Tőri Csaba 2011-ben végzett a ZeneakadémiánErdei Péter növendékeként, a diploma után részt vett a Moltopera Társulat megalakításában. Első kórusát 2008-ban alapította, jelenleg a Budapesti Akadémiai Kórustársaság karigazgatója, a Vox Insana Kamarakórus és Medicantare Leánykar karnagya. Sokáig rendszeres résztvevője volt a Koncert az iskolában programsorozatnak, amelynek során budapesti iskolákban szervezett és adott ismeretterjesztő koncerteket fiataloknak. Diplomahangversenye 230 résztvevőt mozgatott meg, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Zeneakadémia egyesített kórusai előtt vezényelhette Brahms nagyszabású művét, a Német requiemet. Érdekesség, hogy ezen koncert szólistája Ágoston László volt, a Moltopera társulatigazgatója, mivel énekesként saját társulatában csak ritkán szerepel.