A Sódzso S (少女S; Hepburn: Shōjo S?, ’Lányok’) a Scandal japán együttes harmadik nagykiadós kislemeze (összességében a hatodik), egyben a Best Scandal című stúdióalbumuk harmadik kislemeze. A dalok szövegeit Tomomi, Rina és Kobajasi Nacumi írta. A korong a hatodik helyen mutatkozott be az Oricon slágerlistáján a 17 684 eladott példányával.[1] A lemezből összesen 33 881 példány kelt el Japánban, ezzel 2009 százkilencvennegyedik legsikeresebb kislemezévé vált. A Billboard Hot 100 listáján a hetedik helyezést érte el.[2] 2009 augusztusában a Japán Hanglemezgyártók Szövetsége aranylemezzé minősítette a kislemezt, mivel azt több mint százezren töltötték le annak teljes hosszúságú változatát.[3]
Háttér
A lemez bemutatóját a KDDI Designing Studio épületében tartották meg, a jegyek a rendezvényre az első három percben elkeltek.[4]
A kislemez címadó dalát a Tokyo TV japán televízióadó Bleach című animesorozatának tizedik nyitófőcím dalaként hallhatta először a közönség,[5] majd később a Bleach DS 4th: Flame Bringer videójáték főcímdalaként,[6] illetve a Taiko no Tacudzsin 13 játéktermi játékban is felcsendül. A Sódzso S-t számos alkalommal előadták a televízióban, köztük az Animax által Magyarországon is sugárzott Animax Musix rendezvényeken.[7]
A Sódzso S klipjében látható gitárokat, amelyeket a Best Scandal fotókönyvében szétvertek 2011 márciusában jótékonysági célokkal elárvereztek.[8]
Számlista
Dalszöveg | Zene | Hangszerelő |
1. |
Sódzso S (少女S) | Tomomi | Tadzsika Juicsi | Iidzsima Ken |
3:11 |
2. |
Nacu neiro (ナツネイロ) | Rina, Kobajasi Nacumi | Masterworks | Nisikava Szuszumu |
4:33 |
3. |
Future | Rina, Kobajasi Nacumi | Aszami Takeo | Nisikava Szuszumu |
3:36 |
12:00 |
Dalszöveg | Zene | Hangszerelő |
1. |
Sódzso S (少女S) | Tomomi | Tadzsika Juicsi | Iidzsima Ken |
3:11 |
2. |
Nacu neiro (ナツネイロ) | Rina, Kobajasi Nacumi | Masterworks | Nisikava Szuszumu |
4:33 |
3. |
So Easy[* 1] | Scandal, Kobajasi Nacumi | mitsubaco | Nisikava Szuszumu, Scandal |
3:27 |
4. |
Sódzso S (Instrumental) (少女S (Instrumental)) | – | Tadzsika Juicsi | Iidzsima Ken |
3:11 |
14:22 |
Dalszöveg | Zene | Hangszerelő |
1. |
Sódzso S (少女S) | Tomomi | Tadzsika Juicsi | Iidzsima Ken |
3:11 |
2. |
Nacu neiro (ナツネイロ) | Rina, Kobajasi Nacumi | Masterworks | Nisikava Szuszumu |
4:33 |
3. |
Future | Szuzuki Rina, Kobajasi Nacumi | Aszami Takeo | Nisikava Szuszumu |
3:40 |
4. |
Sódzso S (Instrumental) (少女S (Instrumental)) | – | Tadzsika Juicsi | Iidzsima Ken |
3:11 |
14:25 |
Közreműködők
- Scandal
- Ono Haruna – vokál, gitár
- Szaszazaki Mami – gitár, vokál
- Ogava Tomomi – basszusgitár, vokál, dalszövegíró
- Szuzuki Rina – dobok, vokál, dalszövegíró
|
- Produkció
- Tadzsika Juicsi – zeneszerző
- Iidzsima Ken – hangszerelő
- Kobajasi Nacumi – dalszövegíró
- Masterworks – zeneszerző
- Nisikava Szuszumu – hangszerelő
- Aszami Takeo – zeneszerző
- mitsubaco – zeneszerző
- Szugavara Josihiro – művészeti vezető
- Kikuma Jaszunari – fényképész
|
Források
- ↑ Good Morning néven is ismert, 2007 májusában a Square Enix Party és a Kyoto Muse rendezvényeken adták elő.
|
---|
|
Nagylemezek | |
---|
Koncertalbumok | |
---|
Középlemezek | |
---|
Válogatásalbumok | |
---|
Videoalbumok | |
---|
Kislemezek | |
---|
Split lemezek | |
---|
Egyéb dalok | |
---|
Kapcsolódó szócikkek | |
---|