Takeda Rintaró Oszakában született 1904-ben, apja Szadzsiró, és anyja Szumie első fiúgyermekeként. Mivel otthonuk közel volt a Kama ga Saki (釜ヶ崎) nyomornegyedhez – aminek biztonságára Takeda apja felügyelt, mint rendőr – , a leendő író gyermekkorától fogva közeli viszonyt ápolt a társadalom alsóbb rétegeivel. Ez a fajta nyomorhoz való közelség, illetve ennek későbbi személyes megtapasztalása nagyban kihatott Takeda művészetére és világképére.
Gyermekkorában nagy hatással volt rá az apja, aki jártas volt a kínai műveltségben; és az anyja, aki sok – főleg kortárs – irodalmat olvasott. Ez a környezet is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Takeda tizenhat éves korában elhatározza, hogy író lesz. Ekkor ismerkedik meg Tajama Katai esszéjén keresztül az edo-kori íróval, Ihara Szaikakuval, akit később, mint "mesterét" tisztelt.[4]
Középiskolai tanulmányait a kiotói Hármas Számú Középiskolában[5] végezte. Iskolás éveiben Cucsii Tosioval és Simizu Maszumival közösen kiadtak egy Dél (Mahiru, 真昼) című folyóiratot, amelyben Takeda mindennapi élettel kapcsolatos éles megfigyeléseket tartalmazó rövid írásokat jelentetett meg.
A középiskola elvégzése után felvételt nyert Tokiói Császári Egyetem francia irodalom szakára, ahol részt vett a Lovas kocsi (Cudzsibasa, 辻馬車) szerkesztésében. Később szimpatizálni kezd a munkásmozgalommal, és ezért felhagy egyetemi tanulmányaival. 1929-ben a Bungei Sunsu (文藝春秋) folyóiratban közzéteszi Erőszak (Bórjoku, 暴力) című művét, mellyel megalapozza proletár-írónkénti státuszát.
A kommunista irodalom elleni erős állami fellépés következtében változtat nézetein; tanulmányozza az edó-kori író, Ihara Szaikaku stílusát, melynek hatására elkezd hétköznapi városi eseményeket feldolgozó regényeket írni. Műveivel az egyszerű városi polgárok életének ábrázolásával egy új sajátos realizmust hoz létre.
1933-ban Hajasi Fuszao, Kavabata Jaszunari és Kobajasi Hideoval megalapítja a Bungakukai (文学界) című folyóiratot, majd 1936-ban a kommunista hangvételű Jinmin bunko-t (人民文庫), amelynek egyik vezéralakjává lesz. A lapot azonban hamarosan betiltják, és ennek következtében hatalmas adósságba keveredik.
A csendes óceáni háború (Második világháború) idején 1942-től híradós tisztként szolgálatot teljesít Jáva szigetén. Feladatuk a japán kultúra népszerűsítése, és a helyi szokások megismerése volt. Ennek keretében filmeket vetítettek Japánról, de ők maguk is készítettek felvételeket a helyi tradíciókról. E munka keretében számos indonéz értelmiségivel ismerkedik meg, s szimpatizálni kezd az indonéz függetlenség eszmével.
1944-ben tér haza Japánba, de a háború végi rossz életkörülmények megviselik, és 1946-ban májzsugorodás következtében meghal. Halálának okaként Josijuki Dzsunnosuke a háború után az illegálisan előállított – metil alkoholt tartalmazó – szeszes italokat nevezi meg, melyek ebben az időszakban sok ember halálát okozták.
Művészetének megítélése
Takeda a saját korában neves, olvasott írónak számított, amit mutat az is, hogy olyan, a japán irodalomban olyan meghatározó személyekkel dolgozott együtt, mint Kavabata Jaszunari vagy Kobajasi Hideo. Halála után azonban Takeda munkássága szinte teljesen a feledés tárgyává lett, olyannyira, hogy neve sok irodalomtörténeti műben egyszerűen nem is szerepel. Annak ellenére, hogy több kritikus (pl. Donald Keene, Nakamura Micuo) elismerően nyilatkozik Takeda művészetéről, az író ismeretsége a mai napig változatlanul alacsony.[6]
Főbb művei
Erőszak (Bórjoku,暴力; 1929)
Egy szilveszter éjszaka (Aru dzsoja,ある除夜; 1930)
Japán koldusopera (Nihon sanmon opera,日本三文オペラ; 1932)
