A The Real Thing című dal a brit énekes-dalszerző Lisa Stansfield 2. kimásolt kislemeze az azonos címet viselő 4. stúdióalbumról. A dal 1997. március 10-én jelent meg Európában, Ausztráliában, és Japánban a People Hold On (The Bootleg Mixes) után.[1]
A The Real Thing című dal összefoglalja azt, amilyen vagyok, és ez az, amit az emberek elvárnak tőlem, mely visszatér az első album dalainak stílusához, mely jól táncolható.
“
”
Stansfield beszélget a Music & Media riporterével a dalról.
A Stansfield és Ian Devaney által írt, és Devaney valamint Peter Mokran által készített dal pozitív visszajelzéseket kapott a zenekritikusoktól, akik megjegyezték, hogy Stansfield szívét-lelkét beleadja a dalba, mely hangján is érezhető, mely zökkenőmentes, és ragyogó. A dal videóját Michael Georghegan rendezte. A CD kislemez egy remixet tartalmazott, melyet Mark Picchiotti, a K-Klass és a Dirty Rotten Scoundrels készített. A dal 10. helyezés volt Olaszországban, és a 9. a brit kislemezlistán. 1997-ben a dal szerepelt a Pénz beszél című filmben is, majd később az 1998-ban megjelent "The Remix Album"-on is szerepelt, de a "Biography: The Greatest Hits" című lemezen is megtalálható.
2014-ben a "The Real Thing" remixei helyet kaptak a "Lisa Stansfield" album deluxe kiadványán is, valamint további remixek szerepeltek a "People Hold On...The Remix Anthology című válogatás albumon is. A korábban ki nem adott remix, a Silk Real House Thang szintén szerepel a lemezen, és a "The Collection 1989-2003" című válogatáson is.[2][3]
Számlista
Európai CD single
- "The Real Thing" (Radio Edit) – 4:01
- "The Real Thing" (Mark!'s Radio Edit) – 3:56
Ausztrál/Európai/Japán/UK CD maxi-single
- "The Real Thing" (Radio Edit) – 4:01
- "The Real Thing" (Touch Mix) – 5:36
- "The Real Thing" (Dirty Rotten Scoundrels's Vocal Mix) – 7:10
- "People Hold On" (Jon Is The Don Mix) – 8:08
Ausztrál/UK CD maxi-single #2
- "The Real Thing" (Radio Edit) – 4:01
- "The Real Thing" (Mark!'s Radio Edit) – 3:56
- "The Real Thing" (Mark!'s Good Time Disco Vocal) – 11:25
- "The Real Thing" (Mark!'s Shelter Vocal) – 9:48
- "The Real Thing" (K-Klassic Mix) – 8:39
Európai/UK 12" single
- "The Real Thing" (Mark!'s Good Time Disco Vocal) – 11:25
- "The Real Thing" (K-Klassic Mix) – 8:39
- "The Real Thing" (Dirty Rotten Scoundrel's Vocal Mix) – 7:38
|
Japán promotional CD single
- "The Real Thing" (Mega Pop Mix) – 4:32
- "The Real Thing" (Hip Hop Mix) – 4:48
- "The Real Thing" (Yutenji Mix) – 4:53
- "The Real Thing" (Radio Edit) – 4:01
UK promotional 12" single
- "The Real Thing" (Mark!'s Genuine Dub)
- "The Real Thing" (Dirty Rotten Scoundrels Dub Mix)
- "The Real Thing" (Bunker Dub)
UK promóciós 12" single
- "The Real Thing" (Touch Mix) – 5:36
- "The Real Thing" (Touch Extended Mix) – 6:27
Egyéb remixek
- "The Real Thing" (K-Klass Mix) – 4:44
- "The Real Thing" (Silk's Real House Thang) – 9:45
|
Slágerlista
Heti összesítések
|
Év végi összesítések
Slágerlista (1997)
|
Helyezések
|
UK Singles (Official Charts Company)[20]
|
174
|
|
Jegyzetek
- ↑ 'Dirty Rotten' tricks pays off for Stansfield (PDF), Music & Media. Hozzáférés ideje: 2019. december 22.
- ↑ Lisa Stansfield – The Collection: tracklists. lisa-stansfield.com, 2014. október 2. [2014. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 27.)
- ↑ Exclusive: First pictures takes you inside the reissues 'The Collection 1989–2003'. lisastansfield.net, 2014. október 16. (Hozzáférés: 2014. október 27.)
- ↑ Response from ARIA re: chart inquiry, received 15 July 2015. imgur.com. [2015. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 15.)
- ↑ "Ultratop.be – Lisa Stansfield – The Real Thing" (holland nyelven). Ultratop 50. (Hozzáférés ideje: 2015. május 20.)
- ↑ "Ultratop.be – Lisa Stansfield – The Real Thing" (francia nyelven). Ultratop 50. (Hozzáférés ideje: 2015. május 20.)
- ↑ The Eurochart Hot 100 Singles. Music & Media, 1997. május 3. [2002. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 20.)
- ↑ Lisa Stansfield - The Real Thing (german nyelven). GfK Entertainment. (Hozzáférés: 2015. május 20.)
- ↑ Top 10 Hungary. Hozzáférés ideje: 2018. május 6.
- ↑ Íslenski Listinn Topp 40 (08.05.1997 – 14.05.1997) (izlandi nyelven). Dagblaðið Vísir – Tónlist. (Hozzáférés: 2018. február 5.)[halott link]
- ↑ Top National Sellers, 19. o. (1997. április 5.)
- ↑ Lisa Stansfield - The Real Thing (dutch nyelven). top40.nl. (Hozzáférés: 2018. május 27.)
- ↑ "Dutchcharts.nl – Lisa Stansfield – The Real Thing" (holland nyelven). Single Top 100. (Hozzáférés ideje: 2015. május 20.)
- ↑ Notowanie nr800 (polish nyelven). LP3, 1997. május 30. [2019. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 11.)
- ↑ "Archive Chart". Scottish Singles Top 40. (Hozzáférés ideje: 2015. május 20.)
- ↑ Fernando Salaverri. Sólo éxitos: año a año, 1959–2002, 1st, Spain: Fundación Autor-SGAE (2005. szeptember 1.). ISBN 84-8048-639-2
- ↑ "Swedishcharts.com – Lisa Stansfield – The Real Thing". Singles Top 60. (Hozzáférés ideje: 2015. május 20.)
- ↑ "Lisa Stansfield: Artist Chart History". Official Charts Company. (Hozzáférés ideje: 2015. május 20.)
- ↑ Official R&B Singles Chart Top 40. officialcharts.com. (Hozzáférés: 2018. május 27.)
- ↑ Official Singles Chart 1993. (Hozzáférés: 2015. május 20.)
|
---|
Stúdióalbumok | |
---|
Válogatáslemezek | |
---|
Remixalbumok | |
---|
Live Albumok | |
---|
Filmzenei albumok | |
---|
EP | |
---|
Kislemezek (szólóelőadóként) | |
---|
Kislemezek (közreműködő előadóként) | |
---|
Promóciós kislemezek | |
---|
Videoalbumok | |
---|
Turnék | |
---|
Kapcsolódó szócikkek | |
---|
- Zeneportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap