Takács Dániel (színművész)

Takács Dániel
Életrajzi adatok
Született1986október 9. (38 éves)
Nagykanizsa
Származásmagyar magyar
HázastársaLehőcz Zsuzsa
Pályafutása
Híres szerepeiGwynplaine Jeles András – Victor Hugo: A nevető ember
Gál Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

PORT.hu-adatlap
SablonWikidataSegítség

Takács Dániel (Nagykanizsa, 1986. október 9. –) magyar színész, bábművész, zenész.

Életpályája

Nagykanizsán született, 1986. október 9-én. Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán ének-zene, karvezető szakon szerzett diplomát. Színészetet is itt tanult, a Weöres Sándor Színház színészképzős stúdiósaként 2008-tól egyik alapító tagja volt a szombathelyi állandó társulatnak, és 2011-től a városban működő Mesebolt Bábszínházhoz szerződött.

„…a szombathelyi egyetem ének-zene, karvezetés szakára vettek fel, és épp abban az évben indult az egyetemi színészképzés Zsurzs Kati vezetésével. Közben megalakult a Weöres Sándor Színház, ahol még hallgatóként kezdtem dolgozni, innen szerződtem át a Mesebolt Bábszínházba.[1]

Színészi, bábszínészi munkái mellett zenészként, hangszerelőként, zeneszerzőként is tevékenykedik. Dolgozott például a Napsugár Bábszínháznál, a Csodamalom Bábszínháznál, a Ciróka Bábszínháznál, a Harlekin Bábszínháznál, a Bóbita Bábszínháznál, a KL Színháznál, a Griff Bábszínháznál is, ez utóbbinál zenei vezetőként is. 2017–2018-ban ösztöndíjasként, párjával Lehőcz Zsuzsával, egyéves tanulmányúton vettek részt Indonéziában, Közép-Jáván, a Surakartai Művészeti Egyetemen, ahol tardicionális árnyjátékot tanultak.

„ A pályázatot itthon az Indonéz Nagykövetség hirdeti meg…a több mint 650 ösztöndíjasból 32 magyar volt. Az eredeti tervünk az volt, hogy wayang kulitot, azaz tradicionális árnyjátékot tanulunk majd az egyetemen, megérkezve viszont megismerkedtünk a többi közép-jávai művészeti ággal - tánccal és gamelán zenével…”

2019-2024 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatának művésze volt.[2]

Fontosabb színházi szerepei

Színházi zenéiből

  • Galuska László – Grimm fivérek: A farkas és a kecskegidák (Mesebolt Bábszínház)
  • Plázs – Hurrá, nyaralunk! (Mesebolt Bábszínház)
  • Dobronka cirkusz világszám (Mesebolt Bábszínház)
  • Vackor az óvodában (Mesebolt Bábszínház)
  • Václav Ctvrtek – Máté Angi – Markó Róbert: Moha és Páfrány (Griff Bábszínház)
  • Boráros Milada – Schneider Jankó – Nagy Viktória Éva: Jancsi és Juliska édes álma (KL Színház)
  • Holle anyó (Mesebolt Bábszínház)
  • Jevgenyij Lvovics Svarc – Ábrahám Eszter: Hókirálynő (Bóbita Bábszínház)
  • Dobronka cirkusz világszám (Mesebolt Bábszínház)
  • Markó Róbert: Sárkányölő Sebestyén (Bóbita Bábszínház, KL Színház, Magamura Alkotóműhely)
  • Markó Róbert: A Kisgömböc (KL Színház)

Jegyzetek

  1. A Meseboltból Indonéziába – Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel válaszolt
  2. Társulati tagok (hu-HU nyelven). Csokonai Nemzeti Színház Debrecen. (Hozzáférés: 2024. augusztus 19.)

Források

Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. (Hozzáférés: 2024. november 12.)

Read other articles:

Agrowisata Kaligua adalah kawasan wisata agro dataran tinggi yang terletak di antara Desa Pandansari, Kecamatan Paguyangan, Kabupaten Brebes, di bagian utara dengan Kecamatan Pekuncen, Kabupaten Banyumas, Jawa Tengah di bagian selatan. Tepatnya di wilayah Brebes bagian selatan yang berbatasan dengan Banyumas, secara letak Agrowisata Kaligua lebih dekat serta mudah di akses dari Kota Purwokerto, daripada Brebes Kota, maupun Kota Tegal. Agrowisata Kaligua dikelola oleh PT Perkebunan Nusantara I...

 

 

Claude Chabrol tahun 2008 Claude Chabrol – lahir di Paris pada 24 Juni 1930 dan meninggal di Paris pada 12 September 2010 dalam usia 80 tahun – adalah seorang sutradara dan penulis skenario berkebangsaan Prancis yang termasuk sosok penting dalam gerakan sinema Prancis, Nouvelle Vague, yang mulai berkembang pada akhir dekade 1950-an.[1][2] Di antara sejawatnya, bisa dikatakan dia yang paling subur dalam berkarya, dan terus menghasilkan film hingga akhir hayatnya – yang ke...

 

 

Fegato alla veneziana Risi e bisi Masakan Veneto (cucina veneta) adalah jenis masakan yang berasal dari regione Veneto, Italia Utara.[1] Masakan kawasan Veneto dikaitkan dengan tradisi kuliner warga di kawasan daerah pedalaman, pegunungan Alpen serta kota Venezia.[2] Produk khas daerah ini dipengaruhi oleh daerah-daerah lain seperti polenta (bubur jagung), beras, kacang-kacangan dan ikan kod asin. Kuliner khas Venezia berciri khas dengan penggunaan rempah-rempah dan hasil-hasi...

Dörpling Letak Dörpling di Dithmarschen NegaraJermanNegara bagianSchleswig-HolsteinKreisDithmarschen Municipal assoc.KLG EiderPemerintahan • MayorVolker LorenzenLuas • Total7,82 km2 (302 sq mi)Ketinggian17 m (56 ft)Populasi (2013-12-31)[1] • Total603 • Kepadatan0,77/km2 (2,0/sq mi)Zona waktuWET/WMPET (UTC+1/+2)Kode pos25794Kode area telepon04803Pelat kendaraanHEISitus webwww.amt-eider.de Dörpling ada...

 

 

Об экономическом термине см. Первородный грех (экономика). ХристианствоБиблия Ветхий Завет Новый Завет Евангелие Десять заповедей Нагорная проповедь Апокрифы Бог, Троица Бог Отец Иисус Христос Святой Дух История христианства Апостолы Хронология христианства Ран�...

 

 

American singer, actress, activist Etta Moten BarnettBorn(1901-11-05)November 5, 1901Weimar, Texas, U.S.DiedJanuary 2, 2004(2004-01-02) (aged 102)Chicago, Illinois, U.S.Occupation(s)Actress, singer, U.S. cultural representative in AfricaYears active1929–1952Spouses Curtis Brooks (m. c. 1918; div. 1924) Claude Albert Barnett ​ ​(m. 1934; died 1967)​ Children3 Etta Moten Barnett (November 5, 1901 – January 2, 2004) was an A...

Ancien hôpital général de DijonEntrée historique de l'ancien hôpital générale, rue de l'hôpital.PrésentationType Hospices / HôpitalDestination initiale Hospices / HôpitalDestination actuelle Cité de la Gastronomie de DijonStyle En partie classique, toiture en partie en tuile vernissée de BourgogneConstruction A partir de 1204Patrimonialité  Classé MH (1908, chapelle) Inscrit MH (1930, Façade) Inscrit MH (1937, Statues) Inscrit MH (2007, Bâtiments)Site...

 

 

Nama ini menggunakan kebiasaan penamaan Filipina; nama tengah atau nama keluarga pihak ibunya adalah Schramm dan marga atau nama keluarga pihak ayahnya adalah Cayetano. Alan Peter S. Cayetano Anggota DPR dari dapil I Taguig–PaterosPetahanaMulai menjabat 30 Juni 2019PendahuluArnel CeraficaPenggantiPetahanaMasa jabatan30 Juni 1998 – 30 Juni 2007PendahuluDante TiñgaPenggantiLani CayetanoKetua DPR Filipina 26Masa jabatan22 Juli 2019 – 12 Oktober 2020Wakil Lih...

 

 

Dewan Perwakilan Rakyat DaerahKota SamarindaDewan Perwakilan RakyatKota Samarinda2019-2024JenisJenisUnikameral Jangka waktu5 tahunSejarahSesi baru dimulai26 Agustus 2019PimpinanKetuaSugiyono (PDI-P) sejak 9 November 2020 Wakil Ketua IHelmi Abdullah (Gerindra) sejak 29 Juli 2020 Wakil Ketua IIRusdi (Golkar) sejak 9 Oktober 2019 Wakil Ketua IIISubandi (PKS) sejak 9 Oktober 2019 KomposisiAnggota45Partai & kursi  PKB (3)   Gerindra (8)   PDI-P (8)...

斯洛博丹·米洛舍维奇Слободан МилошевићSlobodan Milošević 南斯拉夫联盟共和国第3任总统任期1997年7月23日—2000年10月7日总理拉多耶·孔蒂奇莫米尔·布拉托维奇前任佐兰·利利奇(英语:Zoran Lilić)继任沃伊斯拉夫·科什图尼察第1任塞尔维亚总统任期1991年1月11日[注]—1997年7月23日总理德拉古京·泽莱诺维奇(英语:Dragutin Zelenović)拉多曼·博若维奇(英语:Radoman Bo...

 

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Military tradition – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2007) (Learn how and when to remove this message) The Pionniers (pioneers) are the combat engineers and a traditional unit of the French Foreign Legion. The sapeurs of the Legion traditi...

 

 

Town in Wisconsin, United StatesLincoln, WisconsinTownLocation of Lincoln, WisconsinCoordinates: 44°37′55″N 87°35′1″W / 44.63194°N 87.58361°W / 44.63194; -87.58361Country United StatesState WisconsinCountyKewauneeArea • Total35.7 sq mi (92.4 km2) • Land35.7 sq mi (92.4 km2) • Water0.0 sq mi (0.0 km2)Elevation[1]745 ft (227 m)Population (2010)&#...

Частина серії проФілософіяLeft to right: Plato, Kant, Nietzsche, Buddha, Confucius, AverroesПлатонКантНіцшеБуддаКонфуційАверроес Філософи Епістемологи Естетики Етики Логіки Метафізики Соціально-політичні філософи Традиції Аналітична Арістотелівська Африканська Близькосхідна іранська Буддій�...

 

 

  براتسلاف (بالأوكرانية: Брацлав)‏    براتسلاف تاريخ التأسيس 1362  تقسيم إداري البلد أوكرانيا  [1] خصائص جغرافية إحداثيات 48°48′53″N 28°56′41″E / 48.814722222222°N 28.944722222222°E / 48.814722222222; 28.944722222222   المساحة 19.2 كيلومتر مربع  الارتفاع 201 متر  السكان التعداد ...

 

 

Bangladeshi Islamic Scholar Shaykh al-HadithAllama Mamunul Haqueমামুনুল হকMamunul Haque gave a political speech in 2019Joint Secretary General of Hefazat-e-Islam BangladeshIn office15 November 2020 – 25 April 2021Secretary General of Bangladesh Khelafat MajlishIncumbentAssumed office 10 October 2020Preceded byMahfuzul HaqueShaykh al-Hadith, Jamia Rahmania Arabia, DhakaIncumbentAssumed office 2000Preceded byAzizul HaqueEditor in Chief of Monthly Rahmani Pai...

Стівен Джеррард — найкращий бомбардир «Ліверпуля» в єврокубках Футбо́льний клуб «Ліверпу́ль» (англ. Liverpool Football Club) — англійський професійний футбольний клуб з однойменного міста, який виступає в Прем'єр-лізі. Домашнім стадіоном клубу з моменту його заснування в 1892 ро...

 

 

For related races, see 1978 United States gubernatorial elections. 1978 Arizona gubernatorial election ← 1974 November 7, 1978 1982 →   Nominee Bruce Babbitt Evan Mecham Party Democratic Republican Popular vote 282,605 241,093 Percentage 52.5% 44.8% County resultsBabbitt:      50–60%      60–70% Mecham:      40–50%      50–60% Governor before election Br...

 

 

Army base in Sydney, New South Wales, Australia Victoria BarracksPaddington, Sydney, Australia The main barracks blockVictoria BarracksCoordinates33°53′09″S 151°13′23″E / 33.885905°S 151.223137°E / -33.885905; 151.223137TypeBarracksSite informationOwnerDepartment of DefenceControlled by Australian ArmyOpen tothe publicYesSite historyBuilt1841–1848In use1848–presentMaterialsHawkesbury sandstoneGarrison informationGarrisonHeadquar...

2021 single by Aespa ForeverSingle by AespaLanguageKoreanReleasedFebruary 5, 2021 (2021-02-05)Recorded2020StudioSM Studio Center, Seoul, South KoreaGenre R&B[1] Length4:58Label SM Dreamus Composer(s)Yoo Young-jinLyricist(s)Yoo Young-jinAespa singles chronology Black Mamba (2020) Forever (2021) Next Level (2021) Music videoForever on YouTube Forever (Korean: 약속; RR: Yaksok; lit. Promise) is a song recorded by South Korean girl g...

 

 

Questa voce sull'argomento calciatori svizzeri è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. August LehmannNazionalità Svizzera Calcio RuoloDifensore CarrieraSquadre di club1 1928-1934 Zurigo1934-1937 Losanna1937-1942 Grasshoppers1942-1943 San Gallo Nazionale 1930-1943 Svizzera32 (3) 1 I due numeri indicano le presenze e le reti segnate, per le sole partite di campionato.Il ...