Ez a szócikk a református lelkészről és tanárról szól. Hasonló címmel lásd még: Szász Béla (egyértelműsítő lap).

Szász Béla (Kolozsvár, 1872. október 30. – Budapest, 1944. szeptember 29.) erdélyi magyar református lelkész, vallástanár, egyházi író.

Apja id. Szász Béla költő, műfordító, egyetemi tanár. Középiskoláit szülővárosában a Református Kollégiumban végezte, 1891–95 között teológiát hallgatott Budapesten; 1895–96-ban az edinburgh-i New College hallgatója, itt teológiai magántanári képesítést is szerzett. Hazatérve Szász Ká­roly mellett segédlelkész, majd püspöki titkár Budapesten és Kolozsváron. Közben 1898-tól a kolozsvári egyetemen is tanult. 1901-től magyardécsei lelkész. 1910-től 1940-ig a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium tanára. Írásait a Református Szemle (1908–1932) közölte.

• Az egyházi éneklés ereje (Szamosújvár, 1906);
• A felsőbb ember és az embernek fia (Szamosújvár, 1907);
• A hitnevelés alapproblémái (Sepsiszentgyörgy, 1912);
• Br. Bánffy Dezső egyházkerületi főgondnok emlékezete (Sepsiszentgyörgy, 1912);
• Az öreg zsoltár titka (r., Brassó, 1934).

• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.  
• MÉL

• Szász Béla (1872–1944) református lelkipásztor, teológiai magántanár és vallástanár. Református Szemle, 1977/1. 90–93.