Az 1975–76-os évadban a Szegedi Nemzeti Színházban korrepetitorként dolgozott, Pál Tamás főzeneigazgató vezetése alatt.
1976–79 között Szegeden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (a mai Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara) két fő tanszakos, ének- és zongora szakos hallgatója volt, 1976-ban szerzett ének- és zongoratanári diplomát, mindkét szakon jeles minősítéssel. Zongoratanárai Lakatos Katalin, majd Kerek Ferenc zongoraművész-tanárok, magánének tanára Sinkó György operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház Érdemes művésze volt.
Már szegedi főiskolás korában elnyerte az athéniMaria Callas Nemzetközi Énekverseny Zsűri Különdíját.
1979–81 között a budapestiZeneakadémia opera- és magánénektanár (a mai Opera Master és Tanári Master szak) tanszakának egyetemi hallgatója volt. A Zeneakadémián 1981-ben, kitüntetéses diplomával végzett, operaénekes és szakközépiskolai magánénektanárként. Magánénektanára Kutrucz Éva énekművész-tanár, tanítási gyakorlat tanára Sziklay Erika Bartók-Pásztory díjas énekművész-tanár, éneklésmódszertan-tanára prof. dr. Sipos Jenő énekmester, színpadi gyakorlat tanára Mikó András, a Magyar Állami OperaházKossuth-díjas, akkori főrendezője volt.
1980-ban harmadik lett a Théâtre du Capitol énekversenyén Toulouse-ban, egy évvel később első díjat nyert a nemzetközi énekversenyek díjazottainak versenyén Rio de Janeiróban, majd 1985-ben a philadelphiai Pavarotti Énekverseny győztese.
Az Operaházban Elzaként debütált Wagner Lohengrin című operájában 1981-ben.
1997 óta a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumában magánének-tanszékvezető, magánének tanár, illetve főiskolai docens. Több neves fiatal művészt is elindított már az operaénekesi pályán (Rálik Szilvia, Kátai Natasa).
A világ számos operaházában énekelt. Repertoárját elsősorban Mozart, Verdi, Puccini és Strauss-szerepet alkotják, de énekel kortárs magyar operákban is.
Színházi szerepei
A Színházi Adattárban regisztrált bejegyzéseinek száma: 17.[1]