalu.Negara IndonesiaAliansi Tentara Nasional IndonesiaCabang TNI Angkatan DaratTipe unitPenerbangan Angkatan DaratMarkasPangkalan Udara Pondok Cabe, Tangerang Selatan, BantenMotoWira Amur(Sanskrit, lit: Prajurit Terbang)Baret MERAH MARUN HimneMars PenerbadPlayⓘSitus webpuspenerbad-tniad.mil.idTokohKomandan Mayor Jenderal TNIArief Jaka Tandang G...

La Aparecida BenderaLambang kebesaranLa AparecidaLokasi di SpanyolKoordinat: 38°04′52″N 1°00′32″W / 38.081°N 1.009°W / 38.081; -1.009Koordinat: 38°04′52″N 1°00′32″W / 38.081°N 1.009°W / 38.081; -1.009NegaraSpanyolProvinsiAlicanteMunisipalitasOrihuelaKetinggian31 m (102 ft) La Aparecida adalah desa yang terletak di Provinsi Alicante, Spanyol. Desa ini merupakan bagian dari munisipalitas Orihuela. Templat:Valencia...

 

 

Electoral Princess of Hanover Sophia Dorothea of CelleElectoral Princess of HanoverDuchess of AhldenPortrait from the 1690s. Currently displayed at the Residence Museum (Residenzmuseum) in Celle Castle.Born(1666-09-15)15 September 1666Celle Castle, Celle, Principality of LüneburgDied13 November 1726(1726-11-13) (aged 60)Ahlden, GermanyBurialMay 1727Stadtkirche, CelleSpouse George Louis, Electoral Prince of Hanover (later George I) ​ ​(m. 1682; div. ...

 

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

国民阵线Barisan NasionalNational Frontباريسن ناسيونلபாரிசான் நேசனல்国民阵线标志简称国阵,BN主席阿末扎希总秘书赞比里署理主席莫哈末哈山总财政希山慕丁副主席魏家祥维纳斯瓦兰佐瑟古律创始人阿都拉萨成立1973年1月1日 (1973-01-01)[1]设立1974年7月1日 (1974-07-01)前身 联盟总部 马来西亚  吉隆坡 50480 秋傑区敦依斯迈路太子世贸中心(英�...

 

 

German flutist, composer and flute maker (1697–1773) Quantz redirects here. For other uses, see Quantz (disambiguation). Johann Joachim QuantzPortrait by Johann Friedrich Gerhard, 1735Born30 January 1697Scheden, GermanyDied12 July 1773(1773-07-12) (aged 76)Potsdam, GermanyOccupationscomposerflutistflute makerWorksList of compositionsSignature Johann Joachim Quantz (German: [kvants]; 30 January 1697 – 12 July 1773) was a German composer, flutist and flute maker of the late Bar...

 

 

World War I military operation Vardar offensivePart of the Macedonian front and Balkans Theatre of World War IA Bulgarian telephone station at Lake Doiran, March 1917Date15–29 September 1918LocationVardar Macedonia (present day North Macedonia)Result Decisive Entente victory Armistice of SalonicaBelligerents  Bulgaria  Germany  Serbia  France  United Kingdom  Greece  Italy Commanders and leaders Friedrich von Scholtz Kuno von Steuben Georgi Todorov Hristo ...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) Parts of this article (those related to data) need to be updated. The reason given is: Data is old and no longer representative. Please help update this article to reflect recent events or newly available information. (June 2022) This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary...

 

 

Rural municipality in Saskatchewan, Canada Rural municipality in Saskatchewan, CanadaNorth Qu'Appelle No. 187Rural municipalityRural Municipality of North Qu'Appelle No. 187Sacred Heart Church in LebretLocation of the RM of North Qu'Appelle No. 187 in SaskatchewanCoordinates: 50°46′23″N 103°52′08″W / 50.773°N 103.869°W / 50.773; -103.869[1]CountryCanadaProvinceSaskatchewanCensus division6SARM division1Formed[2]December 12, 1910Government[...

 

 

2002 single by Mack 10 featuring Ice Cube, WC & Butch CassidyConnected for LifeSingle by Mack 10 featuring Ice Cube, WC & Butch Cassidyfrom the album Bang or Ball and xXx (soundtrack) ReleasedMay 28, 2002 (2002-05-28)Recorded2001GenreGangsta rapWest Coast hip hopG-funkLength4:23LabelCash MoneyUniversalSongwriter(s)WCIce CubeMack 10Mannie FreshProducer(s)Mannie FreshMack 10 singles chronology Hate In Yo Eyes (2001) Connected for Life (2002) Lights Out (2003) Ice Cube...

حسن أبو لبدة مناصب معلومات شخصية اسم الولادة حسن إبراهيم حسن أبو لبدة  الميلاد 8 نوفمبر 1954 (70 سنة)  عرابة  مواطنة دولة فلسطين  الحياة العملية المدرسة الأم جامعة بيرزيت (التخصص:رياضيات) (الشهادة:بكالوريوس) (–1979)جامعة ستانفورد (التخصص:إحصاء رياضي) (الشهادة:ماجستير) (–...

 

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (نوفمبر 2021) قاعة الحفلات الموسيقية (كوبنهاغن)معلومات عامةنوع المبنى مبنى concert hall (en) المكان DR Byen (en) المنطقة الإدارية بلدية كوبنهاغن البلد  الدنمارك المالك راديو الدن�...

 

 

Questa voce sull'argomento calciatori italiani è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Natale ErbinoviNazionalità Italia Calcio RuoloPortiere Termine carriera1948 CarrieraSquadre di club1 1934-1936 Pro Patria7 (-9)1936-1937 Legnano30 (-42)1937-1942 Siena107 (-100)1942-1943 Prato? (-?)1944-1945 Prato10 (-?)1946-1948 Siena37 (-37) 1 I due numeri indicano le pre...

Albanian communist resistance organization during World War II National Anti-Fascist Liberation MovementLëvizja Antifashiste Nacionale ÇlirimtareLeadersEnver HoxhaDates of operation1942–1945AllegianceCommunist Party of AlbaniaHeadquartersPezëActive regionsAxis-occupied AlbaniaIdeologyCommunismMarxism–LeninismAnti-fascismRepublicanismAlbanian nationalismSizeOver 40,000[1]Allies Yugoslav Partisans Balli Kombëtar (1942–1943) EAM Soviet Union United KingdomOpponen...

 

 

Part of a series onGreen anarchism Schools of thought Anarcho-primitivism Deep ecology Green syndicalism Social ecology Total liberation Theory and practice Animal rights Anti-authoritarianism Anti-capitalism Anti-consumerism Bioregionalism Decentralization Degrowth Deindustrialization Direct action Ecocentrism Environmental protection Municipalism Naturalism Neo-Luddism Neo-Malthusianism Primitive communism Radical environmentalism Return to nature Rewilding Simple living Unity in diversity...